SZEMPONT
A volt jegybankelnök szerint a kormány úgy osztogat, mintha mindenkit meghívna vacsorázni, csak elfelejtenek szólni, hogy a végén a számlát velünk, adófizetőkkel fizettetik ki. A közgazdász úgy véli, Magyarországon már régóta nincs gazdaságpolitika, csak politizálás a gazdasággal.
SZEMPONT
A volt miniszter szerint a magyar gazdaságpolitika annyira kiszámíthatatlan, hogy évente a GDP 3 százalékát bukjuk el rajta. Ebből a pénzből rengeteg mindent lehetne fejleszteni.
SZEMPONT
Fegyverpénz, adókedvezmény és nyugdíjasutalvány is van a hatalmas csomagban. A jegybank szerint viszont a költekezés megnehezíti majd az államadósság csökkentését.
SZEMPONT
A befektetésre ajánlott szint még éppen megmaradt, de a jövő már nem fest túl fényesen. Az elemzés szerint a kormány gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan és unortodox, az ország pedig továbbra is erősen kitett az orosz energiahordozóknak.
SZEMPONT
Bod Péter Ákos a Kontroll csatornáján arról beszélt, a kormány úgy száguld a költségvetéssel, mintha 50 helyett 85-tel menne az Árpád hídon. Ilyenkor pedig jön a büntetés.
SZEMPONT
Orbán Viktor szerint nem lehet rossz bőrben gazdaság, mivel 3%-os hiteleket indíthatnak. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szerint ezekre is kölcsönből költ a kormány.
SZEMPONT
Az Európai Bizottság úgy látja, idén csak picit bővülhet a magyar gazdaság, a beruházások pedig tovább zuhannak. Még a románok is jobban állnak.
SZEMPONT
Lapinformációk szerint a pénzre az uniós támogatások pótlása és az állami beruházások felpörgetése miatt lenne szükség. A hitel devizában jönne, ami újabb kockázatokat hozhat.
SZEMPONT
A hitelminősítő elemzői szerint az ársapkák nem bizonyultak hatékonynak, növelték viszont az államháztartás költségeit.
SZEMPONT
Jóllehet a Fitch Ratings nem számol azzal, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítások teljesen leállnak, ha azonban energiahordozó-adagolást kellene bevezetni, az Magyarországon valószínűleg recessziót és a jelenleginél is sokkal magasabb inflációt okozna.
SZEMPONT
Az EU egészére vonatkozó sérülékenységi index első nyolc helyén közép- és kelet-európai uniós tagországok állnak. Az első helyre Lettország került, Magyarország a harmadik helyen van Szlovákia után.
SZEMPONT
Átlépte a 6000 milliárd forintot az állampapírban lévő megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter.
Népszerű
Ajánljuk