Bod Péter Ákos: Mi, adófizetők fogjuk állni a fideszes osztogatás számláját, amelyből a gyerekeinknek, unokáinknak is jut
A 2022-es modellt követve elindult a nagy kormányzati pénzeső, amitől a Fidesz a választási esélyek megfordulását reméli. Az előző kampánykor bevezetett 13-ik havi nyugdíj mellett érkezik a 14 havi nyugdíj első részlete. Kiterjesztette a kormány az életre szóló SZJA-mentességet a 40 év alatti anyákra, de ide sorolható a 3%-os lakáshitel, az Otthon Start program is. És, ahogy négy éve, a fegyveres testületek tagjai fegyverpénzt kapnak, ami fél éves illetményüknek felel meg.
Mindeközben az ország gazdasági teljesítménye továbbra is stagnál, és az árakat csak az árrésstoppal tudják kordában tartani. Mekkora szerepe lehet az osztogatásnak a választási eredményben? Hogyan lehet kezelni egy ilyen pénzkiáramlást egy növekedésre képtelen gazdaságban? Mit tehetne ezzel a TISZA, ha esetleg megnyerné a választásokat, és mit tehetne a Fidesz, ha ők győznének? Erről beszélgettünk Bod Péter Ákossal, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökével.
— Most indul be az igazi nagy osztogatás. Februárban jönnek a tizenharmadik havi nyugdíjak, elindult a 40 év alatti kétgyermes anyák szja-mentessége, és jön a fegyverpénz is, ami nem kis összeg. Milyen hatása van mindennek?
— A lakosságra gyakorolt hatás alapvetően pozitív, a pénzosztás ilyen hatását egyébként a GKI konjunktúraindexei is mutatják. A fogyasztói hangulat, amely elég nyomott volt az elmúlt években, a tavalyi év közepétől kissé emelkedik, ahogy belépnek a hangulatjavító intézkedések: több pénz áll a házhoz, indultak bizonyos adócsökkentések, bejelentettek kedvezményes hiteleket. Az üzleti várakozások viszont inkább gyengülnek. És valóban, ahogy említette, az év elején elég jelentős egyszeri, illetve az adómentességet tekintve folyamatos pénzáram éri a háztartásokat.
— Az adómentességet tekintve folyamatos?
— Igen, igen. Sok családnak már az első fizetésénél, amit a cégétől kap, kevesebbet vonnak le az idén, és ez tartós hatás. Más eset a fegyverpénz, ami hat havi fizetés, mint az előző választást megelőzően is. Eltelt négy év, ki lehet számolni, hogy ezek valóban százmilliárdos tételek, amelyek keresletként fognak megjelenni a piacon. A lakásépítési, kedvezményes kamatozású hitelek szintén folyamatos költést generálnak, bár majd meglátjuk, milyen lendületet vesz a folyamat. A Fidesz-kormányzat visszatérően azzal kalkulál, hogy a választásokat megelőző hetekben, de inkább egy jó fél éven belül történjen mindez. Nem csak az utolsó hetek számítanak.
És ha majd megkérdezik, hogy rosszabbul éltél-e, mint négy éve, akkor ugyan sokaknál igen lenne a válasz, ám négy évre már nehezebb emlékezni, de arra igen, hogy az elmúlt hónapokban valamivel több lett a zsebében. Ez az Orbán-kormányok visszatérő eszköze, és miután bevált, ragaszkodnak is hozzá. A gazdaságpolitikájukba sem sok fantázia szorult, ezért visszanyúlnak ahhoz, ami bevált: hangulatjavító kormányzati aktivitás szavazás előtti időkben. Mivel januárban kivételesen januári idő volt, a kormány rögtön hozzányúlt a rezsicsökkentésnek nevezett hatósági árszabályozáshoz. Ez is arra irányul, hogy a költségvetésből vagy a költségvetésbe előbb-utóbb befizető nagyvállalatok terhére a háztartások egy nem jelentéktelen része úgy érezhesse, kapott a kormánytól valamit.
— 2022-ben ezt jól időzítették. Most, februárban ez nincs kicsit korán a választásokhoz?
— Korán kell indítani, az a tapasztalat, hogy igazi politikai hatása akkor van az intézkedésnek, ha három-négy-öt-hat hónapon keresztül jön a pénz, mert akkor épül be a családi költekezésbe. Akkor épül be a gondolkodásba, hogy tényleg kicsit könnyebben élünk. De most sem januártól indult a voks-vásárlás, hiszen az adóintézkedést, a támogatott hitelt tavaly rakták be a már korábban elfogadott költségvetési tervbe. Pontosabban az költségvetési törvényt félretéve, ismét azon felül – ahogy a Tisza támogatottsági adatait megkapták.
Már az előző évre is nagy deficit volt betervezve, ami nem meglepő, mert az elmúlt 35 évből 34-ben jelentős hiány volt az államháztartásban. De a 2025-ös évről megismert deficitadat jóval meghaladja a betervezettet. Nagy Márton pedig nemrég be is vallotta, hogy ebben az évben nem is törekednek a már elfogadott költségvetési hiánytervet betartani, azaz az Európai Uniónak átadott, a hitelminősítők által is ismert deficitpályát bejárni. Ehelyett eleve megemelte a hiánycélt, mégpedig nem is csekély mértékben, a nemzeti össztermék 5 százalékára. Hogy az mennyi, annak megítéléséhez már a laikus is tudja, hogy az EU-ban él egy három százalékos norma. Azt pedig nem tudjuk, hogy ténylegesen mennyi lenne a 2026-os költségvetési hiány végső száma, mert biztos, hogy a következő parlamentnek nagyon hamar foglalkoznia kell ezzel az üggyel.
A bevételi oldalon kiesnek tételek, az SZJA-csökkentésekkel például nagyon nagy összegek, ráadásul tartósan, léteznek például életfogytig szóló adókedvezmények. És vannak olyan kiadási tételek is, mint például a nyugdíjnál meghirdetett plusz juttatás, amiknek most csak az első része érkezik, majd azt követi idővel a többi. Ezeket összeadva óriási állami bevételkiesés keletkezik, miközben nagyok és növekedők az állami kiadások. Hogy ki fogja az így előálló deficitet finanszírozni? Addig világos a válasz:
De vajon a hazai és nemzetközi megtakarítói közösség hajlandó-e ennyi pénzt kölcsönadni? És persze ott az igazán nagy kérdés, hogy ha hozzájut is az állam hitelekhez, nem olcsón, és ezzel ismét időt nyer, képesek leszünk-e eljutni olyan költségvetési állapotba, amelyik fenntarthatónak néz ki? Nem átmenetileg elviselhetőnek, hanem fenntarthatónak. Ez a mostani folyamat ugyanis nyilvánvalóan nem fenntartható.
— A GKI konjunktúraindex most is jóval alacsonyabb, mint 2022-ben ilyenkor. Ez jelezheti azt, hogy bár sokkal nagyobb összegről van szó, de ezek az intézkedések mégsem olyan hatásosak, mint akkor voltak?
— A lakossági és társadalmi közhangulat most egészen más, rosszabb. Ha visszapillantunk: a 2021–22-es éveket tekinthetjük post-covid időszaknak, a járvány utáni visszatérés éveinek. Erre a trendre pakolta rá a rengeteg állami kiadást az Orbán-kormány 2021 nyarától, amikor a sokféle ellenzéki párt választási összefogása esélyesnek látszott. A költekezés feljebb tolta a gazdasági trendet, és azzal együtt azt, amit az emberek a saját anyagi helyzetükről és annak kilátásairól érezhettek, gondolhattak. Viszont miután ez a túlfűtött és fenntarthatatlan hullám lefutott, a rákövetkező években, egészen a mai napig, az egyéni, és nemkülönben a céges, helyzetértékelés országos átlaga nagyon elmarad a korábbi időszaktól, és nem is a csúcsoktól.
Bárhova nézünk, keletre, nyugatra, északra vagy délre, az európai szomszédjaink, a háborúban álló Ukrajnától eltekintve mindenhol jobban veszik a kanyarokat. Azt, hogy baj van az országgal, más felmérések is mutatják, nem csak a saját helyzetünkre vonatkozó mutatók alacsony szintje. A fogyasztói közérzeten most kicsit javíthat, ha pénzt dobnak az embereknek. De minden felmérésből, tapasztalatból és személyes kapcsolatrendszerből az látszik, hogy az emberek jelentős részében tudatosult: az országgal gond van.
— Ez kicsit a Kádár-korszak végi életszínvonal-politikára emlékeztet, amikor hitelből próbálták fenntartani a növekedést, ami végül persze nem sikerült.
— Én is azt gondolom, hogy van egyfajta történelmi párhuzam. Gondoljunk 1987–88-ra. Akkor is lehetett tudni, hogy az a relatív jólét, ami akkor a sorstársainktól megkülönböztetett minket, fenntarthatatlan. Akkor még mondhatták, hogy „bezzeg a lengyelek” vagy „bezzeg a románok” milyen vacakul állnak hozzánk képest. Most is adósságból élünk, amiről vagy tud az állampolgár, vagy igyekszik nem tudomást venni, a kormányzat pedig nem segít a tisztánlátásban. De ha a magyar polgár mégis körbe néz, akkor már nem románozhat. Azt pedig, hogy „bezzeg a lengyelek még így sem állnak”, pláne nem mondhatja. Lengyelország tavaly 4 százalékos növekedési pályán volt, és gondolom, idén is lendületben marad.
— A négy évvel ezelőtti választási osztogatást még elinflálták, de a mostani intézkedések nagyobbnak tűnnek. Lehetséges ezt is elinflálni? Vagy a 2022-es infláció csak egy könnyű nyári teadélután volt ahhoz képest, ami ránk vár?
— Az elinflálást én semmiképpen sem tanácsolnám. Ráadásul a hivatalban lévő kormány számára is kockázatos. Amikor említjük, hogy rossz a közhangulat (egyébként nem csak nálunk, az Egyesült Államokban is), annak oka, hogy a Covid utáni inflációs sokk ugyan mára lefutott, de az áremelkedés nem tűnt el. Magyarországon a helyzet egyáltalán nincs rendben. Itt van ez a 3-4 százalék közötti fogyasztói árindex, ahogy a KSH méri. Ahogyan méri, hiszen tele vagyunk árrögzítésekkel, ársapkákkal, néhány fontos ágazat szereplőit a kormány nyomatékosan felkérte, hogy júniusig ne emeljenek árakat, mint a gyógyszeripar, pénzügyi szektor esetén, a rezsiköltségek egy részét a szolgáltatókra terheli, amelyek ezt majd idővel visszatolják a fogyasztókra, tehát
A hivatalos magyar árindexnövekedés 3-4 százaléka önmagában talán nem kirívóan magas, de ez a korábbi magas inflációra rakódik rá. Emiatt az inflációs érzékenység megnőtt. Szerintem a Nemzeti Bank Varga Mihály elnök úr vezetésével azért is tartja magasan a kamatszintet, és igyekszik erős forintot tartani az euróhoz képest, hogy ne kapjon még egy lökést a mostani infláció. Tehát én azt remélem, senki sem a pótmegoldással kezdi az államháztartási stabilizálást, hanem az alapmegoldással.
Ha engem kérdez valaki, alapvetően a kiadási oldalon kellene, de nyilván hozzá kell nyúlni mind a kiadási, mind a bevételi tételekhez. Ez a következő parlamentre vár, mert ami az elmúlt években, évtizedekben, de főleg az elmúlt öt évben történt, azt lehetetlen meghosszabbítani.
— Ha a Tisza Párt nyer, és hozzá kell nyúlnia a költségvetéshez, a Fidesz rögtön megszorításokat kiált majd. Létezik olyan lélektani pillanat egy új kormány számára, amikor például a meggondolatlanul bevezetett, életre szóló adómentességeket vissza lehetne vonni?
— Én csak annyit mondok: a Fidesz választási veresége esetén nyilván egy olyan helyzet áll elő, amely tényleg több, mint egy kormányváltás. Alkalmat ad arra, hogy például a gazdaság és társadalom tényleges viszonyait feltárják. Mert eddig a kormánypropaganda letagadta a rossz híreket, és a nagy közönséget a jóhír-kampánnyal bombázta. Tehát
Ennek a képnek a bemutatása önmagában arra kellene sarkallnia a felelős parlamenti képviselőket, hogy minden egyes kiadási tételt felülvizsgáltassanak a pénzügyminisztériummal. Azért itt össze lehet kaparni jó pár százmilliárdot kapásból, és néhány ezer milliárdot pedig kemény munkával, egy-két év alatt. A gazdasági növekedés is kulcskérdés.
Ezért a stabilizálás, ami elkerülhetetlen, nem szükségszerűen olyan mechanikus pénzügyminisztériumi kiigazítás, amelyet a 1970-es évek közepétől az idősebb korosztály már néhányszor megélt, és amitől mindig frász jön az újságolvasóra, amikor a gazdasági bajokról hall. De az országnak szembesülnie kell azzal, hogy milyen állapotba kerültünk. Ezt nem lehet eltagadni.
— A Tisza Párt részéről sokat hangoztatott kincstári optimizmusnak, miszerint a hazahozott uniós források és a felesleges pénzköltések, mint a propaganda vagy a látványberuházások leállítása elegendő alapot teremtenek a stabilizációhoz, van realitása?
— A legnagyobb kérdés, ahogy én látom, Magyarország helyének megtalálása a gyorsan változó Európai Unióban. Ha a következő kormány maga mögött hagyja a keletre kacsingatást, és mindenféle különös rezsimmel való különös üzletelés stílusát, valamint az állandó belenyúlkálást a gazdaság működésébe, és egyszerűen polgári irányt vesz, világossá téve, hol van a magyar gazdaság helye, akkor azok az elhalasztott beruházások, amelyek fájóan hiányoztak az elmúlt három évben, újra előkerülhetnek. Azok a tervek ugyanis ott vannak a vállalkozók fejében, mert a vállalkozás logikájából kiindulva mindenki szeretne ötről hatra jutni. Ha azt látja, hogy van jövő, akkor előveszi azokat a terveket, amiket eddig a felső fiókban tartott. Ezért azt gondolom,
Persze, amiről én beszélek, az egy-két év, a fennálló nyomasztó helyzetre nem ad azonnali megoldást. Másfelől viszont csak és kizárólag ezen az úton tudom elképzelni, hogy ezt a hólabdaszerű eladósodást meg lehessen fékezni.
— Ha marad a Fidesz, mit tud csinálni ugyanezzel a helyzettel?
— El sem tudom elképzelni, hogy a mostani kormányzat további hatalomban maradása esetén hogyan lehetne nagy társadalmi károkozás, veszteségek és a családok nyakába varrt nagy áldozatok nélkül konszolidálni az államháztartást. Az eddig kialakult minta az egymást követő Orbán-kormányoknál: a terheket szétterítik a jövőre inflációs formában, és a gazdasági szereplőkre telepítik az adóbeszedés ódiumát elég különös módon, azáltal, hogy különféle adók, olyan pótadók, járadékok pakolódnak rájuk. Ezen a módon egyszerűen nem hiszem, hogy megoldható lenne a helyzet. A választás számomra tehát igen egyszerű, és nem pártpolitikai, hanem logikai alapon. A „folytatás” program, amit a kormány most hirdet, nyilvánvalóan komolytalan.
Az eddigi kormányzati stílussal és eszköztárral nem lehet felszabadítani az energiákat. Sőt, az a félelmem, hogy lesznek nem kevesen, akik eddig kivártak, és a beruházási adatok mutatják ezt a várakozást, hiszen a beruházások azért csökkennek, mert nincs új beruházás, végleg feladják. Azok az ázsiai hátterű nagy projektek, amik belépnek, egyáltalán nem képesek egy egész gazdaság beruházási deficitjét helyreállítani, maguk is szigetszerűen működnek az országban, nem emelik meg a gazdaságot. A gazdaságot az a több százezer magyarországi, magyar és nem magyar vállalkozó, cég és intézmény képes megemelni, amelyik horizontot szeretne látni maga előtt. Amíg kétségeik fűződnek a magyar rezsim uniós beilleszthetőségéhez, addig ez nem fog menni. Az Orbán-rendszernek nem kell meghosszabbítania azt, amit csinál; a mostani folyamatokból következik, hogy szembemegy az autópályán a többiekkel.
— Azt is mondta, hogy ezt nem lehet folytatni. Akkor mégis mit tudna csinálni egy újrázó Fidesz-kormány?
— Ha az eszközök az infláció, a nyílt és rejtett megszorítás, az tönkretenné a gazdaságot. A folytatjuk” terv nem reális. Ezt a politikát egyszerűen nem lehet folytatni. Az Európából kikacsingatás nem stratégia, és közben le lehet csúszni az új és ígéretes európai folyamatokról. Amit tehát a mostani kormány felmutat jövőképként, az holtbiztosan nem megoldás Magyarország gondjaira. Értelmes megoldás híján mi lenne velünk? Nem tudom, az élet majd gyárt valamit. De annak találgatása már nem a közgazdaság elemző hivatása. Marad a béljóslás, a madarak röpte, kávézacc.
