HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid is Lázáron élcelődik: Igazi kuriózum az egy nap késéssel érkező pótlóbusz

A fővárosi képviselő szerint a MÁV intézkedései késlekedtek, az utasok szombaton nem kaptak megfelelő tájékoztatást vagy pótlást.
F. O. - szmo.hu
2025. június 08.



Vitézy Dávid szerint „az igazi kuriózum az egy nap késéssel érkező pótlóbusz”. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi képviselője a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a vidékről Budapestre irányított járművezetők tétlenül várakoztak a kelenföldi vasútállomásnál, és nem értették, miért kellett pünkösdvasárnapra bejönniük.

Ahogy már megírtuk, a szombati balatoni vasúti fennakadások után a MÁV-csoport vasárnap reggelre az összes elérhető klímás buszt Kelenföldre vezényelte.

Vitézy úgy fogalmazott:

„szürreális, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter a szombat délelőtti üzemzavar miatt vasárnapra az ország minden tájáról buszokat vezényelt Budapestre”.

Azt is hozzátette: „24 óra késéssel, miközben a vonatok már járnak. Ez az igazi kuriózum, az egy nap késéssel érkező pótlóbusz.”

Bejegyzésében arról is írt, hogy szombaton nemcsak a vasúti közlekedés omlott össze, hanem Lázár János 10 pontos vasúti fejlesztési tervéről is szerinte kiderült, hogy nem valós. Vitézy azt írta: „Még a normális vasútfejlesztés helyett kitalált ígéreteket sem sikerült betartani. Pótlóbusz nem volt, működő utastájékoztatás nem volt. Kiderült, hogy még a látványpékségben is penészes a krémes.”

„Ezért aztán most jól megmutatják: pótlóbuszokkal lepik el Budapestet, egy nappal azután, hogy leálltak a vonatok. Szerencsétlen buszvezetők” – tette hozzá.

A helyzetre Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is reagált. Lázár Jánosnak címzett bejegyzésében azt írta: „Azt is hallom, hogy rengeteg vasútpótló buszt rendeltél egy nappal megkésve a Kelenföldi pályaudvarra. Ez »jó« hír az utasoknak, hiszen ők ma és holnap a Balatonról és a vidék más részeiről szeretnének Budapestre vagy az ország más pontjaira eljutni. Nem fordítva. Viszont még jobb hír Tiborcz Pistának, akinek a cége pár egyéb apróság mellett elnyerte a pótlóbuszok szolgáltatásának lehetőségét is.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hátulról lőtték le az elnökjelöltet – az életéért küzd a kórházban Kolumbiában
A 39 éves szenátort két lövés érte, az állapota kritikus. A támadás során két másik ember is megsérült, egy 15 éves fiút a helyszínen elfogtak.


Miguel Uribe Turbay kolumbiai szenátor súlyosan megsérült, amikor szombaton rálőttek egy kampányrendezvényen Bogotában. A politikus éppen beszédet tartott a főváros Fontibon kerületének egyik parkjában, amikor hátulról rátámadtak, írta az MTI.

A 39 éves Uribét két lövés érte, ezután kórházba szállították.

Orvosai szerint az állapota kritikus,

felesége a Reuters hírügynökségnek azt mondta: férje az életéért küzd.

A támadás során két másik ember is megsérült. A helyszínen letartóztattak egy 15 éves fiút, akinél lőfegyvert találtak.

A kolumbiai kormány 730 ezer dolláros, azaz mintegy 265 millió forintos jutalmat ajánlott fel azoknak, akik segítenek kézre keríteni az elkövetőket.

A történtekre reagált Marco Rubio amerikai külügyminiszter is, aki az X-en azt írta: az Egyesült Államok „a lehető leghatározottabban elítéli a Miguel Uribe szenátor elleni merényletet”. Úgy fogalmazott, hogy az eset „közvetlen fenyegetést jelent a demokráciára”, valamint a kolumbiai kormány legfelsőbb szintjeiről érkező „erőszakos baloldali retorika eredménye”.

A kolumbiai államfő, Gustavo Petro lemondta franciaországi útját „az események súlyossága miatt”.

Miguel Uribe Turbay márciusban jelentette be, hogy indulni kíván a 2025. május 31-ére kitűzött elnökválasztáson. Konzervatív Demokrata pártja a támadás kapcsán kiadott közleményében „elfogadhatatlan erőszakos cselekménynek” nevezte az esetet.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez felépült, csak minek, a WC zárva, viszont van kilátóterasz is a semmire" - Hadházy Ákos ezúttal a Balaton közeléből jelentkezett egy nem működő állomásról
A független országgyűlési képviselő szerint három éve adták át az elkészült épületet, de most üres a vasútállomás Csisztapusztán, ahová EU-s pénzből kilátóteraszt is építettek.


„Ez felépült, csak minek: három éve adták át Csisztapusztán a balatonfenyvesi kisvasút állomását (EU-s pénzből persze)” – írta vasárnapi Facebook-posztjában Hadházy Ákos, aki ismét olyan beruházásra hívta fel a figyelmet, ami uniós forrásból ugyan elkészült, de gyakorlatilag nem működik.

„Tök üres, úgy tűnik, mindig is az volt, a WC zárva, viszont van kilátóterasz is a semmire”

– tette hozzá a független országgyűlési képviselő, megjegyezve azt is, hogy összesen 660 millió forintot költöttek erre, igaz, amiben benne van a balatonfenyvesi állomás felújítása is.

A bejegyzéshez csatolt képek alapján kiderül: WC nincs, és nem működök a forgalmi iroda sem, vagyis a vonaton kell megvásárolni a jegyet az utasoknak. A kisvasút az aktuális menetrend szerint egyébként délelőtt 10 és este 8 óra között kétóránként közlekedik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez lehet Orbán legkomolyabb gondja – a magyarok nagy többsége sötéten látja az ország jövőjét
Egy friss nemzetközi kutatás szerint tízből nyolc magyar szerint rossz irányba halad az ország. Sokan félnek a drágulástól, a jövedelemcsökkenéstől és a munkanélküliségtől is.
F. O. - szmo.hu
2025. június 08.



Hiába ígérte meg Orbán Viktor, hogy 2025-ben „repülőrajtot” vesz a magyar gazdaság, a lakosság többsége továbbra is pesszimistán látja az ország jövőjét. Az Ipsos friss nemzetközi felmérése szerint a magyar válaszadók 82 százaléka úgy véli, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. Ez az arány az előző hónaphoz képest 1 százalékponttal csökkent, de a különbség jóval a hibahatáron belül van, írja a 24.hu.

2025 eleje óta folyamatosan 80 százalék körül van azoknak az aránya, akik nem elégedettek az ország helyzetével.

Ezzel Magyarország továbbra is a világ egyik legpesszimistább országa: a mostani eredmény a 30 vizsgált állam közül a negyedik legrosszabb.

A magyarok közel fele arra számít, hogy a következő egy évben csökken a lakhatási költségeken felül elkölthető jövedelme, és hasonló arányban számítanak életszínvonal-csökkenésre is. A megkérdezettek több mint 65 százaléka további drágulásra számít, és több mint felük szerint nőni fog a munkanélküliek száma.

A gazdaság általános helyzetét tekintve sem történt változás az év eleje óta:

a magyar válaszadók 82 százaléka szerint elmaradt a kormány által beígért repülőrajt.

Lengyelországban és Németországban ez az arány nem változott, Lengyelország a világátlag alatt, Németország felette helyezkedik el.

Más országokban csökkent a pesszimisták aránya. Németországban az év eleji 82-83 százalékról 69 százalékra esett vissza az arány, Franciaországban pedig már nem éri el a januári 90 százalékot. Lengyelországban 55 százalék körül stabilizálódott a helyzetet negatívan látók aránya.

A kutatásból az is kiderült, hogy

a magyarokat továbbra is elsősorban az egészségügyi helyzet, a korrupció és a megélhetési problémák aggasztják.

A klímaváltozás és a terrorveszély ezekhez képest jóval kevesebb ember számára jelent problémát. Ezek az eredmények egybecsengenek a Policy Solutions korábban nyilvánosságra hozott kutatásával, amely Orbán Viktor 15 évnyi kormányzását vizsgálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bukarestben 30 ezren ünnepeltek a Pride-on, Magyarországon még engedély sincs
Romániában 20 éve rendeznek Pride-ot, idén is békésen zajlott. Itthon több kormányzati szereplő a Kincsem parkba irányítaná a rendezvényt, „nehogy véletlenül gyerekek is megtudják, hogy azonos nemű emberek is szerethetik egymást”.


Mintegy 30 ezer ember vett részt szombaton a bukaresti Pride felvonuláson – számolt be róla a Transtelex. A szervezők szerint

az esemény történelmi jelentőségű volt, hiszen húsz éve rendeztek először ilyen felvonulást Romániában az LMBTQ+ közösség jogaiért.

A színes menet a Győzelem térről indult, és a Forrás Parkban ért véget, ahol koncertekkel és beszédekkel zárult a program. A résztvevők szivárványos zászlókkal, transzparensekkel és támogató üzenetekkel vonultak végig a városon.

A román fővárosban ugyanakkor a Pride napján egy másik megmozdulást is szerveztek. Vallási és konzervatív civil szervezetek délelőtt „normalitás menetet” szerveztek, amelyen fakereszteket és ikonokat vittek magukkal, vallásos énekeket énekeltek, és közösen imádkoztak. A helyszíni beszámolók alapján néhány százan vehettek részt a megmozduláson.

A bukaresti csendőrség öt embert állított elő, akiknél egy tucat tojást találtak. A gyanú szerint ezekkel akarták megzavarni a Pride felvonulást, amely végül békésen ért véget.

A román ortodox egyház közleményben ítélte el a Pride-ot. Azt írták, hogy „provokációnak” tartják, hogy a rendezvényt éppen pünkösdkor tartották.

Miközben Bukarestben több tízezren vonultak utcára a szabadság és az egyenlőség jegyében, Magyarországon továbbra sem tudni, hogy hol rendezik meg a 30. Budapest Pride-ot.

A rendőrség már a június 28-ra bejelentett felvonulást sem engedélyezte, a gyülekezési törvény módosítására hivatkozva.

Több kormányzati szereplő – köztük Tuzson Bence és Lázár János – a Kincsem parkba, zárt térbe irányítaná a rendezvényt, „nehogy véletlenül gyerekek is megtudják, hogy azonos nemű emberek is szerethetik egymást”.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk