Sztárparádé a Tisza Párt rendezvényén: Vadon Jani, Caramel és Lilu részt vettek a Nemzeti Meneten
Magyar Péterék március 15-i budapesti rendezvényére sok híresség látogatott ki, akik posztoltak is a menetről. Vadon Jani még a Kossuth-szoborral is lőtt egy szelfit.
Két nagy tömegrendezvény uralta a március 15-i budapesti utcaképet: a Fidesz Békemenetet, a Tisza Párt pedig Nemzeti Menetet tartott. Míg a kormányoldal eseményén is megfordultak ismert arcok, a 24.hu cikke szerint a Tisza rendezvényén sem volt hiány hazai hírességekből.
A vonulók között feltűnt például Lilu, aki többször is posztolt a menetről. Vele tartott Kajdi Csaba is, aki egy közös szelfit kommentált. Számos fotót tett közzé Molnár Áron, egy általa készített képen - többek között - Lovas Rozi, Pottyondy Edina és Gryllus Dorka is látható. Szintén a tömegben fotózkodott Lengyel Tamás, a feleségével érkező Molnár Ferenc Caramel, az édesanyjával részt vevő Wossala Rozina, valamint Vadon Jani is.
A résztvevők közül többen nem is rejtették véka alá, miért mentek ki. Lilu a tömegben állva arról beszélt, csodálatosnak tartja a hangulatot.
„Az a helyzet, hogy tényleg csodálatos itt lenni és… Ez nagyon szép. Ez, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyi ember akar változást. Békés, szép tömeg, ez a sok fiatal, ez a sok-sok ember, ez… biztos, hogy mindig emlékezni fogok erre a délutánra.”
Kajdi Csaba modellügynökség-tulajdonos a közös fotójukhoz azt írta:
„A barátaimmal mi is megünnepeltük március 15-ét, nemzetünk egyik legfontosabb napját! Ez a nap fontosabb, mint gondolnánk! Ez a nap a szabadságról, a magyarság egységéről és a nemzetünk sokszínűségéről szól számomra! Itt nincs szükség propagandára, gyűlöletre, jelszavakra és egyéb őrületre! Európai nemzet vagyunk és annak is kell lennünk!”
A Mexikóban tartózkodó Szorcsik Viki színésznő sem maradt csendben, és egyértelmű politikai üzenetet fogalmazott meg.
„Április 12-én még a HOLDRÓL is visszajönnék, hogy véget vessünk a mocskos diktatúrátoknak! Jancsi bácsi, vége van! Vasárnap az ÚR NAPJA, nem a tiétek!”
– írta, csatolva egy cikket arról, hogy Lázár János szerint a Békemeneten voltak többen.
Két nagy tömegrendezvény uralta a március 15-i budapesti utcaképet: a Fidesz Békemenetet, a Tisza Párt pedig Nemzeti Menetet tartott. Míg a kormányoldal eseményén is megfordultak ismert arcok, a 24.hu cikke szerint a Tisza rendezvényén sem volt hiány hazai hírességekből.
A vonulók között feltűnt például Lilu, aki többször is posztolt a menetről. Vele tartott Kajdi Csaba is, aki egy közös szelfit kommentált. Számos fotót tett közzé Molnár Áron, egy általa készített képen - többek között - Lovas Rozi, Pottyondy Edina és Gryllus Dorka is látható. Szintén a tömegben fotózkodott Lengyel Tamás, a feleségével érkező Molnár Ferenc Caramel, az édesanyjával részt vevő Wossala Rozina, valamint Vadon Jani is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt nézheted élőben, mit mond Magyar Péter az első parlamenti egyeztetésről
A Tisza Párt elnöke és párttársai a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak a Parlamentben, ahol az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről egyeztetnek.
Pénteken megkezdődnek az első egyeztetések az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítésére.
Magyar Péter és a Tisza Párt tagjai a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak.
A tárgyalóasztalnál több fontos kérdésről is dönthetnek, például az eskütétel rendjéről, az ülésrend kialakításáról, a házelnökről, a parlamenti bizottságokról és tisztségekről, valamint természetesen a május első hetére tervezett alakuló ülés menetrendjét is megvitatják.
A parlamenti bizottságok felosztásáról, a parlamenti tisztségekről és a májusi alakuló ülés menetrendjéről lesz szó a tervek szerint. Kiderülhet, hogy ki lesz Kövér László utódja az Országgyűlés élén, milyen parlamenti bizottságokat szeretne a Tisza Párt, és mennyire lesz nagyvonalú a leendő ellenzékével.
Magyar Péter a Parlament folyosóján sétálva már élőben bejelentkezett. Azt mondta, ez „a világ legszebb épületel”, és rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a Tisza Párttal most ott lehetnek.
„Ellentétben a 2010 óta tapasztaltakkal, ugyan a Tisza egy óriási, soha nem látott felhatalmazást kapott tőletek, a magyar emberekről, mégis másképpen szeretnénk működni, mint az előző kormánytöbbség”
– mondta.
Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben a kormánypártok és az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a tisztségek kiosztásáról, ezért Kövér László házelnök egyszemélyben hozott döntést arról, hogy kinek hány bizottsági elnöki, alelnöki pozíció lesz. Magyar kijelentette, hogy ők ezt másképp szeretnék intézni, meg akarják hallgatni a többi párt képviselőit, és kompromisszumra törekedni. Azt is elmondta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökkel arról beszélt még szerdán, hogy várhatóan május 6-án vagy 7-én tarthatják meg az új Országgyűlés alakuló ülését.
Kitért arra is, hogy pénteken és szombaton számolják meg az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksait, a Tiszánál pedig arra számítanak, hogy akár 3-4 újabb mandátumot szerezhetnek, így pedig akár 140-nél is több képviselőjük lehet a parlamentben.
Az alábbi videóban lehet követni az eseményeket:
Pénteken megkezdődnek az első egyeztetések az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítésére.
Magyar Péter és a Tisza Párt tagjai a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak.
A tárgyalóasztalnál több fontos kérdésről is dönthetnek, például az eskütétel rendjéről, az ülésrend kialakításáról, a házelnökről, a parlamenti bizottságokról és tisztségekről, valamint természetesen a május első hetére tervezett alakuló ülés menetrendjét is megvitatják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Visszavonul a politikától Nagy Márton – ezt maga a leköszönő nemzetgazdasági miniszter közölte az Index érdeklődésére.
A lap észrevette, hogy péntek reggelre eltűnt a miniszter hivatalos Facebook-oldala, ezért keresték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt a választ kapták, hogy az oldalt törölték.
Nem sokkal később Nagy Márton megerősítette az Indexnek: visszavonul a politikától.
A tárcavezető 2022 májusától gazdaságfejlesztési miniszter volt, jelenlegi tisztségét 2024 óta tölti be.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a 24.hu-nak adott interjújában élesen bírálta Nagy Mártont, szerinte a miniszter nulla eredményt tett le az asztalra.
Nem Nagy Márton az egyetlen miniszter, aki úgy döntött, hogy a kormányváltás után elköszön a politikai élettől. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szintén távozik a közéletből, már az is kiderült, hogy az egyetemi oktatáshoz tér vissza. Az ő miniszteri Facebook-oldala szintén megszűnt.
Visszavonul a politikától Nagy Márton – ezt maga a leköszönő nemzetgazdasági miniszter közölte az Index érdeklődésére.
A lap észrevette, hogy péntek reggelre eltűnt a miniszter hivatalos Facebook-oldala, ezért keresték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt a választ kapták, hogy az oldalt törölték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Iratdarálások: Magyar Péter egy weboldalon várja a megsemmisítésre szánt dokumentumokat
A TISZA Párt létrehozott egy online felületet, ahol névtelenül lehet bejelenteni az állami szerveknél zajló állítólagos iratdarálásokat. Magyar Péter arra kéri az embereket, hogy a megsemmisítésre ítélt, közérdekű dokumentumokat töltsék is fel az oldalra.
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke a Facebookon szólította fel a követőit, hogy „állítsuk meg közösen az Orbán-kormány felelősségét bizonyító dokumentumok megsemmisítését!”. Arra kéri az embereket, hogy jelentsék, ha tudomásuk van iratmegsemmisítésről, és
lehetőség szerint töltsék fel a megsemmisítésre szánt dokumentumokat a magyartisza.hu/stopdaralas oldalra, vagy külüdjék el a [email protected] e-mail címre.
A bejegyzéshez csatolt videóban Magyar Péter azt mondja: „Egyre több minisztériumból, kormányzati háttérintézményből és NER-es cégtől, de még az Országos Bírósági Hivataltól is olyan hírek jutnak el hozzánk, hogy a Tisza elsöprő választási győzelme után maximális fordulatszámra pörgették fel a titkosított és esetlegesen terhelő dokumentumokdarálását és az érzékeny információk megsemmisítését.” A politikus egyúttal figyelmeztetést is megfogalmazott.
„Szeretném itt újra jelezni, hogy aki ilyen bűncselekményben részt vesz, az a törvény szigorával fog szembenézni az új kormány megalakulása után.”
Véleménye szerint a bizonyítékok eltüntetése a magyar állam megkárosítását és a jövőbeli nyomozások akadályozását is jelentheti. Hangsúlyozza, hogy a közpénzből fenntartott állam iratanyaga nem a kormányzati tisztségviselők magántulajdona. „A hivatalos iratok a kormányzat és a közigazgatás tevékenységét dokumentálják. Iktatni kell őket, meg kell őket őrizni, és visszakereshetően kell őket tárolni.”
Magyar Péter szerint „az iratok politikai célú megsemmisítését minden jóérzésű, a hazája iránt elkötelezett állampolgárnak meg kell tagadnia, és lehetőség szerint meg is kell azt akadályoznia.”
Bejelentette, hogy létrehoztak egy felületet a bejelentésekre és a dokumentumok feltöltésére. Azt állítja, a beküldés „névtelenül, biztonságos, lekövethetetlen és beazonosíthatatlan módon” történik. Céljuk ezzel az, hogy a közérdekű dokumentumok ne tűnhessenek el nyomtalanul. Konkrét elérhetőségeket is megadott:
„Ha olyan anyag birtokában vagy, amit meg akarnak semmisíteni, kérlek jelezd ezt, és lehetőség szerint töltsd fel a magyartisza.hu/stopdaralas. Vagy ha gondolod, küld el azt a [email protected] címre.”
Videóját azzal a gondolattal zárta, hogy „Honfitársaim, néhány hónap és a Tisza átveszi a kormányzás felelősségét. Ne féljetek! Közösen, mind együtt fogunk építeni egy működő és emberséges Magyarországot.”
Szijjártó Péter leköszönő külügyminiszter tegnap „óriási baromságnak” nevezte Magyar állításait az iratmegsemmisítésekről, és azt mondta, hogy minden irat megvan elektronikusan is.
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke a Facebookon szólította fel a követőit, hogy „állítsuk meg közösen az Orbán-kormány felelősségét bizonyító dokumentumok megsemmisítését!”. Arra kéri az embereket, hogy jelentsék, ha tudomásuk van iratmegsemmisítésről, és
lehetőség szerint töltsék fel a megsemmisítésre szánt dokumentumokat a magyartisza.hu/stopdaralas oldalra, vagy külüdjék el a [email protected] e-mail címre.
A bejegyzéshez csatolt videóban Magyar Péter azt mondja: „Egyre több minisztériumból, kormányzati háttérintézményből és NER-es cégtől, de még az Országos Bírósági Hivataltól is olyan hírek jutnak el hozzánk, hogy a Tisza elsöprő választási győzelme után maximális fordulatszámra pörgették fel a titkosított és esetlegesen terhelő dokumentumokdarálását és az érzékeny információk megsemmisítését.” A politikus egyúttal figyelmeztetést is megfogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Milliárdos uniós pénzekről is tárgyalnak Magyar Péterék az Európai Bizottság Budapestre érkező delegációjával
Az Európai Bizottság küldöttsége pénteken Budapestre jön hogy előkészítő tárgyalásokat folytasson a leendő Tisza-kormánnyal. A legsürgetőbb témák az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a magyar helyreállítási források.
Már az új kormány megalakulása előtt, pénteken Budapestre utazik az Európai Bizottság delegációja, hogy előkészítő tárgyalásokat kezdjen a legfontosabb uniós ügyekről. A cél, hogy időt nyerjenek, és a kabinet hivatalba lépésekor azonnal lehessen cselekedni a legkényesebb kérdésekben.
A bizottság szóvivője, Paula Pinho szerint a látogatásnak nincs előre rögzített napirendje, de a legsürgetőbb témák között szerepel az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a Magyarországnak járó helyreállítási források ügye. Utóbbi 10 milliárd eurót jelentene Magyarországnak, amelyből 6,5 milliárd vissza nem térítendő támogatás – ezt az év végéig le kellene hívnia a leendő kormánynak, mielőtt elveszik.
A szóvivő szerint a gyors előrelépés mindkét fél érdeke.
„Legyen szó az ukrajnai hitelről vagy a helyreállítási forrásokról, mind Magyarország, mind az EU érdeke, hogy mielőbb előrelépés történjen. Ezért ezek előzetes tárgyalások, amelyek célja, hogy amikor az új kormány hivatalba lép, azonnal lehessen cselekedni, és ne veszítsünk időt. Ez a találkozó célja és kerete” – jelentette ki.
A tárgyalások egyik központi eleme lehet az ukrajnai hitelcsomag, amelynek folyósítását Magyar Péter korábban a Barátság kőolajvezeték helyreállításához kötötte. Brüsszel ezt az összekapcsolást korábban elfogadhatatlannak nevezte, mivel a hitelről már az Európai Tanács szintjén megállapodás született. A szóvivő hangsúlyozta: az ukrajnai hitellel kapcsolatos uniós álláspont nem változott, a megállapodást tavaly decemberben megkötötték, és a szükséges feltételek teljesültek.
„Annyi változott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök két nappal ezelőtti bejelentette, hogy a vezeték április végére ismét működőképes lehet” – tette hozzá a szóvivő.
A sajtótájékoztatón felmerült az is, hogy Magyar Péter korábban nem támogatta Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, sőt, akár népszavazásra is bocsátaná a kérdést. Erre a szóvivő diplomatikusan reagált. „Bőséges lehetőség lesz arra, hogy megvitassuk az új kormány álláspontját, és ennek megfelelően haladjunk tovább” – mondta.
A bizottság ugyanakkor jelezte, a mostani budapesti látogatás csupán az első lépés a párbeszéd újraindításában. „Ezek első egyeztetések, és nem biztos, hogy mindent érinteni tudunk. A cél az, hogy elindítsuk a párbeszédet és megnézzük, hol lehet előrelépni” – hangsúlyozta Paula Pinho.
via MTI