HÍREK
A magyar űrhajós a közzétett videóban utalt az április 12-i országgyűlési választásra. Több köt össze minket, mint ami elválaszt - írta hozzá.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Fidesz lelketlenül kihasználja az űrhajóst. A politikus azt állítja, Kapu Tibort is szénné fogják égetni, ahogy mindenkit, aki bekerül a rendszerbe.
HÍREK
A független képviselő többek között azt üzente: „Lehet, hogy az űrből nem látszott, de Magyarországot egy bűnszervezet fosztja ki módszeresen”.
HÍREK
„Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére” - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Kapu Tibor pedig arról beszélt: vannak, és kell is, hogy legyenek közéleti viták, de ezek közepette is egy nemzethez tartozunk.
HÍREK
Az államfő a Himnusz után a közmédia csatornáin szólal fel Kapu Tibor kutatóűrhajóssal együtt. Üzenetük középpontjában az összetartozás ereje áll majd.
HÍREK
A színész-aktivista szerint az űrhajós egy megosztó párt mellé állt. A Mandiner-gálán való közös szereplésük verte ki a biztosítékot.
HÍREK
A miniszterelnök a Mandiner Díjátadó Gáláján a nyugati világ politikai megosztottságát is elemezte Kapu Tibornak. Szerinte a polarizáció oka a kormányzati modellek sikertelenségében keresendő.
HÍREK
Cserényi Gyula lehet a harmadik magyar űrhajós. Kapu Tibor tartalékosát vele együtt képezték ki, és úgy néz ki, hogy ő is eljuthat végül az űrbe.
HÍREK
A nem mindennapi produkcióban Szirota Jennifer és az Abrakazabra zenekar is részt vett, a dal a közönségnek szólt.
HÍREK
Fél háromkor kezdenek a „szabadságharcosok”, ami annyit jelent, hogy Áder Jánossal, Kövér Lászlóval és Deutsch Tamással lesz egy beszélgetés, majd Kapu Tibor is szót kap.
HÍREK
Az űrhajós szerint nem politikai alapon dönt arról, hova megy el, hanem az számít, hogy beszélhet-e a tudományról. Úgy véli, minden magyart képvisel, és a Hunor programot is politikán felül állónak tartja.
HÍREK
A két kutatóűrhajós Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át a kitüntetést a Sándor-palotában.
HÍREK
„Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott”
- fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett
HÍREK
A második magyar kutatóűrhajóst szállító katonai repülőgép nem sokkal 11 óra után landolt Ferihegyen. A kifutón újságírók hada várta a kérdéseivel.
HÍREK
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
HÍREK
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.
HÍREK
A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végzett. Felépülését a Semmelweis Egyetem felügyelte Houstonban.
Népszerű
Ajánljuk