Mfor: beindult az ápolók kötelező átirányítása Budapesten
A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük. „Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára” - idézi Orbán Viktor miniszterelnököt a Menedzsment Fórum.
Április 9-én elkezdődött az egészségügyi szakdolgozók kirendelése. Egyelőre csak Budapesten belüli átirányításokról van tudomásunk, de ez országos szinten is működhet már
- írja a birtokába került információk alapján a lap.
A dokumentum szerint az egyik önkormányzati rendelőintézetből irányítottak át ápolókat, szakdolgozókat az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, ahol már fel is vették a munkát: kaptak védőfelszerelést, és a Pesti úti idősotthonból érkező betegek ápolását végzik.
Nem egyedi esetről van szó: több kerületből is vezényeltek át orvosokat, ápolókat. Folyamatos a toborzás, így a következő napokban, hetekben újabb turnusokat vezényelhetnek át.
Nem kérésről van szó, kötelező menni, és az Mfor úgy tudja, hogy minden átirányított szakdolgozó rendben megjelent a Korányi intézetben.
„A kirendelést az egészségügyi válsághelyzet felszámolásában résztvevő fekvőbeteg-szakellátó intézmény részére az intézmény vezetője, az időszakosan működő gyógyintézetbe az annak telepítésére kijelölt intézmény vezetője igényli a megyei kormányhivataltól. A megyei kormányhivatal dönt a kirendelés szükségességéről és az általa meghatározott egészségügyi intézmény vezetőjét kötelezi a kirendelés végrehajtására”
- idézi fel a hírportál a egészségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló 2013-as kormányrendeletet.
A rendelet konkrétan nem tesz említést arról, hogy mi történik, ha egy ápoló nem akar koronavírusos beteget ápolni. Nincs ugyanis kiképezve arra minden ápoló, orvos, hogy halálos, fertőző betegségeknél próbáljon segíteni. A lap korábban írt róla, hogy álláshirdetésekben keresett ápolókat a Korányi intézet. A jelen helyzet arra utal, hogy kevés ápoló jelentkezett, ezért nyúlhattak most a kötelező átirányítás eszközéhez.