Orbán Viktor: Csütörtök dél körül tudom szögre akasztani a gumicsizmámat
Az árvízvédelmi operatív törzs ülése után pénteken reggel ismét árvízinfót tartott Orbán Viktor. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jelenleg három kiemelt helyszínen – Bátán, Dunaszekcsőn és Baján – folytatódnak a munkálatok.
A miniszterelnök elmondta, hogy Budapest déli szakaszán sem várható a vízszint emelkedése a korábbi legmagasabb szint fölé. A bajai Petőfi-szigeten a készültség 87 százalékos, és a hétvégére kitűzött cél, hogy a készenléti szintet fenn kell tartani.
Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a Lajtán és a Dunán lassú apadás várható. Jelenleg 754 kilométeren védekeznek az országban, ami növekedést mutat a tegnapi 614 kilométerhez képest. Az előrejelzések eddig pontosnak bizonyultak, a tetőzésekben mindössze 1-2 centiméteres eltérést tapasztaltak.
A kormányfő kiemelte, hogy csökkent az árvízvédelemben részt vevő önkéntesek száma, jelenleg 2753 fő dolgozik a védekezésen. Ennek oka, hogy a gátak építése befejeződött, a „klasszikus fizikai munka” véget ért. Az önkéntesek most a járőrözésben és a gátak figyelésében tudnak segíteni, mivel apadás közben is előfordulhatnak gátszakadások.
A miniszterelnök szerint a mezőgazdasági területeken várhatóan lesznek károk, de ezek nem jelentenek komoly veszteséget. A hullámterekben épült házakban keletkező károk esetében biztosítási ügyekről van szó, az állam ilyen helyzetekben nem nyújt anyagi támogatást.
A Telex kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a legutóbbi konkrét döntése a védekezés vezetőjeként a lajtai víztározó megnyitása volt. A miniszterelnök különbséget tett az irányítás és a vezetés között: míg ő irányítja a folyamatokat, a vízügyi szakemberek végzik a tényleges vezetést.
Végezetül Orbán Viktor hozzátette, hogy az árvíz elmúltával érdemes újra elővenni azt a kérdést, hogy sikerült-e minden védekezési rendszert kiépíteni a 2013-as árvíz után.
A miniszterelnök sajtótájékoztatóját itt lehet megnézni: