SZEMPONT
A Rovatból

Gyurkó Szilvia a javítóintézeti botrányról: A tavalyi átvilágításon a bicskei gyermekotthon igazgatója is átment volna

Annak, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálaton nem akadt fenn a Szőlő utcai javítóintézetet 14 éven át vezető igazgató, a szakértő szerint sok oka van. Egy működő gyerekvédelemhez leginkább pénz kellene, de az továbbra sincs.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. június 04.



120 millió forint készpénzt találtak nála, évek óta tízmilliós kocsikkal járt, és a 444 szerint már évekkel ezelőtt érkezett ellene rendőrségi bejelentés, folyt ellene belső vizsgálat, mégis 14 éven át igazgathatta a Szőlő utcai javítóintézetet az a férfi, akit most emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak, vagyis azzal, hogy élettársával együtt lányokat kényszerített prostítúcióra. A férfit korábban a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól elbocsátották, majd az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságtól is eltávolították etikai vétség miatt. Ennek ellenére mégis igazgató lett a Szőlő utcában. Az egyik korábbi főnöke elmondta, amikor a minisztériumból megkeresték, azt tanácsolta, ne nevezzék ki. Ennek ellenére megtették.

Hogyan működhetett ennyi éven át háborítatlanul ilyen feltűnően? És hogyan úszhatta meg a bicskei botrány után bevezetett életvitel-vizsgálatot? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítójával, Gyurkó Szilviával beszélgettünk.

– Tavaly a kegyelmi botrány után a kormány elhatározta, hogy átvilágítja az összes gyermekvédelemben dolgozót. Most egy újabb borzalmas visszaélésre derült fény. Hogyan lehetséges ez?

– Mi már akkor is jeleztük, amikor a kifogástalan életvitellel kapcsolatos kérdőív nyilvánossá vált, hogy

a bicskei gyermekotthon igazgatója is átment volna ezen az átvilágításon.

Miközben valóban nagyon fontos, hogy legyenek megfelelő szűrések, alkalmassági vizsgálatok és rendszeres utánkövetések annak érdekében, hogy azok, akik a gyerekek körül vannak, valóban biztonságot tudjanak nyújtani, és ne jelentsenek kockázatot a gyerekekre vagy a munkatársakra nézve. A kifogástalan életvitel-vizsgálaton legnagyobb eséllyel azok buknak meg, akik ellen korábban már volt eljárás, vagy vannak olyan látható, igazolható problémáik, amelyek korábbi vizsgálatokra utalnak. Most, a Szőlő utcai ügyben is, csakúgy, mint korábban a bicskei ügyben, alapvetően úgynevezett „puha" jelzésekről volt szó. Tehát amikor gyerekek, dolgozók vagy akár a vezetéssel, szakmai hozzáállással szemben kritikus észrevételek érkeznek.

Ezekre viszont nem érkezik olyan belső vizsgálat, vagy nincsenek olyan következmények, amelyeknek látható nyoma lenne. Így az átvilágítást végző szakembereket meg lehet vezetni, vagy az érintettek egyszerűen nem akadnak fenn a szűrőn.

Ez két nagyon fontos problémára is ráirányítja a figyelmet. Az egyik, amit a kezdetektől hangsúlyozunk, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat hamis illúziót kelt. Mintha a vizsgálatok lezárását követően azt mondhatnánk, hogy nincsenek problémás szakemberek a gyerekvédelemben, pedig vannak. A másik komoly probléma, hogy a jelenlegi intézményi szabályzatok nem tartalmaznak rögzített eljárásrendet arra az esetre, ha vezető beosztású személlyel szembeni jelzés érkezik. 2024-ben volt esély arra, hogy ezen javítsanak. Tavaly a Belügyminisztérium módosította a szakellátási intézményeken belüli jelzésekre vonatkozó valamennyi módszertani útmutatót. Most már mérlegelés nélkül kell jelezni a gyermekekkel szembeni visszaéléseket. Ez reménykeltő, mert ha a rendszernek megfelelő kapacitása van, és komolyan veszik ezeket a jelzéseket, sokkal több belső ügy derülhet ki. Viszont a statisztikai adatgyűjtés jelenlegi rendszere miatt a 2024-es adatokat csak nyár végén látjuk majd, jelenleg még csak a 2023-asak állnak rendelkezésre. Így most még nem tudjuk megmondani, hogy valóban érkezett-e több jelzés a módszertani útmutatók módosítása óta, vagy nem. Továbbra is probléma, hogy az ügyek kivizsgálására nincsenek olyan szakmai protokollok, melyek megfelelnének a nyugat-európai sztenderdeknek.

Sokszor azok folytatják le a vizsgálatokat, akik maguk is belül vannak a rendszerben. Azaz nem biztosított, hogy független, külső személyek járjanak el.

A harmadik probléma a transzparencia hiánya. Mióta a Belügyminisztériumhoz kerültek a gyermekvédelmi intézmények, ez látványosan fokozódott. Korábban sem voltak igazán nyitottak a gyermekvédelmi intézmények, sem a gyerekotthonok, lakásotthonok, sem a speciális és különleges intézmények, javítóintézetek, de amit az elmúlt években tapasztalunk, hogy milyen szinten nem jönnek ki információk, mennyire zárttá válik a rendszer, önmagában is növeli a bántalmazás kockázatát. Hiszen így sokkal kisebb az esélye annak, hogy valaki észrevegye, mi történt, beléphessen, információt hozzon ki a zárt kapuk mögül.

- A most lebukott igazgatóval kapcsolatban már a korábbi munkahelyén is voltak aggályos történetek, ráadásul teljesen nyilvánvalóan nem az ottani fizetésének megfelelő életszínvonalon élt. Ezek nem olyan dolgok, amiket egy alapos átvilágítás során fel kellene tárni, meg kellene találni?

- Ez egy nagyon fontos dolog lenne. Amikor azt említettem, hogy a nyugat-európai sztenderdek szerint kellene ezeket az ügyeket kezelni, akkor abba azt is beleértettem, hogy az ENSZ gyermekjogi bizottsága szerint és az Európai Uniós ajánlások szerint is minden ilyen ügyben általános átvilágításnak kell történnie, tehát nemcsak azt kell megnézni, hogy ki az a személy egyénileg, aki felelősségre vonható azért, ami történt, hanem meg kell nézni azt is, hogy

szervezeti, munkáltatói, vagy fenntartói szinten milyen jellemzői voltak annak a működésnek, ami lehetővé tette, hogy ez ennyi időn keresztül megtörténhetett.

Ha voltak jelzések, azoknak miért nem volt következménye, ha volt vizsgálat, és annak volt valami eredménye, akkor annak miért nem volt konzekvenciája? Tehát a konkrét egyéni felelősség megállapításán túlmenően nagyon fontos, hogy azokat a tanulságokat is levonjuk, amik a rendszer további fejlesztéséhez szükségesek. Amikor azt mondtam, hogy nincs transzparencia, az erre is vonatkozik. Az elkövetők közvetlen környezetének, közvetlen munkatársaiknak nagyon sok esetben vannak információik arra vonatkozóan, hogy az adott szakember nem úgy viselkedik, ahogy kellene, vagy olyat tesz, ami egyébként bántalmazó lehet, vagy nem jó. Annak, hogy miért nem történik ezekben az ügyekben olyan lépés, ami szükséges lenne, ennek megint sokféle oka lehet az egészen cinikustól kezdve, mert annyira kevesen vannak a rendszerben, hogy egyszerűen nem kockáztatják meg, hogy valakit elküldjenek, akkor sem, ha az ő működése aggályos, odáig, hogy érdekelt abban, hogy ne emelje fel a szavát, mert meg akarja tartani a munkahelyét, vagy, hogy adott esetben megfenyegetik.

De olyan is van, hogy egyszerűen nem érdekli, mi történik körülötte.

Sajnos a magyar gyerekvédelem egy része az elmúlt években kontraszelektálttá is vált, miközben ott vannak a rendszerben a vitathatatlan hősök, akik a vállukon tartják ezt a súlyosan alulfinanszírozott és elképesztő munkaerő- és forráshiánnyal küzdő rendszert. De mellettük ott vannak azok a kollégák is, akik konkrétan tesznek rá, hogy mi van a gyerekekkel, nem foglalkoznak velük, nem tekintik őket értéknek, nem tekintik őket ugyanolyan gyereknek, mint akár a saját gyerekeiket. Nem értik azt, hogy mit jelent egy traumatizált gyerek működésében az átszexualizáltság, képesek azzal elintézni, ha egy gyerek prostitúció, vagy emberkereskedelem áldozatává válik, hogy „ ezek ilyenek, nekik a vérükben van, egyébként is ez történne vele”, és különböző önfelmentő narratívák és mechanizmusok jelennek meg a rendszerben, amik például azokat a szakembereket, akik amúgy látják, hogy mi történik, megakadályozzák abban, hogy ezt egyrészt problémaként azonosítsák, másrészt a gyerek oldalára álljanak, harmadrészt annak lássák a gyereket, ami: áldozatnak egy visszaélésben. Ez is többek között amiatt van, mert

olyan szinten nincs megfelelő szakembergárda, főleg a problémás, traumatizált, nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozó intézményekben, hogy akik odakerülnek, nincs tudásuk bántalmazásról, traumáról, nem tudják, hogy egy kisgyerekkorban elszenvedett szexuális erőszak milyen következményeket hoz,

például az átszexualizált viselkedésben, kamaszkorban. Ezek a fajta tudás- és ismerethiányok, és egy rossz attitűd, összeadódva előidézhetik azt, hogy valakinek a szeme előtt zajlanak ilyen folyamatok, miközben ő azt gondolja, hogy nincs ezzel semmi baj.

– Azt mondta, önök jelezték, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője is átment volna egy ilyen vizsgálaton. Ezek szerint volt valamiféle párbeszéd a minisztériummal?

– A „párbeszéd” szó használata itt azért erős eufemizmus. Az, amit említettem, hogy „jeleztük, hogy átment volna” kétféle módon történt. Egyrészt a Gyermekjogi Civil Koalíción keresztül, amelyben sok szakmai szervezet részt vesz, akik gyermekjogi, gyermekvédelmi kérdésekkel foglalkoznak. A koalíciónak volt egy állásfoglalása a kifogástalan életvitellel, illetve a 2024-es szabályozási módosításokkal kapcsolatban. Ez volt az egyik csatorna. A másik a nyilvánosság, ahol szintén szóvá tettük ezeket az aggályokat. Valamiféle szakmai együttműködés valóban van a Belügyminisztériummal. Például a jelzőrendszer kapcsán fejlesztettünk egy alkalmazást, amely segít az embereknek megérteni és jól használni az új szabályokat. Ehhez kértünk állásfoglalást a Belügyminisztériumtól, amit meg is kaptunk. Részt veszünk az Igazságügyi Minisztérium gyermekjogi munkacsoportjában is, amelynek, ha minden igaz, néhány héten belül lesz is egy ülése, ahol ott tudunk lenni. Bár ezek jó alkalmak arra, hogy egyáltalán legyen mód a szakemberek közötti kommunikációra, azonban az a tapasztalatunk, hogy

ezeken a fórumokon nagyon szűkös az idő, és szűkre szabott az a téma, amelyben egyáltalán jelezni lehet véleményeket vagy állásfoglalásokat. Tehát valódi diskurzusról nem igazán beszélhetünk.

A kifogástalan életvitel-vizsgálattal kapcsolatban is sokkal markánsabb vélemények is megfogalmazódtak arról, hogy ez jó irány-e vagy sem, de valódi meghallgatásra nem találtak ezek az észrevételek. Tehát ezek egyelőre inkább egymás mellett való elbeszélések.

– Hogyan lehetne a prevenciót megerősíteni?

– Egy kicsit messzebbről kezdem a választ. Látni kell, és ezt most az Állami Számvevőszék tavaly év végén közzétett jelentéséből idézem, amely a szakellátási rendszer átvilágítása után készült, valamint az elmúlt időszak jelzőrendszeri értekezletei is ezt erősítették meg, hogy a szakellátásból minden hetedik, az alapellátásból pedig minden tizedik szakember biztosan hiányzik, és ez mostanra kiegészült azzal a megdöbbentő adattal, hogy három munkavállalóból csak egy az, aki stabilan jelen van. A másik kettő folyamatosan cserélődik, azaz egy-két hónap, fél év után otthagyja a munkahelyét. Ez azt jelenti, hogy

három álláshelyből csak egy van stabilan betöltve, a másik kettő vagy betöltetlen, vagy állandóan új ember kerül oda.

Ebben a helyzetben szakmai közösségeket fejleszteni, építeni, megerősíteni elképesztően nehéz. És ezt a helyzetet tovább rontotta ez a bizonyos kifogástalan életvitel-vizsgálat. Ennek minősége, megközelítése és nyilvános kommunikációja sok kiváló szakembernek az utolsó csepp volt a pohárban. Tapasztalt dolgozók hagyták ott a pályát, és nem ritkán azt hallani, hogy azt veszik fel az intézményekbe, “aki éppen arra jár”. Azt mesélték kollégák, hogy

valaki takarítói állásra jelentkezett, aztán felajánlották neki, hogy maradjon inkább nevelőnek, mert az a pozíció is betöltetlen, és ott több pénzt is kereshet.

Az ilyen belépő munkatársakat, akik nem tekinthetők szakembereknek, mert nincs meg a képzettségük, a régi motorosok tudják érzékenyíteni, tanítani. Ők viszont sokan elmentek tavaly, két hullámban is: nyáron és év végén. Ez országos jelenség. Eddig azt mondtuk, hogy főleg azokon a megyékben súlyos a helyzet, ahol a munkaerőpiac szerkezete miatt van alternatíva (Pest megye, nyugati határszél), de mostanra országosan is megállapítható a rendkívül súlyos munkaerőhiány. Közben pedig folyamatos a gyerekek beáramlása a szakellátási rendszerbe. Az intézmények átlagosan egész évben 15–50%-os túltelítettséggel működnek. Vagyis a kevesebb, és kevésbé képzett szakember sokkal több, és problémásabb sorsú gyerekkel kénytelen foglalkozni. Ezekhez a problémákhoz hozzátartozik például a szerhasználat is: egy addiktológiai közalapítvány tavalyi kutatása szerint azok a gyerekek, akik úgy kerülnek be a szakellátási intézményekbe, hogy nem szerhasználók, ott komoly esély van rá, hogy azzá válnak. Ön a prevencióról kérdezett, és ezért kellett ilyen messziről kezdenem, mert

a prevenció ott kezdődik, hogy legyen bérrendezés. Legyen társadalmi megbecsültsége a szociális szektorban dolgozóknak.

Ezt az óriási munkaerőhiányt és alacsony presztízst el kell mozdítani: legyen vonzó a pálya azoknak is, akik jól képzettek és magas státuszúak, és a pályakezdők is hivatásként, életpályaként tekinthessenek a gyermekvédelemre. Ehhez az is kell, hogy a gyermekvédelmi rendszer megfelelő szakmai támogatást biztosítson. Ha valaki nevelőként dolgozik egy gyermekotthonban, lakásotthonban vagy javítóintézetben, ne érezze magát magára hagyva, hanem kapjon folyamatos, szakmai segítséget. És nem is csak érzékenyítésről van szó, ez a szakmai alapok része kellene legyen. Tudni kellene, hogy mit jelent a traumatizált gyerek viselkedése, hogy mit jelent, ha kiemelték a családból, milyen jele lehet a kriminális devianciának, amely sokszor a bántalmazotti lét következménye. Tudni kell, hogyan válhat egy áldozat később elkövetővé, és hogy ez nem egyszerű „jellemhiba”, hanem egy érthető, és megelőzhető folyamat része. A Hintalovon Alapítványnál például el tudtunk indítani ingyenes, akkreditált képzéseket, kifejezetten a szakellátásban dolgozóknak, szexedukációs témában. Ez segít megérteni, hogy miért kezdik ezek a gyerekek korábban a szexuális életet, miért jellemző sok esetben a promiszkuitás, miért magasabb náluk az emberkereskedelem, prostitúció, pornográfiába vonódás kockázata. Meg kell érteni azt is, hogy a szexualitás hogyan válhat egyfajta hatalmi nyelvvé, például kortársak futtatnak kortársakat, hogy egy egykori áldozat hogyan válhat később maga is kihasználóvá.

Ezek nem felfedezendő, új dinamikák, ezek ismertek, kutatások és szakirodalom is alátámasztja őket. Azoknak, akik ezekkel a gyerekekkel dolgoznak, ezzel a tudással rendelkezniük kellene.

Őszintén mondom: nem gondolom, hogy a minisztérium rossz szándékból nem foglalkozik ezzel. Feltételezem, hogy az ágazati irányítás is pontosan tudja, mire lenne valójában szükség. De az alapfeltételek, azaz a pénz, hiányzik. Tavaly például beígérték a bérrendezést, de a 2026-os költségvetés tervezetében nem szerepel, erről már a szakszervezet is beszél.

– Mekkora összegre lenne szükség egy bérrendezéshez ebben a szektorban?

– Nem tudom megmondani, pontosan mekkora összegre lenne szükség. Az viszont biztos, hogy a tavalyi évben nagyon sok intézményt összevontak, sokat be is zártak, és ez nem szakmai alapon történt. Az intézmények bezárásának és összevonásának legfőbb oka az volt, hogy nincs elég szakember, aki a gyerekekkel foglalkozhatna. Azonban minél több gyereket, köztük minél több problémás sorsút zárnak össze kis helyre, egyre kevesebb felnőtt felügyelete mellett, annál nagyobb az esélye annak, hogy ott nem jó dolgok történnek.

– Mekkora lehet a látencia? Tehát most megint valami a felszínre került, de körülbelül hány lehet az olyan eset, amiről nem tudunk?

– Én azt gondolom, hogy minden egyes esetre jut tíz másik. Tehát egyetlen, gyerekkel szemben elkövetett szexuális visszaélés vagy hasonló kizsákmányolás mögött tíz másik olyan eset van, ami rejtve marad. És ez egy nagyon konzervatív becslés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: „múlt héten beárazódott Orbán Viktor kifogástalan életvitel vizsgálata”
A humorista kiakadt az újabb, fiatalokat érintő javítóintézeti botrányon. „Péter bácsi meg várja, hogy kihozzák a haverok a börtönből” - írta posztjában.


Pottyondy Edina a közösségi oldalán reagált az újabb gyerekeket érintő botrányra.

A humorista szerint "a kegyelmi ügy kirobbanása után sem a rendőrség, sem más hatóság nem vizsgálta, hogy kik és miért vettek részt abban az összeesküvésben, ami kihozta a p3d0filsegítő Endre bácsit a börtönből".

Nem vizsgálták, "hogy volt-e szándékosság vagy bűnös hanyagság, esetleg politikai nyomás amögött, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója elleni feljelentéseket, bejelentéseket a rendőrség és a gyermekvédelem érdemben nem vizsgálta, és másfél évtizeden keresztül minden gyanús ügyet elsimítottak".

Majd emlékeztet rá, hogy "sem politikus, sem hatóság, sem Orbán Viktor nem kért bocsánatot az áldozatoktól, és nem tettek érdemi lépéseket a gyermekvédelmi rendszer korszerűsítésére, megerősítésére".

Szerinte "Orbán Viktor a felelősséget két női beosztottjára kente, és azt ígérte, hogy a jövőben ilyen nem fordulhat elő, mert átvilágítják a gyermekvédelmi dolgozókat. A kritikusok akkor is jelezték, hogy önmagában az átvilágítás kevés, jelen formájában értelmetlen és megalázó, ehelyett több pénzre, szakemberre és figyelemre lenne szükség, és kevesebb álságos képmutatásra és sikerpropagandára".

Ezt követően derült ki, hogy egy javítóintézet vezetője és társa két lányt is prostituáltként futtatott. Pottyondy szerint:

"A múlt héten beárazódott Orbán Viktor „kifogástalan életvitel vizsgálata”. A rendőrség letartóztatta az EMMI Budapesti Javítóintézetének igazgatóját, Péter bácsit és élettársát, az intézmény rendészeti vezetőhelyettesét. A neres szerelmespárt emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével gyanúsítják"

-írja posztjában.

"A kifogástalan életvitel vizsgálaton annak ellenére átmentek, hogy:

- Péter bácsira számos jelzés érkezett az elmúlt két évtizedben, hogy visszaél a helyzetével. Pintér úr, Orbán úr! Van valami protokoll, hogy az első tíz bejelentést nem veszik komolyan? Vagy mindenkinek van évi egy dobása? Hogy történhet meg, hogy valaki gyereket ront meg és pr0s1i1úciós hálózatot épít fel az orruk előtt? Egy közintézményben? Egy gyermekvédő kormányzat alatt?

- Péter bácsi aktuálisan egy egykori állami gondozott élettársa. Ez sem volt gyanús? Különösen az eddigi vádak és jelzések tükrében?

- Péter bácsi egy 30 milliós Lexussal, élettársa egy szintén 30 milliós Ford Ranger Raptorral járt a munkahelyére. Az átvilágítást végzőknek hogy nem tűnt fel a két nagy értékű autó? Vajon mennyire lehet gyakori a gyermekvédelmi intézmények vezetői között az ilyen árkategóriájú gépjármű?

- A helyszíni szemle során azt sem szimatolták ki, hogy a nerpár 120 millió forint értékben tartott otthon ingóságokat. Tehát az átvilágítás alkalmával sem a pr0s1i1uáltként dolgozó lányok nem kerültek a látókörükbe, sem a luxus élet nem tűnt fel, és ezek szerint a normalitásukat vizsgáló teszten is jó rubrikára böktek. Tényleg az volt a mesterterv, hogy úgy szűrik ki a p3d0filokat, a bünőzöket, hogy majd a teszten bevallják? Vagy eredetileg is az volt a terv, hogy így kell elszabotálni az érdemi reformokat?

- És még az sem volt gyanús, hogy Péter bácsi előszeretettel dörgölőzött fideszes politikusokhoz, akik megbecsüléssel, kitüntetésekkel halmozták el a szerintük példamutató és kiváló gyermekvédelmi szakembert. Végülis… Miért is lett volna gyanús?

A humorista felveti azt is, hogy mindezekről nem lehetett olvasni a kormánypárti médiában:

"Az eset neres érintettségét mi sem mutatja jobban, hogy a teljes kormánypárti médiában hírzárlat van Péter bácsi ügyében. Még az olyan nertársak sem emelik fel a hangjukat, mint pl. Bayer Zsolt, akik Lakatos Márk esetében tüntetésre mozgósítottak, majd persze szó nélkül hagyják, hogy abban az ügyben sincsenek megnyugtató hatósági válaszok. Ahogy a p3d0fil papok vagy a biatorbágyi öngyi1kosság esetében sem.

A gyerekeket, különösen az állami gondozott gyerekeket a hatalom és a hatalom kiszolgálói gátlástalanul kihasználják. Hol így, hol úgy. Igazságot, méltányos eljárást, európai körülményeket és biztonságot nem kapnak. Péter bácsi meg várja, hogy kihozzák a haverok a börtönből" - írja Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint Magyar Péter egyetlen posztja megmutatja, mi változott a politikában
A politikai elemző állítása szerint érdemes megfigyelni, milyen gyorsan alakul át egy-egy politikai üzenet. Szerinte ma már elég húsz perc, és jön az „átkeretezés”.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 30.



Török Gábor politikai elemző pénteken reggel Facebook-oldalán tett közzé egy rövid bejegyzést, amelyben összehasonlította Orbán Viktor és Magyar Péter egy-egy posztját, amihez kommentként annyit írt:

„Amikor arról beszélünk, hogy mi változott meg a nyilvánosságban, akkor érdemes megnézni ezt a két posztot. Húsz perces reakcióidővel érkezik az »átkeretezés«. A hagyományos mosópor a politikában (ha van potens ellenfél) visszalő, ahogy egy kollégám mondogatta ezt régebben.”

A magyar miniszterelnök az alábbi posztot tette közzé péntek délelőtt közösségi média oldalán: „Böhöm nagy autók, nem túl bizalomgerjesztő alakok. Ha Ukrajna az EU tagja lenne, az ukrán bűnbandák akadálytalanul beszivárognának Magyarországra. Ezt meg kell akadályozni! Aki még nem tette, töltse ki a VOKS2025-öt.”

Nem sokkal később pedig Magyar Péter ekképpen reagált:

„Hallom, Orbán Viktor ma azt mesélte a reggeli szeánszon, hogy böhöm nagy, drága autós ukrán csalók becsapják a magyar embereket és kifosztják a bankjainkat. Lehet, hogy Matolcsy György is ukrán kém? Mekkora csalódás lehet ez Orbán Viktornak, hogy kiderül az egyik legjobb barátjáról, hogy ukrán kém és 650 milliárdot pakolt ki a többi haverjával a Nemzeti Bankból!

A böhöm nagy, drága autóknál vajon Tiborcz, Mészáros, Balásy Gyula, vagy a saját kocsijára gondolt? Ezek az ukránok már mindenhol ott vannak... Csak nehogy kitúrják a ruszkikat a hatvanpusztai spájzból.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A kormány gyámság alá vonhatja Budapestet - törvénymódosítások sora készítette elő a fordulatot
Költségvetési biztost és csődbiztost is kinevezhetnek. A 27 ezer fővárosi dolgozó egészségügyi ellátása viszont az adószakértő szerint nem kerül veszélybe attól, hogy az önkormányzat nem fizeti utánuk a járulékokat, ahogy azt Karácsony Gergely kilátásba helyezte.


Vészforgatókönveket készít a főváros, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a Magyar Államkincstár szerinte „törvénytelenül emelt le Budapest folyószámlájáról több mint 10 milliárd forintot”.

Ez része annak a 89 milliárd forintnak, aminek a befizetését idén Budapest számára szociális hozzájárulásként előírták.

Csakhogy a főváros vitatja ennek az összegnek a jogosságát, és a nagy részét emiatt nem is tervezték be az idei költségvetésbe. Egészen pontosan csak 39 milliárddal számoltak, mert ekkora támogatást kap különböző jogcímeken a főváros. Így tudták nullszaldósra kihozni a költségvetést, amit szabályként korábban szintén a kormány írt elő.

Karácsonyék szerint semmi bizonyíték nincs rá, hogy a szolidaritási hozzájárulás címszóval beszedett pénzt valóban a rászoruló önkormányzatok kapják, miközben az iparűzési adóhoz viszonyított mértéke folymatosan növekszik, és mára már eléri Budapest iparűzési adóbevételének 30 százalékát. Pedig Tarlós István idején még csak 5 milliárd befozetését írták elő.

Az idei 89 milliárdból 25 milliárdot már húsvét előtt levont az Államkincstár, a levonás újabb részlete ellen azonban a főváros azonnali jogvédelmet kértek a hét elején a bíróságtól. A kincstár ennek ellenére lépett, amit egyébként már 2023-ban is ugyanígy megtett. Nagy Márton gazdasági miniszter később azt írta egy posztban, hogy inkasszó esetén nem lehet azonnali jogvédelmet kérni. A Fidesz szerint pedig Karácsony Gergely, a Tisza Párt, a DK és Vitézy koalíciójának „közös felelőssége Budapest csődje.”

A főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az inkasszó miatt szeptemberig felfüggesztik a beruházási számlák kifizetését, ami miatt csúszhatnak a beruházások, és nem teljesítik három nagy fővárosi cég 9 milliárdos kifizetési igényét, így a BKK, a Budapesti Közművek és a közvilágításért felelős BDK egyelőre nem jut pénzhez.

Veszélybe kerülhet a tömegközlekedés is, ezért a BKK-t válsághelyzeti terv elkészítére utasították.

Karácsony Gergely szerint ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy a 27 ezer fővárosi dolgozó megkapja a fizetését. A következő hetekben az lesz a cél, hogy az ő nettó bérüket mindenképpen ki tudják fizetni, és ha megnyerik a pereket, ki fogják fizetni a fizetések utáni járulékokat is.

Vadász Iván adószakértő azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, hogy a járulékok befizetésének elmaradása nem jelenti azt, hogy a 27 ezer dolgozó egészségügyi ellátása veszélybe kerülne.

„Ha a munkáltató az úgynevezett 08-as nyomtatványon folyamatosan bejelenti, csak nem fizeti a járulékot, attól a dolgozó biztosított marad, és nem fog jelezni a TAJ-kártyája a rendelőben.”

Vadász Iván szerint ugyanis nem attól él valaki biztosítotti jogviszonya, hogy fizetnek utána, hanem attól, hogy bejelentett munkaviszonyban áll, „még akkor is, ha a befizetés nem történik meg.”

Kiss Ambrus főigazgató a Telexnek már szerdán arról beszélt, hogyha az inkasszót érvényesitik, Budapest számláin nem marad pénz, miközben az iparűzési adóbevételek csak ősszel érkeznek. „A cégeink nem tudnak közüzemi számlákat és járulékokat fizetni, majd a végén nyilván a bérfizetésekre sem marad” – mondta a főigazgató.

Így viszont könnyen előállhat az a helyzet, hogy a kormány gyakorlatilag gyámság alá vonja Budapestet.

Egy május 12-én kihirdetett jogszabálymódosítás alapján ugyanis júliustól a Magyar Államkincstár elnöke költségvetési biztost nevezhet ki bármelyik önkormányzathoz, amennyiben „súlyos, romló pénzügyi, gazdasági helyzetet” tapasztal. Az önkormányzat „köteles tűrni” a költségvetési biztos intézkedéseit. Hogy pontosan mire lesz jogköre, azt a kormány rendeletben határozhatja meg. Ami biztos, hogy kormányhivatali és számvevőszéki eljárást kezdeményezhet, szakértőket bízhat meg, és kezdeményezheti csődbiztos kijelölését is az adott településre.

Ugyancsak önkormányzati csődbiztos kinevezéséhez vezethet, ha úgynevezett adósságrendezési eljárás indul, mert a település 60 napon túl sem tudja kifizetni a jogos követeléseket.

A szintén nemrég újraírt szabályozás alapján az önkormányzati csődbiztosnak óriási hatalma van.

A 2023-ban elfogadott módosítás szerint önkormányzat vagyonával kapcsolatos valamennyi iratba betekinthet, tanácskozási joggal részt vehet a képviselőtestület és a bizottságok nyilvános és zárt ülésein, bevonhatja az adósságrendezésbe - vagyis odaadhatja a hitelezőknek - a feladatok ellátásához nem szükséges önkormányzati vagyonelemeket, és valamennyi kifizetést csak az ő ellenjegyzésével teljesíthetik.

Ugyanakkor a főpolgármester és a közgyűlés felügyeletének komoly kockázatai is vannak. A főváros fizetésképtelensége esetén a bankok felmondhatják a korábbi hiteleiket, így veszélybe kerülhet Budapest folyószámlahitele, a 3-as metró felújítására felvett hitel és az Európai Beruházási Banktól felvett hitel is, ami még nagyobb pénzügyi prolémákhoz vezethet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Ukrajna hétvégi vakmerő dróntámadása, a Pókháló-hadművelet megváltoztathatja a 21. századi hadviselést
Fillléres eszközökkel okoztak hatalmas károkat az orosz stratégiai bombázókban, több ezer kilométerre a fronttól. Az ehhez használt, Oroszországba csempészett drónok ellen tehetetlen volt a légvédelem. Ez pedig messzeható következményekkel jár.


Egyre több részletre derül fény az ukránok hétvégi vakmerő dróntámadásáról, amivel a szakértők szerint Ukrajna ismét bebizonyította, hogy képes teljesen új alapokra helyezni a modern hadviselést. A célpontok több ezer kilométer mélyen Oroszország területén belül fekvő repülőterek és stragégiai gépek voltak, amik közül akár 20 is megsemmisülhetett vagy súlyosan megrongálódhatott. Az ukránok által „Pókháló hadműveletnek” elnevezett akcióban néhány százezer forintos drónokkal tízmilliárdokat érő bombázókban okoztak komoly károkat. Rácz András Oroszország-szakértő azt írta a Facebookon, hogy

„ez a háború talán legkomplexebb, legösszetettebb ukrán művelete volt, nagyon jelentős siker, messzeható következményekkel.”

A támadást közvetlenül az isztambuli fegyverszüneti tárgyalások elé időzítették, de az előkészítése másfél évig tartott. Zelenszkij szerint összesen 117 drónt használtak, amiket becsempésztek Oroszországba, majd mobilházakat szállító teherautókon rejtettek el. Ezekkel a lehető legközelebb jutottak a kiszemelt célpontokhoz, majd a drónokat rejtő, fából készült szállítódobozok teteje távirányítással felnyílt, és a támadó eszközök megtették a maradék távolságot. Ezután a konténerek megsemmisítették önmagukat.

Videón a támadás pillanatai

A Meduza nevű, külföldön működő orosz híroldal azt írja, az orosz hatóságok körözést adtak ki a 37 éves, donyecki születésű Artem Tyimofejev ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az egyik irkutszki támaszpont elleni támadásban.

A férfi négy olyan teherautó tulajdonosa, amelyekről drónokat indítottak az ottani orosz katonai reptér ellen. A teherautók vezetői szerint főnökük egy murmanszki vállalkozótól kapott megbízást arra, hogy szállítson négy mobil faházat a célpont közelébe, és telefonon azt is megmondták nekik, pontosan mikor és hol álljnak meg. Az utolsó megálló egy Rosznyefty benzinkút volt, nem messze a katonai repülőtértől. Onnan indították el a drónokat. A sofőrök azt állítják, nekik fogalmuk sem volt, mit szállítanak.

A támadásban a jelentések szerint legalább hat Tu–95-ös és négy Tu–22M típusú bombázó vált harcképtelenné, emellett A–50-es felderítőgépeket is eltaláltak – ezek a gépek képesek időben kiszúrni a légvédelmi rendszereket és az ellenséges rakétákat.

Az akciót az ukránok teljes titokban szervezték, a szövetségeseiket sem értesítették róla, mert tudták, hogy az atomtámadásra is képes stratégiai bombázók elleni bevetést kapásból elutasítanák.

A New York Times-nak nyilatkozó amerikai védelmi források szerint az ukránok lépése hasonlított ahhoz, ahogy tavaly az izraeli haderő támadást indított a Hezbollah tagjainak személyhívói ellen Libanonban.

Zelenszkij hétfőn arról beszélt, hogy a dróntámadások „komolyan meggyengítették” Oroszország haderejét. Azt állította, hogy a hadrendben tartott orosz nehézbombázók 34%-át pusztították el. „A ‘Pókháló’ megmutatta, milyen a modern hadviselés, és miért kulcsfontosságú, hogy technológiai előnyben maradjunk” – írta a közösségi médiában.

Rácz András ugyanakkor úgy látja, az orosz veszteségekről egyelőre nem lehet végső számot mondani. Ami tény, hogy az elveszített hadászati bombázók többsége pótolhatatlan.

„Oroszország három típust tart rendszerben: a Tupoljev Tu-95-öst, Tupoljev Tu-22M3-ast, Tupoljev Tu-160-ast. Az első kettőnek évtizedekkel ezelőtt leállt a gyártása, mostanra a gyártósorok sincsenek már meg. Tu-160-asokat tudnak ugyan gyártani, de évente csak egy-három darabot. Ergo, akkor is kb. fél évtized a már vizuálisan igazolt veszteség pótlása, ha tényleg "csak" tizenegy" bombázó lesz a végleges mérleg (valószínűleg jóval több lesz)” - írja a szakértő.

A hadászati bombázók elvesztése szerinte gyengíti az orosz nukleáris elrettentési képességet, de nem döntő mértékben.

A bombázóknál ugyanis fontosabbak az atomfegyvert hordozó tengeralattjárók, illetve a szárazföldi indítású atomfegyverek, és ezek érintetlenek maradtak. Ráadásul az oroszoknak vannak a stratégiai bombázóknál kisebb repülőgépekről indítható, atomfegyvert hordozni képes fegyverei is, ilyen pl. a MiG-31-ről indítható Kinzsal.

Moszkva hagyományos fegyverekkel végrehajtott, mélységi, precíziós csapásmérő képessége viszont Rácz András szerint nagyon jelentősen meggyengült, és ennek közvetlen, harcászati hatása lesz a háborúra. „Ezek a bombázók egyenként (konfigurációtól függően) 6-8-12 robotrepülőgépet tudtak indítani ukrán célok ellen - és nem voltak ritkák az olyan éjszakák, hogy egyszerre tíznél több gép is levegőben volt. A légi indítású robotrepülőgépek bevetésének képességét az ukrán csapás tartósan és jelentősen csökkentette” - írja.

Hozzáteszi, Oroszország mélységi, precíziós csapásmérési képesség nem szűnt meg teljesen, hiszen továbbra is megvannak a hajóról és tengeralattjáróról indítható Kalibr és más robotrepülőgépek, az Iszkander rakéták különféle verziói, az észak-koreai KN-23-asok, emellett egyre fejlettebbek a Gerany-drónok is.

A mostani támadás más szempontból viszont szintlépés volt. „Azt mutatja meg, hogy drónok összehangolt bevetésével már stratégiai hatásokat lehet elérni” - nyilatkozta a New York Times-nak Evelyn Farkas, a McCain Intézet vezetője.

Az európai NATO-tagállamoknak is újra kell gondolniuk, hogy mennyire sebezhetők egy hasonló csapással szemben. A katonai bázisok légvédelme ugyanis jellemzően nincs felkészülve arra, hogy ennyire kis távolságról indítanak a kifutón álló gépek ellen támadást.

Rácz András szerint az ukránok által bevetett drónok kicsi, gyors, mesterséges intelligencia által vezérelt eszközök voltak, amik ellen hatástalan a csöves légvédelmi tüzérség és az elektronikai zavarás is.

James Patton Rogers, a Cornell Egyetem drónhadviselés-szakértője szerint a nyugati országok számos külföldi támaszpontja – főleg a Közel-Keleten és Afrikában – különösen sérülékeny lehet egy ilyen támadással szemben, mert ott nem lehet egységes védelmet kialakítani a szélsőséges csoportok miatt.

A történtek befolyásolhatják Donald Trump rakétavédelmi terveit, az úgynevezett „aranykupolát” is. Ugyanis ez a rendszer nem védene az ukránok által használt olcsó drónokkal szemben.

Rácz András arra számít, hogy Oroszország napokon belül „vissza fog ütni.” Szerinte a frontközeli ukrán nagyvárosok (Harkiv, Zaporizsja, Dnyipro, Odesza) és Kijev ellen lesznek tömeges, minden korábbinál nagyobb, koncentrált támadások. A New York Times titkosszolgálati forrásokra hivatkozva szintén azt írja, hogy Moszkva újabb civil célpontokat támadhat meg, de az energiahálózatot is célba veheti, vagy újabb ballisztikus rakétákat vethet be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: