„Menjek a híd alá 70 évesen, mert a MÁV hibát követett el?” – Lassan egy éve tartják bizonytalanságban Rákosrendező megmaradt lakóit
Februárban kapták az első felszólítást, hogy a mini-Dubaj projekt miatt menniük kell, cserelakásról viszont akkor még szó sem esett. Ma hivatalosan már csak néhány család él a telepen, de egyre több az illegális házfoglaló, akik miatt meredeken romlik a közbiztonság. Helyszíni riport.
Máté Péter 61 éve él a Zugló és Angyalföld határán húzódó Tatai utca egyik földszintes házában. Tavaly ilyenkor még közömbösen fogadta a Rákosrendezőre tervezett luxusnegyedről szóló híreket. Úgy volt vele, hogy ha lesz is valami, idáig biztosan nem ér majd el az építkezés, hiszen a telep legszélén laknak. Nem lett igaza: februárban kapott egy felszólítást, miszerint felmondják a bérleti jogviszonyát, és 30 napja van elhagyni az ingatlant. Cserelakást egyáltalán nem említettek.
„Amikor elolvastam, napokig azt se tudtam, mitévő legyek. Éjszakákon át gondolkodtam, még a könnyem is kicsordult, hiszen mégiscsak az életem nagy részében ez a ház volt az otthonom.”
Utána egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívta az RTL Klubot, akik azt kérték, küldje el nekik írásban a történteket. A fia segítségével így is tett, másnap reggel 8-kor pedig csörgött a telefonja: az ügyeletes szerkesztő kereste.
„Kijöttek forgatni, rá két napra pedig felhívott engem a vasút egy jogásza, és megkérdezte, miért nem írtam levelet arról, milyen cserelakást szeretnék. Na most, egészen eddig szó sem volt cserelakásról, csak fenyegetőzésről, hogy költözzek ki 30 napon belül, különben jönnek a retorziók.”
Péter szerint egyértelműen a média nyomásának köszönhető, hogy a MÁV változtatott a hozzáállásán, és elkezdett partnerként tekinteni rájuk. Az elsőként felkínált lakás ugyanakkor enyhén szólva nem felelt meg a várakozásainak.
„A tető beszakadva, a falon kábelekről lógott a cirkó, a parketta felhólyagosodva, tiszta penész minden. Az udvaron a kerítést gyakorlatilag csak a gaz tartotta. Mondtam nekik, hogy ide még egy hajléktalan sem költözne be, ilyen állapotban nem tudom elfogadni.”
A telepen körbejárva talált viszont egy egészen jó állapotú házat, amit apróbb felújítások után szívesen elfogadott volna. A MÁV nagyon készséges volt, megcsináltak mindent, amit kért. Igen ám, de elmondása szerint olyan bérleti szerződést kellett volna aláírnia, amely azt is tartalmazta, hogy bármikor, indoklás nélkül, 30 napos határidővel felmondhatnak neki. Erre pedig nem volt hajlandó.
A Szikra Mozgalom – Jámbor András ellenzéki országgyűlési képviselő szervezete – mellé állt, ügyvédjük, Dr. Szepesházi Péter is azt javasolta neki, semmiképp ne írja alá a papírt ilyen feltételekkel. A ház ezért azóta is üresen áll, pedig egyébként azonnal költözhető lenne.
„Bár mi nem vagyunk jogsegélyszolgálat, ebben az ügyben azt láttuk, hogy a lakók maguktól nem jutnának egyről a kettőre, szükségük van nemcsak jogi képviseletre, de sajtónyilvánosságra, illetve politikai munkára is, ami ahhoz szükséges, hogy felfigyeljenek erre az ügyre” – fogalmaz a Szikra helyi szervezője, Sudár Orsolya.
A rákosrendezői luxusberuházással egyébként sem értettek egyet, emellett pedig tapasztaltuk, mennyire méltánytalanul bánik a MÁV az itt élőkkel, így végül felkarolták az ügyet. Ide nem jött ki a családsegítő se, az önkénteseikkel járták körbe a házakat és kérdezték meg a lakókat, hogy vannak, mire van szükségük. Márciuban tartottak egy fáklyás felvonulással összekötött tüntetést is.
Bár úgy volt, hogy szeptember 18-ig ki kell üríteni az egész telepet, nem sokkal azelőtt kiderült, hogy két évvel meghosszabbítják a határidőt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lakók fellélegezhettek: Péter egyik reggel például azzal szembesült, hogy le akarják választani őket az elektromos hálózatról.
„Éppen dolgozni indultam, amikor észrevettem a munkásokat. Mondom, ne vicceljenek már, négy család él még itt! Kiderült, hogy a MÁV azt adta le az ELMŰ-nek, hogy már teljesen kiürült a telep.”
A helyzet most úgy áll, hogy a MÁV beadott a bíróságra egy kiürítési kérelmet, a családok pedig a Szikra Mozgalom és Szepesházi Péter segítségével jelezték, hogy perre mennek. Ameddig nincs jogerős ítélet, nem lakoltathatják ki őket, ugyanakkor Péter biztos benne, hogy előbb-utóbb menniük kell. „Az biztos, hogy ezt az oldalt itt végig ledózerolják, egészen a Vasúttörténeti Parkig.”
Ez érthető módon érzékenyen érinti. „Nézze, 61 éve ez az otthonom. Itt halt meg az apám, innen kísértem utolsó útjára, ahogy az anyámat is. Nem egy luxuslakás, de én szeretek itt élni.”
A házban csak néhány évvel ezelőtt alakítottak ki fürdőszobát, előtte az udvaron keresztül lehetett WC-re járni. Péterék nagyjából 700 ezer forintot és rengeteg munkaórát szántak az átalakításra, amit biztosan nem tettek volna, ha előre tudják az azóta történteket.
Péter azt meséli, régebben még igazi családias közösség volt itt, az emberek rendszeresen összejártak, sütöttek-főztek, bográcsoztak. A fénykorban mind a 24 lakás tele volt, 100-110-en biztosan éltek bennük. A hanyatlás olyan 20 éve kezdődött, onnantól folyamatosan néptelenedtek el a házak, új bérlők pedig nem jöhettek.
A gyanúja szerint azért, mert valakinek már jóval a mini-Dubaj projekt előtt terve volt a területtel. Ezt bizonyíthatja az is, hogy 2018-ban kaptak egy levelet, miszerint új szerződést kell kötniük, ami tartalmaz egy olyan kitételt, hogy amennyiben a vasút területrendezésbe kezd, 30 napon belül el kell hagyniuk az ingatlant. Ő már ezt se írta alá, több szomszédja viszont igen – most ők voltak az elsők, akiknek menniük kellett.
A per valószínűleg legalább 2-3 évig tart majd, de ha hamarabb kikerülne a szerződésből a 30 napos felmondási idő, Péter akár azonnal odaköltözne. Bízik benne, hogy a MÁV nemrég kinevezett új vezérigazgatója elmozdul majd ebbe az irányba.
Nagyné Johán Edit 27 éve él a telepen súlyos beteg férjével, Máté Péteréktől néhány háznyira. Annak idején 2 és fél millió forintból újították fel a villanyt és a csatornahálózathoz is, emellett ablakokat cseréltek, betonoztak, sőt még a redőnyöket is kicserélték, hogy lakhatóvá tegyék.
Abban a hiszemben költöttek rá ennyit, hogy előbb-utóbb meg tudják majd vásárolni, erre azonban nem került sor. Februárban ők is kézhez kapták az első felszólítást, miszerint 30 napon belül el kell hagyniuk a lakást.
Edit a zuglói önkormányzathoz fordult, akik az akkori polgármester, Horváth Csaba közbenjárásával leállították a kilakoltatási eljárást. „Utána viszont jött a hercehurca: a MÁV-nak eszében sem volt cserelakást ajánlani nekünk, csak a média nyomására változtattak az álláspontjukon” – erősíti meg ő is.
„Amikor megjelent riportok hatására megkérdezték, mik az igényeink, annyit mondtam, hogy a mostaninál kisebb ne legyen, a férjem miatt pedig az is fontos volt, hogy földszinti legyen, és tartozzon hozzá egy minimális előkert, ahová ki tud ülni. Mutattam orvosi papírokat is, ennél jobban nem tudtam volna tálalni a problémát. Ehhez képest a két kérésből nullát teljesítettek.”
Először ugyanazt a romos, penészes, 40 négyzetméteres, konyha nélküli házat ajánlották fel nekik a Keresztúri úton, amit Máté Péter is azonnal visszautasított. Természetesen ők sen fogadták el, ezután viszont még szürreálisabb megoldásként az angyalföldi vasútállomás épületében ajánlottak nekik egy lakást.
„Gondolja meg, egy parkinsonos, sztómás beteg mihez kezdene egy emeleti lakással, ahová csak csigalépcsőn lehet felmászni, és ami mellett közvetlenül ráadásul folyamatosan közlekednek a vonatok? Egész éjjel azt kellett volna hallgatnunk.”
Miután erre az ajánlatra is nemet mondtak, sokáig nem történt semmi, majd júniusban kaptak egy levelet, hogy 8 napon belül el kell hagyniuk a lakást, mivel jogtalanul tartózkodnak benne. Ellenkező esetben kiköltöztetnek, majd kiszámlázzák nekünk a költségeket.
Ezt a határidőt végül Szepesfalvy Péter ügyvéd és a Szikra Mozgalom segítségével sikerült semmissé tenniük, de alig lélegeztek fel, nem sokkal később megkapták az értesítést a birósági per kezdetéről.
Edit szerint a MÁV új vezérigazgatója nyitottabbnak tűnik feléjük, egy nap alatt többet tudtak előrelépni vele kommunikáció terén, mint az elődjével február óta összesen. A problémák viszont csak sokasodtak az elmúlt hónapokban.
„Az üres lakásokat, ahonnan már kiköltöztek, egymás után törik fel és veszik birtokba az illegális lakásfoglalók. És mindent lopnak, ami mozdítható: múlt héten kicseréltem két gázpalackot, itt hagytam őket kint a ház előtt. Fényes nappal elvitték mindkettőt, ahogy a kötélről a ruhákat, a kertből pedig a biciklit is.”
Edit elmondása szerint hetek óta nem alszik éjjelente, amint hall akár csak egy kis neszt is, azonnal ugrik fel. A kert végét jobb híján rácsokkal és fém ruhaszárítókkal barikádozta el, hogy megakadályozza az illetéktelen behatolást. A közbiztonság drasztikus romlása mellett a patkányok is megszaporodtak a telepen.
„Egyik reggel jöttek a dolgozók, a férjem szólt, hogy hangokat hall. Megkérdeztem, miért vannak itt, azt mondták, hogy elzárják a vizet. Mondom, nehogy elzárják, hát még itt lakunk! Kiderült, hogy úgy lett elkönyvelve, hogy itt már nem maradt senki. Tényleg olyan, mintha nem is léteznénk.”
Edit sógornője, Nagy Ilona szintén a maradék lakók egyike a telepen, közvetlenül a sínek mellett él. Amíg a házát keressük, több másik udvarban is mozgást látunk, az egyikből egy 7-8 fős társaság méreget bennünket.
A nő a mostani lakásában 5 éve lakik, de a szülei 1963-ban költöztek a telepre, Editék mostani házába. Ott nőtt fel, majd férjhez ment, de a házasságnak rossz vége lett, azután költözött vissza ide.
A helyzete jogilag bonyolultabb a többiekénél, ugyanis nincs szerződése: itt hivatalosan csak az élettársa lakott, akinek halála után ugyan kérvényezte a MÁV-tól, hogy írják át a nevére a szerződést, de nem kapott választ. A lakbércsekk ugyanakkor már az ő nevére érkezik, a villanyórát viszont nem sikerült átíratnia. A februári felszólítást pedig ő is megkapta, arra hivatkozva, hogy jogcím nélkül tartózkodik a lakásban.
„Menjek a híd alá 70 évesen, mert a MÁV hibát követett el, amikor nem közölték válaszul a levelemre, hogy nem engedélyezik az itt lakásomat?”
Cserelakásból egyelőre kettőt mutattak neki, de mindkettő lakhatatlan volt. Szerződést viszont egy olyan lakásra küldtek, amit nem látott korábban. „Mondtam nekik, hogy hiába küldik, amíg nem nézhetem meg élőben, nem írom alá.”
Sudár Orsolya
Alternatívája a lakhatásra továbbra sincs, a kilakoltatási per viszont zajlik. “Én nem nagyon foglalkozom politikával, de hát az állam ellen? Az olyan, mint széllel szemben…” – fogalmaz azzal kapcsolatban, milyennek látja az esélyeit. Abban viszont ő is bízik, hogy a médiavisszhangnak köszönhetően további nyomást is tudnak majd gyakorolni a döntéshozókra.
Sudár Orsolya is bizakodó: bár úgy látja, a kerület október 1-jén hivatalba lépett új vezetése egyelőre nem haladt előre az ügyben elődjéhez képest, a Szikránál remélik, hogy miután belerázódtak a munkába, előreveszik a prioritásaik között.
„Ha fenntartjuk a nyilvánosságot és elvégezzük a politikai munkát, látok arra esélyt, hogy mindenki megfelelő cserelakást kap elfogadható feltételekkel. Senkinek nem érdeke másfél évig ebben a libikókában tölteni az idejét.”