HÍREK
A Rovatból

Lázár János bocsánatkérésre készül, miközben a hozzá közel álló lap újra támadja Navracsicsot

A Promenad24 újabb cikkében a közigazgatási és területfejlesztési minisztert az ellenzékhez való közeledéssel vádolják, miközben a konfliktus évekkel ezelőtti támadásokra nyúlik vissza.


Lázár János a múlt héten, egy berettyóújfalui lakossági fórum után arról beszélt, hogy kész lenne bocsánatot kérni Navracsics Tibortól. Mint mondta: „Ha a Fidesz egysége érdekében erre van szükség, akkor kész vagyok a személyes érdekeimet is félretenni, mert azt gondolom, hogy a közös érdek a legfontosabb.”

A bejelentés hátterében egy régóta húzódó konfliktus áll. Navracsics Tibor a közelmúltban az Ötpontban podcastban idézte fel, hogy a Lázárhoz köthető Promenad24 című hódmezővásárhelyi lap 2023 elején több cikkben is támadta őt, miután egy rendezvényen kezet fogott Márki-Zay Péterrel. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint méltánytalan volt az akció, főleg úgy, hogy Lázár egy évvel korábban közös sajtótájékoztatón állt ki Márki-Zayval, emlékeztet írásában a 24.hu.

A támadássorozatot akkor a Promenad24 két cikkel indította, amelyeket a lap összesen mintegy 2,5 millió forint értékben hirdetett a Facebookon. Az írások címei „A buzizó polgármester és az ‘európai fideszes’ meleg kézfogásai” és „Navracsics pénzt ad Márki-Zaynak” voltak. Az eset országos visszhangot váltott ki, és Rákay Philip, a kiadó akkori többségi tulajdonosa elnézés-kérésre szólította fel a szerkesztőséget, de ők erre nem voltak hajlandók. Ezt követően Rákay megvált részesedésétől, amit Lázár gyermekkori barátja, Bada János vásárolt meg. Bada később testvérének ruházta át a tulajdonosi jogokat, de továbbra is vezető pozíciót tölt be a batidai vadászkastélyt üzemeltető társaságban, valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nél is.

A Promenad24 időközben újabb cikket tett közzé Navracsicsról. Ebben azt állítják, hogy a miniszter az ellenzéknek tett gesztust, amikor a podcastban a Fidesz jobbra tolódásáról beszélt, és a „luxizás” témáját említette a kormánypárt politikusaira utalva.

A cikk szerint: „Ez egy kiszámított, kidekázott ‘Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni’ típusú, okosan kibeszélő szöveg, amely a Fidesznek árt, a Tiszának pedig használ, az előbbit defenzívára kényszeríti, az utóbbit kommunikációs helyzetbe hozza. Összességében nem hibának, sokkal inkább egy jól megvalósított szándéknak tűnik az egész.” A lap írását a kiadó, a Dél-alföldi Média Centrum Kft. Facebookon is hirdette.

Navracsics az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a politikusok látványos életmódja nem tesz jót a pártnak, mert

„az ország az utóbbi 50–70 évben nem szokott hozzá, hogy ennyire látványosak legyenek a vagyoni különbségek.”

Úgy fogalmazott: „Nem tudom elképzelni azokat a csábító erőket, amelyek engem arra bírnának, hogy mondjuk egy Ferrarit vegyek magamnak, vagy egy több millió forintos ruhát, vagy egy vadászkastélyt.”

A „luxizás” kifejezést néhány héttel korábban éppen Lázár János használta, amikor arról beszélt, hogy elege van a jachttal, magánrepülővel járó gazdag emberek „luxizásából”, akik „kullancsként tapadnak a Fideszre.” A batidai vadászkastély említésekor Navracsics egyértelműen Lázárra utalt, mivel közismert, hogy az építési miniszter (rész)tulajdonos az azt birtokló részvénytársaságban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter vitára hívta Orbán Viktort: Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki, fél az őszinte és nyílt párbeszédtől
A Tisza Párt elnöke videóüzenetben szólította fel a miniszterelnököt, hogy nyilvános, élő adásban beszéljenek az ország sorsát érintő ügyekről. Helyszínt és időpontot is kért.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



Magyar Péter videóüzenetben fordult Orbán Viktorhoz, amelyben nyilvános, élő vitára hívta a miniszterelnököt. Azt kérte, Orbán jelölje ki a helyszínt és az időpontot, ahol szerintük érdemi beszélgetés indulhatna közös ügyeinkről.

„Beszélgetni hívom Önt, nyilvános helyen, élő, egyenes adásban. Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki: fél az őszinte és nyílt párbeszédtől” – fogalmazott Magyar. Hozzátette: ha Orbán mégsem venne részt, akkor küldje el „a hozzá legközelebb álló, a gondolatait és pénzügyi helyzetét legjobban ismerő és átadni képes szövetségesét, Mészáros Lőrincet”.

A Tisza Párt vezetője szerint a vitában olyan témákról kellene szó esnie, mint a megélhetési válság, az egészségügy, az oktatás helyzete vagy az idősek megbecsülése.

Magyar hangsúlyozta: „Nem pártok nevében hívom beszélgetni. Nem oligarchák nevében. Nem pártközpontok nevében. Hanem azok nevében, akiknek nincs hatalmuk, akiknek nincs stúdiójuk, nincs médiahálózatuk és nincs hátsó szándékuk – csak kérdéseik vannak, meg tisztességük. A magyar emberek többségének a nevében hívom egy nyilvános beszélgetésre.”

Azt is mondta: „Elnök úr, azt, hogy Ön bátor harcos, nem vonom kétségbe. Sok csatát megvívott már élete során. De ha elugrik, azt gondolom, hogy nem a bátorság, hanem az elszántság és az erő hiányzik Önből. Vagy esetleg valaki engedélye?” Hozzátette, hogy szerinte

az emberek világos válaszokat várnak, nem mismásolást, hazudozást, és nem azt, hogy „folytatjuk”.

A videó egy évvel az európai parlamenti választás után és 307 nappal az országgyűlési választás előtt került nyilvánosságra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elon Musk apja szerint fia poszttraumás stressz-szindrómában szenved a Fehér Házban végzett munkája miatt
Errol Musk egy moszkvai konferencián volt, akkor nyilatkozott a fiáról és Trumpról. Szerinte nem tudja egyik fél sem, hogy most hogyan tovább.


Donald Trump amerikai elnök és Elon Musk techmilliárdos között egy ideje feszült a viszony, de most úgy tűnik, a háttérben próbálnák rendezni a kapcsolatukat. A Politico arról számolt be, hogy a két fél munkatársai egyeztetnek, és egy hosszabb távú tűzszüneten dolgoznak. A csütörtöki nyilvános szóváltás után pénteken már egy-egy bizalmasuk tárgyalt egymással. Trump azóta nem posztolt, de egy névtelenséget kérő tisztviselő szerint ez nem azt jelenti, hogy jobb kedve lenne.

A vita egyik kiindulópontja egy törvényjavaslat volt, amelyet a republikánusok „nagy, gyönyörű törvényjavaslatnak” neveztek. Elon Musk viszont arra buzdította a republikánus szenátorokat, hogy ne támogassák a csomagot, mert szerinte az növeli a szövetségi kiadásokat, ezzel pedig gyengíti az ő munkáját, amit a DOGE élén végzett.

A kapcsolatuk már korábban is megromlott. Musk például azt állította egy később törölt posztban, hogy Trump neve is szerepel az Epstein-ügy aktáiban, ezért nem hozták nyilvánosságra az iratokat. Emellett az elnök felelősségre vonását is javasolta. Trump erre úgy reagált, hogy elégedetlen a DOGE teljesítményével, és azt mondta, egyszerűen felmondhatja a Musk cégeivel kötött szerződéseket. Azt is sérelmezte, hogy Musk azt állította, nélküle nem választották volna újra.

Feszültséget okozott az is, amikor váratlanul visszavonták Jared Isaacman NASA-igazgatói jelölését. Őt még Elon Musk javasolta, és mivel közeli üzlettársának számított, a döntés után Musk már nyilvánosan is Trump ellen fordult.

Sajtóhírek szerint már korábban felmerült, hogy Musk távozhat az adminisztrációból, mivel egyre több botrány övezte, és ez Trump népszerűségére is hatással lehetett. Az Index szerint az elnök már áprilisban jelezte közvetlen körének, hogy Musk valószínűleg nem marad sokáig a posztján.

A konfliktusról Elon Musk apja is megszólalt. Errol Musk a moszkvai Jövő 2050 konferencián arról beszélt, hogy fia nem értette meg, Trump miért lépett úgy, ahogy. Szerinte az elnök csak így tudott szavazatokat szerezni a demokratáktól a szenátusban.

Azt is elmondta, hogy

fia poszttraumás stressz szindrómával küzd, amit a Fehér Házban végzett munkája váltott ki. Úgy látja, Elon Musk hibát követett el, amikor segített Trump kampányában. „Öt hónap folyamatos stressz, folyamatos, folyamatos stressz, stressz, stressz. És végül csak ő és Trump maradtak”

– idézte a Daily Mail Elon Musk apját.

Errol Musk szerint fiának és Trumpnak most fogalmuk sincs, hogyan tovább, „ezért harcolnak egymással, amíg nem tudnak normális állapotba kerülni”.

Forrás: Index, Politico, DailyMail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tervek Parajd megmentésére: patakterelés, sótalanítás, gátak, vízfestés, víztározó
A szakemberek az eddigi elemzések alapján több intézkedést is hoztak. Közben a Korond-patak vízhozama csökkent, bár a sótartalma továbbra is magas.


Péntek este Parajdra látogatott Bogdan Ivan gazdasági miniszter, akit Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, Tánczos Barna pénzügyminiszter és Raed Arafat belügyi államtitkár is elkísért. A miniszterek helyszíni bejáráson vettek részt, ahol egyeztettek a szakemberekkel a folyamatban lévő munkálatokról és a sürgős teendőkről. A gazdasági miniszter Facebook-bejegyzésében azt írta: „Parajdnak tettekre van szüksége, nem nyilatkozatokra. A bánya nem csak sókitermelést jelent. A térségben sok család jövedelmének és stabilitásának a forrása. Senkit sem hagyunk hátra, és semmit sem bízunk a véletlenre!” - írja a Székelyhon.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is megszólalt a hétvégén. Bejegyzésében közölte, hogy

igyekeznek mielőbb finanszírozást találni a Kis-Küküllő vizének sótalanítására, hogy a vészhelyzet által érintett települések mintegy 40 ezer lakója újra ivóvízhez juthasson.

Azt is bejelentette, hogy a vízügyi igazgatóság péntek reggel 3,1 millió lejt utalt ki a Korond-patak áradásának kockázatát csökkentő víztározók megvalósíthatósági tanulmányára.

A miniszter hozzátette, hogy

megkezdték egy biztonsági meder kiásását, amit a Salrom által megbízott kivitelező végez, és már megérkeztek azok a csövek is, amelyeket a víz ideiglenes elvezetésére rendeltek. Elmondása szerint a Korond-patak vízhozama csökkent.

A folyamatok részeként az Országos Vízügyi Igazgatóság

természetes alapanyagú fluoreszkáló festéket adagol a Dózsa- és József-bányák vizébe, hogy megfigyelhessék, hol távozik a víz.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a színezék nem káros az egészségre, és arra kérik a lakosságot, ne ijedjenek meg, ha festéket látnak a Korond-patakban vagy a Kis-Küküllőben.

A parajdi bányakatasztrófát követően hazai és külföldi szakemberekből álló bizottság javaslatára

két gátat is építenek, hogy lassítsák a Korond-patak vízsebességét.

A Hargita megyei prefektusi hivatal vasárnapi közlése szerint az egyik, körülbelül 40 centiméter magas gátat már szombaton megépítették, a másik befejezése vasárnapra esett.

A szakemberek arra számítanak, hogy ezek a gátak segítenek csökkenteni a víz áramlási sebességét és stabilizálják a vízszintet a talajsüllyedéses területeken, ezzel pedig mérsékelhetik a hirtelen bányaomlás kockázatát. Emellett a gátak hatással lehetnek a víz sótartalmának csökkentésére az alsóbb szakaszokon, illetve a zavarosság és erózió mértékét is mérsékelhetik.

A prefektusi hivatal tájékoztatása szerint a víz sótartalma a patakmederhez közeli tárnákban 280,78 gramm/literről 287,05 gramm/literre nőtt, a József-bányánál pedig 286,62 gramm/literről 288,2 gramm/literre emelkedett.

A tájékoztatás szerint a víz hőmérséklete a mederhez közeli tárnákban és a József-bányában is állandó, a metánkoncentráció csökken. A Korond-patak vízhozama Alsósófalvánál és Parajdnál is csökkent, sótartalma ugyanakkor továbbra is magas, de stabilizálódott. A gátaknak köszönhetően várhatóan ez is csökkenni fog.

Az evakuálási intézkedések legalább húsz napig még érvényben maradnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon félelmetes volt” – Súlyos, 6,5-ös földrengés volt Kolumbiában, több komoly utórengést is mértek – Videók
A rengéskor több épület megingott, megszólaltak a szirénák, és sokan pizsamában rohantak ki az utcára, később pedig sokan nem tértek vissza otthonaikba, inkább a parkokban maradtak.


Erős földrengés rázta meg Kolumbiát június 8-án - írja az EuroNews.

A vasárnap reggeli 6,5-es erősségű földrengést többek között Bogotában és Medellínben is érezni lehetett. A Kolumbiai Geológiai Szolgálat (SGC) közlése szerint

a földrengés 6,5-ös magnitúdójú volt a Richter-skálán, az epicentruma pedig Paratebueno település közelében, Cundinamarca tartományban volt, 5 kilométeres mélységben.

Az epicentrum 61 kilométerre fekszik Villavicenciótól, Meta tartományban. A legközelebbi városok Paratebueno (7 km), Medina (19 km) és Restrepo (35 km).

A rengést az egész országban érezni lehetett, különösen Bogotában, ahol riadalmat keltett a lakosság körében. A fővárosban többen elhagyták munkahelyüket, hogy biztonságos helyet keressenek. Az AFP tudósítása szerint több épület megingott, megszólaltak a szirénák, és sokan pizsamában rohantak ki az utcára. Vidéki területekről nem jelentettek károkat.

Röviddel a főrengés után 4-es erősségű utórengés is történt, majd a Kolumbiai Geológiai Szolgálat további, 4-től 4,6-ig terjedő erősségű utórengésekről számolt be ugyanebben a térségben.

A Nemzeti Katasztrófavédelmi Egység az X-en közölte, hogy több településen is vizsgálják a helyzetet. Az érintett területeken életbe léptek a vészhelyzeti protokollok, a hatóságok megkezdték a károk felmérését. A bogotái önkormányzat arról számolt be, hogy mentőcsapatokat küldtek ki, hogy felmérjék a károkat, és szükség esetén segítséget nyújtsanak.

Halálesetről eddig nem érkezett jelentés.

Sokan nem tértek vissza otthonaikba, inkább a parkokban maradtak. Egy férfi, Carlos Alberto Ruiz, aki családjával és kutyájával keresett menedéket a szabadban, azt mondta: „Nagyon félelmetes volt”.

Kolumbia a Csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén fekszik, amely a gyakori földrengéseiről és vulkáni tevékenységéről ismert régió.

A hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, tartsák be a biztonsági előírásokat, és jelentsenek minden eseményt a segélyszolgálatoknak.

VIDEÓK: A földrengésről

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk