KULT
A Rovatból

45 év börtönre ítélték, 21 évesen idegösszeomlást kapott, és róla készült a leghírhedtebb rendőrségi fotó – 40 érdekesség a 85 éves Nick Nolte-ról

1992-ben a világ legszexisebb férfijának választották, 45 évesen lett először apa, és megpróbálta lebeszélni John Travoltát a színészi karrierről. Jöhetnek még ilyenek?


1. Nicholas King Nolte néven született 1941. február 8-án, a nebraskai Omahában. Apja, Frank öntözőszivattyú-értékesítőként dolgozott, anyja, Helen áruházi beszerzőként. Van egy nővére, Nancy, aki a Vöröskereszt egyik vezetője volt.

2. Ősei között vannak angolok, németek, skótok és svájci-németek.

3. Anyai nagyanyja Lucy Millicent Massure volt, aki az Iowa Állami Egyetem hallgatói önkormányzatát vezette, a nagyapja pedig Matthew Leander King, neves mezőgazdasági mérnök és feltaláló, aki az iowai Dexterben található Dexter Community House tervezéséről vált híressé, amely egy úttörő projekt volt, mivel a saját maga által feltalált üreges agyag építőcserepet használta hozzá. Emellett a repülés egyik vezető figurájaként is ismert.

4. Nicket 1962-ben hamis katonasági behívókártyák eladásáért 45 év börtönbüntetésre, valamint 75 000 dollár pénzbírságra ítélték. A fiatalkorúak büntetésének végrehajtásáról szóló törvény alapján felfüggesztették a büntetését, és a vietnámi háború ideje alatt próbaidőn volt. A bíró figyelmeztette, hogy ha bármilyen más bűncselekmény miatt letartóztatják, az eredeti ítélet feltételei szerint börtönbe kerül.

5. Játszott az Arizona Állami Egyetem futballcsapatában.

6. Karrierje Minneapolisban kezdődött, az Eleanor Moore ügynökségnél, nyomtatott hirdetések modelljeként.

7. Négy főiskolára járt, de egyikről sem szerzett diplomát, mindet otthagyta: Eastern Arizona College. University of Nebraska, Pasadena City College, Phoenix College.

8. Szerepelt a Clairol „Summer Blonde” nevű termékének nyomtatott reklámjában is, mint modell. A kampány olyan sikeres volt, hogy a cég később a fényképet a termék dobozán is felhasználta, ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy férfi szerepelt egy női hajfesték csomagolásán.

9. Az 1960-as évek közepén az Amerikai Légierő egyik kiképzőfilmjében szerepelt fiatal vadászpilótaként.

10. 1966-ban Luther Márton szerepét játszotta John Osborne Luther című darabjában. Ez volt az egyetlen előadás, amelyben az apja látta őt fellépni.

11. Körülbelül 14 évet töltött színházi turnékkal, mielőtt filmeket kezdett forgatni.

12. 1990-ig bezárólag súlyos alkoholista volt. Amikor az ismert színésznő, Katharine Hepburn egyszer azzal vádolta, hogy a város minden csatornájában feküdt már részegen, ő így válaszolt: „Még hátra van néhány.”

13. 45 évesen lett először apa, amikor harmadik felesége, Rebecca Linger 1986. június 20-án megszülte a fiukat, Brawley Nolte-t.

14. Brawley gyerekként az apja nyomdokaiba lépett, és fontos szerepet kapott az 1996-os Váltságdíj című thrillerben Mel Gibson elrabolt fiaként. Ezenkívül még apja két, akkortájt készült filmjében vállalt szerepet: az 1996-os Éj anyánkban (ebben Nick gyerekkori énjét játszotta), valamint az 1997-es Kisvárosi gyilkosságban. Ezután visszavonult a színészkedéstől.

15. Nick 2002 szeptemberében bejelentkezett a connecticuti Silver Hill Kórházba tanácsadásra, miután néhány nappal korábban ittas vezetés gyanújával letartóztatták a kaliforniai Malibuban. A vizsgálatok később kimutatták, hogy a színész a GHB, vagyis az úgynevezett „randidrog” hatása alatt állt. A letartóztatásakor készült híres rendőrségi fotója is. 2002. december 12-én három év próbaidőt kapott, illetve alkohol- és drogfüggőségi tanácsadáson való részvételre kötelezték.

16. A VH1 tévécsatorna „40 legmegdöbbentőbb híresség rendőrségi fotója” listáján az 1. helyen végzett a 2002-es képe – a hawaii ingjével és a hihetetlenül zilált frizurájával.

17. 66 évesen másodszor is apa lett, amikor a barátnője, Clytie Lane 2007. október 3-án életed adott a lányuknak, Sophie-nak.

18. Fontolóra vették a Superman/Clark Kent szerepére az 1978-as Supermanben, amit végül Christopher Reeve kapott meg. A legenda szerint Nolte a két személyisége között őrlődő skizofrénként akarta eljátszani a szuperhőst.

19 Harrison Ford sok nagy szerepet „elcsaklizott” előle: Han Solót, Indiana Jonest, valamint Rick Deckardot is a Szárnyas fejvadászban (1982), mivel mindháromnál szóba került Nolte neve is.

20. Walter Hill az ő főszereplésével akarta megrendezni A szökevényt (1993), Nolte viszont állítólag azt mondta, hogy már elfáradt az akciófilmektől, és túl öreg hozzá. Így csodák csodája, ezt a szerepet is Ford vitte sikerre (Andrew Davis rendezésében).

21. Ő maga is elszalasztott (saját döntéséből) jó szerepeket, ezek többnyire Kurt Russellhez kerültek. Például Snake Plissken a Menekülés New Yorkból (1981) című filmben (nem érdekelte a téma). Vagy R.J. MacReady A dologban (1982). Az utolsó cseppben (1988) végül ő szerepelt volna Mel Gibson és Michelle Pfeiffer mellett, de végül visszalépett tőle, így jöhetett helyette újra Russell.

22. Nagy lelkesedéssel pályázott viszont Benjamin L. Willard kapitány szerepére az Apokalipszis mostban (1979). Amikor Harvey Keitelt kirúgták, Nolte azt hitte, övé lesz a karakter, Francis Ford Coppola azonban végül Martin Sheennek adta.

23. Nolte apja, Franklin Arthur Nolte a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált az elit amerikai tengerészgyalogosoknál. Leszerelése után hazatért a családjához, de Nick szerint más ember lett, és nem sokat beszélt. Az apjával konzultált szerepéhez, amikor a Pokolról pokolra (1978) című filmre készült, amelyben egy vietnami veteránt játszott.

24. Kb. 23 kilogrammot szedett fel a Hol az igazság? (1990) című filmben játszott szerepéhez.

25. Magas családból származik: az apja 198 cm magas volt, a nővére pedig 185. Ő maga 188 centisre cseperedett.

26. 1992-ben a People magazin a világ legszexisebb férfijának választotta.

27. 13 évig élt együtt Clytie Lane-nel, mielőtt 2016. szeptember 8-án összeházasodtak.

28. 1966-ban Helen Keller testvérének szerepét kapta a Phoenix Little Theatre A csodatévő című darabjában, Sheila Page mellett, aki aztán első felesége lett, és akivel nyitott házasságban éltek.

29. Az egyik legközelebbi barátja az író-rendező Alan Rudolph, akivel összesen négy filmben dolgoztak együtt: Afterglow (1997), Bajnokok reggelije (1999), Trixie (2000), Szexuális mélyfúrások (2001).

30. 1994-ben volt a karrierje csúcsán, abban az évben két filmjéért is 7-7 millió dolláros gázsit kapott: A zűr bajjal járért és a Csont nélkülért.

31. 2017. >november 20-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, amit a 6433 Hollywood Boulevard címen lehet megcsodálni.

32. További szerepek, amelyektől elesett így vagy úgy: John McClane,  Drágán add az életed! (1988); Dan Gallagher, Végzetes vonzerő (1987); John Rambo, Rambo (1982).

33. A 2018-as önéletrajzi könyvében azt írta, hogy korábbi színész partnere, Debra Winger „a maga módján gyönyörű”, de nem tetszett nek a viselkedése, amikor együtt dolgoztak A konzervgyári sor (1982) című filmen. Azt már nem magyarázta meg, miért döntött úgy később, hogy újra együtt szerepel vele a Végzetes érdekekben (1990), illetve nem tért ki a pletykákban szereplő románcukra sem.

34. A színésznő Navi Rawat (Gyilkos számok, 24, Ház a ködben, A dög) a menye: 2012-ben ment hozzá a fiához, Brawley-hoz, akinél amúgy 9 évvel idősebb.

35. Nolte-nak van egy saját produkciós cége is, a Kingsgate Films, amely olyan filmeket gyártott többek között, mint A vonzás szabályai (2002), a Sohaország (2005), a legjobb film Oscar-díját is elnyerő A bombák földjén (2008), A mintatanár (2011), a Kalandférgek karácsonya (2011), A hallgatás szabálya (2012), az Idegen földön (2013), illetve tavaly a netflixes Feszült helyzet (2025).

36. Bevallotta, hogy egy kicsit szerencsejátékozott, de sosem kattant rá nagyon, mert tekintettel kellett lennie a gyerekeire.

37. 21 évesen teljes idegösszeomlást kapott, erről így mesélt később: „A szüleim nem küldtek pszichiáterhez. Hagyták, hogy magam oldjam meg a problémát a nagymamám phoenixi házában. A nagyi 80 év feletti volt és szenilis, ezért sok időt töltöttünk együtt az ablaknál, és olyan dolgokat néztünk, amik valójában nem is voltak ott.”

38. Elmondása szerint 35 éves koráig az embernek nem kell semmiben profinak lennie. „Megpróbáltam tanácsot adni John Travoltának, hogy hagyja abba a munkát a Szombat esti láz után, de ő folytatta, és végül babák hangja lett. Aztán hirtelen jött a Ponyvaregény.”

39. 35 év után először szerepelt sorozatban, a 2011 és 2012 között sugárzott Befutóban (Dustin Hoffmannal). Állítása szerint a 70. születésnapja miatt vállalta el a szerepet. „Az ember a kortársaival akar dolgozni, és olyan kevés történet van, amelyben együtt lehet velük lenni.”

40. Összesen négyszer nősült (eddig): Sheila Page 1966-tól 1970-ig, Sharyn Haddad 1978-tól 1983-ig, Rebecca Linger pedig 1984-től 1994-ig volt a felesége. Ezt követően csak 22 évvel később, 2016-ban állt az oltár elé Clytie Lane-nel, akivel máig együtt vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Harrison Ford a Parkinson-kórral küzd, és élete egyik legjobb alakítását nyújtja a Direkt terápia 3. évadában, amelyben épp a főszereplő a legkevésbé szimpatikus
Még 2023-ban startolt a Ted Lasso és a Dokik alkotóinak hasonló szellemiségű sorozata, a rajongóknak pedig jó hír: még mindig imádnivaló.


A Direkt terápia legfőképp annak köszönhette a körülötte kialakult hype-ot, hogy főszerepet játszik benne a legendás mozisztár, Harrison Ford, aki korábban nem köteleződött el egy tévés produkcióhoz, általában a mozivászon volt az ő törzshelye. Pontosabban majdnem egy időben vállalt szerepet a Yellowstone előzményszériájában, az 1923-ban, amelyhez eddig két évadot forgatott le. A Direkt terápiához pedig immár hármat, és ha lehet hinni egy nemrégen adott nyilatkozatának, akkor ő innen megy majd nyugdíjba. Vagyis, amíg az Apple rendel belőle új évadot, addig jön, és csinálja szívesen, de ha véget ér, akkor ő is szögre akasztja a színészi karrierjét.

Az pedig nem véletlen, hogy ennyire élvezi a Direkt terápia forgatásait, mivel továbbra is egy csupa szív, vicces, feelgood és laza, de ugyanakkor kifejezetten érzelmes és megható projektről van szó.

Amelyben még mindig tevékenyen részt vesz íróként, producerként és kreátorként a Ted Lasso Roy Kentje, Brett Goldstein (akinek ezúttal csak rövid színészi feltűnése volt Louisként, a második évadban volt fontos szerepe a karakterének), Bill Lawrence és a főszereplő Jimmyt alakító Jason Segel. A pszichológusokról, terapeutákról és a hozzájuk innen-onnan kapcsolódó barátokról, szomszédokról és családtagokról szóló sztori továbbra is a szereplők közti dinamikákról szól a leginkább. Talán most, a harmadik évadban jobban, mint korábban, ezúttal ugyanis nem volt olyan fontos új mozzanat, amelyre felhúzhatták volna az aktuális 11 epizód központi témáját.

Az első évadban Jimmy új terápiás hozzáállása, vagyis, hogy szembemenve a szakmai szabállyal, elmondja a klienseinek a véleményét, vagyis beleavatkozik azok életébe, a másodikban pedig Jimmy viszonya a felesége halálát akaratlanul okozó Louisszal való kapcsolata, vagyis a megbocsátás. Ezúttal azonban maximum arra lehet felhúzni az új tematikát, hogy Jimmy továbbra sem tud túllépni a felesége halálán, a gyásza miatt pedig nem képes továbblépni az életében sem, például belevetni magát egy új szerelembe az érte láthatóan rajongó és amúgy imádnivaló Sofi (Cobie Smulders, az Így jártam anyátokkal Robinja és a Marvel-filmel Hill ügynöke) mellett. Emellett pedig a harmadik évadban valamivel nagyobb szerepet kapott Jimmy apja, Randy (Jeff Daniels) is, akivel Jimmynek szintén komoly bajai vannak, így nem túl kiegyensúlyozott a kapcsolatuk.

A fentiek tükrében leírható, hogy Jason Segel talán ebben a szezonban a legkevésbé szórakoztató, a szinte mindig laza és vicces Jimmyt szinte minden pillanatban egy citromba harapott, sótlan, fanyar figuraként láthatjuk, aki folyamatosan a saját boldogulásának az útjába áll, s így együtt érezni is nehezebb talán vele.

Szerencsére azonban ott vannak mellette a többiek is, akik továbbra is szórakoztatóak, és persze mindegyikük kapott saját történetszálat is. Gabynek (Jessica Williams) például el kell döntenie, hogy komolyan gondolja-e a kapcsolatát Derrick #2-vel (Damon Wayans Jr.), aki láthatóan hosszú távra tervez vele, illetve meg kell küzdenie egy új kliense, Maya (a csodálatos nevű Sherry Cola alakításában) súlyos magánéleti problémáival. Sean (Luke Tennie), sikeresen túllépve a PTSD-jén, sikeres vállalkozásba fogott, nála is inkább a továbblépés van a napirenden a munkájában, a kapcsolatában Marisollal (Isabella Gomez) és az önálló életében.

Paul (Harrison Ford még mindig csodás, és élete egyik legjobb alakítását nyújtja a folyton morcos, de aranyszívű terapeutaveteránként) küzd a Parkinson-kórjával és az önkéntes nyugdíjba vonulásával, hogy átadja a „terapeutabirodalmát” az arra méltó embernek.

Jimmy lánya, Alice (Lukita Maxwell) az érettségijére készül, illetve arra, hogy kirepüljön a családi fészekből (egyetemre megy), Brian (Michael Urie) az újdonsült apaszerepének próbál megfelelni, míg a furi szomszédok, Liz (Christa Miller) és Derek (az Egy rém rendes család Jeffersonja, Ted McGinley alakításában talán a sorozat legszimpatikusabb és legviccesebb figurája) számára ezúttal a fiaik okoznak nehéz napokat, az egyikük ugyanis hazaköltözik, mivel sosincs melója, másikuk pedig bejelenti, hogy apa lesz…

Összességében tehát a Direkt terápia a harmadik évadában is hozza mindazt, amit az előző két szezonban szeretni lehetett: pofátlan, szókimondó, vicces, megható, és tele van szívvel.

Biztosan lesznek olyanok, akik kissé kimódoltnak, túlságosan jópofáskodónak tartja majd, és nem értik, hogy lehetnek egy ilyen színes, össze nem illő banda tagjai ennyire jóban egymással, pedig valójában épp ebben rejlik a sorozat varázsa: nem vagyunk egyformák, de attól még szeretjük egymást. Az pedig, hogy a valóban Parkinson-kóros legenda, Michael J. Fox is feltűnik újra Gerryként, csak hab a tortán.

Aki pedig 3. évad utolsó epizódja kapcsán megijedt volna, hogy itt a mese vége, annak jó hír, hogy koránt sincs még vége, az Apple ugyanis már berendelte a 4. évadot is, ami a tervek szerint 2027-ben érkezik az Apple TV+-ra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház nem hirdet új évadot: Nem kívánjuk a leendő vezetőt előre meghatározott döntési keretek közé helyezni
A keddi társulati ülés után a Nemzeti Színház igazgatója megerősítette, elhalasztják a következő évad meghirdetését. Vidnyánszky Attila a döntést a hivatalos kormányzati iránymutatás hiányával indokolta.


Kedden társulati ülést tartott a Nemzeti Színház, amely után Vidnyánszky Attila igazgató bejelentette: egyelőre várnak a következő évad meghirdetésével.

„A Nemzeti Színház társulata kedden társulati ülést tartott, amely egy általános helyzetértékelést szolgált” – erősítette meg az igazgató a HVG-nek. Vidnyánszky Attila szerint

a jövőre vonatkozóan nem hangzott el konkrét információ, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre hivatalos kormányzati iránymutatás, így döntés sem született.

Ezzel kapcsolatban hozzátette: „A következő évad meghirdetésével egyelőre várunk.

Ilyen helyzetben nem kívánjuk a leendő vezetőt előre meghatározott döntési keretek közé helyezni.”

A helyzetet árnyalja Nagy Ervin, a Tisza Párt kultúrával foglalkozó képviselőjének korábbi nyilatkozata. A színész a HVG-nek azt mondta, azok a színházigazgatók, akiket a Fidesz emberei választottak meg, „ki fogják tölteni a mandátumukat.

Nem bosszút kell állni: a kultúrában békére van szükség, nem tocsoghatunk tovább ebben a jobboldali–baloldali bipolaritásban”.

Ugyanakkor több interjúban is beszélt arról, hogy szerinte Vidnyánszky Attila komoly bűnöket követett el.

Vidnyánszky Attila 2013-ban, Alföldi Róbert után vette át a Nemzeti Színház vezetését. Igazgatása alatt több, nagy vitát kiváltó esemény is történt, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása, amelynek során az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke lett, valamint a 2023-as színházi baleset a Rómeó és Júlia előadásán.

A bizonytalanság ellenére Vidnyánszky a működés folytonosságát hangsúlyozta. Az igazgatói kinevezésem 2028 nyaráig szól.

„A színház működése a megszokott rendben folytatódik, jelentős feladatok állnak előttünk”

– mondta, majd felsorolta a közeljövő programjait: zajlik a MITEM Fesztivál, a kassai színházzal közös előadás ismét műsorra kerül, terveik szerint májusban Dél-Koreában mutatják be a Körhinta című előadást, a színház ad otthont a roma holokauszt megemlékezésnek, és több fesztiválon is szerepelnek, az évad végén pedig Gödöllőn mutatják be a Csíksomlyói passiót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Majka szerint puha diktatúra volt Magyarországon, és a Csurran-cseppen után komoly retorziók érték
Majka a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, hogy a kormánykritikus dala után hirtelen hatósági ellenőrzéseket kaptak, szerinte Magyarország a Fehérorosz-rendszer felé sodródott. A legfájdalmasabban az érintette, hogy Pápai Joci szerepet vállalt a Fidesz oldalán.


Majoros Péter, azaz Majka a Partizánnak adott hosszú interjút, ahol Gulyás Mártonnak beszélt a választás estéjéről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyáról és arról, miért nem vett részt a rendszerbontó koncerten. A zenész szerint a Fidesz azért veszített, mert „kiment a divatból”, és kemény szavakkal illette azokat a zenésztársait, akik a kormánypárt mellett kampányoltak.

Majka a választás estéjét egy barátjánál töltötte, ahol hajnalig ünnepeltek. Elmondása szerint az egész napot gyomorgörcsben töltötte, nem gondolta, hogy a választás ennyire nagy hatással lesz rá. „Én reggel óta olyan gyomorgörcsbe voltam, hogy nem tudtam aludni délután” – áulta el. Folyamatosan frissítette a híroldalakat, és az esti ünneplésben „kifakadt belőlük” a feszültség. Állítása szerint nem volt kérdés, hogy melyik oldalt erősíti, de hangsúlyozta, hogy egy előadónak nem feltétlenül kell pártok mögé beállnia. Úgy véli, a Tisza Párt volt az, amelyiknek látszott esélye a változásra, ezért rájuk szavazott.

„Szerintem annak a fajta előadónak, mint én, annak inkább mindig arra kell felhívni a figyelmét, hogy mi a rossz az adott pillanatban az országban. És ez vonatkozik ugyanúgy a Tiszára, ha az elkövetkezendő pár évben valamilyen dolgot csinálnak” –

jelentette ki.

A rendszerbontó buliról - amelyen végül nem vett részt - elmondta, hogy Puzsér Róbert hívta fel, és bár a személyes sérelmeiket félretették, több oka is volt a távolmaradásra. Egyrészt nem akarta, hogy a jelenléte miatt szavazzanak az emberek valakire. Másrészt technikai és logisztikai aggályai is voltak, de a legfontosabb indok az volt, hogy nem akarta elveszíteni a kontrollt. „Nincsen kontrollom arra, hogy mi történik ott. Tehát hogyha ott valami történik a színpadon, valaki olyat mond, valaki olyat tesz, egy párt a magáévá teszi, az valami olyan dolog lesz, amivel azonosítják az előadót. Én nekem ez döntött” – magyarázta.

Majka szerint a Fidesz azért veszítette el a fiatalok támogatását, mert egyszerűen kiment a divatból.

„Az, hogy kimentek a divatból. Az, hogy ez az egész csapat kiment a divatból úgy, ahogy van. És ez igaz minden egyes szegmensére az életnek”

– jelentette ki.

Kritizálta a Fidesz mellé álló celebeket és a párt kommunikációját, különösen a Dopemannal való kapcsolatot is. A Fidesz-közeli előadókról, például Curtisről azt gondolja, hogy számukra nincs visszaút, és szerinte sokan közülük kényszerből, egzisztenciális okokból álltak a párt mellé. A legfájdalmasabban azonban egyik legjobb barátja, Pápai Joci szerepvállalása érintette.

„Ő az egyik legjobb barátom 25 éve. És nekem az felfoghatatlan volt, hogy azoknak az embereknek a rendezvénye van, akik engem tönkre akartak tenni”

– mondta, hozzátéve, hogy a barátságuk valószínűleg túléli ezt a konfliktust.

A nagy sikerű Csurran Cseppen című daláról és a Bindzsisztán kifejezésről elmondta, hogy az a „balkáni, suttyomban megoldós” mentalitásra utal, ahol a kapcsolatok mindent felülírnak. A klipben szereplő, Magyar Péterre feltűnően hasonlító pincér szerinte teljes véletlen volt. A szerepet eredetileg más játszotta volna, de egy időpontváltozás miatt végül a klip egyik rendezője, Elek Péter ugrott be, akinek a karaktere hasonlít a Tisza Párt vezetőjére. „Szerintem az egy ilyen isteni sugallat, vagy az ilyen, ahogy Maradonának az Isten keze szólt bele abba, hogy pont a Peti csinálta” – mondta nevetve.

A dal megjelenése utáni időszakot puha diktatúraként írta le. Állítása szerint komoly retorziók érték. „Érdekes módon két héttel utána azonnal kaptunk olyan ellenőrzéseket különböző szervektől, amiket addig nem” – közölte. Megemlítette azt is, hogy egy telekommunikációs céggel kötött szerződését felbontották és bulikat is visszamondtak.

„Gyakorlatilag ez mi más, hogyha nem egy olyan puha diktatúra”

– tette fel a kérdést.

Szerinte Magyarország afelé sodródott, hogy egy „fehérorosz rendszer” alakuljon ki.

„Egy ilyen rendszerben az ilyen típusú embereket, mint én, azokat vagy felakasztják, vagy börtönbe küldik. Tehát akinek ekkora pofája van, az előbb-utóbb nem jár jól egy ilyen rendszerben”

– fogalmazott.

A visszatérő Heti Hetesről elmondta, hogy szerinte a műsor azért szünetelt tíz évig, mert a brand „kiégett”. A TV2-től való távozásáról pedig elárulta, hogy annak hátterében nem politikai, hanem egy pénzügyi vita állt, ami az egyik műsorvezetőtársa fizetésével kapcsolatos volt.

Az interjú végén elárulta, hogy már készül a Csurran Cseppen 2., amihez egy 25 perces, eredeti „bindi” nyelven forgatott kisfilmet is tervez.

A teljes interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fordulat a Petőfi TV-ben: Szeretnénk nyitni azok felé az alkotók felé, akik eddig még nem szerepeltek nálunk
A Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vezetői a választás másnapján tartalmi megújulást jelentettek be. Az ígéret szerint nyitnának a korábban mellőzött előadók felé is.


Alig egy nappal a vasárnapi választás után „új fejezetet” hirdetett a Petőfi TV. Az Esti Kornél című műsorban a csatorna műsorvezetői szélesebb nyitást és eddig mellőzött alkotók bemutatását ígérték, ami fordulatot jelenthet a közmédia évek óta kritizált műsorpolitikájában.

A bejelentés hétfő este, a csatorna fő esti magazinműsorának felvezetésében hangzott el. A Telex szerint Barna Zsombor műsorvezető arról beszélt, hogy a jövőben sokkal több előadót vonnának be a műsorfolyamba.

„Ma pedig egy új fejezet kezdődik! Mától ugyanis sokkal szélesebb körben mutatunk be nektek zenészeket, énekeseket, és előadóművészeket, és még több színházi, valamint kulturális élménnyel jelentkezünk nektek.”

Társa, Márkus Gréta ehhez hozzátette, hogy a csatorna olyanoknak is teret adna, akik eddig nem jutottak lehetőséghez.

„Szeretnénk nyitni azok felé az alkotók felé, akik eddig még nem szerepeltek nálunk, mert hiszünk benne, hogy nagyon sok érdekes és értékes zene, zenész van a magyar zenei világban”

– mondta.

A műsorvezetők az előző napi választást nem említették, a hangsúlyt kizárólag a csatorna tartalmi megújulására helyezték.

Az ígéret azért is bír nagy jelentőséggel, mert az M2 Petőfi TV-t az elmúlt években többször is az a vád érte, hogy következetesen mellőzi a kormánykritikus előadókat.

A csatornán került sor az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb cenzúraügyére is, amikor Beton.Hofi A38-as koncertfelvételén lehalkították a rappernek azt a sorát, amely a Pegasus-botrányra és Orbán Viktorra utalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: