HÍREK
„Sajnos, az országos/állami média által folyamatosan öntött tartalomnak ez a hatása” – fogalmazott Keczéry Attila András.
HÍREK
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.
HÍREK
A magyar férfi épp az irodában dolgozott, amikor kitört a pánik. A dolgozók bútorokkal torlaszolták el az ajtókat, a rendőrök végül fegyverrel rontottak be hozzájuk.
HÍREK
Ma már teljesen reális verzió, hogy a következő választásokon Orbán Viktor kikap - mondja a politikai elemző, aki szerint ebben a helyzetben a Fidesz fő célja az lehet, hogy elkerülje a TISZA kétharmados győzelmét, akár a választási rendszer módosítása árán is.
HÍREK
A földrengés hajnali 2 óra 17 perckor rázta meg a térséget. Még a görög Rodosz szigeten is érezni lehetett.
HÍREK
Trump vámtarifái miatt zuhanórepülésbe kezdtek a világ tőzsdéi. A hétfő is valódi vérengzésnek indult, aztán a nap végére javult a helyzet. Veszélyben lehetnek-e a részvényekbe fektetett nyugdíjmegtakarításaink? Erről beszélgettünk a szakértővel.
HÍREK
A zuhanás elsősorban azokat a nagy amerikai cégeket érintette, amelyek termékeiket Ázsiában gyártatják. A kínaiak más válaszlépéseket is bejelentettek.
HÍREK
A koncerten használt pirotechnika miatt lángra kapott a tető, a menekülő emberek egymást taposták. A sérültek közül többeket súlyos égési sebekkel szállítottak kórházba.
HÍREK
„Orbán Viktorék a jól bevált pánikkeltéssel igyekeznek erről elterelni a figyelmet” - írta Magyar Péter.
HÍREK
Szerinte nagyon nehéz feladat volt. Egy pillanatra bepánikolt, mert eleinte semmit sem hallott a zenéből.
HÍREK
A hallucinogén gomba miatt Joseph Emerson napokig nem tudta megkülönböztetni a zavaros látomásait és a valóságot, végül egy légijáraton közveszélyessé is vált.
HÍREK
Az énekes jövőre lesz 50 éves, de már tudja, hogy mivel lepi meg magát a jeles évfordulóra: egy szépészeti beavatkozást tervez, azt is elárulta, mit.
HÍREK
Valójában az Ausztriában megtalált pók csípése halálos, csak előtte van merevedése a megcsípettnek. Azonban a brazil vándorpók bizarr mérge lehet a jövő viagrája, ha sikerül szintetizálni a szert.
HÍREK
Egy anyuka tette közzé a Facebookon, hogy két fiatal külföldi férfi fotózgat gyerekeket a főtéri játszótéren. A kommentek között teljesen elszabadultak az indulatok, volt olyan, aki "kifilézte" volna az atlétikai világbajnokságra érkező sportolókat.
HÍREK
A mintegy kétméteres ragadozó nagyon közel úszott a parthoz egy spanyolországi strandon, a fürdőzők közül többen pánikolva menekültek a derékig érő vízben.
HÍREK
Drámai jelenetek zajlottak a Clapham Common megállónál, miután nem nyíltak ki a szerelvények ajtajai.
Népszerű
Ajánljuk