HÍREK
Fegyir Sándor nagykövet köszönetet mondott a menekülteknek nyújtott magyar segítségért. A megbeszélésen a diákösztöndíjak folytatása is napirendre került.
HÍREK
A honvédelmi miniszter négy szőlőterületet is vett a Balaton mellett, és bruttó 942 millió forint osztalékelőlegről számolt be. Szijjártó Péter megtakarításai csökkentek, számlakövetelése megugrott, Pintér Sándornak pedig továbbra is megvan a 30 éves, örökölt Wartburgja. Mutatjuk a részleteket a miniszterek vagyonnyilatkozataiból.
HÍREK
A publicista szerint Rogán Antal boszorkánykonyhájában már főtt a sztori a drogos buliról. A kapás azonban elmaradt, így szerinte a lejáratási kísérlet csúfos kudarcot vallott.
HÍREK
A radiológiai osztály dolgozói pert nyertek a Kúrián a nekik járó pótszabadságokért, a zalaegerszegi kórház főigazgatója viszont nem hajtja végre maradéktalanul a jogerős ítéletet. A dolgozók levelet írtak az ügyben a belügyminiszternek, és újabb perre készülnek.
HÍREK
A színész-aktivista Tóth Gabi videóját vette alapul a paródiához, amelyben az énekesnő arról beszél, hogy a csivavája öreg és már több fogát elveszítette.
HÍREK
A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet jövő márciusban lép hatályba. Az automatikus emlékeztető üzenet célja az, hogy felszabaduljanak a feleslegesen foglalt helyek.
HÍREK
Kardosné Gyurkó Katalin szerint a jelenlegi krízishelyzetben elfogadható a kormány azonnali lépése, a csecsemőotthoni férőhelyek bővítése. Ugyanakkor állítása szerint, ő másképp fogalmazott volna a kérdésben.
HÍREK
A belügyminiszter nem tett ilyen nyilatkozatot, és nem is lett volna oka rá, reagált Gulyás Gergely a kormányinfón. A miniszter szerint vizsgálni kell, bármilyen hatóságnak volt-e felelőssége abban, hogy ez az ügy csak jóval a történtek után kerülhetett nyilvánosságra.
HÍREK
Az író a kórházban hagyott csecsemők miatt akadt ki a belügyminiszterre. Úgy véli, a háromgyermekes apa cinikusan beszélt a védtelen babákról.
HÍREK
Pintér Sándor belügyminiszter a bizottsági meghallgatásán arról beszélt, a drogok említését is tiltanák bizonyos művekben. Gulyás Gergelyt a kormányinfón most arról kérdezték, hogy változtatnak-e emiatt a szabályozáson.
HÍREK
Pintér Sándor belügyminiszter a parlamentben beszélt a szigorítás tervéről, hozzátéve, nem a Büntető Törvénykönyvet módosítanák. Azonban részleteket nem árult el, így nem tudni, pontosan mire is vonatkozik majd a tiltás.
HÍREK
Az ellenzék a Szőlő utcai botrányban elkövetett rendőri mulasztások miatt támadta a tárcavezetőt. A belügyminiszter nem hátrált meg, sőt, keményen visszaszólt a lemondását követelőknek.
HÍREK
A javaslat úgy teszi lehetővé, hogy valakit a kormány leterroristázzon, hogy ehhez nem kell erőszakos, terrorista bűncselekményt elkövetnie. Egy szakértő szerint ez egy politikai megszégyenítés, ami sérti az ember jó hírnévhez való jogát.
HÍREK
Pintér Sándor és a fideszesek sem mentek el, így az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülése határozatképtelen volt. Az államtitkár erre hivatkozva távozott, hiába próbálta marasztalni többek között Dobrev Klára is.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője kemény kérdéseket tett fel a belügyminiszternek. A politikus szerint a hatóságok tétlenül nézik, hogy honfitársait listázzák és fenyegetik.
HÍREK
A Tisza Párt szakpolitikusa szerint a rendszer működésképtelen, ezért maradnak el a vizsgálatok. Szerinte a megoldás nem a büntetés, hanem az emberközeli ellátás.
Népszerű
Ajánljuk