hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden” – Németországban kezdett új életet egy ápolónő, aki otthagyta a magyar egészségügyet

Csilla nem írta alá márciusban az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Most Németországban dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Elmesélte a tapasztalatait.

Link másolása

hirdetés

Március elsejével több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak akkor többen is elmondták, miért döntöttek így. Volt, aki évtizedeket húzott le az egészségügyben, mielőtt az új szerződés miatt búcsút mondott a hivatásának.

Csilla diplomás ápolónő, egy koraszülött-intenzív osztályon dolgozott. Több mint 23 év után hagyta ott a magyar egészségügyet. Márciusban a Szeretlek Magyarországnak ő is elmondta, miért döntött így.

Most, több mint két hónap elteltével megkerestük, hogy megtudjuk, mi történt vele az elmúlt időszakban, hol tudott elhelyezkedni, megbánta-e a döntését, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Csilla végül Németországban kezdett új életet, nem hagyta ott a pályáját, továbbra is ápolónőként dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Azonban a váltás nem volt egyszerű számára. Egyrészt, mert több mint 23 évet dolgozott a magyar egészségügyben, ami mentálisan nagyon megviselte, másrészt azért, mert a családja nélkül, kevés nyelvtudással indult el szerencsét próbálni Németországba.

hirdetés

- Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor nem írtad alá a szerződést? Milyenek voltak a napjaid utána?

Nagyon összezuhantam, poszttraumás stresszben szenvedtem.

Képtelen voltam például rendet csinálni, egy hónapig arra vágytam, hogy nézhessem a plafont és ne legyen körülöttem senki. Egyáltalán nem vágytam interakcióra, ebbe a családom is beletartozott.

De közben már el kellett kezdeni frissíteni a nyelvtudásomat, hogy ki tudjak menni majd dolgozni.

Egy bő hónap volt az, amikor kicsúszott egy kicsit a talpam alól a talaj, nem kóros mértékben, de éreztem, hogy nagyon fáradt és negatív vagyok.

Ebből a szempontból jó, hogy nem azonnal mentem egy másik munkahelyre, mert az felőrölt volna.

- Hogyan kerültél Németországba?

Egy német közvetítőcégen keresztül mentem ki dolgozni. Ők segítettek a lakhatásban és a nyelvtanulásban is. Nekem még csak alapfokú nyelvvizsga kellett a diplomához, így most heti több alkalommal is járok nyelvórákra a munka mellett.

- Ugyanúgy koraszülött osztályon dolgozol, mint itthon. Milyenek most a napjaid, mennyiben más az ottani élet, a munka, mint Magyarországon?

Minden szempontból más, mint otthon. Németországban is sok a munka, és itt is vannak elvárások, de teljesen máshogy állnak az emberhez, figyelmesebbek. Például az első időszakban egy kicsit messzebb laktam a kórháztól, körülbelül egy másfél órára, így nekem nem kellett hatra járnom dolgozni, csak kilencre. De szó nélkül átírják a beosztást, ha éppen nyelvórám van, vagy amikor költözni kellett.

Otthon attól is rettegett az ember, hogy csak le ne betegedjen, mert nem tudnak behívni helyette mást. Itt ilyen nincs, megoldják.

Egy nagyon jól szervezett, precíz rendszerben dolgoznak, nem láttam még eddig fejetlenséget. A másik, hogy

Magyarországon iszonyatos terhet ró az ápolókra a “nincs”. Itt a mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden.

Rajtam mindig röhögnek a kollégáim, amikor leesik a kezemből valami, és megkérdezem, hogy kidobhatom-e. Itt az a válasz, hogy persze. Otthon ezzel szemben mindent vittünk sterilizálni, azt is, ami egyébként egyszer használatos. Az intenzíveken például nagyon jók a nagy eszközök, mint a lélegeztetőgépek, az ágyak. Amikor bemész, azt látod, hogy modern. De sokszor hiányoznak az apró dolgok: a pelenka, a rögzítések, az EKG-hoz a tappancsok. Ez a legnagyobb különbség, hogy Németországban ezek mind ott vannak.

- Anyagi szempontból mennyivel jártál jobban vagy rosszabbul a döntéseddel?

Magyarországon diplomás ápolóként, 23 év munkaviszonnyal, túlórákkal együtt, úgy, hogy csak éjszakai műszakokban dolgoztam, 420 ezer forintot vittem haza.

Ugyanakkor éjszaka dolgoztam, nappal maradt pár órám aludni, hogy el tudjam látni a családomat is. Ez nem élet: az ember éveken keresztül csinálja ezt, ráadásul egy intenzív osztályon.

Németországban segédápolóként vettek fel, ugyanis nincs meg a B2-es nyelvvizsgám. Három műszakban dolgozom és nyolcórásak a műszakok. Összességében körülbelül 2000 euróra (kb. 700 ezer forint) jön ki a fizetésem most nettóban, a két gyermekem után kapott családi pótlékkal együtt.

- Egyelőre egyedül mentél ki Németországba, a családod itthon maradt. Két gyermeked van. Hogy bírod nélkülük?

Rettenetesen nehéz, hiszen most egy időre kettészakadt a család. Viszont, amikor még otthon dolgoztam, nagyon kimerült és stresszes voltam, az sem volt jó.

Mindig azt mondom, hogy egy nővér nemcsak a kezeivel, hanem az érzelmeivel is dolgozik. Én mindent odaadtam a munkahelyemen, mire hazaértem, a gyerekeimnek nem maradt a szívemből. Igaz, hogy csak online, de most többet beszélgetek velük, mint korábban, mert több időm van rá.

- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve, ők is kimennek utánad?

Igen, már dolgozunk azon, hogy mielőbb ki tudjanak jönni ők is. Az a célunk, hogy teljesen kiköltözzünk. Most viszont még nem keresek annyit, hogy egy fizetésből meg tudjunk élni itt, a párom pedig még nem tud annyira németül, hogy munkába tudjon állni. Ha meglesz a nyelvvizsgám, akkor kapok olyan fizetést, amiből már biztosítva lesz a megélhetésünk. Most az a terv, hogy bérelni fogunk egy házat. Annyiban nehezebb a mi helyzetünk, hogy van egy kutyatenyészetünk, így nem egyszerű bérelni, vásárolni pedig nem tudunk. De van több opciónk is: az is lehet, hogy Ausztriában telepedünk le, közel a határhoz, én pedig átjárok majd dolgozni. Ez még kiderül. Mindenesetre szeretnénk mielőbb megoldani, hogy újra együtt lehessen a család, mert ez a része a legnehezebb jelenleg.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Megtörhetetlen vagyok” - mondja az afgán nő, akit egész fiatalkorában vertek, megerőszakoltak, majd a férje arcon lőtte

Szerinte a fájdalmas múltja csak megerősítette, most azért próbál tenni, hogy az afgán nők ne engedjenek az erőszaknak és küzdjenek a jogaikért.

Link másolása

hirdetés

Afganisztán továbbra is az egyik legveszélyesebb hely a nők számára. Tavaly a hivatalos adatok szerint 3500 erőszakos bűncselekményt követtek el nők ellen, és mivel az ország közbiztonsága egyre rosszabb, vélhetően ez a szám tovább fog nőni.

A nők ellen elkövetett bűncselekmények során a legtöbb áldozat életét veszti. Shakila Zareen azon kevés szerencsések között van, akik túlélték a támadást. Elmondása szerint nagyon nehéz gyerekkora volt, nem is emlékszik arra, hogy valaha mosolygott gyerekként. A fiútestvérei kínozták és verték, majd amikor már 17 évesen házasságra kényszerítették, a férje és a sógora is rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta őt.

"Nem is tudom, hogy tudtam így felnőni"

- mondta a BBC videóriportjában.

Elmesélte, hogy amikor férjhez ment, mutattak neki egy ostort, és azt mondták, hogy nőként ezt érdemli. A lány sosem értette, hogy miért kell a nőket verni, és amikor ezt megkérdezte, a családjában lévő férfiak megdöbbentek, mert nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a gyengébbik nem képviselői fel mernek szólni ellenük. De akkor mérgesedtek el igazán a dolgok, amikor férfi rokonai megtudták, hogy elment a rendőrségre a sorozatos bántalmazások miatt. Ezután a férje egyszerűen meglőtte Shakilát, méghozzá az arcán.

"Emlékszem, hogy arra gondoltam, ez az egész egy rémálom, és reménykedtem, hogy egyszer véget ér majd. Amikor felébredtem a kórházban, beszélni akartam, de képtelen voltam megszólalni. Aztán láttam, ahogy édesanyám sír, és akkor rájöttem, hogy ez nem egy rémálom volt, hanem az életem egy része"

- emlékezett vissza.

hirdetés

Huszonkét operáción esett át, mire nagyjából helyreállították az arcát, de a lövés olyan károkat okozott rajta, amelyek a mai napig láthatóak rajta.

A történtek után a fiatal nő elhagyta a férjét és családját, egészen Kanadáig ment. Azóta is ott él, és szerencsésnek tartja magát, hogy egyrészt még életben lehet, másrészt, hogy most más, hasonló sorsú nőknek segíthet.

"A múltam olyan fájdalmas volt, hogy éppen ez segített abban, hogy sokkal erősebben térjek vissza. Mindig azt mondom, hogy megtörhetetlen vagyok. Nemet mondok az erőszakra. Az afgán nőknek nagyon nehéz életük van, és nem hiszem, hogy szép jövő vár rájuk. Ha én nem szólaltam volna fel, hogy megvédjem a jogaimat, belehaltam volna a kínszenvedésbe és a fájdalomba. A célom az, hogy az afgán nők ne engedjenek az erőszaknak. Tovább kell küzdenünk a jogainkért!"

- mondja.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Sokkoló volt” - elmondták a Direkt36 újságírói, hogy tudták meg, hogy valószínűleg lehallgatták őket az izraeli kémszoftverrel

Panyi Szabolcs és Szabó András tényfeltáró újságírók is a Pegasus magyarországi célpontjai között voltak. Videóban beszéltek arról, mikor törtek be megfigyelőik a telefonjukba, és hogyan jutottak hozzá bizalmas információkhoz.

Link másolása

hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, vasárnap nyilvánosságra hozták a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat által vezetett nemzetközi ténylfeltáró projekt eredményeit, miszerint magyar célszemélyek ellen is használták az elmúlt években az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, a célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is.

Az oknyomozásban részt vett a Direkt36 tényfeltáró központ két újságírója, Panyi Szabolcs és Szabó András is, akik arról számoltak be, hogy őket is megfigyelték az izraeli kémszoftver segítségével. Most egy videóban meséltek arról, hogy tudták ezt meg, illetve hogyan kerültek be a nemzetközi tényfeltáró csapatba.

Panyi elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Süddeutsche Zeitung, a legnagyobb német országos napilap újságírói keresték meg a Direkt36-ot azzal, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül. Már ekkor sejtették, hogy valószínűleg egy megfigyeléses lehallgatásos sztoriról van szó. Panyi április közepén hívta fel Szabó Andrást, akinek szokatlan volt, hogy kollégája még a megszokott kommunikációs csatornáikon keresztül sem volt hajlandó semmit elárulni arról, miért kell találkozniuk személyesen. Már aznap este találkoztak a Direkt36 irodájában, ahol a magyar munkatársak mellett külföldi lapok újságírói is jelen voltak.

"Szabolcs egy kémfilmbe illő történettel állt elő. Először elmondta, hogy az ő telefonját ismeretlenek, feltehetően még az is lehet, hogy egy titkosszolgálat feltörte. A nemzetközi újságírói csoport vizsgálata pedig arra jutott, hogy az én telefonomat is feltörték, ami elsőre teljesen hihetetlen volt"

- mesélte Szabó.

hirdetés

Panyi telefonját az Amnesty International jogvédő szervezet biztonsági munkatársai vizsgálták át, akik megállapították, hogy 2019. április 4. és november 7. között több mint fél éven keresztül kimutathatóak a Pegasus kémszoftver egyértelmű nyomai a mobilján. Szabó esetében pedig az derült ki, hogy 2019-ben két alkalommal, június 13-án és szeptember 24-én törtek be a telefonjába.

A kémprogram révén a megfigyelők hozzáférhettek az újságírók telefonján lévő képekhez, videókhoz, bekapcsolhatták a mikrofont, melynek révén felvehettek beszélgetéseket, sőt még a kamerát is be tudták kapcsolni. Panyi szerint azonban főként szöveges tartalmakat figyelhettek meg, tehát e-maileket, szignálon küldött üzeneteket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tisztelt fapados légitársaságok, meddig szórakoztok még a befizetett pénzünkkel?

Szerzőnk időben kinn volt a reptéren, minden szabályt betartott, mégsem szállhatott fel az egyik legismertebb fapados cég görögországi járatára.
Fotó: JESHOOTS-com/Pixabay - szmo.hu
2021. július 20.


Link másolása

hirdetés

Hajnalban azzal a naiv hittel szálltam taxiba, hogy ilyenkorra már a krétai tengerparton heverészek majd. Most mégis a reptéri kávézóban ülök egy túlárazott kapucsínó fölött, és azon töprengek: mégis hogy történhet meg olyasmi, mint ami velem történt ma reggel?

Az még hagyján, hogy az ismert fapados légitársaság össze-vissza variálta a járataim indulási idejét az elmúlt hetekben - pandémia van, vagy legalábbis a pandémia szünete két felvonás közt. Érthető, hogy sok helyen még akadozik a rendszer.

A becsekkolás mindig is sok apró részfeladatot vont maga után, a poszt-korona világban azonban további macerákkal is terhelik az utasokat. Így a szokottnál is nagyobb a kockázat, hogy valamit elveszít, elront, elnéz az ember.

Amíg korábban egy túlméretezett samponos flakon miatt lehetett jól megszívni, most kibővült az arzenál: oltási igazolvány, PCR-teszt, a célországba való belépéshez szükséges QR-kód, PDF-ek, na meg a szokásos papírhalom. És akkor még ki sem tértünk a kilókra, centikre, apró betűs, megcsillagozott, zárójeles feliratokra.

Megannyi buktató, aminek más szerepe sincs, mint hogy az egyszeri utas belezavarodjon. Aztán a gatyáját is ráfizesse a reptéren, ha még fel óhajt szállni az általa már egyszer kifizetett és lefoglalt járatra.

Én a magam részéről sprinteltem már eleget reptereken át az elmúlt 15 évben. Most a legkevésbé sem vágytam ilyen élményre, mielőtt végre kiszabadulnék az országból.

Éppen ezért két órával a gépem indulása előtt már egy rakás papírral, letöltött dokumentummal, alaposan bepakolt, lemért csomaggal álltam a megfelelő sorban. Csakhogy ez marhára nem érdekelt senkit.

hirdetés
Hamar egy kafkai per vádlottja lettem, akinek védekezni semmi joga, hiszen ő követett el… na de mit is?

Az elején úgy tűnt, minden rendben van. Elfogott a régről ismerős reptéri hangulat: szüttyögtem a végtelenbe hömpölygő sorban.

Közben konstatáltam, hogy az amúgy 7:50-re kiírt gépem azóta 7:10-re került át. Na és? Sebaj, hiszen időben vagyok. Igaz, békeidőben még nem telt utasonként 20 percbe a becsekkolás, ám ez láthatóan már a múlté. A kordonok még két kanyarra osztották a sort, ami alig moccant valamit előre.

“Ugye, nem lesz ebből gond?” - villant át az agyamon a gondolat, ami teljesen abszurdnak tűnt. Mégis hogy felelhetne érte az utas, ha túl lassú a becsekkolás? Csak nem mennek sehová, amíg nem győződtek meg róla, hogy mindenki a fedélzeten van - nyugtattam magam.

Az aggodalom azután mégis utat tört magának, és megszólítottam a mögöttem álló srácot:

“Bocsánat, te is Heraklionba mész?”

“Hát persze” - közölte nagy mosollyal -, “ne aggódj, még csomóan oda tartunk.”

Innentől nem aggódtam.

Amikor azonban végre a check in-pultig értem a dokumentumköteggel, az ügyintéző sajnálkozva végigmért:

“Ja, Heraklionba tíz perce bezárt a kapu.”

Éreztem, hogy a pulzusom enyhén megemelkedik, mégsem hittem el egyből, hogy ez megtörténhet.

“Dehát sorban állok, itt vagyok két órája, és nem csak én!” - érveltem. Erre a mögöttem álló srác és barátnője is előkerült, majd megjelent egy apuka négy kisgyerekkel.

“Mindannyian itt állunk órák óta” - magyaráztuk, mire az ügyintéző vállat vont:

“Ja, dehát mi kiabáltunk záráskor, kétszer is, hogy Heraklion!”

Tehát a zsibongó tömegben kellett volna meghallanunk, ahogyan a nő kétszer elkiáltja magát, és azzal a lendülettel átrepülni a többi sorbanálló feje fölött, akik mind ugyanúgy várakoznak előttünk.

Nem járt jobban az a férfi sem, aki egy másik gépre várt, és akit sms-ben tájékoztattak róla, hogy a járata két órát késik - arról viszont már nem szóltak, hogy a becsekkolás az eredeti időben ér véget. Annak dacára tehát, hogy a felszállási időpontokat az utolsó percekig cserélgetik, a kaput az eredeti időpontban zárják. Nem tetszik érteni? Ja, hát tetszett volna elolvasni a szabályzatot!

Félreértés ne essék: az tök érthető, hogy a fapadosoknál nem hunynak szemet a szabályok tudatos kijátszása fölött. Az már kevésbé, hogy egyrészt direkt szívatósra alkotják meg őket, másrészt amikor maguk a dolgozók is belegabalyodnak, minden mulasztás vagy bénázás felelősségét az utasra terhelik.

Nem ecsetelném a húsz perces szenvedést, aminek során sikerült megértetnünk, hogy a pénzükért cserébe szeretnénk felszállni a repülőre.

Habár itt szerencsére nem (annyira) szabadultak el az indulatok, nekem egyből eszembe jutott a Black Mirror egyik részének jelenete: amikor a járatát törlik, a jobb sorsra érdemes főszereplő hiába akad ki teljes joggal, hiszen felemeli a hangját a reptéri alkalmazottal szemben. Aki csúnyán beszél, annak természetesen nem lehet igaza - mint azt egy szélesen vigyorgó biztonsági őr viselkedése is megerősíti. Nem a jelen írás keretei közt, de megérné töprengenünk a jelenségen: vajon mennyit von le egy ember személyes igazságából, ha kiakad és anyázni kezd, valamint mennyit ad hozzá, ha udvariasan mosolyogva védi a védhetetlent? Sokan a baltás gyilkosról sem feltételeznénk rosszat, amíg egyébként szépen köszön a szomszéd néninek. Ezt a műsort ajánlom a témában.

A személyzet végül lázas telefonálgatásba kezdett, azután közölték: a kapitány úr megvár bennünket, ha sprintelünk. Hát, akkor sprinteljünk - gondoltam. Mégsem úszhat meg minden kellemetlenséget az ember.

A sprint egészen az átvilágításig tartott, ahol egy biztonsági őr állta az utamat:

“Elnézést, de kinyomtatott beszállókártya nélkül nem engedhetem át” - közölte.

Az ügyintézőknek ugyanis húsz perc győzködés, telefonálgatás, iratellenőrzés során sem sikerült odaadniuk a beszállókártyámat. Innentől azonban hiába is bizonygattam, hogy a malőr nem az én hanyagságom következménye.

A biztonságis hölgy csak a vállát vonogatta, mondván, ők nem állnak a fapados cég alkalmazásában. A helpdesknél aztán megtudhattam: jogomban áll panaszt tenni, esetleg egy következő járatot foglalni magamnak - természetesen újabb súlyos összegért, ahelyett, hogy mondjuk ennek az árát visszakapnám.

Tragédia persze nem történt. Még most, helyben foglaltam egy másik gépre.

De mi van azokkal, akik az utolsó összekuporgatott filléreiket költik egy fapados járatra? Ők vajon miféle segítségre támaszkodhatnak egy ilyen helyzetben, és kinek a hanyagságából bukják a régóta halasztódó nyaralást?

A kisember számára csábító ajánlat, hogy néhányezer forintért járhatja be Európa legjobb helyeit - ezért cserébe viszont amit nyerünk a réven, azt általában elveszítjük a vámon.

A fapadosok a kapkodásunkon, az utazás előtti stresszes állapotunkon nyerészkednek. Ki vágyik erre, amikor szeretné maga mögött hagyni és kipihenni az év fáradalmait?

Ha ugyanis nyugodtan, kiszámíthatóan és biztonságosan szeretnénk utazni, akkor - tapasztalatom szerint - minimum másfélszer annyi pénzt kell rászámolnunk a fapados jegyünkre.

Nem óhajt két órán át sorban állni? Feladna értelmes méretű bőröndöt, amit nem kell egy rózsaszín keretbe szuszakolni? Harapna valamit az úton? Nem szeret leghátul zötykölődni a turbulenciában? Akkor legyen szíves perkálni! Így lesz a tízezerből ötvenezer forint.

Én legközelebb inkább egy megbízható nagy cég “all inclusive” ajánlatára szavazok, és ha már feltöltődni szeretnék, megspórolom a pánikot, a kapkodást és a ráfizetést.

A fapadosok károsultjainak pedig üzenném: remélem, senki nem mulaszt el panaszt tenni, aki önhibáján kívül hasonló helyzetbe került. Lehet, hogy egy cég belső szabályzata, vagy az abból fakadó visszásságok ellen szót emelni szélmalomharc, de ne becsüljük le a kritikus tömeg erejét.

 


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A lakásom elől zuhant a halálba Magdi anyus – én pedig frászt kaptam

Holnap véget ér a Barátok Közt. Ennek kapcsán felidézzük Magdi néni végzetes esését, amelyet pont halálra rémült kollégánk ajtaja előtt forgattak le annak idején.

Link másolása

hirdetés

Történelmi fordulóponthoz érkezett a magyar televíziózás, készíthetjük a csipszes zacskókat és a zsepiket: 2021. július 17-én vetítik a Barátok közt utolsó, 10456. epizódját. A főváros egy ideje tele van plakátolva a 23 éve futó sorozat ikonikus jeleneteivel, ezért amikor megláttam a saját társasházam lépcsőházáról készült képet – amely egy ZS-kategóriás horrorfilm esetében azt a címet viselné, hogy Magdi anyus vs. gyilkos papírgalacsin –, rögtön elöntött a nosztalgia.

Történt ugyanis 2009-ben, egy szép nyári napon, amikor otthonról dolgoztam egyedül a terézvárosi lakásomban, hogy gyanús alakokra lettem figyelmes a bejárati ajtó előtt. A sziluettek és hangok alapján egyre idegesebb lettem, mert régebben voltak zűrös fazonok a házban, és attól tartottam, esetleg visszajöttek napközben betörni.

Annyira belehergeltem magam az elméletembe, hogy amikor megláttam az üvegen keresztül, hogy több arc nyújtogatja a nyakát és leskelődik befelé, felfújtam magam, és összeszedve a bátorságomat kiszaladtam a konyhába. Kivettem a nagykést, a hátam mögé tettem, és résnyire ajtót nyitottam, hogy a végére járjak, mit akarnak ezek itt.

A legnagyobb döbbenetemre azonban meglepően jóvágású srácok álltak az ajtóm előtt kamerafelszereléssel, és afelől érdeklődtek, hogy megyek-e valahová a közeljövőben, vagy maradok. Arra hivatkoztak, hogy most egy nagyobb lélegzetvételű jelenet forgatásába fognának, és addig nem akarták elkezdeni, amíg világosságot láttak a kiszemelt helyszín előtt. A pengét elfehéredő ujjakkal szorító kezem kissé elengedett, és jeleztem, hogy ez esetben leszaladok a ház elé venni magamnak ebédet, mert nincs mit ennem, és utána maradok bent a lakásomban.

Ahogy leszaladtam a lépcsőházban a második emeletről, láttam, hogy ott ül az első emeleti fordulóban Fodor Zsóka színésznő erősen kisminkelve, az ikonikus otthonkájában és fejkendőjében.

Illedelmesen köszöntem, és ekkor esett le, hogy a Barátok Köztöt forgatják a házunkban.

Igen ám, de itt még nem ért véget a stressz-faktora a napomnak, mert ahogy jöttem vissza a főzelékemmel, azt láttam, hogy a Magdi anyust játszó színművésznő mozdulatlanul fekszik a földön. Teljesen kiborultam, mert azt hittem, hogy szegény idős asszony tényleg elesett, és valami komoly baja lett.

Mivel nem tudhattam, hogy a halálát forgatják éppen, az igazi rémüldözésem akkor vette kezdetét, amikor Zsóka (vagy a kaszkadőre, erre nem vennék mérget) életerősen felpattant, mint egy keljfeljancsi.

hirdetés

Három a magyar igazság, úgyhogy én többet nem izgattam magamat feleslegesen, mert addigra összeraktam, hogy mi zajlik a lakásom előtt, főleg, hogy a lépcső aljához tett matrac is egyértelmű jel volt. A titkomat persze megőriztem a vetítés napjáig, hogy ne tegyek keresztbe a produkciónak, de utána évekig tisztelettel átléptem Magdi néni holttestének képzelt körvonalát a lépcsőházi fordulóban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: