KULT
A Rovatból

Vikingek, szamurájok és vadászpilóták – ez végre A Ragadozó-film, amire vártunk, egy baja van, hogy túl hamar véget ér

A Ragadozó: Gyilkosok gyilkosa egy stílusos, erőteljes és meglepően jól összerakott animációs akciófilm. A három történetszálon futó, látványos és véres kaland nemcsak új fényt vet a franchise mitológiájára, de karaktereiben és hangulatában is emlékezetes marad.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 08.



Kevés olyan kultikus filmes szörnyeteg van, amelyet annyiszor próbáltak meg újraéleszteni, mint a Ragadozó (Predator). Hol több, hol kevesebb sikerrel. Dan Trachtenberg azonban ismét bebizonyította, hogy nála jó kezekben van ez a történet: a Ragadozó: Gyilkosok gyilkosa című animációs „antológiafilm” nemcsak, hogy visszanyúlt a gyökerekhez, de új szintre is emelte a sorozatot – stílusosan, véresen és meglepően átgondoltan.

Miért nem egyértelműen antológia a Ragadozó: Gyilkosok gyilkosa? A film három, egymástól eltérő korszakban játszódó fejezetre tagolódik, és mindegyik epizód külön-külön is megállja a helyét.

Viszont az antológiáktól eltérően itt az összes szál összefut a fináléra. Már az első rész – amely a viking korba repít minket – világossá teszi, hogy itt nem fognak finomkodni. A nyitány brutális, de mellette rendkívül szórakoztató is. Hangulatos az egész, bár lehet, hogy nem a történelmi hitelesség az alapja, de a látványvilág erőteljes, a harcok feszesek, és jó az atmoszféra. A cím találó, mert a harcosok és a Ragadozó is oda-vissza próbára teszik egymást.

A második fejezet egy japán testvérpárra fókuszál, akik a szamuráj becsületkódex és a személyes tragédia mentén kerülnek szembe az idegen lénnyel.

Bár a dialógus itt is minimális, a képi történetmesélés kiváló. Szinte tökéletes nindzsa a szamuráj ellen történet.

Érdekes csavar, hogy ebben a történetszálban a Ragadozó inkább csak háttérszereplő: a hangsúly a testvérek kapcsolatán és a múlt terhein van, mégis folyamatosan érződik a lény fenyegető jelenléte.

A folytatás a második világháború idején játszódik. Egy amerikai pilóta szemszögéből mutat be egy Vichy-féle Franciaország elleni légi és tengeri csatát. Két intenzív közelharc után a légi csata valódi felüdülést nyújt, bár a fizika és a realitás itt tényleg szabadságot vett ki. A látvány és a kreativitás azonban kárpótol, sőt, ez az „epizód” jól érzékelteti, hogyan változik a harc természete a korszakokon átívelve – a pajzstól a kardig, majd egészen a töltényig.

E három „karakter” – a védelmező erő, a gyilkos pontosság és a modern gondolkodás – végül a film utolsó negyedében összeér,

hogy egy grandiózus, már-már sci-fi eposzba hajló összecsapásban nézzenek szembe minden idők legveszélyesebb Ragadozójával. Ez a katarzis adja a film végső lendületét – és nagyon jól működik. Az epikus lezárás nemcsak látványos, de érzelmileg is megalapozott, hiszen aggódunk a megismert szereplőkért.

A filmzenéje zseniális, Alan Silvestri klasszikus témáinak visszatérése nem egyszerűen nosztalgikus – a jól ismert dallamoktól libabőrös is lettem –, de mellette új életet is lehel az akciókba, hogy visszataláljanak a franchise fénykorához. A zene tökéletesen illeszkedik ebbe a narratívába, és erősíti az érzelmi csúcspontokat – pont úgy, ahogy azt az eredeti 1987-es filmben láthattuk.

A Gyilkosok gyilkosa egyik legnagyobb erénye az, ahogy a karakterépítéshez nyúl: kevés dialógussal, sok akcióval és vizuális narratívával mutatja be a szereplőket.

Ez a fajta „mutasd, ne mondd” megközelítés kellően hatékony, főleg egy ilyen intenzív és stílusos animációs formátumban.

A látványvilág egyedi: bár elsőre talán szokatlan lehet, néhány perc után teljesen természetessé válik a film animációs eszköztára. A dizájn friss és modern, a Ragadozó megjelenése pedig sokkal ütősebb, mint amit az elmúlt években kaptunk. A ragadozók (Yautja a neve a fajnak) kultúrájának bemutatása is sokkal árnyaltabb, mint eddig bármikor: nem egyszerű vadászként láthatjuk őket, hanem a rituális rendszert is megismerjük, ami a kultúrájuk alapja – és ez hatalmas előrelépés az eddigi inkonzisztens világépítéshez képest.

A befejezés nyitva hagyja a folytatás lehetőségét, de úgy, hogy közben egy jól lezárt történetet is kapunk. Érdekes módon a film még a Prédához (2022) is kapcsolódik egy nem túl finom utalással – ami nem meglepő, hiszen Dan Trachtenberg rendező keze van mindkét projektben. Úgy tűnik, a Disney égisze alatt új lendületet kap a franchise, és talán most először valóban jó kezekbe került a Ragadozó-univerzum.

Miközben Fede Alvarez az Alien: Romolussal bizonyított, addig Trachtenberg a Prédával és ezzel a filmmel teszi le végérvényesen a névjegyét a szörnyfilmek szerelmeseinek.

Eddig nem vártam a Ragadozó: Halálbolygót (Trachtenberg következő Predator-filmje), de a Gyilkosok gyilkosa kellően megalapozta a hangulatát.

Egyetlen problémám az, hogy túl hamar véget ér. Ez a film többet elbírt volna: hosszabb játékidőt (85 percet alig érjük el), még több karaktert, még részletesebb világépítést. De, ami itt van, az is kiválóan működik. Ez nemcsak egy újabb Ragadozó-film – ez végre A Ragadozó-film, amire vártunk. A Ragadozó: Gyilkosok gyilkosa megtekinthető a Disney+ kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk