KÉK HÍREK
A Rovatból

Csukott szemmel, fekve hallgatta az ítéletet a csengeri örökösnő, akinek Kósa Lajost is sikerült becsapnia

Csaknem 600 millió forintos vagyonelkobzást és 7 év börtönt kapott első fokon a csengeri örökösnő. Az ügybe belekeveredett Kósa Lajos is, aki azt mondta, a csengeri örökösnő őt is becsapta.


A bíróság kimondta, nem létező mesés vagyonnal kecsegtette a hitelezőit. Azt hazudta, ha nála lesz a Németországban elhunyt apjának 1300 milliárd forint értékű hagyatéka, mindenkit kifizet. Ebből azonban semmi nem lett. Az asszony otthonában, csukott szemmel, fekve hallgatta az ítéletet - látható az RTL híradójában.

7 év után hoztak első fokon ítéletet a csengeri örökösnő néven elhíresült ügyben. A vád szerint százmilliókkal csaphatta be áldozatait a vádlott. Kölcsön kért tőlük, arra hivatkozva, hogy így juthat hozzá Németországban elhunyt apja 1300 milliárdos vagyonához. Azt ígérte, ezután hitelezői jól járnak. Csakhogy ez a pénz soha nem létezett a bíróság szerint, ezért a 780 millió forintos csalássorozatért bűnösnek mondták ki a vádlottat.

A bíró kimondta: 7 év szabadságvesztés büntetésre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítéli.

Emellett még 568 millió forint értékben vagyonelkobzást is elrendeltek.

Csukott szemmel, fekve hallgatta a bírót a 61 éves asszony. A vádlott megromlott egészségi állapota miatt nem tudott eljönni az ítélethirdetésre. Otthon van, bűnügyi felügyeletben, onnan kapcsolták a tárgyalóterembe. 2022-ben engedték ki a letartóztatásból. Azután került rácsok mögé, hogy 2018-ban hazahozták nemzetközi elfogatóparanccsal Svájcból.

A vád szerint 2009 óta kért kölcsönöket a mesés hagyatékra hivatkozva. Az ügyészség szerint azonban mindez hazugság volt. 20 embernek tartozik. Az 1300 milliárd forint értékű vagyon ígéretének még a fideszes Kósa Lajos is bedőlt. A kiszivárgott dokumentumok alapján vagyonkezelési szerződést írt alá, illetve ajándékokra is számított az örökségből. Például az egyik legnagyobb francia pénzintézet negyedére, vagy egy svájci repülős cég osztalékjövedelmének 5 százalékára. Az ügy 2018-as kirobbanásakor úgy reagált, ő is csak egy áldozat.

Kósa korábban ezt mondta: Már tudjuk, hogy ez egy szélhámosság és az a nő nem csak engem, hanem számtalan embert becsapott.

A vádlott korábban arról is beszélt, hogy még külföldön is járt Kósa Lajossal a pénzügyek miatt.

"Én fizettem a svájci ügyvédi és a közjegyzői díjat. És a Savoy Hotelben a szállását is."

Kósa Lajos ezt is többször tagadta. A nyomozás kezdetén a politikust meghallgatták, de a büntetőperben végül se sértettként, se tanúként nem szerepelt. A vádlott máig állítja, hogy nem csaló, és az örökség létezik.

"Hiszek abban, hogy ez az örökség megvan, és meg fogom kapni azt."

Az asszony egy egyszerű a házban élt háztartásbeliként a román határhoz közeli szabolcsi faluban - a csengeriek szerint szerény körülmények között.

- Kikötötték náluk a vizet, a villanyt, a gázt! - Így van! - Semmijük nem volt!

Az ítélet szerint sem igaz semmi az örökségből.

Bartha Andrea a Nyíregyházi Törvényszéktől: A vádlott édesapja nem élt külföldön, vagyontalan személyként 2014-ben hunyt el Magyarországon. A vádlott több sértettnek hozzáférést biztosított a saját elektronikus levelezéséhez, amelyben hagyatékkal kapcsolatos fiktív levelek voltak, melyeket azonban saját maga készített.

Az üzletszerű csalás miatt indult pert egyébként már másodjára kezdték újra elfogultság miatt és még mindig nincs vége. A nő és ügyvédje nem fogadták el az ítéletet: így a per másodfokon folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.


Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.

A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.

A veszprémi kórházban a CT-vizsgálat többszörös arccsont- és nyílt állkapocstörést igazolt, amelyre kezdetben azonnali műtétet javasoltak.

A kórház megtette a hivatalból kötelező feljelentést, a rendőrök adatokat vettek fel, tanúkat hallgattak ki, és helyszínelést is tartottak a lakásban. A sértettet éjszakára a traumatológián tartották.

„Kaptam fájdalomcsillapítót és antibiotikumot. Azt mondták, hogy reggel át leszek adva a szájsebészetre és amint lehet, elvégzik a műtétet. De ez nem történt meg” – emlékezett vissza a történtekre a sértett.

Másnap délelőtt tíz óra körül egy ápolónő közölte vele, hogy hazaengedik, és mégsem kell műteni.

Négy nappal későbbre, december 29-re hívták vissza szakorvosi konzultációra. Orvos ekkor már nem látta, és zárójelentést sem kapott.

„Miután távoztam a veszprémi kórházból, párommal autóba ültünk és elindultunk vissza Ausztriába, hogy a saját otthonunkban lábadozzak, amíg várok az orvosi vizsgálatra – ami még 4 napot jelentett volna kezelés nélkül. De már az azóta eltelt idő alatt is tovább rosszabbodott a helyzet: a duzzanat nyelési nehézségeket okozott, a fájdalom erősödött, a szájmozgás szinte lehetetlenné vált. Ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lakóhelyemhez közel eső kórházba, Bécsújhelyre egy ismételt vizsgálatra” – írta beszámolójában.

A bécsújhelyi kórházban egy újabb CT-vizsgálat után veszélyes, nyílt állkapocscsont-törést diagnosztizáltak, ami azonnali műtétet igényelt. A vizsgálatot végző orvos nem is engedte haza, mert a duzzanat a légutak elzárásával életveszélyes állapothoz vezethetett volna.

„Ezért átirányítottak egy másik kórházba, St. Pöltenbe, ugyanis aznap az volt a tartományban az ügyeletes szájsebészet. Minden leletemet és adatomat átküldték oda, hogy mire odaérek, már el tudják kezdeni a műtét előkészítését” – tette hozzá.

Másnap reggel, a betegfelvételt követő 13 órán belül meg is operálták. A beteget december 29-én engedték ki az osztrák kórházból. Pontosan ugyanezen a napon állították ki a zárójelentését Veszprémben is, amelyben az szerepelt, hogy egészen addig ott kapott ellátást, és azért engedték haza, mert nem tartották szükségesnek a műtétet.

A nyílt állkapocstörések a szájüreggel való kapcsolat miatt magas fertőzésveszéllyel járnak, a gyorsan növő duzzanat pedig a légutakat veszélyeztetheti, ami sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.


Nyílt utcán, a saját lakása előtt lőtték meg Moszkvában az orosz katonai hírszerzés egyik legmagasabb rangú vezetőjét. Az előzetes jelentések szerint Vlagyimir Alekszejev altábornagyot egy ismeretlen fegyveres több lövéssel sebesítette meg a város északnyugati részén pénteken. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba – írja a The Guardian.

Alekszejev az orosz katonai hírszerző ügynökség, a GRU igazgatóhelyettese. Kulcsfigurának tartják az ország magánkézben lévő katonai vállalatainak felügyeletében,

és azon magas rangú tisztviselők között volt, akiket Jevgenyij Prigozsinnal tárgyalni küldtek a Wagner-csoport 2023 nyarán történt rövid lázadása során. Az altábornagy emellett amerikai szankciók hatálya alatt áll a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozás állítólagos kísérletei miatt.

Egyik fél sem vállalta a felelősséget a támadásért, de Moszkvában valószínűleg Kijevre fognak gyanakodni.

Az ukrán hírszerző ügynökségek a háború kezdete óta több tucat orosz katonatisztet és orosz tisztviselőt vettek célba, azzal vádolva őket, hogy háborús bűncselekményekben vettek részt. Kevés nyilvánosan ismert azokról a titkos hálózatokról, amelyekről úgy vélik, hogy az Oroszországon belüli és az orosz ellenőrzés alatt álló területeken elkövetett merényletek és katonai infrastruktúrák elleni támadások mögött állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem féltem a csúnya bácsitól” – megszólalt az ötéves Levi, akit az autójukkal együtt raboltak el Sülysápon
A kisfiú az édesanyjának elmondta, hogy a tolvaj gyorsan hajtott és gonosz volt. A 20 éves gyanúsítottat a rendőrség elfogta, jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás.


Szerda reggel percek alatt vált rémálommá egy család reggele a sülysápi bölcsőde parkolójában, amikor egy tolvaj elhajtott a család Ford Focusával, benne a hátsó ülésen ülő ötéves Leventével. Az édesapa éppen a kisebbik, két és fél éves gyermekét vitte be az intézménybe, amikor a lopás történt. A kisfiút a tolvaj néhány kilométerrel arrébb kitette az autóból, a rendőrök pedig később elfogták a gyanúsítottat – írta a Blikk.

Mint kiderült, miután a tolvaj elhajtott a gyerekkel, Úriban kirakta a kisfiút, akit egy idős férfi talált meg az utcán, és bevitte egy közeli boltba. Az üzlet alkalmazottja azonnal értesítette a rendőrséget.

„Azt kérték, vigyázzak rá, közben sírt szegény. Körülbelül fél óra múlva jöttek érte, addig evett egy tejszeletet és üdítővel is megkínáltam” – mesélte el. Az apa eközben a segélyhívón kért segítséget.

„A kisfiam kint volt az autóban, elhoztam a kulcsot, de valahogy elvitték az autót a gyerekkel együtt”

– mondta a diszpécsernek.

A tolvaj letépte a rendszámot az autóról és továbbhajtott, de a járműbe szerelt GPS-nyomkövető segítségével a család és a rendőrség is követni tudta az útvonalát. A 20 éves szentmártonkátai férfit végül ötven kilométerrel távolabb, Újszászon, egy romos háznál fogták el a lopott autóval együtt. Vallomásában azt állította, a kocsit a vasútállomáson vette 50 ezer forintért.

Az édesanya elmondta, a férje azért hagyta járó motorral az autót, hogy a fia ne fázzon, de abban a hitben volt, hogy a járművet lezárta. A kocsi kulcs nélküli indítású, a kulcs végig az apánál volt. „Kiderült, az autó folyamatosan pittyegett vezetés közben, mivel a kulcs nem volt ugye benne, de anélkül is tudott vele haladni a tolvaj” – tette hozzá az anya. A rendőrök drogot is találtak a járműben, amit lefoglaltak. A letépett rendszámtáblán kívül komolyabb kár nem esett az autóban, de a gyerekülést szétszaggatták.

A kisfiú személyleírást tudott adni az elkövetőről. Levi az anyja elmondása szerint arról beszélt, hogy a férfi nem bántotta, de nagyon gyorsan hajtott, és szerinte gonosz volt. Bár a kisfiú az újságíróknak bátran

kijelentette, hogy „nem féltem a csúnya bácsitól”, a héten már nem megy óvodába, és a szülők pszichológus segítségét kérik a történtek feldolgozásához.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság jármű önkényes elvétele miatt folytat büntetőeljárást. A család az autót visszakapta, az édesapa csütörtökön már azzal ment dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Főügyészségi ügyészt vettek őrizetbe hivatali visszaélés miatt, egyelőre hírzárlat van
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatja ki az érintett ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene. A bíróságnak 72 órán belül döntenie kell az esetleges letartóztatásáról.


A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy főügyészségi ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene – írja a testület

Egyelőre hírzárlat van, a nyomozásról semmilyen más információt nem közöltek.

A Büntető törvénykönyv szerint hivatali visszaélést az a hivatalos személy követ el, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, megszegi a hivatali kötelességét, túllépi a hatáskörét, vagy más módon visszaél a helyzetével. Az őrizetbe vétel legfeljebb 72 óráig tarthat, ezalatt kell a bíróságnak döntenie az esetleges letartóztatásról vagy más, személyi szabadságot érintő kényszerintézkedésről. Az ügyészek által elkövetett bűncselekmények nyomozása a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik.

Nem ez az első eset, hogy ügyész kerül hasonló helyzetbe: tavaly júliusban a sajtó arról számolt be, hogy Kőszeg volt vezető ügyészét szintén hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: