KULT
A Rovatból

A fájdalom öröksége, avagy a sorozat, ami a mélybe taszít – Ez a Szirének, a Netflix legújabb dobása

A Szirének egy sötét, pszichológiai drámába hajló sorozat, amely a családi traumák, a mentális hanyatlás és a romboló kapcsolatok örökségét boncolgatja. Bár misztikus alaphanggal próbál behúzni, végül egy nyomasztó, felnőtteknek szóló lélektani utazássá válik – ahol senki sem marad sértetlen.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 05.



A Netflix legújabb sorozata, a Szirének, első pillantásra is érzékelteti: itt valami nagyon nincs rendben. Vagy ez a világ nem normális, vagy főszereplőink. Nem csak a képi világában van valami zavarba ejtő – bár az is elég nyugtalanító –, hanem hangulatában is. Ez a sorozat nem fogja a kezünket, sőt, időnként úgy érezzük, mintha direkt rángatna be egy viharos, drámai mélyvízbe.

A történet középpontjában egy testvérpár áll – az ő kapcsolatuk és múltjuk adja a sorozat érzelmi vázát és a lényegét.

Milly Alcock játéka ügyes, nem túlzás azt mondani, hogy teljesen elvarázsol: törékeny, dacos, rejtélyes és fájdalmas egyszerre. A múltja nem irigylésre méltó. A testvérét alakító Meghann Fahyvel nagyon jó párost alkot, kettejük feszültsége a családi ellentétekből fakad, de Alcock játéka mellett Megan drámája eltörpül.

A történet kiindulópontja nagyon erős: az anyuka már nincs az élők sorában (Disney is megirigyelné ezt a háttérsztorit), az apuka (Bill Camp) pedig alkoholba fojtotta bánatát és teljesen elhanyagolta lányait. Ami azért volt igazán probléma, mivel Simone (Milly Alcock) karaktere még általános iskolába járt. Így a gyámügy elvette tőle a gyereket és testvére nevelte fel. Ezután jön egy újabb negatív csapás, az apuka folyamatos gondozásra szorul mert korai demenciával küzd.

Simone egy másodpercig se akarja látni apját, Devon (Meghann Fahy) pedig kénytelen nyakába venni az öregét.

A lány nagyon nem bírja a terhet és ő is kezd lecsúszni a lejtőn, ekkor kér segítséget a testvérétől, mert nem tud máshoz fordulni. Ez nemcsak érzelmileg zilálja szét a családot, hanem morális kérdéseket is felvet: ki vállalja a felelősséget, meddig terjed a lojalitás, és mit jelent valójában támogatni egy teljesen széthulló embert?

A sorozatot egy all-star szereposztás húzza fel. Julianne Moore, Simone főnökét alakítja, aki egy manipulatív, szinte szektavezetőként működő trófeafeleséget alakít.

Kevin Bacon pedig egy jó fejnek tűnő milliomost játszik, akiben viszont mindig ott bujkál valami fenyegető kettősség.

A mellékszereplők között is felfedezhetők ismert arcok, de szinte mindegyik karakter mögött megbújik valami bizarr torzulás – legyen az gazdagság, hatalom vagy múltbeli bűn.

A sorozat hangulata nehezen leírható: egyszerre fojtogató, erotikusan túlfűtött, nyomasztó és csábító. Nem családbarát, ezt fontos leszögezni.

Sok mindent meg kell magyarázni a gyereknek, ha együtt ülünk neki.

Az erősen szexualizált jelenetek nem pusztán esztétikai vagy karakterépítési célt szolgálnak, hanem gyakran feszegetik a határt: itt az intimitás erőszakos, a szeretet manipulált, a vágy pedig destruktívan helyettesíti az addikciót.

Az első rész egy kis misztikummal indít, ami erős atmoszférát teremt – de sajnos a második epizódra már érezhető, hogy ezt a vonalat nem erőltetik, csak hangulatteremtés volt a cél. A sorozat itt kezdi igazán elengedni a néző kezét is: nincs kapaszkodó, nincs egyértelmű vezérfonal. A misztikum helyét egyre inkább a dráma és a családi krízisek veszik át.

Kapunk egy gyenge nyomozós szálat, amit a feszültség fenntartartásának szántak, de teljes érdektelenségbe fullad, köszönhetően a gyengébb szövegkönyvnek.

Megan Feghy mint „nyomozó” nemcsak sablonos, de teljesen súlytalan a történet egészéhez képest – minden jelenet, amikor ki akar szedni információkat a gazdagoktól vagy a személyzettől, inkább kizökkenti a nézőt, mint belehúzza a cselekménybe.

Ennek ellenére a Szirének nem mondható üresnek: meglepően felnőtt témákat dolgoz fel. Öngyilkosság, addikció, a családi traumák öröksége, a szülő gondviselésének dilemmái – ezek a kérdések mélyen húzódnak meg a cselekmény szövetében és a végére teljesen átveszik a sorozat irányítását. A Szirének mer bántó lenni, sőt néha kifejezetten rosszindulatú érzést kelt – nem könnyíti meg a néző dolgát, és nem is próbálja elnyerni a szimpátiát. Nem áll egy oldalra se, mindenki maga sorsának kovácsa. A szereplők is ebben a logikában mozognak: lányok, akikkel borzalmas dolgok történtek, de ők maguk is rombolják saját környezetüket.

Az utolsó részre olyan érzésünk lehet, mintha egy tornádó söpört volna végig a karakterek életén – semmi sem marad ott, ahol volt, és mindenki egy kicsit (vagy nagyon) rosszabb állapotba kerül a végére, mint ahogy indult. A destruktív viselkedés, a ki nem mondott sérelmek és fájdalmak örökölt mintaként öröklődnek tovább – ha nem is szó szerint, de lélekben mindenképpen.

A Szirének tehát nem könnyű darab, pedig a hangulata nagyon könnyed.

Fura, szokatlan, olykor kifejezetten fájdalmas – de épp ettől lehet érdekes.

Ha valaki szereti az olyan sorozatokat, ahol nincs világos erkölcsi iránytű, ahol a karakterek legalább annyira ragadozók, mint áldozatok, és ahol a misztikum inkább hangulatot ad, mint konkrét témát szolgáltat, akkor ez a széria érdekes élmény lehet. Csak ne várjunk tőle válaszokat – mert a Szirének inkább kérdez, és bent hagy egy nyomasztó életérzésben

A Szirének teljes első szezonja megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Ha Szergejnek ajándék kell, elviszi magángéppel” – Repülős Petiről szól a Bankrupt legújabb dala
A rendszerkritikus, közéleti punkrock slágereket futószalagon szállító zenekar ismét odaszúrt egyet a hatalomnak. Premier!


„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”

A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.

A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.

Repülős Peti:

Jet Set Pete:

Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk