HÍREK
A Rovatból

„Meg akarjuk előzni a katasztrófát!” – Több százezren tüntettek Marine Le Pen pártja ellen Franciaországban

Párizsban mintegy 75 ezer ember vonult utcára, de Franciaország különböző városaiban is tüntettek az emberek. A szakszervezetek szerint akár 600 ezernél is többen.


Több százezer ember vonult utcára Párizsban és Franciaország különböző városaiban szombaton, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) ellen tiltakozzanak a közelgő francia parlamenti választások előtt.

Emmanuel Macron francia államfő azután írta ki az előrehozott választást, hogy az európai parlamenti választáson a Marine Le Pen vezette párt nagyarányú győzelmet aratott, míg a köztársasági elnök által fémjelzett centrista pártszövetség messze lemaradva a második helyen végzett.

A francia fővárosban a rendőrség becslése szerint 75 ezren vonultak fel a szombati tüntetésen, de országszerte több mint 200 ezer ember vehetett részt a tiltakozásokban, míg 21 ezer rendőr biztosította az utcákat. Ám a felvonulást szervező egyik szakszervezet (CGT) sokkal nagyobb számokról beszélt: szerintük a fővárosban 250 ezer, országszerte pedig 640 ezer tüntető vett részt a rendezvényeken.

„Azért vonulunk, mert rendkívül aggódunk amiatt, hogy (az RN vezetője) Jordan Bardella lehet a következő miniszterelnök… Meg akarjuk előzni ezt a katasztrófát!”

– mondta a Reuters tudósítása szerint a baloldali szakszervezet egyik vezetője a beszédében, és sokan fejezték ki aggodalmukat Le Pen pártjának rasszista és xenofób gyökerei miatt.

A kétfordulós nemzetgyűlési választásokat június 30-ra és július 7-re írták ki. Macron szerdán felszólította mindazokat, akik „nemet tudnak mondani a szélsőségekre”, hogy fogjanak össze az előrehozott nemzetgyűlési választások „előtt vagy után”.

„Azt szeretném, hogy amikor eljön az idő, összefogjanak azok a jószándékú nők és férfiak, akik együtt nemet tudnak mondani a szélsőségekre”

– nyilatkozta az államfő.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter hazatért Ukrajnából, megindító beszámolót írt tapasztalatairól
A kétségbeesés és a feszültség kézzel fogható. A kárpátaljai családok kettészakadtak, és az ottani magyarság fele már elmenekült az országból - írja a TISZA Párt politikusa.


Hazatért Ukrajnából Magyar Péter. A TISZA Párt politikusa egy segélyszállítmányt vitt segítőivel Kijevbe, a gyerekkórházba. A visszaúton ellátogatott Ungvárra is.

Péntek este pedig arról számolt be, hogy hazaértek. Posztjában azt írta, hogy szombaton az EFOTT-on lesz, ahol 17.00 órakor egy pódiumbeszélgetésen vesz részt.

Bejegyzésében azt írta:

"Köszönjük, hogy ez alatt a két és fél nap alatt ennyien gondoltatok ránk, ennyien aggódtatok.

Hálás vagyok a hazai és kinti segítőinknek, hogy az út során minden rendben volt. Sokan próbáltak lebeszélni minket a kijevi humanitárius látogatásról, de utólag is azt mondom, hogy ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben megtehettünk. Köszönöm a kárpátaljai magyar testvéreinknek a szeretetteljes fogadtatást!

Ukrajnában mind a magyar, mind az ukrán emberek mielőbbi békére vágynak.

Több tízezer magyar honfitársunk hagyta el a háború kitörése óta Kárpátalját, elsősorban fiatalok és családosok. A magyar családok mindennapos félelemben élnek a kényszersorozások miatt és aggódnak a frontra vitt családtagok, barátok életéért.

Az Ukrajnában élő magyarok reménykedve várják a háború végét vagy legalább a tűzszünet elrendelését. Bár az élet menetrendszerűen zajlik, az emberek dolgoznak, a gyermekek iskolába járnak, a részleges vagy teljes áramkimaradások, a rendszeres légiriadó megnehezítik az ottani magyarok életét. A kétségbeesés és a feszültség kézzel fogható. A kárpátaljai családok kettészakadtak, és az ottani magyarság fele már elmenekült az országból.

Reméljük, hogy az ukrán és magyar politikai vezetés mielőbb megállapodik a magyar kisebbség jogainak helyreállítása kapcsán és megkezdődhet a két ország politikai közeledése.

A kárpátaljai magyarság hálás az anyaország támogatásáért, azonban sokan beszéltek a támogatások körüli visszaélésekről, amelyekben a kárpátaljai és a hazai politikai vezetés is érintett.

Kiemelten fontos lenne, hogy a támogatások valóban eljussanak azokhoz, akik a leginkább rászorulnak, és ne váljanak politikai eszközzé. Csak így lehet biztosítani, hogy a kárpátaljai magyar közösség továbbra is megmaradjon és erősödjön ebben a nehéz időszakban - írja a politikus.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Fotók: Magyar Péter az ungvári katonai temetőbe vitt virágot több magyar katona sírjára
Kiss Sándor volt az orosz-ukrán háború első magyar áldozata. A 29 éves férfi az ukrán haditengerészetnél szolgált, és Ocsakovnál esett el.


Magyar Péter a kijevi útjáról hazafelé Ungvárra is ellátogatott. Az ukrán főváros gyerekkórházát ért bombatámadás után segélyszállítmányt vitt a rászorulóknak. Szinte pár óra alatt jött össze egy jelentős pénzadomány és több jármű megtelt élelmiszerrel, csecsemők ellátásához szükséges árukkal, gyógyszerrel, kötszerrel, orvosi eszközökkel.

A szállítmány átadása után Kárpátalján is járt a TISZA Párt politikusa.

Beszámolja szerint Ungváron, a katonai temetőben is volt:

"Virágot vittem az ungvári katonai temetőben nyugvó Kiss Sándor tengerészgyalogos és Magyar Róbert honvéd sírjához. Az ungvári belvárosban nyitott temetőben már 160 elesett katona sírja található, köztük több, mint tíz magyar testvérünké"

- áll a bejegyzésében.

Kiss Sándor volt az orosz-ukrán háború első magyar áldozata. A 29 éves férfi az ukrán haditengerészetnél szolgált, és Ocsakovnál esett el - írta meg egy hozzászóló.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Katonákkal pótolná a hiányzó légiirányítókat a kormány, egy tervezet már a követelményeket is összeszedte
A hvg.hu egyik informátora szerint a jelenlegi forgalom kezelhető lenne, de előfordul, hogy munkaerőhiány miatt nem tudnak minden légiforgalmi szektort használni.


Megint a katonaságot vetné be a kormány. A pedagógusok és a járművezető-oktatók után most a hiányzó légirányítókat pótolná velük a kormány.

A hvg.hu birtokába jutott minisztériumi tervezet szerint a tartalékos, önkéntes katonákat vonnák be a légiforgalmat irányító Hungarocontrolnál.

A lapnak nyilatkozó forrás elmondta, hogy júliusban Magyarország felett akár napi 4 ezer járat is áthaladhat. Ez nem lenne gond a légi irányítóknak, hiszen 8 légiforgalmi szektor is van, melyekben egyszerre 12-16 gép lehet, óránként pedig 40-60 haladhat át rajtuk. De most a a HungaroControl a légiirányító-hiány miatt csak 6 szektort tud nyitva tartani, és ezeket sem tudja folyamatosan üzemeltetni.

A helyzet egyik megoldására kidolgozott rendelettervezet leírja, hogy milyen feltételekkel lehet valaki önkéntes tartalékos katonaként légiforgalmi irányító. Többek között betöltött 18. életév, érettségi, legalább középfokú angol nyelvvizsga, angol nyelvű rádió-távbeszélői vizsga, polgári légiforgalmi irányítói vagy polgári gyakornok légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedély kellene hozzá. Ezt követően az önkéntes tartalékos gyakornok légiforgalmi irányító jogosult lenne „oktató felügyelete mellett repülőtéri irányító, bevezető irányító vagy körzeti irányító feladat ellátására”.

A Honvédelmi Minisztérium nem erősítette meg a hírt az RTL-nek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ismét megdőlt az országos melegrekord, 40 fok fölött volt a csúcs
A fővárosi rekord is megdőlt, és szombatra is hasonló rekordmeleget várnak.


Már második napja, hogy valahol elérjük a bűvös 40 fokot, a fővárosi rekord is megdőlt - írja az Időkép.

Folytatódik a rekorddöntögető hőség, a csütörtöki 40,0 fokos rekord után, amit Kelebián rögzített a Hungaromet, pénteken még magasabbra szökött a hőmérséklet, 40,4 fokkal dőlt melegrekord Kelebián.

Ez bőven túlszárnyalja a korábbi, 1922-es rekordot, amikor is Szerepen és Egerben egyaránt 38,9 fokig melegedett a levegő július 12-én.

Nem csak itt, Kiskunhalason is meghaladta a hőmérséklet a 40 fokot, sőt ha ez nem lenne elég, a fővárosi rekord is megdőlt. Az eddigi rekordot egy 1991-es mérés tartotta, akkor Budapest belterületen 36,9 fokot mértek. Ezt szárnyalta most túl a Budapest Újpesten mért 38,1 fok.

Várhatóan szombaton is behúzhatjuk a 40 fokot, újabb rekorddöntésre lehet számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET: