SZEMPONT
A Rovatból

Magyarok jövője Ukrajnában: „Lesz fájó seb, ebben biztos vagyok, mert van már most is"

Józan hangú beszélgetés a múltról, jelenről és a jövőről egy fiatalemberrel, aki majdnem egyidős a szuverén Ukrajnával. Kárpátaljai születésű, Bucsában és Kijevben él.


Még mindig mérgezi az orosz propaganda a magyar közvéleményt, de azon keresztül kihat a kárpátaljai magyarokra is. Emiatt érdekelt engem az, hogy milyen helyzetben élnek most magyarok Ukrajnában, hogyan látják a helyzetüket, tartanak-e attól, hogy magyar mivoltuk kompromittálja őket az ukrán többség szemében. Így találtam rá egy rendkívül tisztán gondolkodó fiatalemberre, Christianra. 1992-ben született, már a szuverén Ukrajnában. Identitását tekintve magyar is és ukrán is. Családjával Bucsában élt a háború kitöréséig. Az oroszok elől még időben el tudott menekülni, a napokban tért vissza bucsai házába. Vele beszélgettem Bucsáról, Ukrajnáról, a háborúról, az oroszokról és a magyarokról is.

– Azt írja a Facebook-bejegyzésében, hogy sérüléseket szenvedett a lakása. Milyen állapotban van?

– Amellett, ami rombolás ebben a városban történt, tulajdonképpen semmi. Egy aknából egy szilánk rongálta meg az ablakomat és a mennyezetemet. De erre nem helyeznék hangsúlyt, mert amellett az erőszak és gyilkosságok mellett, melyek az itt maradt békés lakossággal történtek, ez eltörpül. Bármilyen ukrán szimbólumot találtak az embereknél, vagy hadra fogható férfiakra akadtak, azokat az embereket kivégezték. A nőket, tinédzsereket megerőszakolták. Én most humanitárius céllal jöttem vissza Bucsába, ahol február 24-ig éltem a családommal. A testvéremmel közös alapítványunk által felajánlott mentőautót szállítottam, némi gyógyszerkészlettel a városba.

Christian kérdése Orbán Viktorhoz

– Ön mikor tudott elmenekülni Bucsából?

– A testvéremmel együtt az utolsók között hagytam el a várost, jó egy hónappal ezelőtt, amikor még arra lehetőség volt. Most három napja jöttem vissza.

– Hogyan lehet most ott megélni?

– Ami az infrastruktúrát illeti, százalékos arányt mondani nem tudok. De könnyebb megrongált épületet, utat, vezetéket találni, mint épet. A szolgáltatások jelenleg újjászervezés alatt állnak. Tűzszerészek dolgoztak mindenütt az első napokban, aknákat, robbanóeszközöket kerestek és hatástalanítottak. Most kezd az egészségügy újra működni. Pontos arányt itt sem tudok mondani, de nagyjából a cégek húsz százaléka kezdett újra működni.

Az általam ismert boltokat vagy kirabolták, vagy felgyújtották, azok nem működnek.

Azok a lakosok, akik már visszajöttek, az önkéntesek, akik segítenek kitakarítani Bucsát, azok humanitárius központból kapják az élelmiszert. Egyelőre élelmiszert konkrét címekre szállítanak ki.

A mentőautó, amit Christianék alapítványa Bucsának adományozott

– Ezek szerint ön is önkéntesként dolgozik?

– Igen, én is önkéntesként dolgoztam. Korábban a hadseregnek szállítottam tartós élelmiszert észak-Ukrajnába, majd itt segítettem be az élelmiszerek kiszállításába.

– Vannak-e személyes veszteségei ismerősök, barátok körében?

– Vannak megdöbbentő történetek, nagyon nem akarok ebbe belemélyedni. Szerencsére a szomszédaim közül mindenki él. De vannak ismerőseim, akik életüket vesztették menekülés közben. Irpinyben halt meg egy ismerősöm. Irpiny és Gosztomel össze van épülve teljesen, Gosztomelben voltak az első deszantos akciók a repülőtér ellen, még február 24-én. Egy idős asszony menekülés közben szívrohamot kapott a stressztől, amit elszenvedett. Ő is meghalt, sajnos. Én Bucsába annyira nem voltam integrálódva, Kijevben élek és dolgozom, ami innen 35-40 kilométer, ezért sok közeli ismerősöm itt nincsen. Családomat szerencsére néhány nappal a háború előtt kiszállítottam Kárpátaljára.

– Ott vannak most is, Kárpátalján?

– Nem, már továbbmentek Prágába. Az utóbbi időben ott is egyre több a légiriadó. Bár a técsői járásban, ahonnan a feleségem származik, nyugalom van, de azért szerettem volna, hogy a gyermekem nyugalomban tölthesse az éjszakáit, és ne arra ébredjen, hogy megint a pincébe kell lemenni légiriadó miatt.

– A családból ezek szerint csak ön maradt Ukrajnában?

– Rajtam kívül még az édestestvérem, aki agysebész, és jelenleg gyógyszerek beszerzésével és szállításával segít a hadseregnek. Ő most Ungváron van.

– Hogyan lehet ezt félelem nélkül kibírni? Illetve hogyan lehet a félelmet kibírni, mert félni biztos fél mindenki.

– A félelmet az ukrán nép többször átélte 2014 óta, amikor elkezdődött először a krími agresszió. Aztán a Donyeck és Luhanszk környéki háború. Ez ugyanaz a háború, illetve azok voltak az első szakaszai, ahogyan Putyin eltervezte. Már akkor nagyon nagy volt az összetartás az ukrán népben. Amikor most februárban megszaporodtak megint az egyértelmű jelek, mire készülnek az oroszok, az ukrán nép nem ijedt meg. Láttam, mennyien jelentkeztek már akkor a területvédelmi egységekbe (itt zajlik a gyorsított kiképzés, melynek végén az önkénteseket elhelyezik az ukrán hadseregbe). Nemcsak férfiak, nők is jelentkeztek. Egyértelmű volt, mindenki elszánt, hogy nem adjuk meg magunkat.

A politikai vezetőktől az állampolgárokig egységesek vagyunk. Ez az elszántság és felkészülés már nyolc éve tart. Ezt Oroszország sajnos nem értette meg. Ha értette volna, talán nem indítja el a mostani támadást.

Akkor nem lett volna ennyi ártatlan áldozat.

– Milyen kimenetelt tart reálisnak ebben a konfliktusban most?

– Nem vagyok elemző, csak arról tudok beszélni, amit én láttam, hallottam. Több forgatókönyv van. Azt látjuk, hogy az orosz hadseregben a morál nagyon alacsony. Az is látszik, hogy ez az idővel csak még jobban csökken. Putyinnak valami kisebb győzelemre viszont szüksége van, mert az egyértelmű, hogy nagy győzelmet már nem arathat, sőt az már látszik, hogy a modern orosz hadtörténelem legnagyobb veresége az, amit az orosz hadsereg itt elszenvedett. A húszezres veszteség nagyjából egy valós szám. Látszik, hogy Észak-Ukrajna továbbra is cél, továbbra is vonják össze a haderőt a térségben, de az ukrán nép kilencvenöt százaléka és a kormány is azt mondja, hogy ellent fogunk állni. Az biztos, hogy szimbolikus jelentőségű lenne, ha bármilyen kisebb győzelmet tudna aratni május kilencedikéig, ami a posztszovjet térségben a második világháború végének az emléknapja (Európában május nyolcadika). Az, hogy meddig jut addig, illetve egy kibontakozó ukrán ellentámadás hogyan hiúsítja ezt meg, még nem tudom.

– Ahogy látom, végzetesen összeomlott Oroszország tekintélye. Ahogy a második világháború után Németországnak hosszú idő kellett, hogy ismét bizalommal tekintsenek rá, Oroszországnak is eljön Putyin után egy ilyen zéró nap. Hogyan lehet majd egyszer jó szomszédként tekinteni Oroszországra? Az emberek hogyan fognak újra normális kapcsolatokat kialakítani?

– Ukrajna orosz nyelvű része is mára megértette, hogy ezek után nem lehet testvéri népekről beszélni. Ugyanakkor a propaganda átmosta az oroszországi emberek agyát. Nem hisznek még saját családtagjaiknak sem.

Amikor itt él egy testvér, és a másik meg Oroszországban, hiába mondja az Ukrajnában élő, hogy bizony itt bombáznak, bizony itt ártatlan emberek halnak meg, egyszerűen nem hiszi el. A testvérének sem hiszi el, aki itt van.

Éveken keresztül sulykolták, például azt, hogy Ukrajna egy náci ország. Közben sok orosz katona döbbent meg itt a fogságban, hogy miért is háborúznak. Hiszen, akik ellen háborúznak, sok esetben ugyanúgy oroszul beszélnek. Normális családjuk van. De ez is változik most a háború miatt. Orosz anyanyelvű harminc-negyven éves emberek inkább használják az ukrán nyelvet úgy, hogy eddig nem használták, és nem is kellett használják.

– Mi a helyzet a magyarokkal? Ők hogy élik meg mindezt? Mennyire fertőzte meg őket a Magyarországról áramló oroszpárti propaganda, amitől még most sem határolódott el kellő eréllyel a hivatalos Magyarország? És ez hogy hat ki a magyar kisebbség ukrajnai megítélésére?

– Úgy érzékelem, hogy a kárpátaljai magyarságnak talán a fele szimpatizálhat ezekkel az üzenetekkel, nyílt oroszbarátságról most már nincs szó, viszont kicsit többen lehetnek, akik egyértelműen Ukrajna oldalán állnak. Sajnos a propaganda működik. Ahogy Magyarországon, itt is.

Elsősorban azok fogékonyak erre, akiknek nem sikerült integrálódnia az ukrán társadalomba.

Azt megértem, hogy az embernek van egy nyelve, egy kultúrája. Magam is hat éves koromig csak magyarul beszéltem, sem ukránul, sem oroszul nem tudtam. Viszont a független Ukrajnába születtem. Az, ahogy Kárpátalja Ukrajnához került, számomra történelem. Viszont, ha ebben az országban élek, szeretném beszélni ezt a nyelvet, integrálódni a társadalomba. Goethe gondolatával egyetértve: ahány nyelvet beszélek, annyi ember vagyok. Kárpátalján a magyarság egy része azt gondolja, hogy bármi, ami ukrán nyelven zajlik, az a jogaikat sérti.

Az oktatási törvény sokan sérelmesnek tartják, nekem mondjuk, nem számít, mert én beszélem az ukrán nyelvet, Kijevben jártam egyetemre. De biztos vagyok benne, hogy ez a törvény változni fog.

Amikor eljön az ideje, hogy tudjunk a kultúrával foglalkozni, biztosan elfogadhatóbbá teszik ezt a törvényt. De azt, hogy valaki ne tanulja meg a nemzeti nyelvet, az sem elfogadható.

Vannak, akik a háború kapcsán is azt a reményt táplálják magukban, hogy Magyarországhoz csatlakozzanak inkább. Ennek részben gazdasági okai vannak: Ukrajnában élni mindig is nehéz volt. A másik kulturális természetű, ez főleg a beregszászi járásra igaz. A beregszásziaknak mindig kevés a magyarság, többet akarnak. Ráadásul, a kulturális központ, az emlékhelyek ellen történő provokációk is felzaklatták a magyarokat. Bár egyértelműen kiderült, hogy ezek provokációk voltak és az elkövetőket el is ítélték, de sok magyar mind a mai napig úgy tekint erre, hogy ez a hivatalos Ukrajna jóváhagyásával történt.

Holott erről szó sem volt. Ukrajna demokratikus ország, biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokat tesznek majd azért, hogy a magyarok jól érezzék itt magukat.

Szélsőséges nacionalisták vannak, mint mindenhol. Semmi bizonyíték arra, hogy a merényleteket ők követték el. Az pedig, hogy felvonulnak, tüntetnek, joguk van hozzá egy demokráciában. Másrészt ugyanezek a fiúk most felvették a fegyvert, és Észak-Ukrajnában harcolnak az oroszok ellen.

Most az életük árán védik nemcsak az ukránokat, de a kárpátaljai magyarokat is, hogy odáig ne jusson el az a szörnyűség, ami ott folyik.

– Van-e annak reális veszélye, hogy a magyarok ellen forduljon az ukrajnai közvélemény?

– Az, hogy lesz fájó seb, abban biztos vagyok, mert van már most is. Nekem például szegedi rokonommal volt hosszas vitám. Küldte nekem az egyértelműen oroszbarát cikkeket. De azért remélem, hogy túl leszünk ezen. Ez attól is függ, mennyire ébrednek rá az emberek a valóságra, és haladják meg a propagandát. De Ukrajna és Magyarország viszonya leginkább Kárpátalján konfrontálódik. Ott találkozik Ukrajna modern történelme, a magyaroknak meg a régi történelmi múlt. Nekem, bennem meg mind a kettő. Én abban reménykedem, hogy amikor vége lesz a háborúnak, meg tudom hívni az összes rokonomat, ismerősömet és együtt tudunk ünnepelni majd a Vereckei-hágón. Ez az én reményem. Meg az, hogy a magyarokra nem fog tartósan annyira hatni az orosz propaganda, mint jelenleg sajnos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: