KÉK HÍREK
A Rovatból

„Odaültünk az utolsó sorba, ahol még árnyék volt, aztán elküldtek minket, hogy a kamerát el fogjuk takarni” – sorra lettek rosszul a gyerekek a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett koncerten

Egy háziorvos szerint veszélyes huzamosabb ideig a napon tartózkodni, főleg a gyerekek esetében, mert ők érzékenyebbek, számos problémát okozhat a hőség.


Több gyerek is rosszul lett a hőségben a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett margitszigeti koncerten szerdán – tudta meg az RTL Híradó. Több iskolából is érkeztek gyerekek a rendezvényre, amely 11 órakor kezdődött. A diákok egy órán át ültek a tűző napon, és próbálták legyezni magukat, vagy kendővel védekezni a Nap ellen. Volt olyan osztály is, amelyik menet közben távozott a helyszínről.

A koncerten a kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs is beszédet mondott.

Egy fiatal elmesélte, hogy az osztálytársai közül többen fejfájással, szédüléssel küzdöttek, néhányan másnap iskolába sem mentek. “20 fő az osztály, 18-an voltunk ott, és abból öt lett rosszul a koncert után. Nem is mentek iskolába.” Elmondása szerint próbáltak árnyékot találni, de a dolgozók átültették őket. “Mi odaültünk az utolsó sorba, ahol még árnyék volt, aztán elküldtek minket onnan, mert hogy a kamerát el fogjuk takarni.”

A fiú édesanyja felháborítónak tartja, hogy hőségben megtartották az eseményt. “Nem a kibírhatóra kéne rájátszani, amikor gyerekeknek rendezvényeket szervezünk, hanem komolyan kéne gondolni, hogy ők emberek".

Az esemény szervezője, a Szarka Tamás Produkció a Híradónak azt írta, hogy sajnálják, hogy többen rosszul lettek. Állításuk szerint a gyerekek többnyire árnyékos helyen voltak, és előre tájékoztatták az iskolákat a hőségről. A rendezvény alatt hangosbemondón is figyelmeztettek a védekezés fontosságára.

Az eset kapcsán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője úgy vélte, hogy érdemes lenne átgondolni, milyen időjárási viszonyok esetén érdemes megtartani egy-egy rendezvényt. “Nagyon sokszor vannak olyan esetek, hogy gyerekek rosszul vannak. Úgyhogy ilyen esetekben igenis nagyon meg kell gondolni, hogy szabadtéren szerveznek-e rendezvényeket, és ilyen esetekben pedig a szervezőnek és a pedagógusnak egyaránt felelőssége van ebben".

Egy háziorvos szerint veszélyes huzamosabb ideig a napon tartózkodni, főleg a gyerekek esetében, mert ők érzékenyebbek. A tartós meleg miatt megjelenhet a hőguta, a napszúrás következménye, vagy akár hősokkot is előfordulhat. Mindez fejfájást, szédülést, szemkáprázást, elgyengülést okozhat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rendőr szexelt egy nővel, akit egy közúti ellenőrzés során állított meg
A botrány Új-Zélandon robbant ki, miután kiderült: a rendőr többször is visszajárt a nőhöz munkaidőben. A szolgálati felszerelését is ott felejtette nála.


Elképesztő esetről számolt be az új-zélandi Független Rendőrségi Etikai Hatóság. A jelentés szerint két rendőr közúti ellenőrzés során állított meg egy autót a hajnali órákban, amelyet egy „Miss Z.” nevű nő vezetett. A rendőrök lekérték a nő adatait a rendőrségi adatbázisból, majd a műszak végéhez közeledve mindketten – egymástól függetlenül – további lekérdezéseket végeztek a nővel kapcsolatban.

A dokumentumban szereplő megnevezések alapján az egyikük, „A” rendőr később üzenetben vette fel a kapcsolatot a nővel, a másik rendőr, „B” tudta nélkül. A beszélgetés a hatóság szerint „helytelen” jellegű volt, írta az egyik helyi hírportál.

Egy nappal később „Miss Z.” felhívta a két rendőrt, hogy segítsenek neki hazajutni a munkahelyéről, mivel túl sokat ivott. „A” és „B” a nő kérésére elvitték őt az otthonához, ahol „Miss Z.” beinvitálta őket a házba. „B” nem ment be, mivel kényelmetlenül érezte magát, és a rendőrautóban maradt. „A” viszont bement, és hosszabb ideig ott tartózkodott. Ezalatt a nő és a rendőr kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítettek.

A jelentés szerint „A” ezt követően még két alkalommal látogatta meg „Miss Z.” otthonát, miközben szolgálatban volt. Mindkét alkalommal szexuális tevékenységet folytattak.

Az egyik alkalommal a rendőr szolgálati felszerelést hagyott a nőnél, amiért később vissza kellett mennie.

A vizsgálat során kiderült, hogy „A” több bizalmas, a rendőri munkáról készült fotót is megosztott „Miss Z.”-vel, valamint további lekérdezéseket végzett róla a rendőrségi adatbázisban.

A hatóság az eljárás során az adatkezelési szabályok megsértésére és az információk megosztására helyezte a hangsúlyt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban nem találtak elegendő alapot bűncselekmény megállapítására. „A” rendőr felmondott, miután tudomást szerzett a vizsgálatról, „B” ellen pedig bizalmas foglalkoztatási eljárás indult.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szuperintelligens gyilkos tarthat Magyarország felé – vérdíjat tűztek ki a fejére
A férfit egy brutális gyilkossággal gyanúsítják, rágyújtott egy házat egy fiatal nőre. A hatóságok szerint kiszámíthatatlan, és bárhol lecsaphat.


Egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A rendőrség szerint Emil Gânj szokatlanul intelligens, ugyanakkor kiszámíthatatlan természetű, ezért kiemelten veszélyesnek minősítették, írta az Origo.

A hatóságok úgy tudják, hogy a férfi rágyújtotta a házat az áldozatra, majd nyomtalanul eltűnt. A rendőrség országos körözést adott ki, és attól tartanak, hogy a gyanúsított elhagyja Románia területét.

Egyes információk szerint a férfit nemrég Beszterce-Naszód megyében látták, ahol állítólag egy padláson bújt el. Ezután Slătinița (magyarul Pinták) irányába menekült az erdőbe. Azóta nincs hír róla. Jelenlegi feltételezések szerint Arad megyében bujkál, és megpróbálhat átszökni Magyarországra.

Emil Gânj (fotó: Román Rendőrség)

A rendőrség 5000 eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információt tud adni a férfi hollétéről.

A hatóságok fokozott ellenőrzést vezettek be Románia teljes területén, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a keresett személyről, értesítse őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A magyar rendőrség azt kéri, senki ne próbálja feltartóztatni a román gyilkost
Egyelőre csak feltételezik, hogy az erőszakos férfi Magyarország felé menekült. Azt írják róla, hogy különösen intelligens, de legalább ugyanennyire veszélyes és kiszámíthatatlan is.


Ahogy arról korábban írtunk, egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A férfit szokatlanul intelligens, ugyanakkor kellemetlen természetű embernek írták le, aki a feltételezések szerint Magyarország felé igyekszik menekülni.

Most a magyar rendőrség is kiadott egy közleményt. Ebben azt írják: a férfi hollétéről egyelőre nincs információ, de a magyar és a román hatóságok is a kézre kerítésén dolgoznak.

A román társszervekhez 2025. július 8-án érkezett bejelentés a bűncselekményről, azóta a feltételezett elkövető, a 37 éves román állampolgárságú Emil Gânj szökésben van. A román rendőrség európai- és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, hatalmas erőkkel keresik.

A gyanúsított barna hajú, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú, haja rövidre nyírt, kecskeszakállat visel. Eltűnésekor sötét nadrágot és gumicsizmát viselt, egy fekete hátizsák volt nála.

A hatóságok kiemelten kérik a lakosságot, hogy az erőszakos férfit senki ne próbálja meg megállítani.

Továbbá kérik, hogy aki felismeri, illetve a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videókon a tűz pusztítása - Ezek a világsztárok léptek volna fel a Tomorrowland nagyszínpadán
A Tomorrowland nagyszínpadán napokon belül világsztárok léptek volna fel. A szervezők szerint senki sem sérült meg, de a program további sorsa egyelőre kérdéses.
FO - szmo.hu
2025. július 17.



Ahogy már beszámoltunk róla, szerda este tűz ütött ki a belgiumi Boom városában található Tomorrowland fesztivál nagyszínpadán. A lángok súlyosokat okoztak a rendezvény egyik legfontosabb helyszínén, ahol a minden világ kársztárok léptek volna fel. A tűz keletkezik ezer dolgozó tartózkodik a helyszínen, a látogatók ekkor még nem érkeztek meg.

A szervezők közölték, hogy senki sem sérült meg, és mindent megtesznek azért, hogy a fesztivált a tervek szerint megtartsák.

A hozzá tartozó DreamVille kemping és a Global Journey programjai szintén változatlanul zajlanak.

A HLN beszámolója szerint a Bosstraat egy részét evakuálták, miután a lángok átterjedtek az erdős területre is. A tűz oka jelenleg nem teljesen tisztázott, de az első információk alapján egy technikai hiba történhetett a tűzijátékágyúk tesztelése közben. Szemtanúk robbanásokat hallottak közvetlenül azelőtt, hogy a tűz fellobbant volna, de hivatalos megerősítés még nem érkezett.

Az antwerpeni ügyészség vizsgálóbírót kért fel az eset kivizsgálására. A rendőrség nyomoz, és tűzvizsgálati szakértője érkezett a helyszínre, hogy megállapította, pontosan mi történt.

A Tomorrowlandet július 18–20. és 25–27. között rendezik meg. A fesztiválra idén is több mint 400 ezer látogatót várnak a világ több mint 200 országából.

A nagyszínpadra idén is az elektronikus zenei szcena legnagyobb neveit hívták meg. A fellépők között szerepel többek között Martin Garrix, David Guetta, Armin van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Steve Aoki, Swedish House Mafia, Charlotte de Witte, Amelie Lens, Solomun, valamint Bob Sinclar, Lost Frequencies, Hardwell, Alok, Nicky Romero és Miss Monique is. Martin Garrix nyitotta volna meg a fesztivált a nagyszínpadon, főműsoridőben.

A szervezők azt ígérik, hogy hamarosan további tájékoztatást adnak a színpad helyreállításáról és a programokkal kapcsolatos fejleményekről.

(a Blikken keresztül)


Link másolása
KÖVESS MINKET: