HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, ahol újabb két embert gyanúsítottak meg. A vizsgálat kiterjed arra is, történt-e hatósági mulasztás a korábbi eljárások során.
HÍREK
A fiú egy hónap alatt közel egymillió forintot keresett a lány futtatásával, akit több mint harminc férfi keresett fel. Beismerő vallomást tett, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett.
HÍREK
A kormány úgy döntött, hogy egyetlen, országosan illetékes javítóintézetet hoznak létre, a büntetés-végrehajtás irányításával. A Magyar Helsinki Bizottság úgy értesült, hogy a tököli börtön területén már zajlik az építkezés.
HÍREK
Molnár László szerint a kormány döntése szembemegy a hatályos gyermekvédelmi törvénnyel. Úgy véli, hogy a javítóintézeteket ezzel a börtönök világához közelítik ahelyett, hogy gyógyító közeget teremtenének.
HÍREK
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendeletcsomag többek között a civil támogatások elszámolását érinti. A döntések több területen is azonnali változást hoznak.
HÍREK
A kormány rendeletben döntött a Budapesti Javítóintézet bezárásáról, az intézkedés kedden lép hatályba. A fiatalkorúakat Debrecenbe, Nagykanizsára, Aszódra és Rákospalotára helyezik át.
HÍREK
Brutális beavatási szertartás fogadta az új fiúkat, slaggal mosták le őket, mint az állatokat. A megaláztatások sora itt nem ért véget, a térdelve felmosás mindennapos volt.
HÍREK
A levél súlyos állításokat fogalmazott meg a javítóintézet akkori igazgatójáról és a szintén ott dolgozó élettársáról. A névtelen bejelentő – aki a szöveg alapján az intézmény dolgozója volt – tarthatatlan állapotokra panaszkodott.
HÍREK
A gyanú szerint brutálisan bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket. A bíróság mostani döntése értelmében hónapokig nem láthatják a napfényt.
HÍREK
A volt megbízott igazgatót és három társát fiatalkorúak bántalmazásával gyanúsítják. Az ügyészség szerint szabadlábon eltüntethetik a bizonyítékokat, ezért kérik a letartóztatás meghosszabbítását.
HÍREK
Telex: Szinte kiürítették a Szőlő utcai javítóintézetet, a fiatalok többségét átszállították máshová
Drasztikusan lecsökkent a bentlakók száma, többségüket vidékre szállították. A háttérben súlyos munkaerőhiány állhat, de a hatóságok csak a biztonságra hivatkoznak.
HÍREK
Egy kiszivárgott levél buktatta le a tervet, miszerint a hírhedt intézményből elviszik a fiatalokat. Eközben már kilenc gyanúsítottja van a bűnügynek, amelynek szálai az igazgatóig érnek.
HÍREK
Elődei bilincsben távoztak vagy botrányok közepette mondtak le. Most egy volt rendőr, Nick János kapta meg a feladatot, aki azt állítja, az ő múltja makulátlan.
HÍREK
A fiú szerelmes lett a rendésznőbe, aki a Szőlő utcai intézmény volt igazgatójának élettársa volt, és vele is megosztotta azokat a brutális dolgokat, amiket az igazgató csinált.
HÍREK
Varga László Balázst azután nevezték ki az intézmény élére, hogy az ott zajló nyomozás részeként múlt héten látványos akció során három embert vettek őrizetbe, köztük az intézet korábbi megbízott igazgatóját is.
HÍREK
A Telex birtokába került a házirend szerint kényszerítő intézkedésként maximum megfogást, lefogást, ellökést, elvezetést, önvédelmi fogást lehet alkalmazni. De az is szerepel benne, hogy növendékek csak alakzatban közlekedhetnek, és ahhoz is engedélyt kell kérniük, hogy egy felnőtt mellett elhaladjanak.
Népszerű
Ajánljuk