HÍREK

Pintér Sándor saját pénzéből adott 60 ezer forintot pálinkára az árvíz ellen védekezőknek

A Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn tekintette meg a védekezést a belügyminiszter, aki azt is megkérdezte, mire van szüksége a munkásoknak. A lehető legmagyarabb válasz érkezett.


Pintér Sándor belügyminiszter saját pénztárcájából adott 60 ezer forintot 9 üveg pálinkára Gönyűn, hogy így is segítse a hatékony árvízi védekezést – adta hírül az RTL Híradó.

Ahogy arról korábban írtunk, számos politikus kivette már a részét az árvíz elleni munkálatokból: Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és a kormányszóvivő, Vitályos Eszter is megmutatta magát a gátakon.

A Belügyminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn vett részt terepszeplén. Miután körbenézett, meg is kérdezte az ott dolgozókat: „Megvan minden, amire szükségetek van?”

A válasz szinte kész forgatókönyv volt: „Homokzsák van, lapát van, homok is van” – mesélte Major Gábor polgármester az RTL Híradónak. De Pintér nem hagyta annyiban: „De mi az, ami nincs?”

A válasz gyorsan jött: „Hát, pálinka.”

A belügyminiszter erre zsebbe nyúlt, előkapta a tárcáját, és 60 ezer forintot adott a munkásoknak. Ezek után már nem volt kérdés, hova vezetett az útjuk: a helyi Gödör Büfébe. Itt Major Gábor megmutatta az elmúlt évek nagy árvizeinek szintjét, majd beszerezték a szükséges „munkavédelmi” italt: kilenc üveg pálinkát.

A polgármester hozzátette, hogy a hétfői és keddi nap végén fogják elfogyasztani a maradékot – mert hát a munka az munka, de a pihenés sem lehet száraz.

Az RTL Híradó riportja az árvíz ellen dolgozó politikusokról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
November 1-től csak így tudsz belépni autóval Ausztriába, a szabályszegők komoly büntetést kapnak
A rendőrök kisebb vétségért 50 eurót is kiszabhatnak, de baleset esetén akár 5000 euró büntetés is vár a vezetőre.


Az autósoknak Ausztriában komoly következményekkel kell szembenézniük, ha nem tartják be a téli gumiabroncsokra vonatkozó előírásokat - figyelmeztet a hitelforum.hu. A november 1-én hatályba lépő un. helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség megsértése esetén bírságra lehet számítani, baleset okozása esetén pedig a büntetés akár kétmillió forintot is meghaladhat.

Ausztriában 2008 óta minden év november 1. és április 15. között kötelező téli gumikat használni a személyautók és a 3,5 tonnánál kisebb járművek esetében, ha az útviszonyok ezt megkívánják. A törvény előírja, hogy havas, jeges, vagy havas esős útviszonyok között a járművek mind a négy kerekén téli gumiknak kell lenniük, amelyek M+S (Mud and Snow – sár és hó) jelzéssel rendelkeznek.

Az ellenőrzések során a hatóságok a gumik mintázatának mélységét is figyelik, amely személyautóknál legalább 4 milliméter, teherautóknál pedig minimum 5 milliméter kell legyen.

Az M+S jelzésű négyévszakos gumiabroncsokat a hatóságok elfogadják, amennyiben azok megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. Ezen felül a téli gumikat bizonyos helyzetekben hóláncokkal is ki lehet váltani, ha ezeket az egyik tengelyre felszerelik. Ugyanakkor a hóláncokat csak teljesen hóval borított úton szabad használni, így nem nyújtanak általános alternatívát.

A szabályok betartására érdemes odafigyelni, hiszen

a rendőrök már kisebb vétség esetén is 50 eurós, azaz körülbelül 20 ezer forintos bírságot szabhatnak ki. Baleset esetén azonban a büntetés mértéke drasztikusan emelkedik, és akár az 5000 eurót is elérheti – ez több mint 2 millió forintnak felel meg.

Ezen túlmenően a biztosítók sem vállalják a felelősséget olyan balesetek esetében, ahol a jármű nem rendelkezett megfelelő gumiabroncsokkal -írja a 24.hu.

A közelgő téli időszakra készülve az autósoknak érdemes előre gondolkodni, és időben felkészíteni járművüket a hideg időjárási viszonyokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbán Viktor a frakcióülésen: Készen állok a harcra, győzni fogunk!
A kormány több ponton avatkozna a magyar gazdaságba: megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem és munkáshitel, Demján Sándor-program és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.


Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint

a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.

A napilap információi szerint az árvíz miatt a szokásosnál későbbi időpontra halasztott zártkörű évadnyitón Orbán Viktor beszédében a gazdaságpolitika, illetve az új gazdasági program állt a fókuszban.

A miniszterelnök szerint a gazdasági semlegesség fordulatot hoz majd 2025-től,

a kormány célja, hogy hazánk az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést érjen el.

A kormányfő úgy látja, a világ a járvány és a háború kitörése óta gyökeresen megváltozott. Ha ezt egyszerűen akarjuk a gazdaságban leírni, akkor azt tudjuk mondani: a Kelet fel-, a Nyugat pedig lefelé tart. Véleménye szerint maximum tíz év, és a legeket a világgazdaságban mind Keleten fogják sorolni.

Orbán Viktor a frakcióülésen is megerősítette: Brüsszel és a nyugati világ erre a helyzetre úgy válaszolt, hogy gazdasági hidegháborút hirdetett. Magyarországnak azonban ez a gazdasági hidegháború nem jó és ebből a gazdasági hidegháborúból is szeretne kimaradni.

Hangsúlyozta, ha hazánk sikeres akar lenni, akkor gazdaságilag semlegesnek kell lennie. Magyarországnak a saját útját kell járnia, csak azt szabad átvenni nyugatról és keletről, ami hasznos és észszerű. El kell utasítani mindent, ami árthat a magyaroknak - közölte.

A kormányfő pontos célt is kijelölt, Magyarországnak az Európai Unió átlagos növekedését meghaladó növekedési szintre van szüksége.

Véleménye szerint csak a gazdasági semlegesség politikájával lehet az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni a magyar gazdaságban. A magas gazdasági növekedéshez Orbán Viktor szerint szabad kereskedelemre van szükség a gazdaságban nyugat és kelet felé egyaránt.

A gazdasági semlegesség politikájával a magyar gazdaság növekedési ütemét a három és hat százalék közötti sávba tudják emelni, és az új gazdaságpolitika már 2025-től erősebb növekedési pályára fogja vinni a magyar gazdaságot

- vélekedett.

Kifejtette, ez az új típusú gazdaságpolitika új eszközöket is igényel: szükség van a gazdasági szereplők, a kamara, az érdekképviseletek, a munkavállalói szervezetek egyetértésére, hiszen a kormány nem a fejük felett akar dönteni róluk.

Kitért arra is, hogy új egyezséget szeretnének kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves, a gazdasági növekedésen alapuló béremelési programról. Ezzel

az egyezséggel előre kiszámítható módon fogják elérni a közeljövőben az ezer eurós minimálbért és az egymilliós átlagbért

- ismertette.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy szeretnék megduplázni az exportképes kis- és középvállalkozások méretét, ehhez új gazdasági tervre, Demján Sándor-tervre és tőkejuttatásra van szükség, minden kis- és középvállalkozásnak elérhető módon.

Szót ejtett a már korábban is beharangozott munkáshitelről is, mint kiemelte, a diplomások mellett a képzett munkaerő is nagyon fontos, ezért

munkáshitelt szeretnének bevezetni 2025-ben: a diákhitelhez hasonlóan a dolgozó fiataloknak is nulla kamatozású hitelt fognak adni.

A munkáshitel segíti a fiatalok életkezdését és hozzájárul a gazdaság erősödéséhez.

A kormányfő úgy értékelt, hogy a háborús infláció és az energiaválság az ingatlanok árát is felvitte Magyarországon és Európában egyaránt. A magyar emberek többsége saját tulajdonú ingatlanban él, és a magyarok elsősorban a saját lakásban, a saját házban bíznak. Magyarországon a megfizethető lakhatás érdekében

meg kell duplázni a lakásépítések számát, és a bankoknál öt százalék alá kell szorítani a lakáshitelek kamatát - hangsúlyozta.

Összegzése szerint három ponton avatkoznak a magyar gazdaságba: megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem és munkáshitel, Demján Sándor-program és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.

Orbán Viktor a politikai helyzetértékelésre térve rámutatott: szerdán mindenki láthatta, hogy Brüsszelben semmi nem változott.

"Ott csak az lehet jófiú, aki kritika nélkül támogatja a háború folytatását, elfogadja a brüsszeli migrációs politikát és szabad utat nyit az LMBTQ szexuális propagandának" - mondta.

Véleménye szerint felállva kell megtapsolni az Európai Parlamentben a brüsszeli vezetőket, amikor erről beszélnek. Nem adták fel a célt, hogy Magyarországra is ráerőltessék a migránsokat, és Magyarországot is beállítsák a háború kritikátlan támogatói közé. Tudják, hogy ezt a nemzeti kormánynál soha nem fogják elérni. A régi lekötelezettjeik mellé most újakat keresnek, jönnek a guruló dollárok és a guruló eurók, és akit kiszemeltek, azt pajzsra emelik, és büntetlenséget ígérnek neki - fejtette ki.

Orbán Viktor figyelmeztetett, amikor Brüsszelben büntetlenséget ígérnek, annak mindig ára van, és azt a brüsszeliták a magyar emberekkel szeretik megfizettetni.

A rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj megszüntetése, a multik kedvező helyzetbe hozása a magyar vállalkozásokkal szemben, a személyi jövedelemadó megemelése, az ingatlanadó bevezetése: ezek mind rajta vannak a brüsszeli elváráslistán a migráció és a háború támogatása mellett.

Beszéde végén Orbán Viktor kijelentette: "Készen állok a harcra, győzni fogunk!"

- számolt be a Magyar Nemzet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megszűnhet az Ügyfélkapu? Egy minisztériumi intézkedés erre enged következtetni
Elképzelhető, hogy a kormány a Rogán Antlahoz köthető Digitális Állampolgárság alkalmazást fogja preferálni az eddig bevált módszer helyett.


A Szabad Európa pénteki cikkében egy megszerzett belső utasításra hivatkozva arról számolt be, hogy egy meg nem nevezett kormányzati szerv arra utasította dolgozóit, hogy október 15-ig töltsék le a Digitális Állampolgárság (DÁP) nevű mobilalkalmazást a telefonjaikra. A lap szerint nem csak itt, hanem több minisztériumban is hasonló utasításokat adtak ki. Egy másik dokumentum alapján pedig úgy vélik, hogy hamarosan már csak ezen keresztül lehet majd intézni az elektronikus ügyeket. Ezekből a forrásokból arra következtettek, hogy

a kormány az Ügyfélkapu teljes megszüntetésére készülhet.

Jelenleg az elektronikus ügyintézésre az Ügyfélkapu és annak biztonságosabb, továbbfejlesztett változata, az Ügyfélkapu+ szolgál. Azonban a sima Ügyfélkapu január 16-ától megszűnik, mert nem felel meg a modern adatvédelmi követelményeknek. Az Ügyfélkapu+ viszont rendelkezik kétfaktoros azonosítással, így elvben nyugodtan tovább működhetne. A lap szerint érthetetlen, hogy a kormány miért erőlteti a DÁP használatát, ha az Ügyfélkapu+ is biztosítja a szükséges funkciókat.

A cikk megjelenését követően a Miniszterelnöki Kabinetiroda, amelyet Rogán Antal vezet, reagált a lap értesüléseire.

A kabinetiroda azt közölte, hogy „nincs központi utasítás” a DÁP kötelező használatáról a kormánytisztviselők számára.

A Szabad Európa azonban soha nem állította, hogy központi utasítás lenne, csupán arról számolt be, hogy egyes szervezeti egységek, például minisztériumok saját hatáskörben adtak ilyen utasításokat. A lap nem írt arról, hogy az Ügyfélkapu+ megszüntetését is terveznék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nyilvános beszéd közben rosszul lett és meghalt a volt skót miniszterelnök
Épp egy nemzetközi rendezvényen szólalt fel Észak-Macedóniában. 69 éves volt.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 13.



Beszéd közben rosszul lett és nem sokkal később meghalt Alex Salmond skót politikus egy nemzetközi rendezvényen Észak-Macedóniában, írja az MTI.

Alex Salmond december 31-én ünnepelte volna 70. születésnapját.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) meghatározó vezetője volt két évtizeden keresztül, 1990 és 2000, majd 2004 és 2014 között, kormányfőként 2007-től 2014-ig irányította Skóciát.

Az SNP fő célja mindig is Skócia függetlenné válása volt, valamint az Európai Unióhoz való visszacsatlakozás önálló tagállamként. Salmond vezetésével a párt először 2007-ben került kormányra, majd 2011-ben abszolút többséget szereztek a skót parlamentben, ahol 69 képviselői helyet foglaltak el a 129-ből. Bár az SNP jelenleg is a legnagyobb párt Skóciában, az abszolút többségét 2016-ban elveszítette.

Salmond miniszterelnökségének egyik legfontosabb eseménye a 2014-es népszavazás volt Skócia függetlenségéről.

Bár a Yes Scotland kampánycsoport élén ő küzdött az elszakadásért, végül a maradás hívei győztek 55%-os többséggel. Salmond nem sokkal a népszavazás után lemondott.

A referendum bukása után azonban nemcsak politikailag került nehéz helyzetbe: 2018-ban szexuális bűncselekmények vádjával indult ellene eljárás, és 2019-ben őrizetbe is vették. Salmond végig tagadta a vádakat, és pert indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt.

Végül felmentették minden vádpont alól, a bíróság pedig kimondta, hogy Nicola Sturgeon kormánya hibákat követett el az ügy vizsgálata során.

Salmond 2021-ben új pártot alapított Alba néven, amely szintén a függetlenségért küzd, de eddig nem sikerült parlamenti mandátumot szerezniük. Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök egy szombat esti megemlékezésében „monumentális alaknak” nevezte Salmondot, aki sokat tett Skócia történelmének és kultúrájának megőrzéséért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: