HÍREK
A Rovatból

Majdnem 140 ezer forintba kerülnek az időseknek ajánlott oltások

Öt oltást ajánlanak, ebből háromért fizetni kell. Az idősotthonokban élőknek esélyük sem, hogy mindegyiket megkapják.


Csaknem 140 ezer forintba kerülnek összesen az időseknek ajánlott oltások - írja a Népszava. A járványügyi szakemberek az idősek „lelkiismeretes” téli felkészüléséhez öt oltást ajánlanak: az influenza, a Covid, a szamárköhögés, a Pneumococcus- és az RSV (óriás sejtes vírus) ellenit. Az influenza- és a Covid-oltás térítésmentesen elérhető a háziorvosoknál, a többi háromért viszont fizetni kell.

  • a szamárköhögés elleniért 15 ezret,
  • a jelenleg kapható Pneumococcus vakcináért 25 ezret,
  • az RSV ellen védőoltásért pedig 98 ezret.

    A lapnak megszólaló egyik zsakember szerint egy család még talán ki tudja gazdálkodni ezt az összeget, de

    az idősotthonokban, ahol leginkább szűkség lenne ezekre az oltásokra reménytelen, hogy az ott élők megkapják ezeket.

    Azt is hozzátette, hogy ezzel az öt vakcinával sem garantálható, hogy egyetlen köhintés, vagy tüsszentés nélkül vészelik át a 65 éven felüliek a telet, de bizonyosan nem légúti kórokozók miatt kerülnek súlyos, vagy életveszélyes állapotba.

    A Népszavának Erdő Gabriella nagyatádi és Keczéry Attila budapesti háziorvos is azt mondta: influenzást, covidost, szamárköhögésest most ritkán diagnosztizálnak. Influenza-járvány december végén-január elején indul, amikor az ünnepek után az iskolákba és a munkahelyekre visszatérnek az emberek. A Covid vírusa már augusztustól okozott megbetegedéseket, Keczéry Attila két éve szinte valamennyi légúti tünetekkel érkező betegét teszteli Covidra. A pozitív esetek száma az elmúlt két hétben visszaesett, noha korábban tízből hét bizonyult fertőzöttnek.

    Influenza ellen október közepétől oltanak, azóta elérhető a háziorvosoknál a térítésmentes vakcina. Ezt nemcsak az idősek, hanem a krónikus betegek is megkaphatják. A Covid-vírus elleni frissített vakcina viszont csak e hét közepétől érkezik mindkét rendelőbe. Ezt az oltóanyagot Nagyatádon most főként az idősebbek várják, és hasonlóan nagy az érdeklődés a szamárköhögés elleni vakcina iránt.

    A nagyatádi háziorvos szerint bár az ő körzetében meglehetősen sokan éltek a szamárköhögés elleni oltás lehetőségével, de azt is belátja, hogy

    egy-egy családi kasszát nemcsak egy ilyen vakcina, de egy erősebb nátha elleni gyógyszerezés is próbára tehet.

    Tízezer forint alatt ugyanis nemigen úszható meg a szükséges patikaszerek megvásárlása.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter vitára hívta Orbán Viktort: Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki, fél az őszinte és nyílt párbeszédtől
    A Tisza Párt elnöke videóüzenetben szólította fel a miniszterelnököt, hogy nyilvános, élő adásban beszéljenek az ország sorsát érintő ügyekről. Helyszínt és időpontot is kért.
    F. O. - szmo.hu
    2025. június 09.



    Magyar Péter videóüzenetben fordult Orbán Viktorhoz, amelyben nyilvános, élő vitára hívta a miniszterelnököt. Azt kérte, Orbán jelölje ki a helyszínt és az időpontot, ahol szerintük érdemi beszélgetés indulhatna közös ügyeinkről.

    „Beszélgetni hívom Önt, nyilvános helyen, élő, egyenes adásban. Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki: fél az őszinte és nyílt párbeszédtől” – fogalmazott Magyar. Hozzátette: ha Orbán mégsem venne részt, akkor küldje el „a hozzá legközelebb álló, a gondolatait és pénzügyi helyzetét legjobban ismerő és átadni képes szövetségesét, Mészáros Lőrincet”.

    A Tisza Párt vezetője szerint a vitában olyan témákról kellene szó esnie, mint a megélhetési válság, az egészségügy, az oktatás helyzete vagy az idősek megbecsülése.

    Magyar hangsúlyozta: „Nem pártok nevében hívom beszélgetni. Nem oligarchák nevében. Nem pártközpontok nevében. Hanem azok nevében, akiknek nincs hatalmuk, akiknek nincs stúdiójuk, nincs médiahálózatuk és nincs hátsó szándékuk – csak kérdéseik vannak, meg tisztességük. A magyar emberek többségének a nevében hívom egy nyilvános beszélgetésre.”

    Azt is mondta: „Elnök úr, azt, hogy Ön bátor harcos, nem vonom kétségbe. Sok csatát megvívott már élete során. De ha elugrik, azt gondolom, hogy nem a bátorság, hanem az elszántság és az erő hiányzik Önből. Vagy esetleg valaki engedélye?” Hozzátette, hogy szerinte

    az emberek világos válaszokat várnak, nem mismásolást, hazudozást, és nem azt, hogy „folytatjuk”.

    A videó egy évvel az európai parlamenti választás után és 307 nappal az országgyűlési választás előtt került nyilvánosságra.

    (via 24.hu)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Vitézy Dávid: Lázár azt a szóbeli utasítást adta a MÁV-nak, hogy a jelentősen késő vonatokat nem jeleníthetik meg a vonatinformációs rendszerben
    A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint „mindez azért történt, mert számos, egy óránál is többet késő vonatról tettem közzé screenshotot a napokban. Így persze az automatikus késés-visszatérítés sem fog működni - ügyes.”
    F. O. - szmo.hu
    2025. június 09.



    „Több MÁV-os vezetői forrásom is jelezte, hogy Lázár miniszter, gondolom a batidai vadászkastélyban dühöngve a pünkösdi hétvége totális leégése után, azt az utasítást adta szóban a MÁV-nak, hogy

    a jelentősen késő vonatokat nem jeleníthetik meg a vonatinformációs rendszerben a továbbiakban.

    Mindez azért történt, mert számos, egy óránál is többet késő vonatról tettem közzé screenshotot a napokban. Sztálin, elnézést, Lázár elvtárs ezért kiadta: el kell tüntetni a késő vonatokat a kíváncsi szemek elől” – írta Facebook-posztjában Vitézy, majd hozzátette: a jelenleg is 40-60 perc késéssel közlekedő IC 864 és az Ex 19704 Kék Hullám a Balatonra már el is tűntek a térképekről és a vonatinformációs rendszerből.

    „Így persze az automatikus késés-visszatérítés sem fog működni - “ügyes”.

    Miniszterelnök úr! Meddig hagyja ezt a szánalmas ámokfutást?” – zárul a poszt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Meghalt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek korábbi elnöke
    A szakszervezeti vezető halálhírét a LIGA Szakszervezetek tette közzé. Gaskó neve összeforrt a gördülősztrájkokkal és a félpályás útlezárásokkal.


    Június 8-án elhunyt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek korábbi elnöke – jelentette be az érdekképviselet a honlapján.

    A közleményben úgy fogalmaztak: „Gaskó István a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg.”

    Nevéhez több országos megmozdulás is fűződik, például a „TB mentés”, a vasúti gördülősztrájkok, a feketegazdaság elleni tüntetések, a félpályás útlezárások és aláírásgyűjtések.

    A LIGA kiemelte, hogy a 2011-es országos tiltakozások, útlezárások és sztrájkok hozzájárultak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma létrejöttéhez. Ezek az akciók az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése és a Munka törvénykönyve módosítása ellen irányultak.

    Gaskó Istvánt 2016-ban rendkívüli elnökségi ülésen váltották le a LIGA Szakszervezetek éléről. A döntéshez a bizalomvesztés vezetett, miután felhatalmazás nélkül folytatott bértárgyalásokat a kormánnyal.

    A szakszervezeti vezető 1954. július 21-én született Sajószentpéteren. 1975-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán vasútmérnöki, 1972-ben pedig a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Pályáját a MÁV-nál kezdte, majd 1989-ben részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a VDSZSZ megalapításában.

    1990-től a szakszervezet ügyvezető elnöke, 1991-től elnöke lett. 1993-ban és 1994-ben a LIGA Szakszervezetek alelnökévé választották, 1996 és 2016 között pedig az elnöki pozíciót töltötte be.

    (via 24.hu)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Lázár János bocsánatkérésre készül, miközben a hozzá közel álló lap újra támadja Navracsicsot
    A Promenad24 újabb cikkében a közigazgatási és területfejlesztési minisztert az ellenzékhez való közeledéssel vádolják, miközben a konfliktus évekkel ezelőtti támadásokra nyúlik vissza.


    Lázár János a múlt héten, egy berettyóújfalui lakossági fórum után arról beszélt, hogy kész lenne bocsánatot kérni Navracsics Tibortól. Mint mondta: „Ha a Fidesz egysége érdekében erre van szükség, akkor kész vagyok a személyes érdekeimet is félretenni, mert azt gondolom, hogy a közös érdek a legfontosabb.”

    A bejelentés hátterében egy régóta húzódó konfliktus áll. Navracsics Tibor a közelmúltban az Ötpontban podcastban idézte fel, hogy a Lázárhoz köthető Promenad24 című hódmezővásárhelyi lap 2023 elején több cikkben is támadta őt, miután egy rendezvényen kezet fogott Márki-Zay Péterrel. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint méltánytalan volt az akció, főleg úgy, hogy Lázár egy évvel korábban közös sajtótájékoztatón állt ki Márki-Zayval, emlékeztet írásában a 24.hu.

    A támadássorozatot akkor a Promenad24 két cikkel indította, amelyeket a lap összesen mintegy 2,5 millió forint értékben hirdetett a Facebookon. Az írások címei „A buzizó polgármester és az ‘európai fideszes’ meleg kézfogásai” és „Navracsics pénzt ad Márki-Zaynak” voltak. Az eset országos visszhangot váltott ki, és Rákay Philip, a kiadó akkori többségi tulajdonosa elnézés-kérésre szólította fel a szerkesztőséget, de ők erre nem voltak hajlandók. Ezt követően Rákay megvált részesedésétől, amit Lázár gyermekkori barátja, Bada János vásárolt meg. Bada később testvérének ruházta át a tulajdonosi jogokat, de továbbra is vezető pozíciót tölt be a batidai vadászkastélyt üzemeltető társaságban, valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nél is.

    A Promenad24 időközben újabb cikket tett közzé Navracsicsról. Ebben azt állítják, hogy a miniszter az ellenzéknek tett gesztust, amikor a podcastban a Fidesz jobbra tolódásáról beszélt, és a „luxizás” témáját említette a kormánypárt politikusaira utalva.

    A cikk szerint: „Ez egy kiszámított, kidekázott ‘Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni’ típusú, okosan kibeszélő szöveg, amely a Fidesznek árt, a Tiszának pedig használ, az előbbit defenzívára kényszeríti, az utóbbit kommunikációs helyzetbe hozza. Összességében nem hibának, sokkal inkább egy jól megvalósított szándéknak tűnik az egész.” A lap írását a kiadó, a Dél-alföldi Média Centrum Kft. Facebookon is hirdette.

    Navracsics az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a politikusok látványos életmódja nem tesz jót a pártnak, mert

    „az ország az utóbbi 50–70 évben nem szokott hozzá, hogy ennyire látványosak legyenek a vagyoni különbségek.”

    Úgy fogalmazott: „Nem tudom elképzelni azokat a csábító erőket, amelyek engem arra bírnának, hogy mondjuk egy Ferrarit vegyek magamnak, vagy egy több millió forintos ruhát, vagy egy vadászkastélyt.”

    A „luxizás” kifejezést néhány héttel korábban éppen Lázár János használta, amikor arról beszélt, hogy elege van a jachttal, magánrepülővel járó gazdag emberek „luxizásából”, akik „kullancsként tapadnak a Fideszre.” A batidai vadászkastély említésekor Navracsics egyértelműen Lázárra utalt, mivel közismert, hogy az építési miniszter (rész)tulajdonos az azt birtokló részvénytársaságban.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk