„Az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig mellette voltam” – megszólalt Karsai Dániel ápolója az utolsó órákról
Karsai Dániel utolsó óráiról ápolója, Márkovics Ákos mesélt. Másfél évig ápolta Karsait, betegsége ellenére egy szempontból szerencsésnek tartja az ALS-ben elhunyt alkotmányjogászt.
Két nappal az eutanázia jogáért küzdő Karsai Dániel halála után a 24.hu készített hosszú interjút az ápolóval, Márkovics Ákossal, aki az utolsó pillanatig Karsai mellett volt. A huszonhat éves ápoló ezt mondta az utolsó órákról:
„Féltem. Attól, hogy belül azt érzi: egyedül van. De nem volt egyedül. Az utolsó pillanatig mellette voltam, szó szerint az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig. Aznap pont nem dolgoztam, nem voltam nála. A testvére, Peti hívott fel, hogy megy a mentő Daniért, mert befulladt. [...] Akkor még nem tudatosodott bennem, hogy ebből nagyobb probléma is lehet. Nagyon, nagyon sokáig tartott az ellátás a betegszállítóban meg azon kívül is, ott azért már kezdtem félni, hogy komolyabb a helyzet annál, mint amit először gondoltam. Később a kórházban az intenzíves orvos velem is külön leült beszélgetni, hogy tájékoztasson: már sem emberileg, sem orvosilag nem indokolt, hogy gépen maradjon Dani, és a végakarata szerint is egyértelmű volt, hogy lekapcsolják a gépről.”
Az ápoló azt is elárulta, bizonyos értelemben szerencsésnek tartja Karsait:
„Sokan sok időt töltöttek vele, és mindenki eljött elbúcsúzni tőle. Fura ezt kimondani, de Dani abból a szempontból szerencsés, hogy noha hosszú ideje a saját teste rabságában volt, de segítséggel egész jól tudott kommunikálni. Ha odatoltam az asztalához, fejpálcával, a számítógép billentyűzetét használva képes volt közölni, mit szeretne. A családtagokkal együtt azt gondolom, szerencse, hogy nem kellett akár hónapokig úgy élnie, hogy nem tud olyan emberi gondolatokat közölni, hogy szeretlek, vagy hogy hiányoztál, de jó, hogy látlak.”
Márkovics támogatja az életvégi döntés ügyét. A lapnak azt mondta, hogy nem Karsai miatt, hanem saját meggyőződéséből:
„Inkább a szakmai múltam miatt. Főként idősellátásban dolgoztam, és láttam, hogy betegségeik miatt méltatlan helyzeteket elszenvedve mennek el emberek. Régebben is megfogalmazódott bennem, hogy az életvégi döntésnek helye kell legyen Magyarországon.”
