HÍREK
A levél súlyos állításokat fogalmazott meg a javítóintézet akkori igazgatójáról és a szintén ott dolgozó élettársáról. A névtelen bejelentő – aki a szöveg alapján az intézmény dolgozója volt – tarthatatlan állapotokra panaszkodott.
HÍREK
Az amerikai lap szerint egy különleges elnöki megbízott tárgyalt román tisztviselőkkel az ügyükről. Közben az elnök fia, Donald Trump Jr. is nyíltan kiállt az emberkereskedelemmel vádolt testvérpár mellett, akik ellen Nagy Britanniában is eljárás indult.
HÍREK
A miniszterelnök-helyettes azt állítja, korábban nem is hallott a Szőlő utcai gyermekotthonban történtekről. Elmondása szerint minden információja az ügyről a sajtóból származik.
HÍREK
Eddig akárki kérte, hogy kérjen elnézést a Szőlő utcai fiatalkorú prostitúcióról szóló szerencsétlen mondatai miatt, minden lepattant róla. A publicistát továbbra is régi, személyes jó barátjának tartja.
HÍREK
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.
HÍREK
Szerinte „förtelmes gyalázat”, ha a rocker komolyan gondolta, amit a fiatalkorú Szőlő utcai prostituáltakról mondott.
HÍREK
Az ellenzék a 300 méteres védőtávolságra hivatkozva nem szavazta meg a rendeletet. A gyermekotthon vezetése utólag értesült és felülvizsgálatot kért.
HÍREK
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében Gulyás szerint alapjaiban sérült az emberi méltóság - mármint a politikusoké, akiket kapcsolatba hoztak vele. A miniszter összehangolt kormányellenes akciónak tartja a fejleményeket.
HÍREK
Semjén Zsolthoz hasonlóan élesen kikelt amiatt, hogy kormánypárti politikusokat hoztak hírbe a Szőlő utcai javítóintézet növendékeivel és az őket a gyanú szerint futtató igazgatóval.
HÍREK
A miniszterelnök-helyettes Orbán Viktor után reagált Arató Gergely Szőlő utcai javítóintézet hozzá intézett kérdésére. Szerinte azért támadják, mert „szembe mert menni az LMBTQ-propagandával”.
HÍREK
A humorista kiakadt az újabb, fiatalokat érintő javítóintézeti botrányon. „Péter bácsi meg várja, hogy kihozzák a haverok a börtönből” - írta posztjában.
HÍREK
A rendőrség szerint a lányokat szexuális célú munkára kényszerítették, a pénzükhöz sem férhettek hozzá. A rendőrség letartóztatta a gyanúsított 57 éves férfit és a 32 éves nőt, a nyomozás folyamatosan zajlik.
HÍREK
A rendőrség szerint a vezető és beosztottja prostitúcióra kényszerített két fiatalt. A páros előzetes letartóztatásba került.
HÍREK
A kislányt korábban megerőszakolta az apja és a tanára, majd megszöktették az állami gondozásból. Civilek és egy új alapítvány próbálják megtalálni.
HÍREK
A környéken élők szerint a lányok naponta ugyanabban az időben bukkannak fel. A rendőrség hallgat, miközben a lakók tehetetlenül nézik a történteket.
HÍREK
Három ember kapott súlyos büntetést abban az ügyben, amelyben a vádlottak Borsod-Abaúj-Zemplénben, Németországban és Svájcban rendszeres haszonszerzés reményében szerveztek meg szexuális tevékenységet négy sértettnek.
HÍREK
A pénze egy részét elvették, a mobiltelefonját pedig ellenőrizték. Végül taxival tudott elmenekülni.
Népszerű
Ajánljuk