„Nagyon nagy a baj, most mindenki a túlélésre játszik” – egy magyar szállodaigazgató a válságról
Galla Gergőt, a Barceló Budapest igazgatóját kértem, hogy mondja el, milyen a szállodaipar helyzete. Gimnáziumi osztálytársak voltunk, ezért tegeződünk.
- Egy nemzetközi szállodalánc egyik tagját vezeted, az átlagnál talán nagyobb nemzetközi rálátásod van. Mikor ismertétek fel, hogy hamarosan nálunk is nagyon súlyos lesz a helyzet?
- Annak ellenére, hogy lehetett hallani a híreket, minket is elég váratlanul ért a dolog. Bár nekünk vannak szállodáink Csehországban, Olaszországban is, és természetesen értesültünk róla, amikor az ottani szállodákat bezárták, még akkor is azt reméltük, hogy nálunk ez nem történhet meg.
Amikor az első hazai betegek megjelentek, és bejelentették a korlátozásokat, egy egész hétvégét azzal töltöttünk a kollégáimmal, hogy kiszámoljuk, mi az a minimális kapacitás, ami szükséges a továbbüzemeléshez.
De utána hétfőn bejelentették, hogy lezárják a repteret, ezért még aznap eldöntöttük, hogy mi is bezárunk.
- Hogy látjátok az esélyeket?
- Nagyon nagy a baj. Most mindenki a túlélésre játszik, mindenkinek az a legfontosabb, hogy a cég megmaradjon, és az alkalmazottait megtarthassa. De mint mindenütt, nálunk is vannak kényszerszabadságolások, leépítések.
- Mekkora leállásra készültök?
- Senki nem tudja megjósolni, mi lesz, de én úgy kalkulálom, hogy ha 2-3 hónapon belül nem fogjuk látni a fényt az alagút végén, akkor jóvátehetetlen károk lesznek.
- A kormány eddigi intézkedései elsősorban a kisvállalkozóknak segítettek, gondolom a szállodákat nem, vagy csak nagyon kis mértékben érintik.
- Tény és való, hogy az eddigi intézkedések nagyon gyorsan jöttek, de keveset segítenek a szektorban, sajnos jelentősebb lépések szükségesek. Ezzel nem azt mondom, hogy ezek ne lennének amúgy jó és fontos intézkedések, de a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.
Magyarországon borzasztó magasak a bérekre rakodó járulékok, az lenne jó, ha ezeket nagyobb mértékben vállalná át az állam.
- A fővárosi önkormányzat próbál segíteni? Hiszen a pesti szállodák a fővárosnak is bevételt hoznak.
- Nem igazán, de nem is tudom, miben segíthetnének. Idegenforgalmi adót fizetünk nekik, de azt a bevétel után, tehát ha nincs vendég, nincs idegenforgalmi adó.
- Esetleg az iparűzési adó elengedése...
- Igen, azt lehetne. Minden esetre nem tudok ilyen tervről.
- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége fontolgat lépéseket, felvette a kapcsolatot a kormánnyal?
- A szövetség valóban folyamatosan egyeztet a kormánnyal, de konkrétumokat nem tudok.
- Remélhetőleg kaptok segítséget, hiszen az autóipar mellett a turizmus a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja, ha újra akarják indítani a gazdaságot, szükség lesz a szállodákra.
- Ez így van, persze a gazdaság újraindítása sem megy egykettőre. Sokan úgy vélekednek, hogy az üzleti célú utazás hamarabb újraindul, mint a rekreációs. De ez sem biztos.
Minden céget meg fog viselni ez a válság, kérdés, hogy kiknek lesz pénze vagy akár energiája arra, hogy mondjuk konferenciákra utazgasson.