KÉK HÍREK
A Rovatból

Sokkoló tragédia: meztelenül találtak rá a meggyilkolt magyar lányra Ausztriában

A 19 éves magyar nő holttestére és 51 éves apjáéra az osztrák Welsben találtak rá, miután a lány munkahelye jelezte az eltűnését. A rendőrség szerint a tragédia december 25. és január 7. között történhetett.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 09.



Hetekig feküdhetett holtan egy 19 éves magyar nő a welsi lakásában, Ausztriában, mielőtt a rendőrök rátaláltak. A borzalmakat csak fokozta, hogy nem messze onnan, saját otthonában megtalálták a lány 51 éves apjának holttestét is. A nyomozás azután indult, hogy a fiatal nő munkahelyéről jelezték, hetek óta nem látták őt – írta a Blikk.

A rendőrök először a nő lakásába hatoltak be, ahol a holttestet már annyira rossz állapotban találták, hogy a halál okát csak a boncolás tudja kétséget kizáróan megállapítani.

Ezután keresték fel az apát, aki néhány utcával arrébb élt. Mivel ő sem nyitott ajtót, az ő lakásába is bementek, ahol holtan találták. A gyanú szerint az apa végzett a lányával, majd önmagával.

A tragédia vélhetően december 25. és január 7. között történt. A család az első időpontban tért vissza Magyarországról, a lánynak pedig a másodikban kellett volna először munkába állnia.

„Jelenleg az édesapa gyanúsítható azzal, hogy megölte a lányát – véglegesen azonban ezt csak akkor lehet majd kijelenteni, ha rendelkezésre áll a rendőrség zárójelentése, valamint az írásos boncolási szakvélemény” – mondta Kerstin Kutsam, a welsi ügyészség szóvivője. Búcsúlevél a nyomozás jelenlegi állása szerint nem került elő.

Az apa és enyhén értelmi fogyatékos lánya körülbelül öt éve éltek Welsben. A lány egy olyan szociális szervezetnél dolgozott, ahol kifejezetten hátrányos helyzetűeket foglalkoztatnak.

Az édesanya Magyarországon él, a szülők már korábban elváltak, a bíróság pedig az apának ítélte a lány felügyeleti jogát. A szomszédok az osztrák sajtónak arról beszéltek, hogy az apa sokszor erőszakosan viselkedett a lányával, és gyakran hallottak kiabálást a lakásból. „Szinte mindenkivel összeveszett, akivel valamilyen problémája volt” – mesélte az egyik lakó.

Úgy tudni, korábban feljelentés is született a férfi ellen, mert erőszakosan bánt a gyerekével.

Az osztrák hatóságok azt gyanítják, hogy a kettős tragédiához az vezethetett, hogy az apára akkora lelki terhet rótt lánya betegsége, amit már képtelen volt feldolgozni. Felmerült az is, hogy a gyilkosság egyfajta bosszú lehetett, amivel az apa a volt feleségén akart elégtételt venni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,

török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.

Az is kiderült, hogy

a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,

ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
24.hu: kirepült a kisbuszból, életveszélyesen megsérült az M1-esen balesetező moldáv kocsi sofőrje
A moldáv rendszámú kisbusz vezetője feltételezések szerint elaludhatott a volánnál, ezért ütközött neki egy, a korábbi baleset miatt álló teherautónak az M1-es autópályán. Őt és egy másik utast kórházba szállítottak, hét másik utas a helyszínen meghalt.


A moldáv kisbusz sofőrje az ütközés erejétől kirepült a járműből, de egy utasával együtt túlélte a péntek hajnali, M1-es autópályán történt tragédiasorozatot, amelyben összesen nyolcan vesztették életüket – írta a 24.hu.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a lapnak, hogy a kisbusz vezetője a tragédia egyik túlélője.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Szűcs Brigitta a két túlélő sérüléseiről részletesen is beszélt.

„Egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaink a győri kórházba, egy férfi súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a feltételezések szerint mind a török kamion, mind a moldáv kisbusz vezetője elaludhatott a volán mögött.

A tragédiasorozat péntek hajnalban, kevesebb mint egy óra alatt történt Győr közelében. Az első baleset 4:30 körül következett be az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, ahol egy török kamion egy tereléssel elzárt úton leállított munkagépnek ütközött, majd kigyulladt. A sofőr a helyszínen életét vesztette.

Alig háromnegyed órával később, 5:15 körül, mintegy 1600 méterrel arrébb egy moldáv rendszámú kisbusz – vélhetően a belassuló forgalom miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán teherautó hátuljának. A kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten meghaltak.

A helyszínen készült felvételek alapján az érintett szakaszon forgalomterelés volt érvényben, amit sárga útburkolati jelek és munkagépek is jeleztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.


Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.

A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.

Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.

A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,

ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.

A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.

Képgaléria a két halálos balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Balatoni lakásából irányította a milliárdos számlagyárat, de a NAV közbeszólt, mielőtt Thaiföldre menekült volna
Egy férfi a balatoni ingatlanjából irányított egy, az államnak 800 millió forintos kárt okozó számlagyárat. A nyomozók azelőtt csaptak le rá, hogy a teljes bűnszervezetet Thaiföldre költöztethette volna.
M.M. / Fotó: NAV - szmo.hu
2026. június 12.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal zalai nyomozói csaptak le egy csaknem 800 millió forintos csalást elkövető bűnszervezetre, amelynek felszámolásakor 25 embert állítottak elő. A hatóság több mint 1,2 milliárd forint értékben rendelt el vagyonbiztosítást és hajtott végre lefoglalásokat – írja az MTI a hatóság pénteki közleménye alapján.

A NAV által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen tartottak razziát a pénzügyőrök, a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.

A hálózat irányítója balatoni ingatlanából vezette a műveleteket, és az elfogásakor kiderült, hogy a központját éppen Thaiföldre akarta áthelyezni.

A szervezet vezetőjének balatoni lakása feletti irodában működött a központ, ahol a nyomozók megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, bélyegzőit, bankkártyáit és kommunikációs eszközeit. Az ügyben eddig 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötnek a bíróság már elrendelte a letartóztatását is.

A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérítésére több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket. Ingatlanokat és nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról pedig 315 millió forint feletti összeget vontak el. Emellett a hatóság csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is lefoglalt.

A nyomozás jelenlegi állása szerint egy többszintű, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot tárhattak fel.

A NAV szerint a hálózat papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást vagy informatikai szolgáltatásokat, amelyek a valóságban sosem történtek meg.

A láncolat alsóbb szintjein lévő cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, a valódi céljuk az volt, hogy a kiállított hamis számlák ellenértékét egy jutalék levonása után visszajuttassák a számlabefogadóknak.

Ezek a cégek a hamis számlák felhasználásával kerülték el a jelentős összegű áfa megfizetését. A NAV bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

Videó a NAV-akcióról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk