HÍREK
A Rovatból

Pokol Béla merész ötlete: különleges alkotmányi rendet vezetne be, ha a Fidesz elvesztené a kétharmadot

A volt alkotmánybíró szerint 2030-ra akár „baloldali puccskísérlet„ is jöhet. Ezért már most átalakítaná az alaptörvényt, és felfüggesztené a kormányt, ha veszélyt érez.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. június 08.



Pokol Béla, az Alkotmánybíróság volt tagja a Magyar Nemzetben közölt írásában vetette fel, hogy különleges alkotmányi rendet kellene bevezetni az alaptörvénybe. A fideszes jogász szerint ezzel lehetne megelőzni egy esetleges „alkotmánypuccsot”, amelyet szerinte ismét elkezdtek hangoztatni „a már korábban is alkotmánypuccsot tervező balliberális jogászok”.

A cikk szerint

Pokol úgy látja, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt jelenleg egy „egyszemélyes politikai blöff”, ezért most nem várható kormányváltás.

Ugyanakkor hozzátette: „ha ma nem is, de 2030-ban elképzelhető, hogy a különböző nehézségek miatt akkor bekövetkezhet a kormányváltás”. Szerinte emiatt a baloldali jogászok feles többséggel próbálnának kétharmados szabályokat módosítani.

A volt alkotmánybíró javaslata alapján a kétharmados parlamenti többséget kihasználva még ebben a ciklusban kiegészíthetnék az alaptörvényt egy új szabállyal. Pokol ezt „különleges alkotmányi rendnek” nevezi, amely a jelenlegi különleges jogrend elé kerülne.

Célja az lenne, hogy megakadályozza az olyan kormányzati döntéseket, amelyek az alaptörvény szerint csak minősített többséggel történhetnének meg.

Az elképzelés szerint ilyen esetben „alkotmányvédelmi helyzet” alakulna ki, és a kormány jogköreit ideiglenesen egy új testület, az Alkotmányvédelmi Tanács venné át. A tanács létrejöttét a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke vagy a legfőbb ügyész kezdeményezhetné. Tagja lenne még az Állami Számvevőszék elnöke is. A testület automatikusan megalakulna, ha bármelyikük elindítaná a folyamatot.

A tanács tagjai haladéktalanul összeülnének, és többségi szavazással döntenének arról, hogy kihirdetik-e az alkotmányvédelmi helyzetet. Ezután az Országgyűlés működését felfüggesztenék, a kormány megbízatása megszűnne, és a tanács venné át a jogköröket.

A szabályozás szerint a kihirdetéstől számított 30. napon az Országgyűlés újra összeülne, és többségi szavazással megválasztaná az új miniszterelnököt. Ha ez 15 napon belül nem sikerülne, akkor az Alkotmányvédelmi Tanács írná ki az új választást, amelyet legkésőbb a 90. napon meg kellene tartani.

Pokol az írásában megjegyezte: bár a forgatókönyv 2030-ra szól, már a 2026-os választás után is elveszhet a Fidesz kétharmados többsége. Ezért szerinte még a jelenlegi ciklusban érdemes lenne elfogadni a javasolt változtatást.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hátulról lőtték le az elnökjelöltet – az életéért küzd a kórházban Kolumbiában
A 39 éves szenátort két lövés érte, az állapota kritikus. A támadás során két másik ember is megsérült, egy 15 éves fiút a helyszínen elfogtak.


Miguel Uribe Turbay kolumbiai szenátor súlyosan megsérült, amikor szombaton rálőttek egy kampányrendezvényen Bogotában. A politikus éppen beszédet tartott a főváros Fontibon kerületének egyik parkjában, amikor hátulról rátámadtak, írta az MTI.

A 39 éves Uribét két lövés érte, ezután kórházba szállították.

Orvosai szerint az állapota kritikus,

felesége a Reuters hírügynökségnek azt mondta: férje az életéért küzd.

A támadás során két másik ember is megsérült. A helyszínen letartóztattak egy 15 éves fiút, akinél lőfegyvert találtak.

A kolumbiai kormány 730 ezer dolláros, azaz mintegy 265 millió forintos jutalmat ajánlott fel azoknak, akik segítenek kézre keríteni az elkövetőket.

A történtekre reagált Marco Rubio amerikai külügyminiszter is, aki az X-en azt írta: az Egyesült Államok „a lehető leghatározottabban elítéli a Miguel Uribe szenátor elleni merényletet”. Úgy fogalmazott, hogy az eset „közvetlen fenyegetést jelent a demokráciára”, valamint a kolumbiai kormány legfelsőbb szintjeiről érkező „erőszakos baloldali retorika eredménye”.

A kolumbiai államfő, Gustavo Petro lemondta franciaországi útját „az események súlyossága miatt”.

Miguel Uribe Turbay márciusban jelentette be, hogy indulni kíván a 2025. május 31-ére kitűzött elnökválasztáson. Konzervatív Demokrata pártja a támadás kapcsán kiadott közleményében „elfogadhatatlan erőszakos cselekménynek” nevezte az esetet.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez felépült, csak minek, a WC zárva, viszont van kilátóterasz is a semmire" - Hadházy Ákos ezúttal a Balaton közeléből jelentkezett egy nem működő állomásról
A független országgyűlési képviselő szerint három éve adták át az elkészült épületet, de most üres a vasútállomás Csisztapusztán, ahová EU-s pénzből kilátóteraszt is építettek.


„Ez felépült, csak minek: három éve adták át Csisztapusztán a balatonfenyvesi kisvasút állomását (EU-s pénzből persze)” – írta vasárnapi Facebook-posztjában Hadházy Ákos, aki ismét olyan beruházásra hívta fel a figyelmet, ami uniós forrásból ugyan elkészült, de gyakorlatilag nem működik.

„Tök üres, úgy tűnik, mindig is az volt, a WC zárva, viszont van kilátóterasz is a semmire”

– tette hozzá a független országgyűlési képviselő, megjegyezve azt is, hogy összesen 660 millió forintot költöttek erre, igaz, amiben benne van a balatonfenyvesi állomás felújítása is.

A bejegyzéshez csatolt képek alapján kiderül: WC nincs, és nem működök a forgalmi iroda sem, vagyis a vonaton kell megvásárolni a jegyet az utasoknak. A kisvasút az aktuális menetrend szerint egyébként délelőtt 10 és este 8 óra között kétóránként közlekedik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez lehet Orbán legkomolyabb gondja – a magyarok nagy többsége sötéten látja az ország jövőjét
Egy friss nemzetközi kutatás szerint tízből nyolc magyar szerint rossz irányba halad az ország. Sokan félnek a drágulástól, a jövedelemcsökkenéstől és a munkanélküliségtől is.
F. O. - szmo.hu
2025. június 08.



Hiába ígérte meg Orbán Viktor, hogy 2025-ben „repülőrajtot” vesz a magyar gazdaság, a lakosság többsége továbbra is pesszimistán látja az ország jövőjét. Az Ipsos friss nemzetközi felmérése szerint a magyar válaszadók 82 százaléka úgy véli, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. Ez az arány az előző hónaphoz képest 1 százalékponttal csökkent, de a különbség jóval a hibahatáron belül van, írja a 24.hu.

2025 eleje óta folyamatosan 80 százalék körül van azoknak az aránya, akik nem elégedettek az ország helyzetével.

Ezzel Magyarország továbbra is a világ egyik legpesszimistább országa: a mostani eredmény a 30 vizsgált állam közül a negyedik legrosszabb.

A magyarok közel fele arra számít, hogy a következő egy évben csökken a lakhatási költségeken felül elkölthető jövedelme, és hasonló arányban számítanak életszínvonal-csökkenésre is. A megkérdezettek több mint 65 százaléka további drágulásra számít, és több mint felük szerint nőni fog a munkanélküliek száma.

A gazdaság általános helyzetét tekintve sem történt változás az év eleje óta:

a magyar válaszadók 82 százaléka szerint elmaradt a kormány által beígért repülőrajt.

Lengyelországban és Németországban ez az arány nem változott, Lengyelország a világátlag alatt, Németország felette helyezkedik el.

Más országokban csökkent a pesszimisták aránya. Németországban az év eleji 82-83 százalékról 69 százalékra esett vissza az arány, Franciaországban pedig már nem éri el a januári 90 százalékot. Lengyelországban 55 százalék körül stabilizálódott a helyzetet negatívan látók aránya.

A kutatásból az is kiderült, hogy

a magyarokat továbbra is elsősorban az egészségügyi helyzet, a korrupció és a megélhetési problémák aggasztják.

A klímaváltozás és a terrorveszély ezekhez képest jóval kevesebb ember számára jelent problémát. Ezek az eredmények egybecsengenek a Policy Solutions korábban nyilvánosságra hozott kutatásával, amely Orbán Viktor 15 évnyi kormányzását vizsgálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bukarestben 30 ezren ünnepeltek a Pride-on, Magyarországon még engedély sincs
Romániában 20 éve rendeznek Pride-ot, idén is békésen zajlott. Itthon több kormányzati szereplő a Kincsem parkba irányítaná a rendezvényt, „nehogy véletlenül gyerekek is megtudják, hogy azonos nemű emberek is szerethetik egymást”.


Mintegy 30 ezer ember vett részt szombaton a bukaresti Pride felvonuláson – számolt be róla a Transtelex. A szervezők szerint

az esemény történelmi jelentőségű volt, hiszen húsz éve rendeztek először ilyen felvonulást Romániában az LMBTQ+ közösség jogaiért.

A színes menet a Győzelem térről indult, és a Forrás Parkban ért véget, ahol koncertekkel és beszédekkel zárult a program. A résztvevők szivárványos zászlókkal, transzparensekkel és támogató üzenetekkel vonultak végig a városon.

A román fővárosban ugyanakkor a Pride napján egy másik megmozdulást is szerveztek. Vallási és konzervatív civil szervezetek délelőtt „normalitás menetet” szerveztek, amelyen fakereszteket és ikonokat vittek magukkal, vallásos énekeket énekeltek, és közösen imádkoztak. A helyszíni beszámolók alapján néhány százan vehettek részt a megmozduláson.

A bukaresti csendőrség öt embert állított elő, akiknél egy tucat tojást találtak. A gyanú szerint ezekkel akarták megzavarni a Pride felvonulást, amely végül békésen ért véget.

A román ortodox egyház közleményben ítélte el a Pride-ot. Azt írták, hogy „provokációnak” tartják, hogy a rendezvényt éppen pünkösdkor tartották.

Miközben Bukarestben több tízezren vonultak utcára a szabadság és az egyenlőség jegyében, Magyarországon továbbra sem tudni, hogy hol rendezik meg a 30. Budapest Pride-ot.

A rendőrség már a június 28-ra bejelentett felvonulást sem engedélyezte, a gyülekezési törvény módosítására hivatkozva.

Több kormányzati szereplő – köztük Tuzson Bence és Lázár János – a Kincsem parkba, zárt térbe irányítaná a rendezvényt, „nehogy véletlenül gyerekek is megtudják, hogy azonos nemű emberek is szerethetik egymást”.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk