Halácsy Péter az iskolai mobil-tilalomról: Nálunk ez közös megegyezés alapján működik, nem pedig kényszerből
Mától lépett életbe az a rendelet, amely szerint az iskolákban nem tarthatnak maguknál mobilokat, tabletet vagy okosórát a diákok, csak abban az esetben, ha az oktatáshoz valamelyik órán szükség van rájuk. Mindezért a tanárok felelnek, akik ezentúl akár át is kutathatják a diákok holmiját. Az új szabály nagy port kavart, főleg azután, hogy azonnali hatállyal leváltották az ország egyik legjobb gimnáziumának, a budapesti Madách Imre Gimnáziumnak az igazgatóját, miután ők közleményben tájékoztattak arról, hogy náluk nem szedik be a mobilokat. Szerintük erre az új rendelet is lehetőséget ad, mivel ők ezeket a digitális eszközöket folyamatosan használják az oktatásban. A Belügyminisztérium azonban másképp látta.
A 2020 óta hivatalosan is magániskolaként működő Budapest School falai között a kezdetektől a jelenlegi közoktatástól eltérő, személyre szabott oktatási koncepcióval tanítják diákjaikat és fő céljuk, hogy a gyerekek boldog, egészséges felnőttekké váljanak, akik hozzájárulnak környezetük jóllétéhez.
Kíváncsiak voltunk, hogy ők hogy viszonyulnak a digiális eszközök használatához és mit gondolnak az új szabályozásról. Halácsy Pétert, a Budapest School egyik alapítóját kérdeztük, aki egyben az egyik legsikeresebb magyar informatikai startup, a prezentációs szoftveréről híressé vált Prezi egyik alapítója is, így sajátos szemszögből lát rá a témára.
– Mit gondol a rendeletről?
– A kormány által felismert probléma, az iskolai mobilhasználat, valóban komoly probléma, és fontos, hogy foglalkozzunk vele. A mobiltelefonok – számos előnyük mellett – erős függőséget, figyelemzavart és szorongást okozhatnak. Már a jelenlétük is zavarhatja az elmélyült tanulást. És ez nem csak az iskolai hatékonyság problémája:
A mobiltelefonokkal az a probléma, hogy egyszerre a kultúránk mindennapos eszközei, másrészt veszélyforrást is jelenthetnek. Munkára, tanulásra és kapcsolattartásra használjuk a technológiát, és szerintem nem luddita az, aki aggódik az eszközök lehetséges egészségügyi, pszichés és jóllét romboló hatásai miatt.
A Budapest School sok közösségében, a kisebbeknél egyáltalán nem hozhatnak be a gyerekek mobilt, vagy az a gyakorlat, hogy a tanítási idő alatt összegyűjtjük a telefonokat, amelyeket csak a nap végén kapnak vissza. Középiskolásoknál az is elég lehet, hogy megállapodunk: mindenki a táskájában tartja „ne zavarj” üzemmódban. A szülők bevonása is különösen az alsó tagozatban fontos. Mi a szülőtársakkal akkor állapodtunk meg, amikor a gyerekem 7 éves volt, hogy tízéves korukig egyáltalán nem veszünk okostelefont a gyerekeknek. Valójában nincs is szükségük rá, teljesen fölösleges. Szerintem a biztonságos közlekedéshez sincs szükség okostelefonra. Egyébként sokan úgy gondolják, hogy akár 14 éves korukig sem kellene saját okostelefont adni a gyerekeknek. A jelenlegi rendelettel kapcsolatban, amely szerint 6-tól 18 éves korig szeptember másodikán be kell rakni a telefont a táskába és leadni az iskolában, az a véleményem, hogy nem vesz figyelembe néhány fontos szempontot. Például azt, hogy
Az életkori különbségeket figyelembe kellene venni a szabályozásban, hiszen a fiatalabb és idősebb diákok igényei, érettsége és felelősségtudata eltérő.
– Mit kellene másképp csinálni?
– Amikor a diákok bemennek az iskolába és le kell adniuk a telefonjaikat, sokakban harag és frusztráció fog felgyülemleni. Sokan úgy tekintenek a telefonjukra, mint a személyiségük részére vagy fontos vagyontárgyukra. Lehet, hogy egy 17 éves diák esetében már elégséges lenne az a megállapodás, hogy a telefonját ne vegye elő, csak tartsa a táskájában. Ez egy nehéz kérdés, és biztosan lesznek olyan gyerekek, akik a WC-ben elbújva használják majd az Instagramot. A szabályok kialakításánál figyelembe kellett volna venni a diákok életkori különbségeit és az eszközhöz való kötődésüket. A másik probléma, hogy szerintem több időt kellett volna adni a rendszer bevezetésére, hogy jobban felkészülhessenek a közösségek erre a változásra. De fogalmazhatok erősebben is:
Ettől nem fogunk gyorsabban haladni.
– Olyan esetről is hallottam, hogy a kamaszgyerek két telefont visz be az iskolába. Az egyiket leadja, a másik nála marad.
– Ez is jól mutatja, mennyire összetett a helyzet, és mennyire hasonló problémákról beszélünk, mint a függőség vagy a személyes szuverenitás. Az igazán érdekes kérdés az, hogyan vélekedik a társadalom a telefonokról. Tíz-húsz évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy a mobiltelefon az esélyegyenlőség része lesz, és hatalmas tudást biztosít a diákok számára.
Ez azt jelenti, hogy a telefont, mint digitális asszisztenst, nem kezdtük el helyesen használni az oktatásban. Ehelyett a felnőttek által sokszor nem is értett közösségi média funkciója vált dominánssá, ami teljesen más irányba vitte a mobiltelefon szerepét a diákok életében. Most pedig ezt próbáljuk meg kitiltani.
– Hogyan működhet a telefon, mint digitális asszisztens? Hogyan tudja segíteni a tanulást?
– A technológia digitális asszisztensként rengeteg módon segítheti a tanulást. Nem kell mesterséges intelligenciával támogatott egyéni matekkorrepetálásról beszélnem, vagy hogy egy gyerekcsapat képes ma a nemzetközi űrállomás munkatársainak feltenni kérdéseket, egyszerűen elég annyira gondolni, hogy az iskoláknak a működésükbe be kéne azt építeni, amit a gyerekek maguktól tudnak, hogy ma minden megtanulható az internetről. Sajnos a hülyeség is. De szerintem az is fontos, főleg általános iskolásoknál nem feltétlenül szükséges, hogy minden gyerek saját eszközzel rendelkezzen az iskolában.
Ehhez nem kell, hogy az eszköz személyes tulajdonban legyen, ugyanúgy, ahogy régen is elég volt levenni a lexikont a polcról, nem kellett mindenkinek külön példány. Ezzel elkerülhetjük az egyéni eszközökhöz kötődő zavaró tényezőket is, például a közösségi média értesítései és üzenetei nem szakítják félbe a közös tanulást.
– A közösségi média helyes használatát nem kellene tanítani? Hiszen lehet jól is használni azt, vannak erre példák is.
– Igen, a közösségi média helyes használatát mindenképpen tanítani kellene, de nem mint digitális kultúra, hanem mint önismeret, társadalomismeret, humánetológia vagy egészségtan. Például azt a kérdést, hogy miért jó érzés egy like-ot kapni egy Instagram-posztra, nehéz lenne beilleszteni a magyar kerettanterv tantárgyi felosztásába. Biológia? Etika? Osztályfőnöki óra? De akkor mondok mást is, ami a mobilhoz kötődik:
Ezért fontos, hogy ne csak a közösségi média, hanem az internetes tartalmak helyes kezelését is megtanítsuk, hogy a gyerekek tudatosan és biztonságosan tudjanak navigálni az online világban.
– Léteznek szülői felügyeleti eszközök, amelyekkel kontrollálni lehet a gyermekek internetes tevékenységét.
– Igen, ezek nagyon hasznosak, például lehetővé teszik az időkorlátok beállítását vagy bizonyos tartalmak szűrését. Azonban nem minden szülő rendelkezik ezekkel az eszközökkel vagy a használatukhoz szükséges tudással. Vagy nem meri felvállalni a „rossz szülő” szerepét, hiszen mindenki más mobilozik a haverok közül. Az egyik praktikus tanács az, hogy
Szóval ezt mégsem kell közösen kialakítani, csak tessék bevezetni. De a viccet félretéve: érdemes otthoni mobilhasználatra betartható, közösen elfogadott szabályokat kialakítani. Elismerem, hogy ez egy nehéz beszélgetés lehet, különösen akkor, ha a család már régóta másképp működik. De soha nincs késő változtatni, és fontos, hogy a szülők ne érezzék magukat rosszul, ha most jönnek rá, hogy változtatni kell. Az első lépés talán az lehet, hogy leülünk a gyerekkel, és elmagyarázzuk, miért fontos ez a változás. Esetleg bevonhatjuk őket is a szabályok kialakításába, hogy érezzék, nem egyszerűen csak rájuk kényszerítjük az új rendszert. A jó hír az, hogy a mai fiatalok talán jobban megtanulják, hogyan használják helyesen a mobiltelefonokat, mint mi. Ők már beleszülettek ebbe a digitális világba, és ha megfelelő útmutatást kapnak, képesek lehetnek egyensúlyt teremteni a technológia előnyei és veszélyei között. Ezt a tanulási folyamatot pedig támogathatjuk azzal, hogy mi magunk is példát mutatunk, és megosztjuk velük a saját tapasztalatainkat.
Sok fiatalnál látom, hogy 16 évesen maga telepíti a képernyőidő-korlátozó alkalmazásokat, ahogy egyre több barátom lép ki a Facebookról, mert rájön, hogy nem teszi boldoggá.
– Az önök iskolájában ezzel mi a helyzet? Hogyan lehet mobilt használni, illetve hogyan építik be a tanításba ezeket az eszközöket?
– Az óvodás korcsoportban nálunk egyáltalán nincs szükség képernyőre vagy mobilra. Ha mégis előkerül, akkor közösen nézzük, mert fontos, hogy a szülők is részt vegyenek ebben. Tudom, hogy sok szülőt idegesít például a Bogyó és Babóca, vagy más gyerekmese, de ha a gyereknek mesét akarok mutatni, akkor igenis, tessék együtt nézni a gyerekkel, mert ez közös élmény lehet. És amikor szülőként már nem bírom, akkor a gyereknek már rég elég volt. Még akkor is, ha azt mondja, hogy még, még, még. Az alsó tagozatban sincs helye az okostelefonnak, a gyerekek nem viszik be az iskolába. Itt digitális eszközök csak akkor kerülnek elő, amikor a tanuláshoz szükségesek, és ezek közös eszközök, amelyeket megosztunk egymás között.
A középiskolában a diákok eddig megtarthatták a telefonjaikat a táskájukban, de itt is az a szabály, hogy csak akkor veszik elő, amikor arra valóban szükség van. Ez persze kihívás, hiszen a telefon ott van kéznél, és nagy a kísértés, hogy ránézzenek, ahogy a felnőttek is gyakran kinyitják a hűtőt, hátha találnak benne valami nasit. A digitális eszközöket is meg kell tanulni helyesen használni, ugyanúgy, ahogy annak idején a ceruzát is meg kellett tanulnunk használni. Ezzel a megközelítéssel igyekszünk egyensúlyt teremteni a technológia nyújtotta lehetőségek és a tanulási folyamat között. Az, hogy az új rendeletet hogyan tudjuk jól és hatékonyan végrehajtani, még sok beszélgetést és egyeztetést igényel. Fontos, hogy a szabályokat úgy alakítsuk ki, hogy azok ne csak betarthatók legyenek, hanem a gyerekek, diákok, családok és a tanárok számára is értelmesek és hasznosak legyenek. A közös párbeszéd elengedhetetlen ahhoz, hogy minden érintett megértse és támogassa a változtatásokat, így biztosítva, hogy a rendelet valóban pozitív hatással legyen az iskolai környezetre.
– Az Önök tanmenetében benne van ezeknek az innovációknak a megtanítása?
– Nálunk nincs különóra arra, hogy most kifejezetten az eszközök használatát tanulják meg a gyerekek. Az ilyen készségek a különféle feladatok és projektek során alakulnak ki természetes módon, ahogy például nincs külön ceruzahasználat-óra sem az alsó tagozatban. Az eszközök használatának gyakorlata beépül a mindennapi tanulásba. Emellett fontos témákat is érintünk, mint például a függőségek, a pornó vagy az álhírek, hogy a gyerekek ne csak technikailag, hanem emberileg is tudatosak legyenek az eszközök használatában.
– Hány éves kortól beszélnek a pornóról? A digitális tartalommal kapcsolatban.
– Felső tagozattól kezdünk beszélni a pornóról és a digitális tartalmakkal kapcsolatos kockázatokról, főleg a szexuális nevelés, a testi és lelki harmónia kapcsán. Persze a pornó nagy része mobilon érhető el, de a tartalomról kell beszélni, nem magáról az eszközről.
– A kormány a felsősöknek és a középiskolásoknak ingyen laptopot ad használatra. Felmerül a kérdés, hogyan érdemes a számítógép használatát szabályozni
– Fontos, hogy a szabályozás ne csak a gépidőre összpontosítson, hanem arra is, hogy a gyerekek hogyan használják ezeket az eszközöket.
Ugyan mindkét esetben ugyanazt az eszközt használja, a cél és a használat módja meghatározó. De közben az is igaz, érdemes törekedni arra, hogy 14 éves kor alatt a gyerekek ne kapjanak okostelefont, amely főleg szórakoztatásra és közösségi médiára van optimalizálva. Vagy, ha van, akkor legyen térben és időben korlátozva a használata, és lehetőleg sose használják egyedül a mobilt. Ha viszont van egy számítógép, amit alkotásra, tanulásra is használhatnak, az teljesen más dolog. Mondjuk ebben az esetben sose szokott felmerülni a korlátozás igénye. Nehezebb kérdés szokott lenni a számítógépes játék: vannak, amelyek fejlesztik a kreativitást és a problémamegoldó képességet, míg mások inkább passzív, TikTokhoz hasonló értelmetlen görgetést jelentenek csak. A csetelés kérdése is külön téma. Oké-e, ha a gyerekem chatel a haverjaival este 7-kor, pedig egész nap együtt lógtak az iskolában?
Szóval azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek a generációnak a digitális kommunikációra épül a kultúrája. Ez egy létező kultúra, amelyet meg kell érteni és megfelelően irányítani, hogy a gyerekek egészséges módon használják a technológiát.
– Miközben nem mindegy, hogy egy ismerőssel csetel a gyerek, vagy egy vadidegennel. Ahogy az utcán sem állok szóba vadidegennel...
– Valóban, nem egyszerű kérdés. Az online térben, ahogy a valós világban is fontos, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan viselkedjenek biztonságosan. Nem mindegy, hogy kivel csetelnek: egy ismerőssel vagy egy vadidegennel. Az utcán sem állunk szóba bárkivel, de azt is meg kell tanulni, hogy ha valaki segítségre szorul, ne fordítsuk el a fejünket. Ugyanez igaz az online világra is:
Például, mi a teendő, ha egy 14 éves kislány után fütyülnek az utcán? Erről mikor, melyik órán beszélhetnek a gyerekek egy felnőttel? Ezek a helyzetek hasonlóak ahhoz, amit az online zaklatás kapcsán is megtapasztalhatnak. Ezekről a kérdésekről beszélni kell, és fontos, hogy a gyerekek tudják, hogyan reagáljanak. Az állandó kérdés pedig az, hogy ki kezelje ezeket a helyzeteket. Sok szülő az iskolától várja el, hogy kezelje az online zaklatást, ha az iskolatársak között történik, de gyakran az iskola azt mondja, hogy mivel ez nem az intézmény területén történt, nincs ráhatása. Ezért elengedhetetlen, hogy mind a szülők, mind az iskolák együttműködjenek ezekben az esetekben, és világos szabályokat alakítsanak ki arra vonatkozóan, hogyan kezeljék az ilyen helyzeteket. A gyerekeknek pedig meg kell tanulniuk, hogy mikor és hogyan kérjenek segítséget, akár otthon, akár az iskolában.
– Holott, ha az osztálytársak között mondjuk egy játszótéren alakul ki ilyen helyzet, és az a tanár tudomására jut, akkor csak előveszi a gyerekeket, hiszen hiába nem az épületen belül történt, de az iskolai csoport dinamikája folytatódott, csak más helyszínen, ami vissza is hat az iskolai működésre.
– Pontosan így van. Az iskolai közösség dinamikája nem korlátozódik az iskola falai közé. Ha egy játszótéren alakul ki konfliktus az osztálytársak között, és ez visszahat az iskolai légkörre, akkor természetes, hogy a tanár foglalkozik vele, még ha nem is az iskola területén történt. Ugyanez érvényes az online térre is.
Ezért fontos, hogy az iskolák felismerjék és kezeljék ezeket a helyzeteket, függetlenül attól, hogy hol történtek, mert mindez visszahat az iskolai működésre és a tanulók közérzetére.
– A mobiltelefonokat a Madách Gimnáziumban taneszközként akarták használni, körülbelül ugyanúgy, ahogy az a Budapest Schoolban is gyakorlat. Hol siklott félre a kommunikáció, miért reagálhatott erre ilyen idegesen a kormány?
– Én sajnos nem értem, hogy mi történt a Madách igazgatójával, hogyan tudott egy konfliktus ilyen gyorsan a szakításhoz, felmentéséhez eszkalálódni. Pont ezeket a szakmai vitákat kéne végigbeszélnünk, de nagyon nem így. Egyrészt, amit csinálni akartak, az, ha jól értem, a törvény adta lehetőségek kereteiben is megoldható. Másrészt meg szerintem egy hasznos gondolat, hogy
Mi egyébként a középiskolás korosztályban hasonlóan kezeltük a helyzetet, de tulajdonképpen a közösség már eddig is az (ön)korlátozás mellett döntött. Tényleg nagyon nehéz nem ránézni az értesítésekre is, amikor egyébként előveszem a saját telefonomat eredetileg azért, hogy például rákeressek, mit mondott Kossuth.