Bedő Dávid a Parlamentből mérte fel a Békemenetet, szerinte hézagos volt a tömeg Kossuth téren
A Momentum politikusa az Országházból nézte meg, mennyien hallgatják élőben Orbán Viktor beszédét. Szerinte október 23-án többen voltak, mint a mostani Békemeneten.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebook-oldalán írt arról, milyennek látta a Békemenet után a Kossuth téren összegyűlt tömeget. A politikus azt írta, a Tisza Párt Nemzeti Menete előtt bement a Parlamentbe, hogy megnézze, mennyi ember hallgatja Orbán Viktor beszédét.
Megfigyelése szerint
„A Kossuth tér mindkét oldala hézagos, középen nagy a sűrűség, de ott kevesen férnek el.”
A frakcióvezető úgy véli, kevesebben voltak, mint az október 23-ai Békemeneten.
A posztban megosztott egy videót arról, mit látott. Mint írja, a felvétel a hivatalos program kezdete után készült.
Két képet is megosztott a Kossuth tér másik oldaláról:
Deák Dániel kormánypárti influenszer egy hasonló posztban azt állította, hogy a Tisza menetén voltak kevesen. A két rendezvény résztvevőinek számáról továbbra sincs megbízható adat, és valószínűleg nem is lesz olyan, amit mindkét oldal elfogadna.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebook-oldalán írt arról, milyennek látta a Békemenet után a Kossuth téren összegyűlt tömeget. A politikus azt írta, a Tisza Párt Nemzeti Menete előtt bement a Parlamentbe, hogy megnézze, mennyi ember hallgatja Orbán Viktor beszédét.
Megfigyelése szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A MOL vezetése harmadik negyedéves osztalékkifizetést fog javasolni az igazgatóságnak
A Tisza Párt elnöke ezt azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval és a MOL felső vezetésével. A leendő miniszterelnök a találkozó előtt azt közölte, elvárja, hogy a vállalat ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot a Mathias Corvinus Collegiumnak.
Magyar Péter csütörtökön Kapitány István és Kármán András kíséretében megbeszélést folytatott Hernádi Zsolttal és a MOL felső vezetésével. Este bejelentette, hogy megállapodtak arról, hogy a védett árat mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartják az új kormány megalakulása után is, és ez a magyar költségvetésre nem fog plusz terhet róni.
Azt is közölte, hogy beszéltek a MOL által az Mathias Corvinus Collegiumnak fizetendő 25 milliárd forintos osztalékról is. Még a találkozó előtt a leendő miniszterelnök azt írta ki Facebook-oldalára, hogy „elvárja, hogy a MOL ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.” A megbeszélés után ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy ismertette a Tisza-kormány terveit e téren Hernádi Zsolttal.
A MOL válaszáról pedig azt írta: „A MOL a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően fog eljárni.” Majd azt is bejelentette:
„A MOL vezetése harmadik negyedéves osztalékkifizetést fog javasolni a vállalat Igazgatóságának.”
Csütörtökön kora este, miután Magyar Péter bejelentette, hogy elvárja, hogy a MOl ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek, a vállalat részvényei esni kezdtek: a Portfolio közel 6 százalékos zuhanásról számolt be.
Magyar Péter csütörtökön Kapitány István és Kármán András kíséretében megbeszélést folytatott Hernádi Zsolttal és a MOL felső vezetésével. Este bejelentette, hogy megállapodtak arról, hogy a védett árat mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartják az új kormány megalakulása után is, és ez a magyar költségvetésre nem fog plusz terhet róni.
Azt is közölte, hogy beszéltek a MOL által az Mathias Corvinus Collegiumnak fizetendő 25 milliárd forintos osztalékról is. Még a találkozó előtt a leendő miniszterelnök azt írta ki Facebook-oldalára, hogy „elvárja, hogy a MOL ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.” A megbeszélés után ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy ismertette a Tisza-kormány terveit e téren Hernádi Zsolttal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Visszavonul a politikától Nagy Márton – ezt maga a leköszönő nemzetgazdasági miniszter közölte az Index érdeklődésére.
A lap észrevette, hogy péntek reggelre eltűnt a miniszter hivatalos Facebook-oldala, ezért keresték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt a választ kapták, hogy az oldalt törölték.
Nem sokkal később Nagy Márton megerősítette az Indexnek: visszavonul a politikától.
A tárcavezető 2022 májusától gazdaságfejlesztési miniszter volt, jelenlegi tisztségét 2024 óta tölti be.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a 24.hu-nak adott interjújában élesen bírálta Nagy Mártont, szerinte a miniszter nulla eredményt tett le az asztalra.
Nem Nagy Márton az egyetlen miniszter, aki úgy döntött, hogy a kormányváltás után elköszön a politikai élettől. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szintén távozik a közéletből, már az is kiderült, hogy az egyetemi oktatáshoz tér vissza. Az ő miniszteri Facebook-oldala szintén megszűnt.
Visszavonul a politikától Nagy Márton – ezt maga a leköszönő nemzetgazdasági miniszter közölte az Index érdeklődésére.
A lap észrevette, hogy péntek reggelre eltűnt a miniszter hivatalos Facebook-oldala, ezért keresték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt a választ kapták, hogy az oldalt törölték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Milliárdos uniós pénzekről is tárgyalnak Magyar Péterék az Európai Bizottság Budapestre érkező delegációjával
Az Európai Bizottság küldöttsége pénteken Budapestre jön hogy előkészítő tárgyalásokat folytasson a leendő Tisza-kormánnyal. A legsürgetőbb témák az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a magyar helyreállítási források.
Már az új kormány megalakulása előtt, pénteken Budapestre utazik az Európai Bizottság delegációja, hogy előkészítő tárgyalásokat kezdjen a legfontosabb uniós ügyekről. A cél, hogy időt nyerjenek, és a kabinet hivatalba lépésekor azonnal lehessen cselekedni a legkényesebb kérdésekben.
A bizottság szóvivője, Paula Pinho szerint a látogatásnak nincs előre rögzített napirendje, de a legsürgetőbb témák között szerepel az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a Magyarországnak járó helyreállítási források ügye. Utóbbi 10 milliárd eurót jelentene Magyarországnak, amelyből 6,5 milliárd vissza nem térítendő támogatás – ezt az év végéig le kellene hívnia a leendő kormánynak, mielőtt elveszik.
A szóvivő szerint a gyors előrelépés mindkét fél érdeke.
„Legyen szó az ukrajnai hitelről vagy a helyreállítási forrásokról, mind Magyarország, mind az EU érdeke, hogy mielőbb előrelépés történjen. Ezért ezek előzetes tárgyalások, amelyek célja, hogy amikor az új kormány hivatalba lép, azonnal lehessen cselekedni, és ne veszítsünk időt. Ez a találkozó célja és kerete” – jelentette ki.
A tárgyalások egyik központi eleme lehet az ukrajnai hitelcsomag, amelynek folyósítását Magyar Péter korábban a Barátság kőolajvezeték helyreállításához kötötte. Brüsszel ezt az összekapcsolást korábban elfogadhatatlannak nevezte, mivel a hitelről már az Európai Tanács szintjén megállapodás született. A szóvivő hangsúlyozta: az ukrajnai hitellel kapcsolatos uniós álláspont nem változott, a megállapodást tavaly decemberben megkötötték, és a szükséges feltételek teljesültek.
„Annyi változott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök két nappal ezelőtti bejelentette, hogy a vezeték április végére ismét működőképes lehet” – tette hozzá a szóvivő.
A sajtótájékoztatón felmerült az is, hogy Magyar Péter korábban nem támogatta Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, sőt, akár népszavazásra is bocsátaná a kérdést. Erre a szóvivő diplomatikusan reagált. „Bőséges lehetőség lesz arra, hogy megvitassuk az új kormány álláspontját, és ennek megfelelően haladjunk tovább” – mondta.
A bizottság ugyanakkor jelezte, a mostani budapesti látogatás csupán az első lépés a párbeszéd újraindításában. „Ezek első egyeztetések, és nem biztos, hogy mindent érinteni tudunk. A cél az, hogy elindítsuk a párbeszédet és megnézzük, hol lehet előrelépni” – hangsúlyozta Paula Pinho.
via MTI
Már az új kormány megalakulása előtt, pénteken Budapestre utazik az Európai Bizottság delegációja, hogy előkészítő tárgyalásokat kezdjen a legfontosabb uniós ügyekről. A cél, hogy időt nyerjenek, és a kabinet hivatalba lépésekor azonnal lehessen cselekedni a legkényesebb kérdésekben.
A bizottság szóvivője, Paula Pinho szerint a látogatásnak nincs előre rögzített napirendje, de a legsürgetőbb témák között szerepel az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a Magyarországnak járó helyreállítási források ügye. Utóbbi 10 milliárd eurót jelentene Magyarországnak, amelyből 6,5 milliárd vissza nem térítendő támogatás – ezt az év végéig le kellene hívnia a leendő kormánynak, mielőtt elveszik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szennyező anyagot találtak a szombathelyi kórház vizében, 11 ember ihatott belőle
Azonnal leállították a vízszolgáltatást a sürgősségi tömbben, miután a személyzet a víz elszíneződését észlelte. Tizenegyen fogyaszthattak a szennyezett vízből, az eddigi eredmények negatívak.
Szennyező anyag került a szombathelyi kórház sürgősségi tömbjének vízhálózatába – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A Markusovszky Kórház sürgősségi tömbjének vízhálózatába dietilén-glikol került, ezért a vízszolgáltatás ideiglenesen szünetel.
Szerda délután egy külső cég karbantartást végzett az épület klímarendszerén. A munkálatok közben a hűtőközegként használt ipari vegyszer valahogy bejutott a vízhálózatba. A kórház személyzete délután negyed ötkor vette észre a víz elszíneződését, és azonnal elzárta a vizet – derül ki az intézmény hivatalos közleményéből.
A hibaelhárítást rögtön megkezdték.
Az intézmény minden beteget és dolgozót kikérdezett, így jutottak arra, hogy 11-en fogyaszthattak a vízből. Az érintettektől vért vettek toxikológiai vizsgálathoz, az eddigi eredmények negatívak.
A katasztrófavédelem csütörtöki, előzetes mintavétele már nem mutatott ki szennyeződést a vízben, a hivatalos laboreredmény azonban csak vasárnapra várható. A katasztrófavédelem feljelentése alapján a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az eset körülményeinek tisztázására.
A kórház palackozott vízzel gondoskodott a betegek és a személyzet ivóvízellátásáról és mosakodási lehetőségéről. Az intézmény azt ígérte, haladéktalanul tájékoztatja a betegeket és a látogatókat, amint a teljes körű vízszolgáltatás helyreáll.