SZEMPONT
A Rovatból

„Menjek a híd alá 70 évesen, mert a MÁV hibát követett el?” – Lassan egy éve tartják bizonytalanságban Rákosrendező megmaradt lakóit

Februárban kapták az első felszólítást, hogy a mini-Dubaj projekt miatt menniük kell, cserelakásról viszont akkor még szó sem esett. Ma hivatalosan már csak néhány család él a telepen, de egyre több az illegális házfoglaló, akik miatt meredeken romlik a közbiztonság. Helyszíni riport.


Máté Péter 61 éve él a Zugló és Angyalföld határán húzódó Tatai utca egyik földszintes házában. Tavaly ilyenkor még közömbösen fogadta a Rákosrendezőre tervezett luxusnegyedről szóló híreket. Úgy volt vele, hogy ha lesz is valami, idáig biztosan nem ér majd el az építkezés, hiszen a telep legszélén laknak. Nem lett igaza: februárban kapott egy felszólítást, miszerint felmondják a bérleti jogviszonyát, és 30 napja van elhagyni az ingatlant. Cserelakást egyáltalán nem említettek.

„Amikor elolvastam, napokig azt se tudtam, mitévő legyek. Éjszakákon át gondolkodtam, még a könnyem is kicsordult, hiszen mégiscsak az életem nagy részében ez a ház volt az otthonom.”

Utána egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívta az RTL Klubot, akik azt kérték, küldje el nekik írásban a történteket. A fia segítségével így is tett, másnap reggel 8-kor pedig csörgött a telefonja: az ügyeletes szerkesztő kereste.

„Kijöttek forgatni, rá két napra pedig felhívott engem a vasút egy jogásza, és megkérdezte, miért nem írtam levelet arról, milyen cserelakást szeretnék. Na most, egészen eddig szó sem volt cserelakásról, csak fenyegetőzésről, hogy költözzek ki 30 napon belül, különben jönnek a retorziók.”

Péter szerint egyértelműen a média nyomásának köszönhető, hogy a MÁV változtatott a hozzáállásán, és elkezdett partnerként tekinteni rájuk. Az elsőként felkínált lakás ugyanakkor enyhén szólva nem felelt meg a várakozásainak.

„A tető beszakadva, a falon kábelekről lógott a cirkó, a parketta felhólyagosodva, tiszta penész minden. Az udvaron a kerítést gyakorlatilag csak a gaz tartotta. Mondtam nekik, hogy ide még egy hajléktalan sem költözne be, ilyen állapotban nem tudom elfogadni.”

A telepen körbejárva talált viszont egy egészen jó állapotú házat, amit apróbb felújítások után szívesen elfogadott volna. A MÁV nagyon készséges volt, megcsináltak mindent, amit kért. Igen ám, de elmondása szerint olyan bérleti szerződést kellett volna aláírnia, amely azt is tartalmazta, hogy bármikor, indoklás nélkül, 30 napos határidővel felmondhatnak neki. Erre pedig nem volt hajlandó.

A Szikra Mozgalom – Jámbor András ellenzéki országgyűlési képviselő szervezete – mellé állt, ügyvédjük, Dr. Szepesházi Péter is azt javasolta neki, semmiképp ne írja alá a papírt ilyen feltételekkel. A ház ezért azóta is üresen áll, pedig egyébként azonnal költözhető lenne.

„Bár mi nem vagyunk jogsegélyszolgálat, ebben az ügyben azt láttuk, hogy a lakók maguktól nem jutnának egyről a kettőre, szükségük van nemcsak jogi képviseletre, de sajtónyilvánosságra, illetve politikai munkára is, ami ahhoz szükséges, hogy felfigyeljenek erre az ügyre” – fogalmaz a Szikra helyi szervezője, Sudár Orsolya.

A rákosrendezői luxusberuházással egyébként sem értettek egyet, emellett pedig tapasztaltuk, mennyire méltánytalanul bánik a MÁV az itt élőkkel, így végül felkarolták az ügyet. Ide nem jött ki a családsegítő se, az önkénteseikkel járták körbe a házakat és kérdezték meg a lakókat, hogy vannak, mire van szükségük. Márciuban tartottak egy fáklyás felvonulással összekötött tüntetést is.

Bár úgy volt, hogy szeptember 18-ig ki kell üríteni az egész telepet, nem sokkal azelőtt kiderült, hogy két évvel meghosszabbítják a határidőt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lakók fellélegezhettek: Péter egyik reggel például azzal szembesült, hogy le akarják választani őket az elektromos hálózatról.

„Éppen dolgozni indultam, amikor észrevettem a munkásokat. Mondom, ne vicceljenek már, négy család él még itt! Kiderült, hogy a MÁV azt adta le az ELMŰ-nek, hogy már teljesen kiürült a telep.”

A helyzet most úgy áll, hogy a MÁV beadott a bíróságra egy kiürítési kérelmet, a családok pedig a Szikra Mozgalom és Szepesházi Péter segítségével jelezték, hogy perre mennek. Ameddig nincs jogerős ítélet, nem lakoltathatják ki őket, ugyanakkor Péter biztos benne, hogy előbb-utóbb menniük kell. „Az biztos, hogy ezt az oldalt itt végig ledózerolják, egészen a Vasúttörténeti Parkig.”

Ez érthető módon érzékenyen érinti. „Nézze, 61 éve ez az otthonom. Itt halt meg az apám, innen kísértem utolsó útjára, ahogy az anyámat is. Nem egy luxuslakás, de én szeretek itt élni.”

A házban csak néhány évvel ezelőtt alakítottak ki fürdőszobát, előtte az udvaron keresztül lehetett WC-re járni. Péterék nagyjából 700 ezer forintot és rengeteg munkaórát szántak az átalakításra, amit biztosan nem tettek volna, ha előre tudják az azóta történteket.

Péter azt meséli, régebben még igazi családias közösség volt itt, az emberek rendszeresen összejártak, sütöttek-főztek, bográcsoztak. A fénykorban mind a 24 lakás tele volt, 100-110-en biztosan éltek bennük. A hanyatlás olyan 20 éve kezdődött, onnantól folyamatosan néptelenedtek el a házak, új bérlők pedig nem jöhettek.

A gyanúja szerint azért, mert valakinek már jóval a mini-Dubaj projekt előtt terve volt a területtel. Ezt bizonyíthatja az is, hogy 2018-ban kaptak egy levelet, miszerint új szerződést kell kötniük, ami tartalmaz egy olyan kitételt, hogy amennyiben a vasút területrendezésbe kezd, 30 napon belül el kell hagyniuk az ingatlant. Ő már ezt se írta alá, több szomszédja viszont igen – most ők voltak az elsők, akiknek menniük kellett.

A per valószínűleg legalább 2-3 évig tart majd, de ha hamarabb kikerülne a szerződésből a 30 napos felmondási idő, Péter akár azonnal odaköltözne. Bízik benne, hogy a MÁV nemrég kinevezett új vezérigazgatója elmozdul majd ebbe az irányba.

Nagyné Johán Edit 27 éve él a telepen súlyos beteg férjével, Máté Péteréktől néhány háznyira. Annak idején 2 és fél millió forintból újították fel a villanyt és a csatornahálózathoz is, emellett ablakokat cseréltek, betonoztak, sőt még a redőnyöket is kicserélték, hogy lakhatóvá tegyék.

Abban a hiszemben költöttek rá ennyit, hogy előbb-utóbb meg tudják majd vásárolni, erre azonban nem került sor. Februárban ők is kézhez kapták az első felszólítást, miszerint 30 napon belül el kell hagyniuk a lakást.

Edit a zuglói önkormányzathoz fordult, akik az akkori polgármester, Horváth Csaba közbenjárásával leállították a kilakoltatási eljárást. „Utána viszont jött a hercehurca: a MÁV-nak eszében sem volt cserelakást ajánlani nekünk, csak a média nyomására változtattak az álláspontjukon” – erősíti meg ő is.

„Amikor megjelent riportok hatására megkérdezték, mik az igényeink, annyit mondtam, hogy a mostaninál kisebb ne legyen, a férjem miatt pedig az is fontos volt, hogy földszinti legyen, és tartozzon hozzá egy minimális előkert, ahová ki tud ülni. Mutattam orvosi papírokat is, ennél jobban nem tudtam volna tálalni a problémát. Ehhez képest a két kérésből nullát teljesítettek.”

Először ugyanazt a romos, penészes, 40 négyzetméteres, konyha nélküli házat ajánlották fel nekik a Keresztúri úton, amit Máté Péter is azonnal visszautasított. Természetesen ők sen fogadták el, ezután viszont még szürreálisabb megoldásként az angyalföldi vasútállomás épületében ajánlottak nekik egy lakást.

„Gondolja meg, egy parkinsonos, sztómás beteg mihez kezdene egy emeleti lakással, ahová csak csigalépcsőn lehet felmászni, és ami mellett közvetlenül ráadásul folyamatosan közlekednek a vonatok? Egész éjjel azt kellett volna hallgatnunk.”

Miután erre az ajánlatra is nemet mondtak, sokáig nem történt semmi, majd júniusban kaptak egy levelet, hogy 8 napon belül el kell hagyniuk a lakást, mivel jogtalanul tartózkodnak benne. Ellenkező esetben kiköltöztetnek, majd kiszámlázzák nekünk a költségeket.

Ezt a határidőt végül Szepesfalvy Péter ügyvéd és a Szikra Mozgalom segítségével sikerült semmissé tenniük, de alig lélegeztek fel, nem sokkal később megkapták az értesítést a birósági per kezdetéről.

Edit szerint a MÁV új vezérigazgatója nyitottabbnak tűnik feléjük, egy nap alatt többet tudtak előrelépni vele kommunikáció terén, mint az elődjével február óta összesen. A problémák viszont csak sokasodtak az elmúlt hónapokban.

„Az üres lakásokat, ahonnan már kiköltöztek, egymás után törik fel és veszik birtokba az illegális lakásfoglalók. És mindent lopnak, ami mozdítható: múlt héten kicseréltem két gázpalackot, itt hagytam őket kint a ház előtt. Fényes nappal elvitték mindkettőt, ahogy a kötélről a ruhákat, a kertből pedig a biciklit is.”

Edit elmondása szerint hetek óta nem alszik éjjelente, amint hall akár csak egy kis neszt is, azonnal ugrik fel. A kert végét jobb híján rácsokkal és fém ruhaszárítókkal barikádozta el, hogy megakadályozza az illetéktelen behatolást. A közbiztonság drasztikus romlása mellett a patkányok is megszaporodtak a telepen.

„Egyik reggel jöttek a dolgozók, a férjem szólt, hogy hangokat hall. Megkérdeztem, miért vannak itt, azt mondták, hogy elzárják a vizet. Mondom, nehogy elzárják, hát még itt lakunk! Kiderült, hogy úgy lett elkönyvelve, hogy itt már nem maradt senki. Tényleg olyan, mintha nem is léteznénk.”

Edit sógornője, Nagy Ilona szintén a maradék lakók egyike a telepen, közvetlenül a sínek mellett él. Amíg a házát keressük, több másik udvarban is mozgást látunk, az egyikből egy 7-8 fős társaság méreget bennünket.

A nő a mostani lakásában 5 éve lakik, de a szülei 1963-ban költöztek a telepre, Editék mostani házába. Ott nőtt fel, majd férjhez ment, de a házasságnak rossz vége lett, azután költözött vissza ide.

A helyzete jogilag bonyolultabb a többiekénél, ugyanis nincs szerződése: itt hivatalosan csak az élettársa lakott, akinek halála után ugyan kérvényezte a MÁV-tól, hogy írják át a nevére a szerződést, de nem kapott választ. A lakbércsekk ugyanakkor már az ő nevére érkezik, a villanyórát viszont nem sikerült átíratnia. A februári felszólítást pedig ő is megkapta, arra hivatkozva, hogy jogcím nélkül tartózkodik a lakásban.

„Menjek a híd alá 70 évesen, mert a MÁV hibát követett el, amikor nem közölték válaszul a levelemre, hogy nem engedélyezik az itt lakásomat?”

Cserelakásból egyelőre kettőt mutattak neki, de mindkettő lakhatatlan volt. Szerződést viszont egy olyan lakásra küldtek, amit nem látott korábban. „Mondtam nekik, hogy hiába küldik, amíg nem nézhetem meg élőben, nem írom alá.”

Sudár Orsolya

Alternatívája a lakhatásra továbbra sincs, a kilakoltatási per viszont zajlik. “Én nem nagyon foglalkozom politikával, de hát az állam ellen? Az olyan, mint széllel szemben…” – fogalmaz azzal kapcsolatban, milyennek látja az esélyeit. Abban viszont ő is bízik, hogy a médiavisszhangnak köszönhetően további nyomást is tudnak majd gyakorolni a döntéshozókra.

Sudár Orsolya is bizakodó: bár úgy látja, a kerület október 1-jén hivatalba lépett új vezetése egyelőre nem haladt előre az ügyben elődjéhez képest, a Szikránál remélik, hogy miután belerázódtak a munkába, előreveszik a prioritásaik között.

„Ha fenntartjuk a nyilvánosságot és elvégezzük a politikai munkát, látok arra esélyt, hogy mindenki megfelelő cserelakást kap elfogadható feltételekkel. Senkinek nem érdeke másfél évig ebben a libikókában tölteni az idejét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Aki gyárban dolgozik, 2000 eurót is meg tud keresni három műszakban - ilyen a magyarok élete Ausztriában
Aki német nyelvtudás nélkül vág bele, annak nincs könnyű dolga, de egyébként befogadóak az osztrákok. Az Ausztriai Magyarok weboldalt működtető házaspárral beszélgettünk az ottani tapasztalatokról, árakról, bérekről.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. december 03.



2024 elején már több mint 100 ezer magyar élt Ausztriában, egyetlen év alatt 8%-kal emelkedett a számuk. A Császár házaspár, Császár Viktor és Császárné Cinka Mária három évvel ezelőtt költöztek ki, kisfiukkal.

A saját életük megalapozása mellett arra is futja idejükből, hogy az ausztriai magyaroknak, illetve az Ausztriába kiköltözni tervezőknek segítsenek tanácsadással, információkkal. Ők működtetik az Ausztriai Magyarok weboldalt, és az ehhez kapcsolódó Facebook-csoportot is. Velük beszélgettünk az ottani keresetekről, megélhetési költségekről, és arról, hogyan fogadják az oda költöző magyarokat.

– Miért költöztek Ausztriába?

Mária: Elsősorban a kisfiúnk miatt, aki szív- és vesebeteg, és szerettünk volna neki minél jobb orvosi ellátást biztosítani.

Viktor: Magyarországon már nem volt orvos. Amikor vittük ellenőrzésre, mindig elmondták, hogy a kardiológus professzor már biztos nem lesz legközelebb, nem tudják, hogy mikorra lesz időpont, az adott orvos már biztos nem fog itt dolgozni. Igazából ez volt a fő indok részünkről.

Mária: Ráadásul kevés volt az eszköz, a hordozható, 24 órás EKG-vizsgálathoz való Holter-készüléket nem tudták neki biztosítani, ezért döntöttünk végül Ausztria mellett.

– A gyermek Ausztriában megkapja a megfelelő ellátást?

Mária: Igen. Volt már itt egy kisebb műtétje, és teljesen elégedettek vagyunk.

Viktor: Itt nagyon erős az orvosi ellátás, az egészségügyi rendszer, arra nem lehet semmilyen panaszunk.

– Tehát önöknek elsősorban a gyermekük egészsége volt a fontos, ezért mentek Ausztriába?

Mária:

– Igen. Emellett akkor szüntették meg a katás vállalkozói rendszert, és át kellett volna térnünk másik formára, de ezek után úgy gondoltuk, hogy akkor inkább kint indítjuk el, illetve folytatjuk a vállalkozást is.

– Milyen célból indították az Ausztriai Magyarok weboldalt?

Viktor: Van egy 100 ezer fős, ugyancsak az ausztriai magyarok dolgaival foglalkozó Facebook-csoportunk, ezért is indítottunk weboldalt. Összegyűjtöttük a leggyakrabban feltett kérdéseket.

Mária: Információkkal segítünk azoknak, akik ki szeretnének költözni, mert mi is megtapasztaltuk, hogy amikor kijön az ember Ausztriába, hiába szomszédos ország, teljesen más a rendszer, mint Magyarországon. Más a hivatali rendszer, és tapasztalatok nélkül könnyen el lehet tévedni.

Viktor: Ehhez kapcsolódóan van olyan szolgáltatásunk is, ahol egy másfél órás beszélgetés keretében elmondjuk azokat a buktatókat, amikre fel kell készülni kiköltözés előtt. Úgy vettük észre, hogy nagyon sokan úgy indulnak neki Ausztriának, hogy az alapvető dolgokkal sincsenek tisztában.

– Én láttam olyan bejegyzéseket, hogy nyelvtudás és szakképzettség nélkül indulna neki az illető, de rögtön a szállás iránt érdeklődik, mert jövő héten indulna is. Gondolom, ez nem a siker receptje...

Mária: Ezek az emberek nagyrészt egy-két hét után vissza is térnek. A nyelvtudás is egyre fontosabb Ausztriában, a magyaroknál is elvárt, hogy legalább minimális szinten tudjanak beszélni németül. Ez azért is fontos, mert a magyarok egymással is versenyeznek egy-egy állásért, és nyilván az kapja meg, aki jobban beszél németül.

Viktor: Talán mosogatónak, meg a vendéglátás egyes területein esetleg lehet nyelvtudás nélkül elhelyezkedni, de ahol már ügyfelekkel kell találkozni vagy vendégekkel, ott már kell a nyelvtudás.

– Kik indulnak el Magyarországról?

Mária: Jönnek szakmunkások is, képzetlenebbek, ők nagyobb számban. De egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy diplomások is jönnek már, a mi szolgáltatásainkat is főleg ők keresik. Továbbá nemcsak a huszon-harmincévesek, hanem az ötven felettiek is próbálnak jönni. Az azonban rájuk is igaz, hogy német nyelvtudás nélkül egy diplomás sem nagyon tud elhelyezkedni. Néhány kivételtől eltekintve az angolt sem mindig fogadják el, Ausztriában elég kevesen beszélik az angolt a vidéki részeken.

– Mik azok a kurrens szakmák, amikkel aránylag könnyen el lehet helyezkedni most?

Viktor: Vendéglátásban, éttermi kisegítő munkák, mint a mosogatás, vagy szállodákban szobatakarítás és hasonló állások mindig vannak. Szakmunkásokra is mindig nagyon nagy szükség van, ők akár még nyelvtudás nélkül is el tudnak helyezkedni, mert ha dolgoznak, akkor felszedik a nyelvet, őket a szakmájukért fizetik. Szakmunkást mindig keresnek, de amúgy nyelvtudás nélkül, ahogy mondta a feleségem, csak a programozók, orvosok, vagy hasonlók tudnak elhelyezkedni.

Mária: Talán a multiknál, az olyan szakmákban, mint például programozó, el lehet helyezkedni angol nyelvtudással, de főleg Bécsben. Vidéken mindenhol inkább a némettel. Még a nagy multiknál és a gyárakban is mindenhol a német az alap.

– Sokan élnek még magyarok az önök lakókörnyezetében?

Mária: Mi körülbelül 40 percre lakunk a magyar határtól, és a kisváros is teli van magyarokkal. A kisfiam egyik osztálytársa is magyar. Az iskolában rengeteg magyar gyerek van. A napköziben magyar az egyik tanító néni.

– Milyen légkör veszi körül a magyarokat a befogadó országban?

Viktor: Itt nemcsak magyar, hanem bármilyen nemzetiséggel szemben semmi megkülönböztetés sincsen. Biztos vannak olyan emberek, akiknek nem tetszik, de általánosságban mindenki barátságos, az orvosnál sincs megkülönböztetés, hivatalokban sem. Szerintem a történelmünk miatt, hogy sokáig együtt éltünk, mert gyakorlatilag étkezésben, öltözködésben, kultúrában, mindenben hasonlóak a magyarok az osztrákokhoz, emiatt sincs megkülönböztetés semmilyen szempontból.

Mária: Az iskolában is, illetve a mi városunkban is nagyon sok külföldi, azaz többféle nemzet van, és az iskolában sem engedik ezt a fajta megkülönböztetést.

– Ezen az ország rohamosan romló nemzetközi megítélése sem változtatott még?

Viktor: A legtöbb ember el van foglalva a hétköznapokkal, mindenki dolgozik, próbál megélni. Az emberek ilyen szempontból nem foglalkoznak a nagypolitikával. Mindenkinek a helyi ügyek a fontosak, ahol lakik. Szerintem itt a vidéki embereket ugyanúgy nem érdekli a nagypolitika, mint a magyarokat sem. Mivel a magyarok általában azért jönnek ide, hogy beilleszkedjenek, dolgozzanak, ezért a magyarokat általában dolgos, rendszerető, normális népként ismerik itt, akikkel soha nincsen probléma.

– Körülbelül mennyiért lehet lakhatást találni?

Mária: Sok magyar nincs tisztában azzal, hogy három hónapot tartózkodhat Ausztriában engedélyek nélkül. Hiába uniós ország, ez nagyon fontos, hogy a negyedik hónapra tartózkodási engedélyt kell kérni, elsősorban amiatt, mert az osztrák állam szeretné tudni, hogy az adott magyar család megél-e Ausztriában. Azt nem szeretnék, hogy segélyekhez folyamodjanak rögtön. Egy háromfős családnak, ahol egy gyerek van, olyan 2000 euró (821 ezer forint) bevételi forrást kell igazolniuk az osztrák állam felé.

Viktor: Ha két szülő dolgozik, akkor még két minimálbérből is fenn lehet tartani az albérletet és a megélhetést. Egy keresőnek már nagyon nehéz, de aki dolgozik, alapvetően meg tud élni Ausztriában.

– Most körülbelül mennyi lehet egy albérlet vidéken és mennyi Bécsben?

Viktor: Az albérletek árában általában benne van az albérlet maga, illetve 20 százalék ÁFA, sokszor beleteszik a közös költséget, a vizet és a fűtést is, és akkor külön csak az áramot áramszolgáltatóval kell megállapodni, ami körülbelül 100 euró (41 ezer Ft). Az áram és az albérlet, valamint a fűtésátalány, a közös költséggel, úgy 600–800 eurótól (248–328 ezer forint) lehet egy egész normális albérletet találni, ezen felül még a lakásbiztosítást kell fizetni, ami 30-40 euró havonta (12-16 ezer Ft).

Mária: Úgy tudom, Bécs sem nagyon drágább, hanem a síparadicsom felé, ahogy megyünk, azok a részek lettek egyre drágábbak. Onnan több magyar család is visszaköltözött ide Kelet-Ausztriába, mert ott már túl drága volt a megélhetés. Oda inkább a fiatalok mennek, akik szállodában laknak, és sokat szeretnének dolgozni, sok pénzt szeretnének keresni, ezért be is vállalják azokat a dolgokat, ami egy szállodában kell, például hogy hétvégén dolgozzanak, vagy akár ünnepek alatt.

Viktor: Ami még magasabb, azok az autóval kapcsolatos költségek. Egy normál, 2000 köbcentis, 8-10 éves autó fenntartása casco-val és kötelező biztosítással, valamint súlyadóval havonta 120-140 euró (49-57 ezer forint) között van. Minél értékesebb az autó, annál magasabb is a casco. A mobiltelefon költségei minimum 10-20 euró/fő havonta (4-8000 Ft), korlátlan internettel 40-50 euró/fő/mobil (16-20 ezer Ft), az otthoni internet pedig nagyjából 50 euró (20 ezer Ft). De ahogy mondtam, két keresővel már meg lehet élni elég jó szinten Ausztriában. Igen, illetve az élelmiszerárak sem kirívók. A hús egy kicsit drágább, de annyival jobb minőségű is, mint Magyarországon. Magasabb még a szolgáltatások ára. Ha valaki elmegy fodrászhoz vagy kozmetikushoz, az nyilván drágább, mert ki kell termelni a fizetéseket.

Mária: De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Kelet-Ausztria és Nyugat-Magyarország között albérletárakban már nincs olyan nagy különbség. Hozzánk legközelebbi város Szentgotthárd, és ott majdnem ugyanannyi az albérlet, mint itt.

– És mennyivel számíthatnak magasabb jövedelemre?

Viktor: Ausztriában nincsen egységes minimálbér, hanem ágazatonként határozzák meg a béreket. A legkevesebb bér 1450 euró (595 ezerforint) körül van havonta. De ne felejtsük a 13. vagy 14. havi bért sem, ami azért elég jól meg tudja dobni az átlagot.

Mária: Illetve itt is van családi adókedvezmény, ez 2000 euró/év per gyerek (821 ezer forint), esetleg egyéb támogatások, például a klímabónusz is, amit évente egyszer szokott adni az osztrák kormány.

Viktor: Aki gyárban dolgozik, az olyan 2000 eurót is meg tud keresni három műszakban.

– Ha a gyermekük gyógykezelése nem került volna veszélybe, akkor mozdultak volna Ausztria felé?

Mária: Előtte is terveztünk, igen. Mi vidéken éltünk, nem Budapesten. Nagyon nehéz volt orvost találni, hol jött orvos, hol nem. A kisfiunknak Pestről küldték az orvosokat, és akkor volt a katás változás is, tehát mindenképpen mennünk kellett.

– Mi kellene ahhoz, hogy visszatelepüljenek Magyarországra?

Viktor: Jobb egészségügyi, illetve nyugdíjrendszer. Mert ez Magyarországon katasztrófa lesz. Ausztriában sem mindig magas a nyugdíj, mert például aki idősebb korban jön ki Magyarországról Ausztriába dolgozni, annak nehezebb lesz összeszedni a megfelelő nyugdíjat. Ő lehet, hogy kisnyugdíjas lesz, de neki majd segít az osztrák állam, kipótolja a nyugdíját, mert a legkisebb nyugdíjakból is azért el lehet éldegélni Ausztriában. De Magyarországon nincs ilyen. Ilyen élelmiszerárakat nyugdíjasként megélni Magyarországon, az katasztrófa lehet. Ahhoz, hogy mindenki visszaköltözzön, magasabb bérek, jobb egészségügy, később magasabb nyugdíj, nyugdíjas életminőség lenne a legfontosabb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar György Till Tamás gyilkosának szabadon engedéséről: A fiatalkorúak büntetésénél mindig az a cél, hogy a fiatal helyes irányba fejlődjön
Miközben a gyermekgyilkosság felnőtt elkövető esetében életfogytig tartó büntetéssel sújtható és nem évül el, fiatalkorú esetén a egy idő után már nem büntethető a gyilkos.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. december 10.



Megdöbbentő fordulatot hozott Till Tamás tragikus halála ügyében a rendőrség nyomozása: évtizedek után megtalálták a gyilkost, ám a tettes szabadon távozhatott, mivel az elkövető büntethetősége elévült.

Megfogalmazódik azonban egy komoly dilemma: hogyan történhet meg, hogy egy emberölés, még ha fiatalkorú elkövetőről is van szó, büntetés nélkül marad? Az ügy túlmutat a konkrét eset határain, hiszen alapvető jogi és morális kérdéseket vet fel az elévülés intézményéről.

Más a jog, más az igazságérzet

A társadalom igazságérzete azt diktálná, hogy egy gyilkost élete végéig terheljen a tettének súlya, még akkor is, ha fiatalkorúként követte el. Azonban a jog ennél összetettebb szempontokat vesz figyelembe. Erről kérdeztük Dr. Magyar György ügyvédet, aki szerint a fiatalkorú elkövetőkre vonatkozó szabályok mögött az a szemlélet áll, hogy a büntetés célja nem pusztán a megtorlás, hanem az elkövető rehabilitációja és társadalomba való visszavezetése is.

„A fiatalkorúak büntetésénél mindig az a cél, hogy a fiatal helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon”

– mondta el lapunknak Magyar.

Ennek érdekében a törvény különbséget tesz fiatalkorú és felnőtt elkövetők között: míg egy felnőttnél az emberölés soha nem évül el, fiatalkorúaknál az elévülési időt a kiszabható maximális szabadságvesztés tartamához igazítják. Ugyanis, amennyiben az elkövető a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a 16. életévét, akkor vele szemben ilyen súlyú (életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető) bűncselekményeknek eleve a kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama 10 év.

Ha pedig betöltötte a 16. életévét, amikor a cselekményt elkövette, akkor a szabadságvesztés leghosszabb tartama 15 év, ahogy ez a jelen esetben is történt.

Ezért történhetett meg, hogy a gyilkos esetében 2015-ben elévült a büntethetőség.

Nem egyedi eset

Az ügyvéd szerint nem példa nélküli, hogy a büntethetőség elévülése miatt nem lehet valakit felelősségre vonni.

„Számos alkalommal találkoztam már hasonló helyzettel, amikor az elévülés objektív akadályként állta útját a büntetőeljárásnak”

– nyilatkozta Magyar György. Bár az ilyen helyzetek gyakran váltanak ki felháborodást, a törvényi szabályozás következetességet és kiszámíthatóságot biztosít, ezek pedig alapvető értékek egy jogállamban.

Nemzetközi kitekintés: hol áll Magyarország?

A világ fejlett jogrendszereiben általában enyhébb rendelkezések vonatkoznak a fiatalkorú elkövetőkre. Magyar György hangsúlyozta, hogy a nemzetközi gyakorlat is hasonlóan jár el, és ez nem véletlen:

„Egy fiatalkorú elkövetőnek legyen életperspektívája.”

Ez a megközelítés abból indul ki, hogy a gyerekek fejlődése során elkövetett hibák, még ha azok súlyosak is, nem feltétlenül határozhatják meg egész életüket.

Morális dilemma: kinek van igaza?

A jog által szabott határok sokszor nem esnek egybe a közvélemény igazságérzetével, és az ilyen esetek rávilágítanak arra, hogy a jog és az erkölcs nem mindig ugyanazt szolgálják. A törvény a rehabilitációt és a jövőt tartja szem előtt, míg a társadalmi felháborodás gyakran az áldozat és a hozzátartozók elégtételéről szól. Érzékelhető, hogy a jogi és erkölcsi megközelítések közötti szakadék milyen nehezen áthidalható, különösen akkor, ha egy gyilkosság, akár fiatalkorúként elkövetett, büntetlenül marad.

Természetesen gyökeresen más lett volna a helyzet, ha a gyilkos betöltötte volna a 18. életévét.

„Felnőtt elkövetőknél ugyanis az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményeknek nem évül el a büntethetősége,

azaz egy kisfiút megölő gyilkost egész életén át felelősségre lehet vonni a tettéért. Az emberölésnek ez a kirívóan súlyosan minősülő deliktuma soha nem évül el” – nyilatkozta Dr. Magyar György ügyvéd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Dorner Lajos a vasúti balesetekről: Az, hogy egy héten belül ennyi emberi hiba történjen, olyan feltűnő, hogy most minden illetékes csak vakarja a fejét
Ugyanakkor sok a műszaki hiba is. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint alapvető reformokra és sokkal több pénzre lenne szükség a vasút területén, mert enélkül a leszakadás csak gyorsul.


Egymással szembe menő vonatok, váltóhiba miatt kisiklott vagonok, menet közben kifogyó üzemanyag, a tilos jelzés ellenére elinduló szerelvény miatt lezárt főpályaudvar, utassérülésekkel járó baleset a Keleti pályaudvaron, tolatás közben megsérült vasutasok - szinte minden napra jut valami MÁV-os rossz hír.

Az embernek olyan érzése van, mintha haláltáncát járná egy fontos közszolgáltatás. Miért alakult ki ez a helyzet, mit kellene tenni, mit tesznek a döntéshozók, hogy ez a helyzet változzon? Dorner Lajost, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnökét kérdeztük.

– Nem lehet olyan napot mondani, amikor az ember ne olvasna valami érdekes történést a MÁV háza tájáról. A késésekre már fel se kapjuk a fejünket. Mi zajlik itt?

– Minden jól nevelt mérnök ismeri a kád-görbét: amikor a rendszer az élettartama vége felé jár, és ha ezt a folyamatot felgyorsítja az alacsony szintű karbantartás, akkor hirtelen egyre több műszaki hiba jelentkezik, végül pedig az adott rendszer megadja magát. Az utóbbi időben egyre több műszaki hibából adódó baleset fordul elő, ami erre a jelenségre vezethető vissza. Az elmúlt héten és napokban azonban ez a magyarázat nem állja meg a helyét, ugyanis túlnyomórészt emberi hibákra visszavezethető esetek történtek. Ezeket a szakzsargonban balesetnek hívják, még akkor is, ha a vonatok csupán távolabb álltak meg egymástól. Például vörös jelző meghaladása, tolatási jelző figyelmen kívül hagyása, az ütközőbaknak való nekiütközés, vagy éppen a legutóbbi eset: tolatás közben egy mozdony túl nagy erővel csattant neki a tehervonatának. Ezek tipikusan nem műszaki hibák, hanem emberi tényezőkre vezethetők vissza. Ezek tehát nagy valószínűséggel járművezetői hibák, és az a tény, hogy ilyen tömegesen jelentkeznek, nem magyarázható a műszaki kád-görbével. Itt a szakértők is tanácstalanok. Utánanéztem, hogy a balesetek száma hogyan alakult az elmúlt években. A tavalyelőtti évhez képest a tavalyi esetszám 25%-kal nőtt, ez igazolt adat. Az idei év nagyjából a tavalyival azonos, de több eset került nyilvánosságra.

Nyilván lehet azt mondani, hogy gond van a munkavállalók képzésével, esetleg túlterheltek, sok a túlóra, és fáradtak. Mégis, az, hogy egy héten belül ennyi emberi hiba történjen, olyan feltűnő, hogy most minden illetékes, a Közlekedésbiztonsági Szervezettől kezdve a balesetvizsgálókig, csak vakarja a fejét, hogy mi történhetett.

Egy biztos: alapvető reformokra lenne szükség. Sajnos mindig nagy balesetek szokták előidézni a változásokat. Éppen a napokban volt a szajoli, sok halálos áldozattal járó baleset évfordulója, amely után nagy felülvizsgálatot rendeltek el. Azóta jóval kevesebb a súlyos baleset, helyette most sok kisebb, koccanásos baleset van. Ez sem jó igazán, de szerencsére halálos vasúti baleset Magyarországon nagyon régen történt. Nyugatabbra viszont bőven voltak: Ausztriában, Csehországban, Svájcban és Németországban is.

– Az EU-csatlakozás előtt sok cikk jelent meg arról, hogy a vasút lesz ennek a legnagyobb nyertese, mert az Európai Unióban a vasúti szállítás az első számú prioritás, és minden támogatást meg fog adni az EU. Eltelt 20 év, tagjai vagyunk az Uniónak, mégsem érzékelünk nagy változást. Valamit elszalasztott az ország, vagy az EU prioritásai változtak meg?

– Az Európai Unió prioritásai egyre inkább a vasút fejlesztése felé mutatnak. Olyannyira, hogy mostanra vasútépítési láz van Európa-szerte, ami megnövelte a beruházási időket is. Ma már 4-5 évbe telik egy járműmegrendelés teljesítése, mert elképesztő tempóban épül a vasúti infrastruktúra Olaszországtól Lengyelországig és Németországtól Romániáig. Magyarország viszont kevésbé használta ki az uniós forrásokat vasútfejlesztésre.

A kormány szerint a választói érdeklődés inkább a közúti fejlesztésekre mutat, ezért igyekeztek erre költeni a forrásokat. A jelenlegi ciklusban viszont már közúti fejlesztésekre sincs uniós forrás, és a politikai helyzet miatt vasúti fejlesztésekre sem kapunk pénzt.

A napokban megjelent egy cikk, amely szerint június óta egy fillér uniós pénz sem érkezett az országba. Ennek leginkább az lehet az oka, hogy nincsenek projektek és számlák, amelyeket benyújthatnánk. Azok a beruházások, amelyek jelenleg zajlanak, elsősorban az autógyárak szállítmányozási igényeit szolgálják ki, miközben minden más háttérbe szorult. Ez egyértelműen a közlekedéspolitika megváltozásának a következménye, amelynek hatásait most tapasztaljuk. Az árufuvarozásnak elvileg nyereséges tevékenységnek kellene lennie, de Magyarországon hiányzik ennek legfőbb ütőere, a V0 nevű teherforgalmi korridor. Ennek építését már két ciklussal ezelőtt meg kellett volna kezdeni. Ez az összekötő vasútvonal az ország közepén kizárólag a tehervonatok kiszolgálására épülne, így tehermentesíthetné a budapesti elővárosi hálózatot, ahol most a tehervonatok miatt nem lehet fejleszteni. Ehelyett kerül sor a harmadik Duna-híd megépítésére és a Déli Körvasút nevű rendkívül költséges projekt kivitelezésére. Pedig az ország közepén, ahol kevesebb akadályba ütközne az építkezés, sokkal olcsóbb és hatékonyabb lenne vasutat építeni.

Az Európai Unió politikája az utóbbi időben megváltozott: most már kevésbé támogatja a járműbeszerzést, helyette piacnyitást és versenyhelyzetet szorgalmaz. A nemzetközi vasúti forgalomban már meg is valósult a piacnyitás, így magánszolgáltatók is indíthatnak járatokat. Ennek eredményeképpen például Budapest és Bécs között egy magánszolgáltató olcsóbban és jobb szolgáltatást nyújtva közlekedteti a vonatait.

Ez az irány nem feltétlenül rossz, ahogy a nemzetközi autóbuszközlekedés piacát is sikeresen letarolta a FlixBus. Előbb-utóbb Magyarországnak is fel kell adnia azt az álláspontját, hogy minden közszolgáltatást a MÁV-csoport végezzen, miközben nem biztosítják számára a feladat ellátásához szükséges tőkét. Ez a rendszer nyilvánvalóan nem fenntartható. Az államnak az infrastruktúrára kellene összpontosítania, és a szolgáltatási ágazatba külső tőkét kellene bevonni. Bár ezt később az utasoknak meg kell fizetniük a jegyárakban, a szolgáltatás minőségének javulása hosszú távon új utasokat vonzana, köztük fizetőképesebb rétegeket is. Az utóbbi időben bevezetett, rendkívül olcsó ország- és vármegyebérlet-rendszer azonban talán megkérdőjelezi a fejlődés lehetőségét. Ugyanakkor még mindig lennének olyan piaci szegmensek, ahol növelhetőek lennének a bevételek, például kényelmi szolgáltatásokkal. Helyjegy, légkondicionálás, internet – ezekért az extrákért el lehetne kérni a megfelelő összeget, és az emberek hajlandóak lennének fizetni értük. Az InterCity-járatokon például a helyjegyárak ezt már most is igazolják.

– Hiába jönnek ide a magánszolgáltatók remek szolgáltatásaikkal, ha a vasúti infrastruktúra siralmas állapota miatt prémium vasúti kocsiban is döcögni fogunk.

– Ezzel vitatkoznék. Például a veresegyházi vonalon óránként ütemesen közlekednek a légkondicionált, wifivel ellátott vonatok, és tele vannak. Bár a maximális sebesség 60 km/óra, sok helyen csak 40 km/óra, Fót belső részén pedig 20 km/óra, mégis használják az emberek, mert így is gyorsabb, mint autóval, és az utazás minősége is egészen más. Az esztergomi vonal története is tanulságos: először járműcsere történt, bevezették a dízelmotorvonatokat.

Az új járművek érkezése után az utasok száma annyira megnőtt, hogy hármasával kellett összecsatolni ezeket a vonatokat.

Ezután született döntés a vonal villamosításáról és rekonstrukciójáról. Az infrastruktúra fejlesztése tovább növelte az utasszámot, és most már emeletes szerelvényekkel közlekednek a vonatok csúcsidőben. A pontosság és a kiszámíthatóság gyakran fontosabb az utasok számára, mint a sebesség. Az emberek értékelik, ha tudják, hogy mikor érnek célba, és kényelmesen utazhatnak.

– Így van, a kiszámíthatóság nagyon fontos, de az esztergomi vasút példája jól mutatja, hogy miután átadták, a vonatok szinte svájci pontossággal közlekedtek. Néhány év elteltével azonban megjelentek a 6-10-15-20 perces késések, ami érthetetlen, hiszen mindent kicseréltek az utolsó csavarig. Itt újra előtérbe kerül az emberi tényező, és ez sajnos aláássa a rendszer működését.

– Talán túl sok forrást vontak ki a rendszerből. Nemcsak a pálya és a járművek állapotára kell gondolni, hanem például a személyzetre is. Nem véletlen, hogy a MÁV kísérletezik a kalauz nélküli járatokkal, egyszerűen nincs elég ember. A késések okai is sokfélék lehetnek: műszaki problémák, balesetek, gyakran olyanok is, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak a vasúthoz, hanem például közúti eredetűek, és persze a személyzethiány is komoly gondot jelent.

– A jelenlegi közlekedési miniszter, Lázár János, akiről tudjuk, hogy korábban több vasúti beruházást is elkaszált, mennyire felelős a kialakult helyzetért?

– Egyrészt valóban leállított beruházásokat, de másokat fel is vett a listára. Ne gondoljuk azonban, hogy egy miniszter mindenható. Az ilyen döntéseket mindig a kormány hozza, és a pénzügyekért felelős vezető szava általában a végső. Otthon is hasonlóan működik a dolog: hiába szeretnél venni egy új tévét, ha a családi költségvetésben másra van szükség, az fog elsőbbséget élvezni. Így van ez a kormányzati döntéshozatalban is. A mindenkori miniszter felelőssége természetesen megvan, de a nagy döntéseket általában a pénzügyi szempontok határozzák meg. Az elmúlt 20 évben a vasúti ágazat folyamatos átszervezés alatt állt. Nem volt két olyan stabil év, amikor ugyanaz a szervezeti struktúra működött volna. Az állandó átalakítások folyamatosan elvonták a figyelmet és az erőforrásokat.

– Mit kellene tenni ahhoz, hogy a magyar vasút legalább olyan szintre jusson, mint a lengyel?

– Nézzük a számokat: 20 évvel ezelőtt a lengyel vasút még rosszabb állapotban volt, mint a magyar. Rettenetes körülmények között működött, de azóta óriási tőkebefektetések és átgondolt fejlesztések révén a lengyel vasút a fővonalakon már a magyar szintet meghaladó állapotba került.

Mi ezzel szemben folyamatosan csak a meglévő infrastruktúra állapotának fenntartására törekszünk, és az igényeinkből is visszavettünk.

A jelenlegi, 800 milliárdos felújítási keret például nem fejlesztésre, hanem csupán a meglévő pályaállapotok visszaállítására elegendő, amelynek eredményeként legfeljebb 100-120 km/óra sebességgel lehet majd közlekedni. Azért is drága egy vasútépítés, mert a 1960-as, 1970-es évek színvonalából kellene egy 2030-as évi színvonalra átlépni, amihez az kell, hogy az utolsó szögig mindent cserélni kell, míg ha csak azt a célt tűzzük ki, hogy annyival tudjunk menni és olyan színvonalat hozzunk, mint a ‘70-es években, akkor nyilvánvalóan konzerváljuk az 50 éves lemaradásunkat.

– Tehát a leszakadásunk ezen a téren is folytatódik.

– Sőt, gyorsul. Ezzel az ország versenyképessége is leszakad. Egyszerűen nincs elég pénz. Ezért alacsonyabb műszaki színvonalú megoldások születnek, amelyek konzerválják az ország vasúti lemaradását. Eközben más országok egyre magasabb színvonalon építkeznek, és ezzel tovább növelik előnyüket. Magyarország viszont tovább csúszik le a versenyképességi rangsorban, például azért, mert egy tehervonat áthaladása az országon lényegesen több időbe telik, mint máshol. Az osztrákok már régóta követelik, hogy a határtól Győrig emeljük 200 km/órára a pályasebességet, ami technikailag megoldható lenne, de ez kizárja a szintbeli átjárókat. A magyar agrárjellegű területeken azonban politikailag nehezen elfogadható, hogy a síneken ne lehessen szabadon átkelni. Ez a gondolkodás gátolja a korszerűsítést. Például a Budapest–Belgrád vasútvonal szerb szakaszán ugyanez a kínai cég 200 km/órás sebességű vasutat épített.

– Valószínűleg azért, mert a Vajdaság nem egy agrár jellegű vidék.

– Szerintem elég erősen az.

– Tehát nem arról van szó, hogy nem lehetne megvalósítani, hanem hogy egyszerűen nem akarják?

– Így van. Ugyanaz a technológia megfelelő lenne nálunk is, de zárt pályát kellene építeni, amely kizárja a szintbeli kereszteződéseket. A szerb szakaszon ezt megoldották, nálunk azonban az agrárlobbi ezt nem engedi. Ez a hozzáállás konzerválja a jelenlegi állapotokat, miközben a versenytársak egyre nagyobb előnyre tesznek szert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: Az Aszad-rendszer bukásának legnagyobb vesztese egyértelműen Irán, a nyertese Izrael
A lázadók győztes vezére mérsékelt szalafista, a korábban általa uralt területen nem vezette be például, hogy a nők eltakarják az arcukat, és nem szervezett nyilvános kivégzéseket sem. De az ellenzék megosztott, az ország akár szét is eshet.


Váratlan gyorsasággal omlott össze Bassár el-Aszad rendszere Szíriában. A felkelők november végén elindított támadása érdemi ellenállás nélkül nyomult előre, míg vasárnap elérte a fővárost, Damaszkuszt. Az elnök Moszkvába menekült, ahol Putyin személyes döntése alapján azonnal menedékjogot is kapott. A bukottt diktátornak, mint kiderült, húsznál is több luxusingatlanja van az orosz fővárosban.

Aszad rendszerét az utóbbi években már csak az orosz katonai támogatás tartotta életben. Arról, hogy hogyan zajlott a Közel-keleti országban ennek az 54 éves családi diktatúrának a hosszú agóniája, és mire számíthatunk most, Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.

– Mi történt, mi történik Szíriában?

– Ez a konfliktus 2011 márciusában kezdődött, az arab tavasz egyik eseményeként. A szíriaiak is tömegmegmozdulásokon tiltakoztak az Aszad-diktatúra ellen, de a tiltakozásokat a rezsim durván leverte. Ekkor fogtak fegyvert a szíriaiak és alakult ki a polgárháború.

Ebben kezdetben sikerrel jártak a lázadók, azonban miután a szélsőséges iszlamista csoportok is csatlakoztak az ellenzékhez, az Aszad-rezsim mellé pedig odaállt Irán, a Hezbollah, Oroszország, majd 2017-től Törökország is felhagyott a szíriai ellenzék támogatásával, vereséget szenvedtek és visszaszorultak ezek az erők.

– De akkor most mitől tudtak ilyen meglepetésszerűen előrenyomulni?

– Amikor 2018 februárjában megkötötték az orosz-török egyezményt Idlib tartomány demilitarizálásáról, létrejött a tűzszünet, vagyis a nagyhatalmak befagyasztották a polgárháború intenzív szakaszát, ami a Covid-járvány miatt később sem folytatódhatott, egy hatalmi szempontból több részre osztott Szíria jött létre. Az Aszad-rezsim uralta Szíria területének nagyjából háromnegyedét, azonban a terület középső és keleti részének bizonyos pontjain az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei kezében volt a hatalom.

Ezt a rendszer azonban a már említett külső erők - Irán, Hezbollah, Oroszország – tartották fenn és az elmúlt években képtelen volt akárcsak minimális konszolidációra.

Egy másik fontos terület volt az ellenzéki kézen maradt Idlib tartomány, ahol 2017-től a Hayat Tahrir al-Sham, vagyis a HTS volt jelen, amit Levantei Felszabadítási Szervezetként vagy Levante Felszabadításáértként szoktunk fordítani, és akiket egyébként maga Bassár el-Aszad telepített oda. Itt le kellett volna őket fegyverezni, de ez valójában elmaradt. Ennek a szervezetnek a vezetője Abu Mohamed al-Dzsolani, aki egyébként az al-Kaida hálózat egyik csoportjaként alakította meg az al-Nuszra Frontot. A szervezet megalakításában részt vett még az ISIS vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi is. Az al-Nuszrát tartották az egyik leghatékonyabb és legveszélyesebb szervezetnek az Aszad elnök ellen fellépő szíriai csoportok közül. A Nuszra élén azonban 2016-ban Abu Mohamed al-Dzsolani megszakította az al-Kaidával és az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel is a kapcsolatát, és egy évvel később, több kis csoportból létrehozta a Hayat Tahrir al-Sham nevű szervezetet. Ez azt jelentette, hogy az ő szervezete lett Idlib tartományban a legerősebb ellenzéki szervezet. Dzsolani és a HTS célja abban különbözött az ISIS céljától, hogy a sarián alapuló fundamentalista iszlám uralmat csak Szírián belül akarták létrehozni, vagyis nem törekedett egy nemzetközi kalifátus kialakítására, szemben az ISIS-el, amelyik megpróbálta megtenni 2014 és 2016 között, de sikertelenül. Dzsolani és a HTS ráadásul helyben, Idlibben is bölcsebben politizált, mert miközben maga alá gyűrte a rivális szervezeteket, megszerezte a hatalmat, és saríát hirdetett, de

nem vezette be például a nemek szerinti elkülönítést, nem rendelte el, hogy a nők eltakarják az arcukat, nem tiltotta meg a férfiaknak a dohányzást, nem szervezett nyilvános kivégzéseket.

Tulajdonképpen az idlibi hatóságokkal is partnerként kormányzott, de eközben csendben megerősítette az erőit, 2019 novemberében más csoportokkal együtt létrehozta Nagy Hódítás nevű műveleti parancsnokságot, fejlettebb fegyvereket, köztük drónokat vásárolt, gyakorlatokat tartott, és felkészült a mostani offenzívára.

– Mit tudhatunk Abu Mohamed al-Dzsolaniról?

– Ha röviden kellene jellemezni, leginkább a pragmatikus szalafista kifejezés használnám rá. Ez azt jelenti, hogy felismerte – valószínűleg az al-Kaida és az ISIS kudarca nyomán, hogy az ideológiát össze kell egyeztetni a politikai és a társadalmi valósággal. A saríát csak bizonyos módosításokkal vezette be, hogy elkerülje a lakosság lázadását, ne tegye ki magát nemzetközi elszigetelődésnek, illetve, hogy humanitárius segítséget és támogatást is kapjon a Bassár el-Aszaddal való konfrontációhoz.

– Kik tényezők még az Aszad-ellenes erők között?

– Az északi lázadók fontos csoportja, a Törökország támogatásával és törökök által elfoglalt szíriai területeken létrehozott Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA). Ez egy olyan ernyőszervezet, amely 40-nél több csoportot fog össze. Olyan csoportokat, amelyek az Aszad-rezsim mellett, ellenségként viszonyulnak a szíriai kurdokhoz, az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, sőt

sokuknak célja az is, hogy a HTS ne tudja uralni az összes felszabadított területet.

Nagyon sokan azt mondják, nehéz eldönteni, hogy az SNA Törökország vagy a szíriai ellenzék forgatókönyvét valósítja-e meg elsősorban. Törökország ugyanis nem ismeri el legitim szíriai ellenzéknek a szíriai kurdokat, hanem terroristaként tekint rájuk.

Törökország, a kurdokkal való harcára hivatkozva, 2016 és 2019 között katonai erővel létrehozott három olyan határmenti övezetet Szírián belül, ahova megpróbálta visszatelepíteni a szíriai menekülteket. Az elmúlt években elérte a félmilliót a visszatelepítettek száma.

Ezek a területek elvágják a kapcsolatot, egyfajta pufferzónát képeznek a törökországi és szíriai kurdok között.

Úgy tűnik és az várható, hogy ezt a mostani helyzetet, Törökország ennek a pufferzónának a kiszélesítésére fogja kihasználni, vagyis a 900 kilométeres közös török-szíriai határon mindenütt olyan elválasztó területeket igyekszik majd létrehozni, amelyek távol tartják a szíriai kurdokat Törökországtól. Szíria észak-keleti és keleti területeit az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) irányították az elmúlt években. Ezek vezetői kurdok, itt vannak, akik főként Dajr ez-Zaur tartományért küzdöttek, illetve a szóban forgó térséget irányították. Az SDF az Aszad-rendszer és a szélsőséges iszlamista szervezetek (al-Kaida, ISIS) mellett ellenfelének tekinti Szíriai Nemzeti Hadsereget, a török fegyveres erőket. Szíriai Nemzeti Hadsereget alkotó csoportokat a szír ellenzéki erők mérsékeltjei között tartják számon. Volt még egy amerikai és jordániai támogatású déli része is a szír ellenállási mozgalomnak, ahol számos kisebb csoport tevékenykedett és vett részt az Aszad-rezsim elleni harcban. Most, amikor Damaszkusz ellenzéki elfoglalásáról jöttek a hírek, délről ezek az ellenzéki csoportok szállták meg a várost. Ők hasonlóan az SDF-hez, és szemben a HTS-sel, szintén mérsékeltek. Olyannyira, hogy

december 6-án kiadtak egy olyan nyilatkozatot, amiben elítélték szélsőséges doktrinérséget és a terrorizmust. Ezzel egyértelműen azt jelezték, hogy elhatárolódnak a HTS-től.

Az al-Dzsolani vezette HTS ugyanis sok országban terrorszervezetként van számon tartva, így Törökországban is.

Végül van egy kis szíriai terület a Golán-fennsík mögött, amit Izrael foglalt el biztonsági megfontolásokból, ezt most az izraeliek is tovább növelték. Nagyjából így nézett ki a szíriai politikai paletta azt megelőzően, hogy november végén a HTS vezette északi ellenzék megindította akcióját, amihez aztán többen is csatlakoztak, s aminek eredményeképpen összeomlott az Aszad-rendszer.

– Nem emlékszem, hogy harcokról hallottunk volna...

– Nem tudom pontosan, hány halálos áldozata volt a mostani akciónak, de nem gondolom túl soknak. A mostani ellenzéki akció során nem voltak nagy ütközetek. A kormányerők, amit hallották, hogy jönnek az ellenzékiek, gyakorlatilag feladták a városokat.

És mivel Oroszország Ukrajnával, a Hezbollah és Irán pedig Izraellel volt elfoglalva, illetve az utóbbi kettő Izrael által lett meggyengítve, ennek lett az eredménye, hogy senki nem állt ki Aszad mellett.

A Hezbollah és az Iráni Forradalmi Gárda adta ugyanis az Aszad-rendszer szárazföldi katonai erejének a gerincét, az oroszok pedig a légierejükkel támogatták a rendszert. Mostanra azonban valamennyien kénytelenek voltak kivonni erőiket, illetve Teherán nem tudta rávenni az iraki vezetést, hogy kapcsolódjon be a szíriai harcokba.

– Ez egy nagyon törékeny győzelem, és talán nem is tekinthető végleges, beállt helyzetnek. Itt tényleg a „mi lesz most?” igazából a nagy kérdés. A győztes erő is csak éppen szinte a minap vetette le magáról a terrorista köpönyeget, azaz az sem biztos, hogy ők igazából mit akarnak. Lehet, hogy ez csak taktikai döntés volt a részükről, hogy emberibb arcukat mutatják...

– Én azt látom, hogy a szíriai ellenzék politikailag egy nagyon széttagolt társaság, akiket elsősorban az Aszad-rezsim elleni fellépés fogott össze, és csak most fog kiderülni, hogy valójában mennyire tekinthetők legalább minimális szövetségeseknek hosszabb távon egész Szíria érdekében. Lesz-e egy olyan minimális közös kompromisszum, ami egy egységes Szíriát eredményez, vagy itt is a líbiai forgatókönyv érvényesül, vagyis Szíria de facto több részre való szétesésének leszünk tanúi, még ha Szíria de jure meg is marad. De ez csak a két szélsőérték, hiszen elméletileg egy iraki típusú föderalizált Szíria is elképzelhető, erős regionális kormányokkal, és egy gyengébb, de a konfliktusokat megelőzni igyekvő központi kormányzattal.

– Nyakig benne volt a konfliktusban Irán és Oroszország, ők végsőkig Aszadot támogatták. Most gondolom nem bontottak pezsgőt sem Teheránban, sem Moszkvában.

– Az Aszad-rendszer bukásának legnagyobb vesztese egyértelműen Irán, elvesztette a szárazföldi kapcsolatát Libanonnal és egyik legfőbb nem állami szövetségesével a Hezbollahhal, amely az Izraellel folytatott háborúban amúgy is meggyengült (harcosainak mintegy 10%-át, rakétakészletének 60-80%-át vesztette el). Mivel a Teherán által kiépített „ellenállás tengelyének” a Hamasz, a Hezbollah és az Aszad-rendszer is kulcsfontosságú szereplője volt, az iráni vezetésnek egészen biztosan újra kell gondolnia nemeztközi politikáját. Oroszország is eléggé rossz helyzetbe került, két szempontból is. Egyészt mert ők biztosították az Aszad-rendszer légierejét, ami a gyakorlatban a jelentette, hogy oroszok bombáztak a legtöbbször az ellenzéki erőket, tették ezt még a november végi napokban is. Emellett szövetségesei és fenntartói voltak a rendszernek, fegyverekkel, pénzzel és tanácsadókkal is támogatták az Aszad-rezsimet.

Mindezek miatt Oroszország elvesztheti a tartuszi és a hmejmími támaszpontokat. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor nem csak legközelebbi közel-keleti szövetségesét veszti el Moszkva, formálisan is olyan regionális hatalommá válik,

amely nem rendelkezik saját közvetlen érdekszféráján túli komoly katonai támaszpontokkal, így nem képes komoly nemzetközi erőkivetítésre sem. Ez nagyon nagy presztízsveszteség lesz Moszkvának, amelyről az Ukrajnával folytatott háború során már kiderült, hogy nem olyan erős katonai hatalom mint az láttatni szeretné. De a vesztesek mellett jelezni érdemes azt is, hogy

az Aszad rendszer és az „ellenállás tengelye” bukásának a legnagyobb nyertese egyértelműen Izrael.

Gyakorlatilag sikerült ugyanis megvalósítania azt a stratégiát, hogy Irán proxijait meg (Hamasz, Hezbollah, Aszad-rezsim) egyenként és sorban gyengítse és győzze le, illetve Izrael az, akinek gyakorlatilag minden Aszad- és Irán-mentes Szíria kedvező lehet, még akkor is, ha egy fundamentalista iszlamista rendszer Izrael számára is hordozna kockázatokat. De az is jó neki, ha gyenge, széttagolt és befele forduló marad Szíria, és az is jó, ha erős Szíria jön létre, mert ez az erős Szíria sem fog Iránhoz kapcsolódni.

– Mit tesz, mit tehet az Egyesült Államok, amely ebből a konfliktusból, Oroszországgal ellentétben, formálisan távolabb maradt?

– A döntő kérdés szerintem az lesz, hogy Trump elnök mit fog tenni, de addig, amíg Trump elnök nem lép hivatalba, szerintem itt nagy pozícióharcok lesznek minden szereplő részéről, legyenek azok államok vagy fegyveres csoportok. Mindenki minél jobb helyzetbe akar kerülni majd Szíriában, illetve Szíria kapcsán. Nagyjából ez várható az elkövetkezendő bő egy hónapban. Azt, hogy Amerikai Egyesült Államok mit fog tenni nem tudjuk még. Az viszont egészen biztos, hogy olyan szíriai politikai rendszert Törökország semmiképp sem akar, ahol a kurdok valamiféle autonómiát kapnak. Azt gondolom, hogy ezt Ankara határozottan ellenezni fogja. Az is könnyen belátható, hogy amennyiben a kurdok mögül kihátrálnak az amerikaiak, akkor ezt a törekvésüket a törökök akár katonai erővel is alá fogják támasztani, vagyis – ahogy eddig is tették – támadni fogják a kurdokat (szíriai szövetségeseik segítségével, de esetenként akár saját maguk is).

– Nyilván még nem látni, merre indul el Szíria ebben a bonyolult erőtérben.

– Jelenleg valóban nehéz bármit is előre jelezni, legfeljebb annyi mondható el, a belső hatalmi dinamikák és regionális dinamikák együttesen fogják eldönteni, hogy merre indul el Szíria. Az elemzők – alighanem az események gyorsaságának sokkhatása miatt – jelenleg leginkább az aggodalmaikat sorolják. A legtöbben a líbiai vagy az afgán forgatókönyv szíriai megismétlődésétől tartanak, s vagy egy széttagolt Szíriát, vagy fundamentalista Szíriát vizionálnak. Ez utóbbit abban az esetre, ha a Hayat Tahrir al-Sham veszi át az irányítást a több felekezetű és soknemzetiségű országban, ahol kurdok, alaviták, drúzok, síiták és szunniták laknak? Másrészről viszont nagyon meglepő lenne, ha azok, akik harcoltak Bassár el-Aszad szélsőségesen szekuláris diktatúrája ellen, most simán elfogadnának egy szélsőségesen fundamentalista iszlamista autokráciát.

– Eközben zajlik két háború. Izrael körül az egyik, és Ukrajnában. Van-e hatása ezekre a háborúkra a szíriai eseményeknek?

– Az, hogy az oroszok elveszítik Szíriát és esetleg szíriai támaszpontjaikat is, óriási presztízsveszteséget okoz majd Moszkvának, azonban az orosz-ukrán háborúra nem kell, hogy közvetlen hatása legyen. Iránnak ugyanakkor – mint említettem – végig kell gondolnia egy sor dolgot. Különösen azért, mert

az izraeli stratégia végén, a iráni proxik legyőzését követően, Izrael tovább lephet Irán meggyengítése felé, amiről ma már lényegében nyíltan beszélnek az izraeli biztonságpolitikai szakértők.

– Nem történhet meg, hogy végül Szíria követi azt az utat, amit Irán bejárt 1979 óta? A sah rendszere elleni iszlám forradalom kezdetben nem tűnt annak, amivé végül lett. Azaz nem történhet meg, hogy Szíria az egyik diktatúrából a másikba zuhan csak át?

– Ez attól függ, hogy mennyire tud a Nyugat beleszólni, és mennyire tudnak azok az országok beleszólni, amelyek egy békésebb és stabilabb Szíriát akarnak. A környező országok szerintem mind stabil Szíriában érdekeltek. Ha nagyon egyszerűen kell megfogalmaznom azt mondanám: bár fennáll a veszélye annak, hogy Aszad elnök szélsőséges szekularizmusát követően egy szélsőséges iszlamista rendszer jöjjön létre, de akkor az szerintem nem fogja tudni lezárni a polgárháborút, mert a harcok valamilyen formában valószínűleg folytatódni fognak, és ez összességében és hosszú távon mindenkinek rossz lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: