HÍREK
Orbán Viktor, Sulyok Tamás és Karácsony Gergely is megemlékezett a 93 éves korában elhunyt Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészről és karmesterről. A világhírű művészt pályatársai is méltatják.
HÍREK
Több százmilliónyi közpénzt égethetett el három hónap alatt a köztársasági elnök, Sulyok Tamás hivatala. A költségek legnagyobb része autókra ment el, kisebb, de jelentős összeget kitevő része pedig rendezvényekre, köztük állítólag egy afrikai diktátor vendéglátására is.
HÍREK
Felföldi József szerint az államfőnek a költségeit kellett volna lefaragnia, ahelyett, hogy luxusban dőzsöl. Úgy véli, ez nem csupán gonoszság, egyenesen lelketlenség abban az országban, ahol egymillióan a mélyszegénységi küszöb alatt élnek.
HÍREK
Az elnöki hivatal még Novák Katalinnak foglalta le a szobákat az olimpia teljes idejére. A Sándor-palota szerint a foglalást nem lehetett lemondani, az ellenzék szerint ez botrányos pazarlás.
HÍREK
Sulyok Tamás április 12-re írta ki az idei országgyűlési választásokat. A politológus arra számít, hogy a nagy nyári sportesemények előtt már megalakul az új kabinet.
HÍREK
A legnagyobb pártok elnökei szűkszavú üzenettel ünnepelték Sulyok Tamás államfő bejelentését. A kitűzött időpont nem okozott meglepetést.
HÍREK
A köztársasági elnök a Facebook-oldalán tudatta, mikor mehetünk szavazni. Az időpont nem meglepetés.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Fidesz lelketlenül kihasználja az űrhajóst. A politikus azt állítja, Kapu Tibort is szénné fogják égetni, ahogy mindenkit, aki bekerül a rendszerbe.
HÍREK
„Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére” - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Kapu Tibor pedig arról beszélt: vannak, és kell is, hogy legyenek közéleti viták, de ezek közepette is egy nemzethez tartozunk.
HÍREK
Az államfő a Himnusz után a közmédia csatornáin szólal fel Kapu Tibor kutatóűrhajóssal együtt. Üzenetük középpontjában az összetartozás ereje áll majd.
HÍREK
Szántó Georgina a külföldi utak nagy delegációit és az elnök feleségének jószolgálati akcióit bírálta. Elmondása szerint a Sándor-palotában a jószándékot üldözték.
HÍREK
Szántó Georgina szerint a kritikáira volt főnöke csak ennyit mondott: „Neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”. A volt igazgató most a Facebookon öntött tiszta vizet a pohárba.
HÍREK
Az államfő nem feledkezett meg a katonákról és orvosokról sem. Két külföldi hőst is megemlített, akik magyarokat mentettek a tengerből.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke pontban éjfélkor mond majd beszédet. A Sándor-palota viszont egyelőre nem árulta el, hogy Sulyok Tamás mikor és milyen formában szólal meg.
HÍREK
Az államfő szerint köztársasági elnökként nem gyakorol szakpolitikai, hatósági vagy igazságszolgáltatási hatáskört, feladatait és jogköreit az Alaptörvény rögzíti.
HÍREK
A politikus a gyermekvédelmi tüntetés után tartott sajtótájékoztatóján nem kímélte Sulyok Tamást sem, akit alkalmatlan bábembernek nevezett. A Fidesz támadásait pedig egy iskolai csúfolódáshoz hasonlította.
Népszerű
Ajánljuk