„Udvariasan semmitmondó” – Sulyok Tamás lerázta Magyar Pétert
„Íme Magyarország köztársasági elnökének udvariasan semmitmondó válasza a levelemre, amelyben személyes találkozót kértem tőle, hogy rengeteg magyar ember nevében egyeztessünk hazánk sorskérdéseiről” – írta csütörtöki posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke néhány napja levélben kért találkozót Sulyok Tamástól, akivel az országban uralkodó állapotokról szeretett volna egyeztetni.
A köztársasági elnök válaszában azt írta: egyetért azzal, hogy a Tisza Párt elnöke parlamenten kívüli politikai szervezet vezetőjeként a népszuverenitás és az alkotmányos parlamenti képviseleti rendszer működését elfogadva, azt tiszteletben tartva törekszik álláspontjának a demokratikus politikai versenyben történő érvényesítésére.
– indokolta döntését Sulyok Tamás.
Szerinte ehhez a politikai versenyhez a magyar közjogi rendszerben a demokratikus intézmények rendelkezésre állnak, az azok működésével kapcsolatos egyedi kifogások orvoslására szintén rendelkezésre állnak a politikai pártok vezetői számára is nyilvánvalóan ismert intézményi lehetőségek.
Hozzátette: a köztársasági elnöknek az államszervezet demokratikus működése feletti őrködésre és a nemzet egységének kifejezésére vonatkozó hatáskörét mindenkor az alaptörvényben biztosított alkotmányos keretek között áll módjában gyakorolni.
Magyar Péter erre válaszul azt javasolta a köztársasági elnöknek, hogy „két palacsintasütés közben” tanulmányozza az alaptörvényt, ha egyébként nem tudná, hogy a köztársasági elnök személyében megtestesíteni hivatott a nemzet egységét. Valamint kérte, hogy „szedje össze a bátorságát” és levele közmédiára vonatkozó részére is válaszoljon.
– zárta a bejegyzést Magyar Péter.