HÍREK
A Rovatból

A hétvégi káosz után bevetésre készen áll közel 300 MÁV-busz, rendőri felvezetéssel közlekedhetnek, ha úgy alakul a helyzet a Balatonnál

A Szitakötő és Keresztespók vonatok mellett ezekkel is próbálják hazaszállítani az utasokat a Balatonról. A MÁV célja, hogy a pályamunkákkal terhelt M7-es autópályán is biztosítsák az utasok gyors hazajutását.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



Pünkösdhétfőn véget ér a hosszú hétvége, a MÁV pedig különvonatokkal és előkészített buszokkal segítené a Balatonról hazautazókat. Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója Facebook-oldalán azt írta, a társaság folyamatos kapcsolatban van a rendőrséggel, így ha szükséges, „az erősítő buszok akár konvojban, rendőri felvezetéssel is közlekedhetnek”.

A vezérigazgató bejegyzéséből az is kiderül, hogy hétfőn is közlekedik a Szitakötő és a Keresztespók InterRégió mentesítő vonat a déli és az északi part felől. Emellett

a Balaton térségében közel 200, míg a fővárosi agglomerációban mintegy 100 erősítő busz áll készenlétben.

Hegyi Zsolt azonban bízik abban, hogy ezekre nem lesz szükség, mert a szombati műszaki hibát már elhárították, és azóta zavartalanul közlekednek a vonatok.

A MÁV célja, hogy a pályamunkákkal terhelt M7-es autópályán is biztosítsák az utasok gyors hazajutását. Hegyi ezzel kapcsolatban azt írta:

„igyekszünk – a pályamunkákkal terhelt – M7-esen is »gyorsító sávot« biztosítani a MÁV-csoport utasainak”.

Ahogy írtunk róla, szombaton elromlott egy sorompó, ami miatt leállt a balatoni vasúti közlekedés. A székesfehérvári vonalon és több csatlakozó szakaszon 30–60 perces késésekkel, valamint hosszabb állomási várakozásokkal kellett számolni. Több járat el sem indult, másokat pedig a balatoni célállomás előtt visszafordítottak, az utasokat pótlóbuszokkal szállították tovább.

A hibák miatt Hegyi még szombaton közölte, hogy vasárnap a MÁV-csoport összes szabad, klímás busza a kelenföldi pályaudvaron várakozik majd, hogy szükség esetén azonnal be lehessen őket vetni, de nem kellett.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter vitára hívta Orbán Viktort: Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki, fél az őszinte és nyílt párbeszédtől
A Tisza Párt elnöke videóüzenetben szólította fel a miniszterelnököt, hogy nyilvános, élő adásban beszéljenek az ország sorsát érintő ügyekről. Helyszínt és időpontot is kért.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



Magyar Péter videóüzenetben fordult Orbán Viktorhoz, amelyben nyilvános, élő vitára hívta a miniszterelnököt. Azt kérte, Orbán jelölje ki a helyszínt és az időpontot, ahol szerintük érdemi beszélgetés indulhatna közös ügyeinkről.

„Beszélgetni hívom Önt, nyilvános helyen, élő, egyenes adásban. Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki: fél az őszinte és nyílt párbeszédtől” – fogalmazott Magyar. Hozzátette: ha Orbán mégsem venne részt, akkor küldje el „a hozzá legközelebb álló, a gondolatait és pénzügyi helyzetét legjobban ismerő és átadni képes szövetségesét, Mészáros Lőrincet”.

A Tisza Párt vezetője szerint a vitában olyan témákról kellene szó esnie, mint a megélhetési válság, az egészségügy, az oktatás helyzete vagy az idősek megbecsülése.

Magyar hangsúlyozta: „Nem pártok nevében hívom beszélgetni. Nem oligarchák nevében. Nem pártközpontok nevében. Hanem azok nevében, akiknek nincs hatalmuk, akiknek nincs stúdiójuk, nincs médiahálózatuk és nincs hátsó szándékuk – csak kérdéseik vannak, meg tisztességük. A magyar emberek többségének a nevében hívom egy nyilvános beszélgetésre.”

Azt is mondta: „Elnök úr, azt, hogy Ön bátor harcos, nem vonom kétségbe. Sok csatát megvívott már élete során. De ha elugrik, azt gondolom, hogy nem a bátorság, hanem az elszántság és az erő hiányzik Önből. Vagy esetleg valaki engedélye?” Hozzátette, hogy szerinte

az emberek világos válaszokat várnak, nem mismásolást, hazudozást, és nem azt, hogy „folytatjuk”.

A videó egy évvel az európai parlamenti választás után és 307 nappal az országgyűlési választás előtt került nyilvánosságra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatkérésre készül, miközben a hozzá közel álló lap újra támadja Navracsicsot
A Promenad24 újabb cikkében a közigazgatási és területfejlesztési minisztert az ellenzékhez való közeledéssel vádolják, miközben a konfliktus évekkel ezelőtti támadásokra nyúlik vissza.


Lázár János a múlt héten, egy berettyóújfalui lakossági fórum után arról beszélt, hogy kész lenne bocsánatot kérni Navracsics Tibortól. Mint mondta: „Ha a Fidesz egysége érdekében erre van szükség, akkor kész vagyok a személyes érdekeimet is félretenni, mert azt gondolom, hogy a közös érdek a legfontosabb.”

A bejelentés hátterében egy régóta húzódó konfliktus áll. Navracsics Tibor a közelmúltban az Ötpontban podcastban idézte fel, hogy a Lázárhoz köthető Promenad24 című hódmezővásárhelyi lap 2023 elején több cikkben is támadta őt, miután egy rendezvényen kezet fogott Márki-Zay Péterrel. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint méltánytalan volt az akció, főleg úgy, hogy Lázár egy évvel korábban közös sajtótájékoztatón állt ki Márki-Zayval, emlékeztet írásában a 24.hu.

A támadássorozatot akkor a Promenad24 két cikkel indította, amelyeket a lap összesen mintegy 2,5 millió forint értékben hirdetett a Facebookon. Az írások címei „A buzizó polgármester és az ‘európai fideszes’ meleg kézfogásai” és „Navracsics pénzt ad Márki-Zaynak” voltak. Az eset országos visszhangot váltott ki, és Rákay Philip, a kiadó akkori többségi tulajdonosa elnézés-kérésre szólította fel a szerkesztőséget, de ők erre nem voltak hajlandók. Ezt követően Rákay megvált részesedésétől, amit Lázár gyermekkori barátja, Bada János vásárolt meg. Bada később testvérének ruházta át a tulajdonosi jogokat, de továbbra is vezető pozíciót tölt be a batidai vadászkastélyt üzemeltető társaságban, valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nél is.

A Promenad24 időközben újabb cikket tett közzé Navracsicsról. Ebben azt állítják, hogy a miniszter az ellenzéknek tett gesztust, amikor a podcastban a Fidesz jobbra tolódásáról beszélt, és a „luxizás” témáját említette a kormánypárt politikusaira utalva.

A cikk szerint: „Ez egy kiszámított, kidekázott ‘Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni’ típusú, okosan kibeszélő szöveg, amely a Fidesznek árt, a Tiszának pedig használ, az előbbit defenzívára kényszeríti, az utóbbit kommunikációs helyzetbe hozza. Összességében nem hibának, sokkal inkább egy jól megvalósított szándéknak tűnik az egész.” A lap írását a kiadó, a Dél-alföldi Média Centrum Kft. Facebookon is hirdette.

Navracsics az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a politikusok látványos életmódja nem tesz jót a pártnak, mert

„az ország az utóbbi 50–70 évben nem szokott hozzá, hogy ennyire látványosak legyenek a vagyoni különbségek.”

Úgy fogalmazott: „Nem tudom elképzelni azokat a csábító erőket, amelyek engem arra bírnának, hogy mondjuk egy Ferrarit vegyek magamnak, vagy egy több millió forintos ruhát, vagy egy vadászkastélyt.”

A „luxizás” kifejezést néhány héttel korábban éppen Lázár János használta, amikor arról beszélt, hogy elege van a jachttal, magánrepülővel járó gazdag emberek „luxizásából”, akik „kullancsként tapadnak a Fideszre.” A batidai vadászkastély említésekor Navracsics egyértelműen Lázárra utalt, mivel közismert, hogy az építési miniszter (rész)tulajdonos az azt birtokló részvénytársaságban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tervek Parajd megmentésére: patakterelés, sótalanítás, gátak, vízfestés, víztározó
A szakemberek az eddigi elemzések alapján több intézkedést is hoztak. Közben a Korond-patak vízhozama csökkent, bár a sótartalma továbbra is magas.


Péntek este Parajdra látogatott Bogdan Ivan gazdasági miniszter, akit Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, Tánczos Barna pénzügyminiszter és Raed Arafat belügyi államtitkár is elkísért. A miniszterek helyszíni bejáráson vettek részt, ahol egyeztettek a szakemberekkel a folyamatban lévő munkálatokról és a sürgős teendőkről. A gazdasági miniszter Facebook-bejegyzésében azt írta: „Parajdnak tettekre van szüksége, nem nyilatkozatokra. A bánya nem csak sókitermelést jelent. A térségben sok család jövedelmének és stabilitásának a forrása. Senkit sem hagyunk hátra, és semmit sem bízunk a véletlenre!” - írja a Székelyhon.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is megszólalt a hétvégén. Bejegyzésében közölte, hogy

igyekeznek mielőbb finanszírozást találni a Kis-Küküllő vizének sótalanítására, hogy a vészhelyzet által érintett települések mintegy 40 ezer lakója újra ivóvízhez juthasson.

Azt is bejelentette, hogy a vízügyi igazgatóság péntek reggel 3,1 millió lejt utalt ki a Korond-patak áradásának kockázatát csökkentő víztározók megvalósíthatósági tanulmányára.

A miniszter hozzátette, hogy

megkezdték egy biztonsági meder kiásását, amit a Salrom által megbízott kivitelező végez, és már megérkeztek azok a csövek is, amelyeket a víz ideiglenes elvezetésére rendeltek. Elmondása szerint a Korond-patak vízhozama csökkent.

A folyamatok részeként az Országos Vízügyi Igazgatóság

természetes alapanyagú fluoreszkáló festéket adagol a Dózsa- és József-bányák vizébe, hogy megfigyelhessék, hol távozik a víz.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a színezék nem káros az egészségre, és arra kérik a lakosságot, ne ijedjenek meg, ha festéket látnak a Korond-patakban vagy a Kis-Küküllőben.

A parajdi bányakatasztrófát követően hazai és külföldi szakemberekből álló bizottság javaslatára

két gátat is építenek, hogy lassítsák a Korond-patak vízsebességét.

A Hargita megyei prefektusi hivatal vasárnapi közlése szerint az egyik, körülbelül 40 centiméter magas gátat már szombaton megépítették, a másik befejezése vasárnapra esett.

A szakemberek arra számítanak, hogy ezek a gátak segítenek csökkenteni a víz áramlási sebességét és stabilizálják a vízszintet a talajsüllyedéses területeken, ezzel pedig mérsékelhetik a hirtelen bányaomlás kockázatát. Emellett a gátak hatással lehetnek a víz sótartalmának csökkentésére az alsóbb szakaszokon, illetve a zavarosság és erózió mértékét is mérsékelhetik.

A prefektusi hivatal tájékoztatása szerint a víz sótartalma a patakmederhez közeli tárnákban 280,78 gramm/literről 287,05 gramm/literre nőtt, a József-bányánál pedig 286,62 gramm/literről 288,2 gramm/literre emelkedett.

A tájékoztatás szerint a víz hőmérséklete a mederhez közeli tárnákban és a József-bányában is állandó, a metánkoncentráció csökken. A Korond-patak vízhozama Alsósófalvánál és Parajdnál is csökkent, sótartalma ugyanakkor továbbra is magas, de stabilizálódott. A gátaknak köszönhetően várhatóan ez is csökkenni fog.

Az evakuálási intézkedések legalább húsz napig még érvényben maradnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izrael feltartóztatta a Gázába tartó segélyhajót, Greta Thunberg is a fedélzeten volt
A Madleen nevű hajót az izraeli hadsereg állította meg, mielőtt elérhette volna Gázát. A fedélzeten francia EP-képviselő és segélycsomagok is voltak.


Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban megállította a Madleen nevű hajót, amely segélyszállítmánnyal indult volna a Gázai övezet felé. A brit zászló alatt közlekedő hajó a tengeri blokád ellenére próbált eljutni a térségbe. A fedélzeten tizenkét ember tartózkodott, köztük Greta Thunberg svéd klímaaktivista és Rima Hassan francia európai parlamenti képviselő, írta a Reuters.

A Madleent az izraeli Asdód kikötőjébe vontatták. Az izraeli külügyminisztérium azt közölte:

„A »hírességek szelfijachtja« biztonságban eljutott Izrael partjaihoz. Az utasok várhatóan visszatérnek hazájukba.”

A minisztérium hozzátette, hogy mindenki sértetlen, és a hatóságok szendvicset és vizet adtak nekik. Később úgy fogalmaztak: „A műsornak vége.”

Az izraeli hatóságok közlése szerint a hajón csak csekély mennyiségű segélyt találtak, ezeket „valódi humanitárius csatornákon keresztül” szeretnék eljuttatni Gázába.

A védelmi miniszter, Jiszráel Kác vasárnap adott utasítást a hadseregnek, hogy akadályozza meg a Madleen célba érését.

A kezdeményezést a Hamász támogatására irányuló propagandaakciónak nevezte.

A Freedom Flotilla Coalition (FFC) a nemzetközi figyelmet kívánta felhívni a gázai humanitárius helyzetre. Az ENSZ különmegbízottja, Francesca Albanese is támogatásáról biztosította az akciót, és más hajókat is felszólított arra, hogy próbáljanak meg segélyt eljuttatni a térségbe. Mint írta: „A Madleen útja talán véget ért, de a küldetésnek még nincs vége. Minden földközi-tengeri kikötőnek segélyt és szolidaritást szállító hajókat kell küldenie Gázába.”

Március elején Izrael leállította a segélyszállítmányok beengedését, aminek következtében összeomlottak azok az ellátási rendszerek, amelyek korábban valamelyest biztosították a lakosság túlélését.

A liszt ára az ötvenszeresére emelkedett, az üzemanyag gyakorlatilag elérhetetlenné vált, sok helyen műanyaghulladékkal próbálnak tüzelni. A napi egymillió embert kiszolgáló pékségek bezártak.

Május 20-án Izrael ismét lehetővé tette, hogy a nemzetközi segélyszervezetek konvojai átlépjék a gázai határt. Az izraeli kormány azzal indokolta korábbi döntését, hogy a segélyek egy része a Hamász kezébe kerül, amely ezeket haszonnal továbbértékesíti.

A helyzet kezelésére izraeli javaslatra létrehozták a Gázai Humanitárius Alapot (Gaza Humanitarian Fund – GHF), amelyet egy amerikai vállalkozó alapított. A segélyelosztó pontokat amerikai zsoldosok védik. A rendszer azonban nem tud elegendő mennyiségű segítséget biztosítani. Az elosztópontoknál gyakoriak a konfliktusok, sokszor több száz vagy ezer éhező próbál egyszerre hozzájutni az élelmiszerekhez.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk