Félelem Németországban: több ezer embernek építenének óvóhelyet egy esetleges orosz támadás miatt
Ralph Tiesler, a német Szövetségi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Hivatal vezetője szerint Németországban új terveken dolgoznak, amelyek célja a bombabiztos bunkerek és óvóhelyek hálózatának bővítése. A Süddeutsche Zeitungnak adott nyilatkozatában, amelyet a The Guardian idézett, úgy fogalmazott: „Németországban sokáig széles körben elterjedt volt az a vélemény, hogy a háború nem olyan forgatókönyv, amelyre fel kell készülnünk. Ez megváltozott.
A szakember szerint az ország időszűkében van, ezért nem elegendő csak új bunkerek építésében gondolkodni. Fel kell mérni és alkalmassá kell tenni a meglévő alagutakat, metróállomásokat, mélygarázsokat, parkolókat és középületek pincéit is, hogy szükség esetén menedéket nyújthassanak akár egymillió embernek.
A legtöbb közülük jelentős felújításra szorul. Ezek az óvóhelyek körülbelül 480 ezer ember befogadására lennének alkalmasak, ami a német lakosság mindössze fél százalékát jelenti. Összehasonlításképp: Finnországban 50 ezer védelmi célú helyiség áll rendelkezésre, amelyek 4,8 millió ember, vagyis a lakosság 85 százalékának nyújthatnak védelmet.
Tiesler arról is beszélt, hogy fejleszteni kell az információs rendszereket, többek között a lakosság tájékoztatását segítő közlekedési táblákat, illetve a figyelmeztető alkalmazásokat is. Emellett szükség van a szirénarendszer korszerűsítésére, és az appokat jobban meg kell védeni a kibertámadásoktól.
A német kormány támogatja Tiesler javaslatait, ugyanakkor egyelőre nem rendelt hozzájuk konkrét pénzügyi forrást. Várhatóan a költségvetési adósságfék felfüggesztésével felszabaduló forrásokból juthat majd pénz a hadsereg, a létfontosságú infrastruktúra és a polgári védelem fejlesztésére.
(via 444)