HÍREK
A Rovatból

Mi történt? Eltűnt Elon Musk posztja az X-ről, amely Trumpot az Epstein-aktákhoz kötötte

Musk törölt egy másik posztot is, amelyben arról írt, hogy Donald Trumpot le kellene váltani, és azt javasolta, hogy JD Vance legyen az alelnök. Több más kritikus hangvételű bejegyzés viszont továbbra is elérhető Elon Musk X-fiókján.


Néhány nappal azután, hogy nyilvánosan összekülönböztek, Elon Musk több olyan bejegyzést is eltávolított az X-ről, amelyekben Donald Trumpot bírálta – számolt be róla az ABC.

A törölt posztok között volt egy olyan is, amelyben Musk azt sugallta, hogy az Epstein-aktákat azért nem hozták nyilvánosságra, mert azokban Trump is szerepel. Az üzletember ezt azonban semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá. A bejegyzés szombaton tűnt el, a helyén most már csak ez olvasható: „nincs itt semmi látnivaló.”

Musk törölt egy másik posztot is, amelyben arról írt, hogy Donald Trumpot le kellene váltani, és azt javasolta, hogy JD Vance legyen az alelnök.

Több más, az amerikai elnökkel szemben kritikus hangvételű bejegyzés viszont továbbra is elérhető Elon Musk X-fiókján. Köztük van az is, amelyben azt írta, hogy Trump nélküle elvesztette volna a választást.

A nyilvános vita azt követően robbant ki Musk és Trump között, hogy a milliárdos undorítónak nevezte az elfogadás előtt álló adócsökkentési és kiadási törvényjavaslatot. Erre Trump kijelentette, hogy csalódott benne, és kilátásba helyezte: akár el is vonhatják a cégeinek járó állami támogatásokat és szerződéseket.

Az ügy kapcsán Donald Trump pénteken az NBC-nek adott interjúban cáfolta, hogy bármilyen kapcsolata lenne Jeffrey Epsteinnel. Riporterek kérdésére pedig azt mondta: „nem foglalkozik Elon Muskkal.”

Jeffrey Epstein amerikai üzletember volt, akiről kiderült, hogy kiskorú lányokat szexuálisan kizsákmányolt. 2019-ben a börtönben öngyilkos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Legszívesebben szembeköpném magam” – somogyi polgármestereket kényszeríthettek, hogy Ukrajna ellen kampányoljanak
Több somogyi polgármester is azt állítja, nem saját akaratából kampányolt Ukrajna ellen. Volt, akinek burkoltan megüzenték: ha nem teszi, búcsút inthet a támogatásoknak.


„Legszívesebben szembeköpném magam, hogy megcsináltam a videót, de nem tehettem mást, ha nem akarok kitolni a településemmel” – mondta egy somogyi Fidesz-KDNP-s polgármester, aki nemrég a Facebook-oldalán arra kérte a helyieket, hogy a Voks2025 kampányban szavazzanak Ukrajna uniós csatlakozása ellen. Azt is elmondta, hogy szerinte ez nem tartozik a legsürgetőbb helyi ügyek közé, de a kampányhoz való csatlakozást nem érezte szabad döntésnek – írja a Népszava.

A településvezető beszámolója szerint először visszautasította a felkérést, de

nem sokkal később a térségi országgyűlési képviselő környezetéből azt jelezték neki, hogy „jobb, ha mégis beleáll”, különben hátrány érheti a települést a pályázatok elbírálásánál.

Somogy megyében jelenleg 49 olyan település van, ahol Fidesz-KDNP-s polgármester irányít. A cikk megjelenéséig közülük 27 tett közzé olyan videót vagy szöveges bejegyzést, amelyben a Voks2025 kampányban való részvételre buzdítják a választókat. A Népszava információi szerint nem mindenki saját elhatározásából tette ezt, hanem azért, mert

attól tartott, hogy a településük fejlesztési források nélkül maradhat, ha kimaradnak.

A kampány aktivitása területenként eltérő. A kaposvári választókerületben hétből hat polgármester már közzétette a videót, míg a siófoki körzetben eddig csak egy. A marcali térségben 14-ből 10, míg a barcsi körzetben 21-ből 10 polgármester csatlakozott eddig. A videók szövege több esetben nagyon hasonló, akár szó szerint megegyező is lehet, ami arra utalhat, hogy központi iránymutatás alapján készültek.

Egy független somogyi polgármester azt mondta: több kormánypárti kollégája sem örült a felkérésnek. Szerinte elsősorban hátrányos helyzetű települések vezetői tettek közzé kampányvideót, ahol fontos szerepe van a pályázati támogatásoknak. Úgy véli, hogy a független polgármesterekre is nyomás nehezedhet a hátralévő két hétben. Mint fogalmazott:

„az ember nem akar egy ilyen témában propagandistává válni, de ha nemet mond, azzal veszélybe sodorhatja a települése jövőjét.”

A Fidesz hivatalos közlése szerint eddig több mint 1,6 millióan vettek részt a Voks2025 szavazásban. Az adat nem független forrásból származik, így nincs hivatalos ellenőrzés arra, hogy valóban ennyien szavaztak. A kampányhoz közszereplők is csatlakoztak, például Böde Dániel, a Paksi FC labdarúgója és az NB I. 2024/25-ös idényének gólkirálya.

A lap állítása szerint a kormánypárti országgyűlési képviselők nyilvánosan is buzdítanak a részvételre, és a kampány célja, hogy a lehető legtöbb településen megjelenjen az erről szóló üzenet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Pofára esel, mint a zsíroskenyér” - fenyegette meg a Voks2025-öt népszerűsítő Böde Dániellel „kötekedőket” Menczer Tamás
A miniszterelnök egy rövid videót is csatolt az üzenetéhez, amelyen Böde földhöz vág egy norvég játékost. Mármint futballmeccs közben.


Böde Dániel, az NB I idei gólkirálya az Instagramon kérte követőit, hogy vegyenek részt a kormány által meghirdetett Voks2025 szavazáson, amely Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szól. A focista videót is megosztott, de a hozzászólásokat letiltotta. Korábbi bejegyzése alatt viszont több bírálatot is kapott emiatt.

A sportolót kormányzati szereplők is megvédték. Orbán Viktor a Facebook-oldalán azt írta: „Böde Dani igazi harcos! Magyarországért harcol. A pályán és azon kívül is. Ha belekötsz, úgy jársz, mint a norvég.” A miniszterelnök egy rövid videót is csatolt az üzenethez, amelyen Böde földhöz vág egy norvég játékost.

Itt láthatjátok, hogy mi az a fair play-mozdulat, amit a kormányfő példaként állít elénk:

Menczer Tamás szintén kiállt mellette. A bejegyzésében ezt írta: „Ne kötözködj Böde Danival, mert pofára esel, mint a zsíros kenyér”, majd hozzátette: „Neki Magyarország az első, a pályán és azon kívül is.”

A kormány igyekszik minél több embert bevonni a Voks2025 szavazásba. Az oltásregisztrációhoz használt e-mail-címeken keresztül is szavazásra buzdítanak, a közmédia pedig még a focimeccsek közvetítései alatt is hirdeti a voksolást.

A kormánypárti politikusok szerint eközben „balliberális aktivisták” szavazólapokat lopnak ki a postaládákból, így próbálják megakadályozni, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket.

A kormány állítása szerint az ukránok is meg akarják akadályozni a szavazást, mégpedig a Tisza Párt segítségével. Emiatt összehívták a védelmi tanácsot, és ülésezett a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás után rendszerváltásra is szükség van” - nem indul a 2026-os választásokon a Momentum
Bár a közleményben nem nevesítik a Tisza Pártot, egyértelmű, hogy a Momentum nem kíván versenytársává válni az immár legerősebb ellenzéki pártnak, és nem szeretné megosztani annak szavazótáborát.


A Momentum Mozgalom nem indít jelölteket a 2026-os országgyűlési választáson – erről szombaton döntött a párt küldöttgyűlése.

A párt közleménye szerint a Momentum célja a rendszerváltás beteljesítése, valamint egy olyan nyitott és sokszínű ország felépítése, amely a teljesítményt, a tehetséget és a szorgalmat jutalmazza. Mint írták: „Ezen cél eléréséhez az kell, hogy az Orbán-rendszer bukjon, és egy következő választáson se a Fideszen, se semmilyen más szervezeten keresztül ne térhessen vissza. Ezen lépés – a kormányváltás – érdekében hozta meg a párt ezt a döntést.”

A Momentum azt is közölte, hogy a következő tíz hónapban minden erejével azon dolgozik majd, hogy Magyarországon megvalósuljon a kormányváltás. Emellett céljuk, hogy minél szélesebb társadalmi egyeztetéssel lefektessék a rendszerváltás és a demokratikus átmenet biztosítékait.

A közlemény szerint a kormányváltás után rendszerváltásra is szükség van. Ennek egyik első lépése, hogy az új országgyűlés minél rövidebb időn belül biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint új média- és választójogi törvényeket alkosson.

Bár a közleményben nem nevesítik a Tisza Pártot, egyértelmű, hogy a Momentum nem kíván versenytársává válni az immár legerősebb ellenzéki pártnak, és nem szeretné megosztani annak szavazótáborát.

A visszalépést május elején vetette fel Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, korábbi elnöke és egykori miniszterelnök-jelöltje. Pár nappal később a párt elnöksége is ezt javasolta. Januárban még éppen az ellenkezője szerepelt a hírekben.

A párt 2022-ben egyéniben mandátumot szerző politikusai közül többen is jelezték visszavonulásukat. Orosz Anna, aki a XI. kerület központú választókerületet nyerte meg, lemondott képviselői mandátumáról, és már korábban közölte, hogy nem indul a 2026-os választáson. Hajnal Miklós a Hegyvidéken lép hátrébb Magyar Péter javára, Tóth Endre pedig Dél-Budán nem indul újra. Gelencsér Ferenc szintén korábban jelezte, hogy nem indul újra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az összeomlás szélén táncol az egészségügy - felháborodott a szakszervezet az államtitkár szövegén
Takács Péter egy interjúban meglehetősen érdekesen indokolta, miért nem emelik a béreket idén és jövőre sem az egészégügyben.


Felháborodott a szakszervezet az államtitkár indoklásán. Takács Péter a Hetek című lapnak azt mondta, idén és jövőre sem emelik a béreket az egészségügyben, mert az érintett dolgozók többsége nő, akik amúgy is többet vihetnek haza.

Takács azt is mondta, hogy ez a kormány megoldotta az egészségügy legnagyobb problémáját, a hálapénzt.

Azt is felhozta indokként, hogy például a nővérek túlnyomó többsége nő, és ők amúgy is kapnak adókedvezményeket, tehát nő a fizetésük.

Csakhogy a szakszervezet szerint. alegtöbb ápolónő 40 év feletti, és nincs 3 gyereke, tehát nem fog beletartozni a körbe. Egyébként is feháborítónak tartják ezt a hozzááállást, a férfiakkal szemben pedig diszkriminatívnak.

Azt mondja a szakszervezet, hogy hiába növekedett a bérük az utóbbi három évben a szakápolóknak, ezt elvitte az infláció, és ugyanolyan keveset ér, mint 2022-ben.

Nem lett kisebb a túlterheltség, ugyanolyan kevesen vannak az egészségügyben dolgozók, és legalább inflációkövető béremelésre van szükség, mert még többen hagyják el a pályát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk