SPORT
A Rovatból

„Mekkora paraszt vagy, öreg!” - Behallatszott Hajdú B. István kiakadása a magyar-svéd meccs közvetítésébe

A kommentátort a mikrofonba szűrődő mondatok alapján az egyik néző lelocsolhatta valamivel. Hajdú B. ezek után azt javasolta az illetőnek, hogy az anyukáját locsolgassa helyette inkább.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 07.



A magyar válogatott péntek este 2-0-s vereséget szenvedett Svédországtól a Puskás Arénában egy felkészülési mérkőzésen.

A 444.hu figyelt fel arra, hogy a meccs hajrájában, a 93. percben különös jelenet zajlott a közvetítés során. Hajdú B. István kommentátor hiába hajolt el a mikrofontól, a hangja így is behallatszott.

„Mekkora paraszt vagy, öreg! Édesanyádat, azt locsolgasd!”

– mondta.

Úgy tűnik, az eset a kommentátori fülkéhez közel történhetett, mert egy másik mondat is hallható volt: „maguk meg minek állnak itt”.

A rövid közjáték után Hajdú B. zavartalanul folytatta a közvetítést.

A magyar válogatott legközelebb jövő kedden, 18 órakor lép pályára Azerbajdzsán ellen Bakuban. Ez lesz az utolsó felkészülési mérkőzés az őszi világbajnoki selejtezők előtt. A magyar csapat csoportjában Portugália, Írország és Örményország lesz az ellenfél. A csoportelső automatikusan kijut a vb-re, míg a második helyezett a márciusi pótselejtezőn küzdhet tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Csapattársával ütközött, belehalt a sérülésbe egy 18 éves cigándi focista
Az ütközés után még megműtötték, de az állapota súlyosbodott. A település és a közösség gyertyagyújtással emlékezik rá.


Tragikus baleset következtében életét vesztette Kiss Máté Bence, a Cigándi SE 18 éves futballistája, írja a Blikk. A fiatal sportoló a BTE Felsőzsolca elleni mérkőzésen sérült meg.

A lap úgy tudja, hogy

Kiss Máté Bence saját csapattársával ütközött. Rosszul lett, lecserélték, majd mentőt hívtak hozzá. Kórházba szállították, ahol megműtötték, de az állapota súlyosbodott, és végül életét vesztette.

A Cigánd SE mély fájdalommal osztotta meg a szomorú hírt közleményében. „Ma délelőtt elhunyt ifjú játékosunk, Kiss Máté, akit Cigánd Város Önkormányzata és a Cigánd Sportegyesület saját halottjának tekint. Az eset felfoghatatlan! Osztozunk a család fájdalmában, emlékedet örökké őrizni fogjuk. Nyugodj békében, Máté! Soha nem feledünk! Ma este 19 órától gyertyagyújtással emlékezünk meg fiatal játékosunkról a Városi Stadion előtt.”

A Felsőzsolca csapata szintén gyászol, és közleményt adott ki: „Fájdalommal a szívünkben tudatjuk, hogy a tegnapi napon megtartott BTE Felsőzsolca-Cigánd SE U19 mérkőzésen történt sérülés következtében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, 18 éves cigándi futballista. A szörnyű veszteség miatt a 2025. május 31-re tervezett évzáró egyesületi ünnepség elmarad.”

Máté iskolája, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium is megemlékezett róla. „Megtört szívvel, megdöbbenve és mély fájdalommal tudatjuk, hogy érettségiző, reál tagozatos diákunk, a jó barát, a kiváló sportoló, Kiss Máté örökre itt hagyott bennünket. A család, az osztály, a sporttársak, a barátok gyászában osztozunk, emlékét örökre megőrizzük. Soha nem feledünk! „… a szíveden a jel, ami a földről az égig emel”.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Fiatalon elragadta a halál – 19 évesen meghalt a kézis bíró, akiért az egész sportvilág imádkozott
Már 16 éves korában felnőtt NB II-es mérkőzéseken vezetett, társával, Buchesz Dáviddal együtt. Január 25-én szenvedett közúti balesetet, és négy hónapon át küzdött az életéért.
Fotó: 112 Press - szmo.hu
2025. május 27.



Szomorú hírről számolt be a Magyar Kézilabda Szövetség: Czenki Márk, az NB II-es játékvezető 19 éves korában elhunyt. Január 25-én szenvedett közúti balesetet, és négy hónapon át küzdött az életéért. Május 25-én a szervezete feladta a harcot.

A baleset részleteit a Mediabirodalom.hu ismertette. A Volkswagen egy erősen jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, ahol egy MG csapódott az oldalába. A sofőrt válságos állapotban vitték kórházba, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A fiatal vezető használta a biztonsági övét, de az oldalirányú ütközésnél jobbra csapódott, ekkor szerezte a nagyon súlyos sérülését.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapja szerint Czenki Márk 14 évesen tett játékvezetői vizsgát Szombathelyen. Már 16 éves korában felnőtt NB II-es mérkőzéseken vezetett, társával, Buchesz Dáviddal együtt. „Évről évre sokat fejlődtek, társával, Buchesz Dáviddal, akivel nagy esélyük lett volna komoly játékvezetői karriert befutni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Simán kikapott a magyar válogatott a svédektől, Dibusz óriásit hibázott az egyik gólnál
Sallai Roland többször is hatalmas helyzetet hagyott ki. A svédek harmadik gólját les miatt nem adták meg.


2:0-ra győzött Svédország a Puskás Arénában a magyar válogatott ellen felkészülési mérkőzésen. A második gólnál Dibusz Dénes óriásit hibázott:

a magyar kapus rossz helyre passzolt, amivel azonnal helyzetbe hozta Ayarit a 65. percben, aki nem is hibázott.

Előtte negyed órával Nygren szerezte a svéd válogatott első gólját. A meccs végén Svédország egy harmadik gólt is szerzett, de ezt végül les miatt érvénytelenítették. A magyar válogatott részéről Sallai Roland több nagy helyzetet is kihagyott a második félidőben.

Marco Rossi csapata ezzel a harmadik mérkőzését is elvesztette idén. Szoboszlai Dominikék nyolc gólt kaptak 2025-ben és egyet szereztek. A válogatott legközelebb június 10-én lép pályára ugyancsak felkészülési meccsen Azerbajdzsánban. Magyarország eddig hétszer találkozott az azeri válogatottal, és valamennyi mérkőzését megnyerte.

A magyar válogatott ősszel kezdi a világbajnoki selejtezőket, erre készül Rossi válogatottja. Szoboszlaiék egy csoportban küzdenek a kijutásért Portugáliával, Írországgal és Örményországgal. Magyarország legutóbb 1986-ban szerepelt világbajnokságon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Marco Rossi a svédek elleni vereség után: Nem igazán látok más problémát azon kívül, hogy nem tudunk gólt lőni
A szövetségi kapitány szerint nem ötlettelen és hatástalan az idén három meccsből hármat elveszítő magyar csapat játéka, csak nem élnek a lehetőségekkel.


Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott ismét a helyzetkihasználásban maradt el a riválisától a svédektől pénteken elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával.

„Ugyanez történt a márciusban törökök ellen a Nemzetek Ligája-osztályozón. A statisztikák nem hazudnak, most a svédek ellen is ugyanolyan mennyiségben és minőségben teremtettünk helyzeteket, mint az ellenfelünk. Mondhatjuk, hogy működött a játéktervünk a második bekapott gólig, az egy kicsit szétzilálta a csapatot. De nemcsak létre kell hozni a helyzeteket, azt ki is kell használni” - kezdte értékelését az MTI kérésére az olasz szakvezető.

A hatvanéves tréner emlékeztetett arra, hogy 2023-ban a sikerrel megvívott Eb-selejtezőkön mindig mondta, hogy szerencsénk is volt, de az Eb-re ez elpártolt a nemzeti együttestől, ugyanakkor szerinte azt is el kell ismerni, hogy elöl és hátul is többet hibáznak a játékosai.

„Most nem vagyunk olyan ügyesek elöl, mint Eb-selejtezőkön. Arra nincs egyszerű vagy pontos válasz, hogyan lehet kikerülni ebből a negatív spirálból. A srácok fejével kell dolgozni, különösen a támadók esetében, mert nem igazán látok más problémát azon kívül, hogy nem tudunk gólt lőni. Egyszerűen elöl hibázunk, de nem ötlettelen és hatástalan a játékunk, csak nem élünk a lehetőségekkel.”

Rossi hangsúlyozta, a futballban csakis az eredmény számít, így most el kell fogadni a bírálatokat, de nem szabad, hogy emiatt a tanítványai elveszítsék az önbizalmunkat.

„Azt szerettük volna látni Varga Barnabás nélkül, hogy megy a játék hamis kilencessel. Nem volt annyira rossz. Ha egy svéd csapat ellen van négy-öt helyzet, akkor jó munkát végeztünk, ez pedig megvolt. Elöl Sallai jobb volt a második játékrészben, akkor többször el tudott szakadni a védőktől. A Sallai helyén futballozó Gazdagnak nem ez volt a legjobb meccse, nem volt elég éles” - fogalmazott Rossi, aki azt reméli, ez volt az ötmeccses nyeretlenségi sorozat utolsó állomása.

Kollégája, Jon Dahl Tomasson szerint a svéd együttes nagyon jól dolgozott labda nélkül, de az első félidőben gondot jelentett számára a labdabirtoklás, a második félidőben viszont már jobban tudta kontrollálni a játékot.

„Nagyon jó válogatott a magyar, remek védelme van. Tudtuk, hogy a hazaiak jól fognak kezdeni hatvanezer ember előtt, majdnem sikerült is gólt szerezniük. Kifejezetten sokat ér az itteni győzelem” - mondta a svédek dán szakvezetője, aki úgy vélte, jól működött a magas letámadás, de ez nagyon nehéz, ezért nem is lehet folyamatosan alkalmazni. Támadásban pedig a védelem mögé bejátszott labdákkal próbáltak zavart kelteni.

A magyarok jövő kedden - közép-európai idő szerint - 18 órától Azerbajdzsán együttese ellen lépnek pályára Bakuban. Az lesz az utolsó felkészülési lehetőség az őszi vb-selejtező előtt, melyben Portugália, Írország és Örményország lesz az ellenfél. A kvartett első helyezettje kijut a jövő évi csúcseseményre, a második pedig a márciusi pótselejtezőn küzdhet tovább a részvételért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk