HÍREK
A Rovatból

Osváth Zsolt interjút készített azzal a fiatallal, akivel kapcsolatban pedofil bűncselekménnyel vádolták

A fiatal férfi a poligráfos vizsgálatot is vállalta, ahol arról beszélt, hogy felbérelték, és zsarolási céllal kezdett szexchatbe és pornográf képek küldésébe Osváthtal, de ezért cserébe ő semmit nem kapott.


Új videóval jelentkezett kedd este YouTube-csatornáján Osváth Zsolt. Az infulenszer ebben reagált az elmúlt időszakban őt ért vádakra.

Mint az ismeretes, Osváth egyike volt a februári, Odakint most szörnyek járnak elnevezésű ún. „influenszertüntetés” főszervezőinek. Az elmúlt időszakban „kanapéinterjúival” is népszerűvé vált egykori ValóVilág-szereplőt nem sokkal később a kormánymédiában azzal vádolták meg, hogy néhány éve, 30 évesen szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiúval. A Pesti Srácok kormánypárti újságnak később ezzel kapcsolatban helyreigazítást kellett közölnie, elismerve, hogy valótlanságot állítottak egy botrányos TikTok-videóiról elhíresült transzvesztita influenszer állítólagos információi alapján. A PS akkor azt közölte:

„A 2024. március 3. napján „Transznemű influenszer állítja: kiskorú fiúval létesíthetett homoszexuális kapcsolatot Osváth Zsolt” címmel megjelent cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Osváth Zsolt 30 évesen 16 éves kiskorú fiúval létesített szexuális kapcsolatot”.

Osváth legújabb videójában most meghívta Nagy Ádámot, akivel a kormányzati sajtó és egyes influenszerek, megmondóemberek szerint szexuális kapcsolata lett volna. A fiatal férfi a kamerák előtt elmondta: 2018-ban (akkor még 17 évesen) a ValóVilágban VV Somaként szereplő Farkas Soma felkérésére írt rá Osváthra. Az ügy előzménye volt, hogy Osváth egy videóban kritizálta VV Soma viselkedését annak Twitch-csatornáján egy 16 éves lánnyal kapcsolatban, ami miatt a Soma csatornáját le is tiltották.

Ádám feladata az volt, hogy szexuális tartalmú képek küldésével hasonló felvételeket csikarjon ki Osváthtól, ám azt eltitkolta előle, hogy ő még nem töltötte be 18. életévét.

Saját bevallása szerint egyébként az elküldött képeken nem is ő szerepelt.

A fiatal férfi Osváth kamerája előtt, majd hazugságvizsgálóra kötve is elismételte azt, hogy a youtuberrel azért kezdeményezett „szexchatet”, mert azért neki pénzt ajánlottak fel. A videó több pontján is elismétli, hogy 10 ezer forintot ajánlottak neki, ami akkori anyagi helyzetében fontos bevételi forrásnak számított. Ugyanakkor ezt a pénzt a megbízók soha nem fizették ki neki.

A poligráfra kötve azt is elmondta, hogy az Osváthtal folytatott szexuális témájú chatelések előtt nem árulta el, hogy nem töltötte még be a 18. életévet és nem homoszexuális.

Arra a kérdésre, hogy „Osváth Zsolttól kapott-e ígéretet bármilyen ellenszolgáltatásra a szexchatért cserébe”, határozott nemmel felelt. A hivatalos hazugságvizsgálat szerint Nagy Ádám minden kérdésben igazat mondott. Csakúgy, mint egy negyedikben is, amiről azonban Osváth elmondta, hogy egy folyamatban lévő nyomozás miatt arról nem beszélhetnek, és az ezzel kapcsolatos felvételeket sem hozhatják nyilvánosságra.

Osváth a videó egy pontján arról is beszél, hogy korábban a műsorában az őt most ismét pedofil vádakkal illető Ábrahám Róberttel tisztázta, hogy a rendelkezésre álló képernyőképek és hangfelvételek alapján a kiskorúval folytatott szexuális viszony vádja nem áll meg vele szemben. Ezzel kapcsolatban egy korábbi műsora felvételét is bevágta.

Lakatos Márk ügyével kapcsolatban a youtuber elmondta: nincs közeli kapcsolatban a stylisttal, és ha a vele kapcsolatos pedofil vádak megállják a helyüket, akkor a legszigorúbb intézkedést tartja helyesnek – ahogy minden más pedofil jellegű ügyben is.

Osváth beszélt továbbá egy zsarolásos ügyről is. Állítása szerint 2022-ben egy általa most meg nem nevezett személy találkozóra hívta, és a szóba forgó pedofil üggyel zsarolta meg. Az influenszer azonban ezt a beszélgetést rejtett mikrofonnal rögzítette, és a felvételt a rendőrségre továbbította.

Osváth Zsolt interjúja állítólagos áldozatával

A videóra azóta Facebook-oldalán reagált Ábrahám Róbert is. Ő azt írja: „Ami most megy, az a magyar igazságszolgáltatás szégyene. Osváth, (Recska Zsolti) akivel összefüggésben március óta nyomoz a rendőrség (IX. kerület) gyermekprnográfia gyanújával, most a saját sértettjével publikált közös Talk Show-t, amiben a sértettjét a saját ügyében nyilatkoztatja, és terelgeti. Egy ponton beismerik, amit már március óta mondok, de most nem ez a lényeg. Ha bárki, ismétlem bárki egy sima bicikli lopás ügyben megközelítené a nyomozás időtartama alatt a sértettjét, hogy befolyásolja annak vallomását azonnal vinnék előzetesbe. Recska Zsolti Talk Show-t forgat vele a nyomozás közben. Ez volt az SOS forgatókönyv, amit múlt hétfőn kellett volna bevetniük, mert egyszerűen nincs fogás ellenem. Nem csak meghátráltak, és húzták eddig, de le se merték az egészet adni egyben. Pedig akkor hamarabb szabadultak volna. Várjatok türelemmel, hadd forogjon a show, amint vége, olyan mattot kap Recska, amilyet a magyar médiatörténelemben még soha korábban senki!!!!

Holnap este pedig jön a szörnyek sorozat következő része, amint a rendőrség bejelenti, hogy elrendelte a nyomozást az RTL egyik csúcsvezetője ügyében. Ja és még valami!!! VIASAT3! Nem maradtok ki!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Még az idősebb ovisokra is pelenkát adtak a Heim Pál kórházban: annyi ételmérgezéses gyereket vittek be egyszerre, hogy nem volt szabad WC
A csütörtöki ebéd után kezdődtek a tömeges rosszullétek, a kiszáradás veszélye miatt sok gyereket infúzióra kötöttek. A hatóságok azonnal bezáratták a felelősnek tartott konyhát.


Több mint 600, zömében óvodás és iskolás gyereket érintő ételmérgezés-gyanús esetről tudnak a hatóságok Budapest 13. kerületében. A Heim Pál kórházba annyi beteg gyereket vittek, hogy még a nagyobb ovisokra is pelenkát kellett adni, mert nem volt elég szabad vécé – számolt be róla az RTL Híradó.

A tömeges rosszullétek csütörtök délután, ebéd után kezdődtek, miután a gyerekek tojáslevest és zöldborsós tokányt ettek. Egy 13. kerületben élő édesanya, Csomai Barbara is a kórházban töltötte az éjszakát 3 éves kislányával.

„Hasi görcsökre panaszkodott, levert lett. Gyorsan megmértük a testhőmérsékletét, kiderült, hogy hőemelkedése is van. Utána rohamos gyorsasággal jöttek a hányások, nagyjából 15 percenként”

– mesélte az anyuka, aki szerint egész éjjel folyamatosan érkeztek az újabb betegek.

A kórházi körülmények drámaiak voltak. „A legtöbbeknél hasmenés is jelentkezett, nálunk szerencsére nem.”

„Több, már nagyobb korú gyerekre is pelenkát kellett adni, hiszen egy WC volt, és nem mindig volt szabad, vagy épp nem ért ki időben a gyermek”

– idézte fel Csomai Barbara.

A Heim Pál Gyermekkórház orvosigazgatója, Fekete Ferenc azt közölte, összesen 70 gyerek jelentkezett náluk, közülük 50-et vettek fel osztályos kezelésre. Súlyos esettel nem találkoztak, a legtöbb gyerek a kiszáradás veszélye miatt kapott infúziót.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársa elmondta: „Ez bölcsődés, óvodás és iskolás gyerekeket érint. Nem érkeztek más kerületből jelzések, csak a 13. kerület érintett a megbetegedések vonatkozásában.”

A közétkeztetést a kerületben a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. biztosítja. A cég ügyvezetője a HVG.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy

„a történtek őket is megviselték, a legfontosabb, hogy a gyerekek meggyógyuljanak”.

A népegészségügyi hatóság azonnal felfüggesztette az érintett főzőkonyha működését, és fertőtlenítő nagytakarítást rendelt el. Mintát vettek az ott készült ételekből és a kórházban kezelt gyerekek székletmintáiból is. A vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra, valamint a higiéniai körülményekre is. Az eredményekre jövő hét elejéig kell várni, akkor derülhet ki, hogy pontosan milyen baktérium okozta a tömeges megbetegedést. A vizsgálat idejére a 13. kerületi önkormányzat más szolgáltatótól rendeli meg az ételt az intézmények számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint Orbán Viktor sok milliárd dolláros mentőcsomagot kért az amerikai elnöktől
Magyar Péter állítása nagy erős ahhoz képest, hogy a hivatalos források eddig csak néhány üzleti megállapodást és az orosz energiahordozókkal szembeni szankciók alóli mentességről szóltak.


Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, kiderült, miért utazott Orbán Viktor Donald Trumphoz. A politikus szerint

a miniszterelnök egy sok milliárd dolláros mentőcsomagot kért az amerikai elnöktől. Magyar úgy fogalmaz, ezzel „az Egyesült Államok lesz Orbán IMF-je”.

A posztban szó szerint idézi a következőket: „Eddig oly büszke volt rá Orbán Viktor, hogy 2010 után hazaküldte az IMF-et, de ezzel a bejelentéssel tulajdonképpen elismerte, hogy amerikai mentőcsomagra van szüksége a magyar költségvetésnek sok ezer milliárd forint értékben.”

Magyar Péter szerint „ezek az igazi guruló dollárok”, és felteszi a kérdést, hová tűnt a szuverenitás és a magyar emberek pénze. Bejegyzését azzal a súlyos állítással zárja, hogy Orbán Viktor bevallotta, azért van szüksége az „amerikai mentőövre”, mert a családja korrupciója miatt nem tudja hazahozni a magyaroknak járó uniós forrásokat.

Orbán Viktor 2025. november 7-én találkozott Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban. A hivatalos közlések alapján a tárgyalás fő témája egy energetikai megállapodás volt, amelynek keretében Magyarország egyéves felmentést kap az orosz olaj- és gázvásárlásra vonatkozó amerikai szankciók alól. Ennek ellentételezéseként Magyarország mintegy 600 millió dollár értékben vásárol amerikai LNG-t, valamint nukleáris fűtőanyagot a Westinghouse cégtől. A felek egy civil nukleáris együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak, amely a kis moduláris reaktorok (SMR) telepítésének lehetőségét is tartalmazza. Költségvetési mentőcsomagról sem a magyar, sem az amerikai fél nem tett említést.

A sajtóban megjelent becslések jelentősen eltérnek a megállapodás teljes pénzügyi volumenét illetően. Míg egyes források, például a Bloombergre hivatkozó 444.hu szerint a teljes energetikai csomag értéke – tíz SMR megépítésével számolva – elérheti a 20 milliárd dollárt (kb. 7000 milliárd forintot) is, addig az amerikai nagykövetség közleménye alapján a Világgazdaság arról írt, hogy a konkrét, azonnali tételek értéke nagyjából 1,4 milliárd dollár. A Reuters már korábban is cikkezett egy „gazdasági együttműködési csomagról”, amelynek célja az esetleges amerikai-uniós vámháború magyar gazdaságra gyakorolt hatásainak enyhítése lenne, de ez sem költségvetési támogatást, hanem kereskedelmi és befektetési kedvezményeket jelentene.

A hivatalos „mentőcsomag” teóriáját hiteles források eddig nem erősítették meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Pesti Srácok munkatársa elismerte, hogy napokkal korábban tudott a Tisza Világ-felhasználók adatterképéről
Ambróczy Áron egy Facebook-kommentben ismerte be az információit, miközben Rácz Andrást próbálta kioktatni. A botrányos ügyben már a hatóságok is vizsgálódnak.


Személyeskedő kommentben ismerte el Ambrózy Áron, a Pesti Srácok munkatársa, hogy napokkal azelőtt tudott a Tisza Párt szimpatizánsainak kiszivárgott adataiból készült térképről, hogy arról az első cikkek megjelentek volna.

A fideszes publicista Rácz András Oroszország-szakértő posztja alatt reagált, ahol a szakértőnek az szúrt szemet, hogy Ambrózy már november 4-én, három nappal az első híradások előtt közzétett egy bejegyzést, miszerint: „Haverom rádobta a térinformatikát a kiszivárgott bütyökbázisra”. (Bütyökként Magyar Pétert emlegetik politikai ellenfelei). Ambrózy a kommentjében nemcsak megerősítette, hogy tudott a térképről, de technikai részleteket is megosztott. „Az egyéni választókerületeket maga az applikáció tartotta nyilván, a megállapításokhoz pedig, hogy bizonyos evk-ben felül-, más evk-ben pedig alulreprezentáltak az applikációsok, elég volt ezt az egy oszlopot megvizsgálni. Az pedig nem törvénytelen, cserébe legalább nem több, mint kettő perc megcsinálni. Iratkozz be egy excel-tanfolyamra!” – írta, amire Rácz András úgy reagált:

„Nos, immár magától Ambrózytól tudjuk, hogy az egyéni választókerületek alapján vizsgálta az adatbázist vagy ő, vagy »a haverja«”.

Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is vizsgálatot indított, miután pénteken ismeretlenek egy interaktív térképet hoztak létre, amelyen a Tisza Világ alkalmazásból kiszivárgott adatbázis alapján listázták a párt szimpatizánsait nevekkel, telefonszámokkal és egyéb adatokkal. A NAIH közleményében leszögezte: a kiszivárgott személyes és különleges adatok tárolása és nyilvánosságra hozatala jogellenes, és a körülményektől függően bűncselekménynek is minősülhet. A hatóság jelezte, hogy lépéseket tett a honlap eltávolításáért, és felhívta a médiaszolgáltatók figyelmét, hogy nem közölhetnek olyan linket, amely a jogsértő adatbázishoz vezet.

A térképről először az Index számolt be, majd a Magyar Nemzet és az Origo is cikket közölt róla, de a NAIH állásfoglalása után a kormánypárti médiumok eltávolították a jogsértő oldalra mutató hivatkozásokat. Az Index szerint a térképen nevek, címek, e-mail-címek és telefonszámok mellett földrajzi koordináták is böngészhetők voltak, ami különösen veszélyessé teszi az adatbázist, mivel összekapcsolja a politikai hovatartozást a pontos lakcímmel.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az esetet „politikailag motivált bűncselekménynek” nevezte, amelynek célja a megfélemlítés. A politikus a belügyminiszterhez fordult, azt kérdezve, hol maradnak a kihallgatások és a házkutatások, és bejelentette, hogy jogi lépéseket tesznek azon médiumok ellen, amelyek a térképet népszerűsítették. A párt a botrány következtében a jelöltállítási szavazást nem a Tisza Világ applikáción, hanem egy másik, nemzethangja.hu nevű oldalon bonyolítja le.

Az adatbázisban érintett állampolgároknak a Magyar Helsinki Bizottság tett közzé feljelentésmintát.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Hatalmas űrt hagy maga után” – gyászolja a szekszárdi kórház a Szegeden eltűnt, majd holtan talált főorvost
Így búcsúzott a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház a szaktekintélyként tisztelt orvosnőtől. A haláleset körülményeit vizsgálják.


Szombat délután megtalálták annak a szekszárdi főorvosnak a holttestét, aki pénteken tűnt el Szegeden. A fül-orr-gégész főorvos hétfőn gerincműtéten esett át majd november 7-én nyoma veszett. Lánya szerint nyomkereső kutyával is keresték, hiába.

Végül a Patológiai Intézettel szembeni garázssor közelében bukkantak rá, az eset körülményeit jelenleg is vizsgálja a rendőrség.

A halálhírére egykori munkahelye, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház is reagált.

„Mélységes megrendüléssel fogadtuk a szomorú hírt, miszerint november 8-án, életének 62. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt kolléganőnk, dr. Kett Antónia, kórházunk Fül-Orr-Gégészeti Osztályának osztályvezető-helyettese” – írta a kórház nevében Kis Zoltán főigazgató.

Kiemelte, hogy a főorvosnő „emberi és szakmai oldaláról egyaránt hatalmas űrt hagy maga után”, és a régióban orvosi szaktekintélyként tartották számon.

Az intézmény vezetése és minden dolgozója nevében részvétét fejezte ki a családnak.

Via Teol.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk