Megható videó: több százezren éneklik a himnuszainkat a csíksomlyói nyeregben
A Médiatér videójából kiderül, hogy szóltak a nemzeti imák több százezer torokból a csíksomlyói hegynyeregben.
A Médiatér videójából kiderül, hogy szóltak a nemzeti imák több százezer torokból a csíksomlyói hegynyeregben.
Magyar Péter többször is reagált arra, hogy a vonatközlekedés megint összeomlott a hétvégén. A TISZA Párt elnöke többek között azt üzente Lázár Jánosnak, hogy a kudarcok miatt mondjon le.
Vasárnap délután pedig egy újabb videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyhez azt írta:
A felvételen többek között arról beszélt, hogy a miniszter leállított minde fejlesztést, a karbantartási összegeket is megfelezte, elbocsátotta a legjobb szakembereket. Mindezek miatt törnek a váltók, gyulladnak ki a mozdonyok, és ezért romlott most el egy sorompó hűtése is, és ezek vezettek oda, hogy a pályákon csak lassan lehet haladni, és késnek a vonatok - véli Magyar.
Majd elmondta, hogy Lázár szerint a mostani leállásért a Siemens felelős. A TISZA-politikus szerint azonban már tíz éve átadták ezt a szakaszt. Lett volna idő cserét vagy javítást kérni.
Magyarázatként pedig hozzátette: "pontosan tudhatod, hogy ha a luxusautódra nem költesz, nem viszed olajcserére, akkor tíz év múlva hiába mutogatsz a gyártóra".
Végül itt is felvetette, hogy a Siemens nem egy ukrán cég? Megkérdezte Lázártól, hogy összehívták-e már a nemzetbiztonsági tanácsot?
- mondta a TISZA Párt vezetője.
VIDEÓ: Magyar Péter üzenete
Kapu Tibor már másfél hete karanténban készül az űrutazásra – erről a Spacejunkie YouTube-csatornán mesélt. Mint mondta, a küldetés eredetileg június 8-án, vasárnap indult volna, de végül két napot csúszott. Úgy fogalmazott, ez jól is jött, mert így több idejük jutott a kísérletek begyakorlására és az ismétlő tréningekre. „Hál'istennek, van mivel eltöltenünk az időt” – tette hozzá.
Elárulta azt is, hogy elindult a „sleep shift”, vagyis igyekeznek a szervezetük biológiai óráját a kilövéshez igazítani. „Most már kora este fekszünk és hajnalban kelünk, azért, hogy a felbocsátáshoz igazítsuk az ébrenlétünket” – mondta.
– fogalmazott.
A beszélgetésben arról is szó esett, hogy hatvan kísérletet végeznek majd el a Nemzetközi Űrállomáson, ezek közül huszonöt magyar vonatkozású. Kapu Tibor azt mondta, nagyon várja a lebegés élményét, de számára az is fontos, hogy a kísérletekre teljes mértékben felkészültek – „hardverrel, mindennel együtt”. Hozzátette, hogy különösen izgatottan várja a bajtársiasság érzését és azt a pillanatot, amikor „fentről” jelentkezhet be. „Ez egy elképesztően jó csapat” – mondta.
Az űrhajós kiképzésről is beszélt, amely során három éven át rengeteg izgalmas dolog történt vele. Bár voltak nehezebb pillanatok is, úgy érzi, ezek az élmények semmihez sem foghatók.
Nagy élmény volt számára, mikor megkapta a NASA-nál a belépőkártyáját, és saját autóval járhatott be a központba. A szkafanderükről pedig elárulta, hogy nem is olyan könnyű felvenni, de levenni még nehezebb, és „abban járni, abban gyakorolni: ezek elképesztő érzések”.
A munka mellett gondolt már arra is, hogy szeretne gitározni az űrben. Egy videóbeszélgetésükben ugyanis a jelenleg az ISS-en dolgozó űrhajósok megmutatták azt is, hogy van velük egy gitár. „Fogok majd fent gitározni, de hogy mit, azt még szeretném meglepetésnek hagyni” - mesélte.
Május végén jelentették be, hogy a több mint egyéves kiválasztási folyamat végén Kapu Tibor lett Magyarország következő űrhajósa, tartalékosként pedig Cserényi Gyulát nevezték meg.
A legfrissebb tervek szerint a floridai Kennedy Űrközpontból kedden, helyi idő szerint 8:22-kor (közép-európai idő szerint 14:22-kor) indulhat el az Axiom-4 misszió a Nemzetközi Űrállomásra. A magyar űrhajós családja Floridában marad a dokkolásig, majd a visszatéréskor is várni fogják.
VIDEÓ: Interjú Kapu Tiborral
Kapu Tibor több dolgot - így például a tévémacit is - magával viszi majd az űrbe. Az egyik támogató pedig egy különleges édességet készített az útra.
Forrás: Telex
Vitézy Dávid a közösségi oldalán osztotta meg véleményét egy nyilatkozatról. A MÁV szombati összeomlásakor ugyanis a politikus Kelenföldről jelentkezett be, ahol tömegek rostokoltak a vasútállomáson, pontos információk nélkül. Vitézy ezt látva úgy fogalmazott: „Ha Lázár János igazán bátor lenne, itt tartana most Lázárinfót Kelenföldön, miután az első nyári hétvégén összeomlott a balatoni vasútvonal közlekedése. Sokaknak lennének hozzá itt kérdései”. Majd közölte, hogy más országokban ebbe belekukna egy miniszter.
Vasárnap pedig azon háborodott fel a Podmaniczky Mozgalom vezetője, hogy Lázár maga helyett egy államtitkárt küldött, hogy magyarázza el, mi történt. Ennek kapcsán a politikus azt írta:
Úgy látszik, ilyenkor se a sajtófőnök, se a kedves fia nem volt a közelben csinálni egy videót a máskor oly bátor miniszter úrral, pedig valahogy máskor napjában ötször is sikerül".
Az államtitkár nyilatkozata azonban meglepte Vitézy-t. Azt írta rőla:
"Az államtitkár pedig olyat talált mondani, hogy kétszer kellett visszatekerjem, biztos jól hallok-e.
Idézem:
Ehhez két megjegyzést is fűzött Vitézy:
"1. A MÁV-csoport életében az nem “pech”, ha jó az idő, és sokan mennek a Balatonra. Ez egy óriási lehetőség, hogy ennyien akarnak vonattal utazni - a MÁV-nak pedig nem pech, hanem közszolgáltatási feladat. Nehogy már az legyen a pech, ha az utasok utazni szeretnének, olyan nehezen jósolható időpontokban, mint a június eleji pünkösdi hosszú hétvégén a Balatonra.
2. Mielőtt kikiáltják magukat Lázárék az elmúlt évtizedek legpechesebb vezetőinek, rögzítsük: MÁV-nak azért bőven voltak pechesebb napjai az elmúlt 30 évben. Nem csak nagy havazások vagy viharok idején, de például, hogy mást ne mondjak, 2008. október 6-án, amikor Monorierdőnél 4 halottal és 44 sérülttel járó vasúti baleset volt. Az elmúlt 30 év vasúti baleseteinek áldozatai felé is óriási tiszteletlenség a saját alkalmatlanságukat úgy beállítani, mintha valami évtizedes katasztrófa történt volna".
Szerint a dolog magyarázata:
"Annyi történt, hogy elromlott egy sorompó, összeomlott a vasúti közlekedés, órákig nem sikerült helyreállítani, a korábban ilyen esetekre bejelentett intézkedésekből pedig nem sok teljesült, nem volt tájékoztatás, nem voltak pótlóbuszok. Majd ma, másnap, pótlóbusz-fesztivált rendezett a MÁV Budapesten, amikor már jártak a vonatok.
Uraim, a vezetői alkalmatlanságuk nem pech - legfeljebb nekünk, utasoknak.
Magyar Péter vasárnap több posztban is üzent Lázár Jánosnak, miután a hétvégén komoly gondok adódtak a vasúti közlekedésben.
A TISZA Párt politikusa többször is azt közölte, hogy szerinte Lázár Jánosnak le kell mondania.
Legutóbbi bejegyzésében pedig énekelve üzent a miniszternek. A videóhoz azt írta:
A dalban a Megy a gőzös című dalt átírva üzent Lázárnak. Felemlítette benne a batidai kastélyt, szóba hozta Mészáros Lőrincet, Tiborcz Istvánt is.
VIDEÓ: Magyar Péter énekel