HÍREK
Intenzív havazás és hófúvás sújtja a Dunántúl öt nyugati megyéjét, ahol a hó vastagsága helyenként közel fél méter. A csúszós, havas utakon autók csúsztak árokba, járművek fordultak keresztbe, és kamionok akadtak el.
HÍREK
Az új KRESZ-tervezet teljesítmény, tömeg és sebesség alapján sorolja kategóriákba az e-rollereket. Ez a besorolás határozza meg a jövőbeni sebességhatárokat és a kötelező felszereléseket.
HÍREK
Az Építési- és Közlekedési Minisztérium közzétette a szeptembertől életbe lépő új szabályokat. A 3,5 tonna feletti teherautókra előzési tilalom, az erősebb rollerekre pedig kötelező biztosítás vonatkozik majd. Az új szabálycsomag rendezi az új közlekedési eszközök helyzetét és kiküszöböli a régi KRESZ hibáit is.
HÍREK
Csak később derült ki, hogy milyen autót takart a vastag hólepel. Az autós ellen szabálysértési eljárást indítottak.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke szerint a miniszter tavalyi vállalásai a katasztrófa szélére sodorták a közlekedést. Pontokba szedve értékelte is, hogy a vállalásoknak mi lett az eredménye.
HÍREK
A miniszter szerint míg az ünnepekkor 87 százalékosan tudta tartani a MÁV a menetidőket, addig múlt héten a hóhelyzet miatt ez már csak 70 százalékosan sikerült. Lázár arra számít, a péntektől már nem lesz szükség rendkívüli védekezésre az időjárás miatt.
HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy mostantól Orbán Viktor felkérésére a kampányban fog dolgozni. Az operatív irányítást Csepreghy Nándor miniszterhelyettes veszi át.
HÍREK
Január elsejétől ígérték az ingyenességet a jeggyel vagy bérlettel utazóknak. Ehhez képest a Keletiben és a Népligetben is a zsebükbe kell nyúlniuk az embereknek, ha vécére mennének.
HÍREK
Autózás a legnagyobb hóesésben, látható útburkolati jelek nélkül, vakmerően előző türelmetlen autósok, összezavarodott utastájkoztatás, félórát késő vonatok – kalandtúra utakon és síneken az évek óta nem látott télben.
HÍREK
A nagy kamionforgalom nehezíti a közlekedést az M1-M0 csomópontjánál. A megnövekedett forgalom miatt az M1-esen lévő kocsisor visszatorlódik az M0-s autóútra.
HÍREK
Szerda reggeltől minden szociális intézménynek kötelező befogadnia a rászorulókat. Az operatív törzs arra kérte az önkormányzatokat, hogy tegyék lehetővé a kórházak, iskolák, orvosi rendelők megközelíthetőségét. A rendőrség azt üzente, aki teheti, ne üljön autóba.
HÍREK
A váltók tisztítása folyamatos, de a sűrű havazás miatt a takarítás lassan halad. A vonatközlekedésben néhány helyen vannak fennakadások, de az eljutás minden vonalon biztosított.
HÍREK
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is kiszúrta, hogy szerkesztett a miniszter képe. Felszólították, a kormány grafikusait, hogy „tüntessék el a havat” az utakról.
HÍREK
A miniszter friss helyzetjelentést adott a kaotikus reggelről. A látási viszonyok többnyire jók, ugyanakkor a fő-, és mellékutak burkolata az ország szinte teljes területén latyakos, hókásás, helyenként még havas.
HÍREK
A miniszter felsorolta, mi mindent vetnek be a havazás és az ónos eső okozta esetleges fennakadások elkerülése vagy kezelése érdekében. Azt kérte, hogy indulás előtt tájékozódjunk, és csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül szükséges.
HÍREK
Baranya, Somogy és Veszprém megyében is akadozik a közlekedés. Zalaegerszeg több városrészében még a helyi járatok sem tudnak elindulni a hó miatt.
HÍREK
A jövőben a rendőrök akár erőszakkal is elszállíthatják a forgalmat akadályozó járműveket. A bírságoknál pedig már a jogsértéssel okozott hátrány mértékét is figyelembe veszik majd.
Népszerű
Ajánljuk