HÍREK
A független képviselő szerint a minisztériumi dolgozóknak „kötelezően ajánlott” volt ajándékokat venniük nehéz sorsú, gyermekotthonban élő gyermekeknek. Az államtitkár pedig ezeket, mint „minisztériumi ajándékot” adta át.
HÍREK
A 13. havi nyugdíj elvételével riogató plakátok miatt tett feljelentést egy civil szervezet, amelyet először elutasítottak. Egy felülbírálati indítvány után azonban a bíróság úgy határozott, a hűtlen kezelést is felvető ügyben a rendőrségnek ki kell vizsgálnia, hogy valósak-e a kormányzati hirdetések állításai.
HÍREK
A független képviselő nem kímélte a két „propagandistát”, akik a luxuséletük miatt keseregnek. Szerinte nem a gazdagsággal van a baj, hanem annak forrásával.
HÍREK
A színészt azzal a szenzációhajhász címmel akarták lejáratni, hogy Lakatos Márkkal maszturbált. Erre ő még hajmeresztőbb ötletekkel állt elő a kampányhoz.
HÍREK
Magyar Péter három kérdést tett fel a kormánynak a közelgő extrém hideg miatt. A politikus a szociális tűzifakeret duplázását, a közintézmények megnyitását és munkaszüneti napot követel.
HÍREK
A politikus szerint a kiadvánnyal „az adófizetők pénzén totális hazugságokat terjesztenek 4 millió példányban az országban”.
HÍREK
A TISZA programalkotásáért felelős vezetője szerint az, hogy a kormánypropaganda már a mesterséges intelligenciától sem riad vissza azt mutatja, hogy a Fidesz fél és vagdalkozik. Gajdos László megtámadását akkora öngólnak tartja, hogy azt „elmondani nem lehet”.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint a kampányban a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Index kapta meg a feladatot, hogy „mindenféle kamu, hazug áldokumentumokat hozzanak nyilvánosságra, amikre hivatkozva a pánikoló Fidesz a saját táborát riogathatja”.
HÍREK
A drámai kirohanást a portál egykori újságírójának, Vályi Istvánnak a posztja váltotta ki. Hamvas Tamás arra kérte az olvasókat, lássák, hogy a cikk nem az ő utasítására született.
HÍREK
A somogyi nőnél 850 példány maradt a riogató lapból, ami szerinte hazugságokkal hergeli az embereket. Úgy érezte, ezt már nem tűrheti el, és inkább a botrányt is vállalta.
HÍREK
A Sárkányok Kabul felett nagy elvárásokkal, hatalmas állami költségvetéssel és még nagyobb kételyekkel érkezett, de meglepően sokszor bizonyul izgalmasnak és működőképesnek. Bár messze nem hibátlan a magyar akciódráma, időnként kifejezetten magával ragad, még akkor is, ha néha botladozik.
HÍREK
Valamint azt is írta, hogy az érintettek forduljanak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, mert a NAIH vezetője, Péterfalvi Attila szerinte semmit nem tesz az állampolgárok védelmében.
HÍREK
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-val készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.
HÍREK
Mi is azt tapasztaltuk, hogy szinte nincsenek az utóbbi időben feltűnően elszaporodott fizetett AI- és egyéb videók a Meta felületein. A képviselő szerint azért van, aki átcsúszik a kapun. És szerinte a Fideszben „mindent meg fognak tenni, hogy kikerüljék az új szabályokat.”
HÍREK
A házelnök a Harcosok Órájában fejtette ki nézeteit a háborúról, a nyugati politikáról és a baloldal szerepéről. Szerinte egy „ócska politikai manipuláció” zajlik.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője szerint ha van nála alkalmasabb ember, akkor szívesen átadja a vezetést, és több meccsre fog eljutni. Beszélt arról, mit gondol a politikáról és mit tapasztal a vidéket járva.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke elítélte a bíróság Indexet megvédő döntését. Szerinte hamisított dokumentumra hivatkozva mostantól bármelyik sajtótermék megírhatná például, hogy Orbán Viktor embert akar ölni.
Népszerű
Ajánljuk