Lehűlést hozott a hidegfront, főként ott, ahol vihar is volt - ezek a kilátások a hét elejére
A tegnapi hidegfront után mindenhol jelentősen lehűlt a levegő, hétfőn a legmelegebb helyen is csak 26 fok lesz. Vasárnap sok helyen esett az eső is, ám a hét elején ez már nem lesz jellemző, visszatér a napos idő.
Hétfőn kezdetben felhősebb lesz az ég, délután viszont a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Kora reggel 14, délután 22 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban nagyon erős lesz, helyenként akár az extrém erős fokozatot is elérheti - írta az Időkép.
Kedden sok napsütésre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Nyugaton, északnyugaton élénk lehet a délies szél. Hajnalra felfrissül a levegő, 7-12 fok közé csökken a hőmérséklet, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. Délután pedig 23 és 29 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Szerdán napos, gomolyfelhős idő lesz. Néhol északkeleten fordulhatnak elő záporok. Az északnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. Délután 24-30 fok várható.
Csütörtökön is a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem valószínű. Az ország keleti felén megélénkül, néhol megerősödik az északkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között valószínű. Pénteken marad a túlnyomóan napos, száraz idő. Az északkeleti szél többfelé megélénkül. Délután 25-32 fokra van kilátás.