HÍREK
A Rovatból

Gulyás szerint közérdek fűződik ahhoz, hogy a nyilvánosság megtudja, kik zavarták meg Lázár gyöngyösi fórumát

A minisztert a kormányinfón kérdezték a Lázár János ellen tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásáról. Szerinte a kormány csak azután kommunikált erről, hogy a sajtó már nyilvánosságra hozta az adatokat.
DKA - szmo.hu
2026. február 05.



Többször is szóba került Lázár János ügye a csütörtöki kormányinfón, miután szerdán kiderült, a rendőrség nem igazoltatott senkit a miniszter botrányba fulladt gyöngyösi fóruma után. Ez azért volt meglepő, mert Lázár a keddi pusztaszabolcsi Lázárinfója után újságíróknak azt mondta, az ellene tiltakozó romákat „nyilván igazoltatta a rendőrség, utána a belügyminiszter nyilván jelentette a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó”. Állítása szerint így jutott a kormány a tüntetők bűnügyi adataihoz, amelyet aztán Lázár egyik Facebook-videójában fel is használtak.

Gulyás Gergely a közmédia kérdésére azt mondta, a rendőrség nem Lázár Jánost, hanem az RTL-t cáfolta meg, ugyanis szerinte a csatorna Híradója állította azt, hogy a gyöngyösi fórum után igazoltatások történtek. A sajtótájékoztatón később az RTL munkatársa ismét felhozta a témát, idézve Lázár szavait, mire Gulyás úgy reagált, hogy a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvény hatósági védelmet élvez.

„Egy rendezvénynek a békéjét és biztonságát a hatóságoknak - függetlenül attól, hogy azt ki tartja - lehetőség szerint szavatolni kell. Ennek igenis eszköze az, hogy akik ezt megzavarják, azokat igazoltatja a rendőrség. Ott nyilvánvalóan megzavarták.

Tehát azt a következtetést Lázár úr okkal vonta le, hogy vélhetően azokat a személyeket, akik egy jogszerűen tartott rendezvényt megzavarnak - ráadásul még egy nemzetbiztonság alatt álló személy is tartja ezt -, azokat igazoltatják. Ez egy okszerű következtetés. Arról, hogy így volt, vagy nem így volt, a rendőrség tud nyilatkozni”

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy „Lázár János feltételezése nehezen minősíthető nem teljesen megalapozottnak”.

Amikor a riporter visszakérdezett, hogy ha a rendőrség megmondta, hogy nem igazoltatott, akkor milyen hatóságnak kellett volna intézkednie, mire Gulyás csak azt ismételgette, hogy az „illetékes hatóság”, konkrétumot nem mondott.

Azt is kijelentette, hogy a tiltakozók bűnügyi adatait sehol nem használta a Fidesz azelőtt, hogy a sajtóban, elsőként a Magyar Nemzetben ezek megjelentek volna. Mint mondta, Lázár János Facebook-videója, benne az adatokkal azután jelent meg, hogy a sajtó nyilvánosságra hozta.

„Ma már azt is tudjuk, hogy egy, a TISZA Párthoz szervesen kötődő személy megbízásából kik mentek oda pénzért, és zavarták meg Lázár János gyűlését. Szerintem ennek van jelentősége. Igenis fűződik közérdek ahhoz, hogy a nyilvánosság ezt a tényt megismerje”

– jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e bocsánatot kérni azoktól a tüntetőktől, akik az erkölcsi bizonyítványukkal igazolták, hogy nem követtek el bűncselekményt, Gulyás azt mondta, ha valakiről valótlanul állítják, hogy bűncselekményeket követtek el, akkor indokolt a bocsánatkérés. Önmagában az erkölcsi bizonyítvány azonban ezt nem feltétlenül igazolja, mert abban a bűncselekményeket csak egy meghatározott ideig kell feltüntetni, tehát nem perdöntő bizonyíték.

Arra a felmérésre, amely szerint a megkérdezettek 55 százaléka úgy gondolja, Lázár Jánosnak le kell mondania, a miniszter úgy reagált, hogy „politikailag vágyvezérelt kutatásoknak” tekintik ezeket, nem hiszi, hogy bármilyen valóságalapja van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró Lázár Jánosról: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
Lázár János Rétvári Bence képviselővel tartott lakossági fórumot Vácon. Az eseményen a miniszter kitért a 13. havi nyugdíjra és a korábbi, cigányokról szóló kijelentéseire is.


„Mert amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám”

– mondta Nagy Feró, miután tiszteletbeli rockerré avatta Lázár János építési és közlekedési minisztert. A zenész a váci Lázárinfón tette fel az első kérdést, miután méltatta a minisztert.

Lázár János február 5-én tartott lakossági fórumot Vácon, Rétvári Bence KDNP-s képviselővel közösen – írta a 24.hu. Nagy Feró a felszólalásában arra is panaszkodott, hogy ma már mindenki tud énekelni, majd azt tudakolta, mi a terv arra az esetre, ha az ukránok beavatkoznának a magyar választásokba.

Az eseményen

egy kérdező véletlenül miniszterelnök úrnak szólította Lázárt, aki félmosollyal hallgatta a közönség nevetését és tapsát.

„Meg se merek szólalni, még baj lesz belőle” – reagált a miniszter. Az eset később megismétlődött, de arra Lázár már nem reagált.

A fórumon az első kérdések szinte kizárólag a kormánypárti narratívába illeszkedtek. Olyan kérdések hangzottak el, hogy miért akar Ukrajna még több pénzt, a Tisza Párt valóban ki akarja-e vezetni a 13. havi nyugdíjat, és mit tud Magyar Péter, amivel egyből visszaszerezné az uniós forrásokat. Lázár szerint Magyarország jelenleg egy M2-es autópálya árát fizeti be az uniós költségvetésbe, a befizetést pedig emelni fogják, a támogatásokat csökkentik, a váciaktól beszedett eurókat pedig Ukrajnába küldik. A 13. havi nyugdíj kapcsán elárulta, hogy Magyarországon ma egyetlen ember van, aki ötmillió forint feletti nyugdíjat kap. Az uniós forrásokról azt mondta, azokat Orbán Viktor is haza fogja tudni hozni, ha elegen szavaznak rá.

A miniszter kitért a korábbi, cigányokról szóló mondataira is. Elmondta, sokan tanácsolták neki, hogy ne tartson Lázárinfókat, de ő őszintén, a jobbítás szándékával beszél. A „tartalék” szó körüli vitáról azt mondta, ő a szót úgy értette, hogy több százezer, a szegény rétegekből kikerülő magyar munkába állítását szeretné.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesz kampányáról: Ugyanazt teszik, amit a legutóbbi elcsalt romániai elnökválasztás során orosz segítséggel csinált a végül kizárt román jelölt
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt a jelöltjeiket lejárató, személyiségi jogokat sértő tartalmakkal támad. Arra kéri a híveit, hogy jelentsék a hazug posztokat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Magyar Péter a Facebookon arról írt, hogy állítása szerint a Fidesz az utóbbi napokban az eddigieknél is jobban felerősítette a TikTokon folytatott dezinformációs kampányát. A Tisza Párt elnöke szerint „ugyanazt teszik, amit a legutóbbi elcsalt romániai elnökválasztás során orosz segítséggel csinált a végül kizárt román jelölt:

központilag irányítottan, milliárdokba kerülő, mesterséges intelligenciával gyártott videók ezreivel árasztják el a fiatalok által különösen kedvelt felületet.”

Magyar Péter azt állítja, hogy „a Fidesz által alkalmazott nyílt választási csalás totális hazugságokon, a TISZA jelöltjeinek lejáratásán, személyiségi jogokat durván sértő, dehumanizáló tartalmakon nyugszik.” Majd úgy folytatta:

„elképesztő mélyre süllyedt a hatalma elvesztésétől jogosan rettegő kormány.”

Posztja végén arra kéri „minden jóérzésű honfitársát”, hogy az eddigieknél is jobban aktivizálják magukat az összes közösségi felületen, hogy közösen ellensúlyozni tudják a „Fidesz hazugságcunamiját”. Azt is kérte, hogy minden felületen jelentsék a hazug, rágalmazó, hamis tartalmakat.

Az elmúlt hónapokban több független magyar médium is dokumentálta, hogy kormánypárthoz köthető szereplők terjesztenek mesterséges intelligenciával generált, Magyar Pétert lejárató videókat. A romániai párhuzam kapcsán fontos, hogy a 2024-es elnökválasztás első fordulójának eredményét a román Alkotmánybíróság megsemmisítette a TikTokon zajló, összehangolt manipulációk és az orosz befolyásgyanú miatt.

A szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu látványos, főként TikTok-vezérelt előretörése és későbbi kizárása után a platform több tízezer gyanús fiókot távolított el.

Egy novemberi Publicus-kutatás szerint a magyar választók nagy többsége az MI-vel hamisított kampányvideókat választási csalásnak tartja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Vásáry Tamás
93 éves korában elhunyt Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester. A Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti a nemzetközi hírű művészt.


Kilencvenhárom éves korában elhunyt Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a nemzet művésze. A halálhírt a Magyar Művészeti Akadémia közölte pénteken az MTI-vel; a köztestület a Szent István Renddel is kitüntetett művészt saját halottjának tekinti.

Vásáry Tamás 1933-ban született Debrecenben, pályafutása zenei csodagyerekként indult: már egészen fiatalon rendszeresen adott zongorakoncerteket.

Mindössze hatévesen, a hivatalos korhatárt meg sem várva vették fel a debreceni Zenedébe, miután eljátszotta Liszt II. rapszódiáját. Első nyilvános koncertjét nyolcévesen adta egy Mozart-emlékesten, tízévesen pedig Dohnányi Ernő tanítványai közé került. Tizennégy esztendősen nyerte meg a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját, és ekkor határozta el, hogy karmester lesz.

Művészdiplomáját 1953-ban szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékén.

Kodály Zoltánnak meghatározó szerep jutott az életében, különösen a szülei kitelepítése után.

Kodály és Zathureczky Ede, a Zeneakadémia akkori igazgatója érte el az ifjú tehetség mentesítését. Kodály támogatásával nemcsak tanulmányait folytathatta, de munkát is kapott a Muzsika Hangversenyrendező Vállalatnál.

Nemzetközi karrierje Leningrádban és Moszkvában vette kezdetét, majd az 1950-es években kiemelkedő versenysikereket aratott Varsóban, Párizsban, Brüsszelben és Rio de Janeiróban. Előbb Belgiumban, majd Svájcban élt. 1958-ban megjelent Liszt-lemezét Angliában „az év legjobb lemeze” címre jelölték.

1960-ban Londonban, 1962-ben pedig a New York-i Carnegie Hallban debütált.

Az emigrációban évi átlag száz hangversenyt adott a világ legfontosabb zenei központjaiban. A Deutsche Gramophonnál felvett lemezei világhírt és folyamatos koncertfelkéréseket biztosítottak számára. Rendszeres vendége volt a Salzburgi Ünnepi Játékoknak, az Edinburgh-i Fesztiválnak és a BBC Proms koncertsorozatnak is.

Karmesteri pályája 1970-ben indult, amikor a montreux-i fesztiválon a Liszt Kamarazenekart dirigálta.

Hamarosan saját zenekara lett, a Northern Sinfonia, majd a Bournemouth Sinfonietta vezetőjeként dolgozott. Vezényelte a világ legjelentősebb együtteseit a New York-i Filharmonikusoktól a Berlini Filharmonikusokig. 1972-ben járt először újra Magyarországon, és rövidesen kurzust is tartott a Zeneakadémián. Állandó szakmai otthonra a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaránál lelt, amelynek karmestere, majd később főzeneigazgatója lett. Repertoárján a magyar kortárs szerzők – köztük Durkó Zsolt, Balassa Sándor és Szokolay Sándor – művei éppúgy helyet kaptak, mint egy teljes Beethoven-ciklus.

2013-ban megalapította a Vásáry Tamás-ösztöndíjat, 2017-ben pedig a Gyermekhíd Alapítványt, amely gyermekotthonban élő gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti egyéni mentorok segítségével. Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1951-ben Liszt Ferenc-díjat, 1998-ban Kossuth-díjat kapott.

2001-ben a legnagyobb francia művészeti kitüntetéssel, a Chevalier des Arts et Lettres érdemrenddel, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.

2015-ben ismét a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek főzeneigazgatója lett. 2017-ben a Magyar Szent István Renddel tüntették ki, 2020-ban pedig Dohnányi Ernő-díjban részesült. 2023 szeptemberében, 90. születésnapján ünnepi hangversenyen köszöntötték a Zeneakadémián. 2024-ben jelent meg az előtte tisztelgő, A kilencvenen túl… Hommage a Vásáry Tamás című kötet, és ugyanebben az évben a Bartók Rádió életműdíjasa lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
VIDEÓ - Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfó utolsó perceiben, amikor kényes téma került szóba, a megjelent közönség hangosan fejezte ki nemtetszését.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



A váci Lázárinfó utolsó perceiben a sajtó munkatársai tehettek fel kérdéseket a miniszternek, de amikor kényes téma került szóba, a megjelent közönség hangosan fejezte ki nemtetszését, kifütyülték az újságírókat, valaki pedig azt kiabálta be az RTL riporterének: "Te hülye vagy".

Az újságírók szembesíteni próbálták Lázár Jánost azzal, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, ami szerint igazoltatták a Gyöngyösön tiltakozó romákat, és innen derültek ki a bűnügyi adataik.

Lázár János azonban az összes kérdésnél kitért a válasz elől, és azt mondta, Gulyás Gergely már mindent elmondott a Kormányinfón, ennél többet ő sem tud mondani. Megismételte, hogy szerinte az RTL állította, hogy igazoltatások történtek, így a rendőrség szerinte az RTL-t cáfolta. Ehhez Lázár annak ellenére is ragaszkodott, hogy valójában az RTL csak idézte az általa elmondottakat.

Lázár János a Telex kérdéseire is azonnal visszatámadt.

„Miért fontos a Telexnek a bűnözők joga ennyire? Miért nem ezek mellé az emberek mellé állnak önök? Ez a kérdés. Gulyás miniszter úr mindent elmondott, pontosan erre a kérdésre, szó szerint válaszolt. Annál többet nem tudok mondani, ott minden válasz megvan.”

Később arról beszélt, nem érdeklik a bűnözők jogai.

„Nem érdekel bűnözők személyiségi joga. Sajnálom, hogy az RTL a bűnözők oldalára áll a tisztes polgárokkal szemben” - fogalmazott.

Utána már finomított az álláspontján.

Én azt mondtam, hogy azok a bűnözők, akik a fórumomat megzavarták és fenyegették a választópolgárokat, azok nem érdemelnek ilyen típusú védelmet. Ez az én álláspontom.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: