SZEMPONT
A Rovatból

Bod Péter Ákos: Az út végén óriási kudarc vár ránk

A volt jegybankelnök szerint rossz emlékeket idéz, hogy Orbán Viktor megrendeli a neki tetsző növekedést, és meglepő, hogy ragaszkodik a magasnyomású gazdaság koncepciójához, pedig látszik, hogy ez nem érhet jó véget.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. szeptember 13.



Orbán Viktor új gazdaságpolitikát hirdetett meg Kötcsén, aminek lényege szerinte a gazdasági semlegesség, vagyis az, hogy semelyik blokk mögé nem szabad beállni. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy duplázni kell a gyerekek után járó adókedvezményt, a gazdasági növekedést pedig 2025-ben 3-5% közé kell feltolni. „3-5 százalék közötti növekedést szeretnénk kipréselni, kiszuszakolni a magyar gazdaságból, ez nem lehetetlen alapvetően” - fogalmazott.

Mindeközben a költségvetés soha nem látott mértékű hiányt produkált augusztusban, a KSH adatai legfrissebb adatai pedig azt mutatják, hogy az akkumulátor, szárazelem gyártás volumene 31 százalékkal esett vissza júniusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Milyen helyzetben van a magyar gazdaság és mennyire reálisak Orbán Viktor célkitűzései? Erről beszélgettünk Bod Péter Ákos volt jegybankelnökkel.

– Most a vas és az acél országa helyett az akkumulátorok országa lettünk vagy leszünk, de az elmúlt hónapok adatai alapján úgy tűnik, és ez azért rejt magában némi kockázatot.

– Ami az elektromos autózás egészét illeti, most valóban olyan szakaszban vagyunk, amikor a korábbi nagyon gyors, szinte exponenciális növekedés átváltott egy tartósnak tűnő, bár lehet, hogy átmeneti stagnálásba. Viszont ami a magyar ügyet illeti, az sajnos úgy néz ki, hogy

az se lenne jó, ha a korábbi tervek beválnának, és Magyarország a világ térképére mint nagy szereplő felkerülne, és persze az is probléma lenne, ha ez a program elakadna, vagy messze a várakozások mögött haladna.

Az utóbbit könnyebb megmagyarázni. Ha alapvetően koreai és kínai cégek óriási pénzeket beleölnek az a magyarországi jelenlétükbe, de aztán a kapacitásuk nincsen kihasználva, az nyilván azt is jelenti, hogy az idecsábításukhoz fűzött remények nem válnak be. Márpedig itt nagyon sok támogatást kaptak, pénzbelit is akár, bár nem tudjuk a részleteket, de az biztos, hogy sok tíz- és százmilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztést ajánlott fel a kormány. Azt kommunikálják, mintha a befogadó település kapna pénzt, de a napnál világosabb, hogy azok a közműkapacitások, utak, elektromos hálózatok nem a környékbeli lakókat szolgálják, hanem a potenciális gigaberuházást. De ha a gigaberuházás leáll vagy töredék kapacitással működik, akkor az nagyrészt kidobott pénz. Ha viszont mégis nekilódulnának a hatalmas projektek, nem lenne hozzájuk magyar munkaerő, sem víz, sem energia, és ezek behozatala, előteremtése hatalmas anyagi terhet róna a magyar társadalomra.

– Ön szerint tehát itt ülünk egy csapda közepén?

– Ez valóban óriási csapda, és ebbe belesétált a magyar kormányzat olyan lépésekkel, amelyek egyenként nem voltak teljesen hibásak, csak félig. Mert eleve kialakult Magyarországon az autóipari függés, amivel valamit kezdeni kellett. Én most úgy is beszélhetek, mint az a korábbi ipari és kereskedelmi miniszter, aki sokat dolgozott azon, hogy Magyarországra kerüljenek jelentős autóipari beruházók. Ezeknek az értékláncában részt venni alapvetően jó dolog, és

még jobb is lehetne, ha sikerülne a nagyobb hozzáadott értékű területekre belépni minél előbb, minél nagyobb arányban.

E vonatkozásban vannak elmaradások, de a trend nem rossz. Például az Audinak nem csupán összeszerelő üzeme van Magyarországon, hanem kutatása is, a Győri Egyetemmel való kapcsolata példaszerű. Mindezt elmondva látni kell, hogy a német érdekeket figyelembe vevő (mások szerint azokat kiszolgáló) gazdaságpolitikából nem következik egyenesen, hogy az idővel bekövetkező technológiai váltáskor az elektromos autózásnak azt a komponensét kellene kiválasztani, amelyben a legkevesebb komparatív előnyünk van. A komparatív előnyök tana nagyon egyszerűen azt mondja, azt kell csinálni, amihez az ember ért, amihez megvannak vagy megteremthetők az adottságok. Magyarországon az adottságok többé-kevésbé megvannak a járműiparhoz, és megteremthetők lennének például a járműipar és más iparok információ-technológiai igényei kiszolgálásához.

Románia például tudatosan felfuttatta IT-iparát, egy-másfél évtized alatt be tudott építeni az ipari szerkezetébe egy igen erős IT-vonalat.

Na most, az kevésbé van kitéve a konjunkturális hullámzásoknak, mert valamilyen formában mindig szükség lesz információfeldolgozásra, informatikai kutatásra, alkalmazásra és fejlesztésre.

– Ráadásul jóval kisebb a nyersanyagigénye.

– És nagyobb az agyigénye. Ezzel szemben az akkumulátortechnológiánál eleve van egy technológiai kockázat. Senki sem tudja, pontosan mi lesz három év múlva, vagy akár három hónap múlva. De még ha nem lenne ilyen kockázat, és ugyanazt a technológiát alkalmaznák évtizedekig, a magyar nemzetgazdaságra nézve ezek a technológiák akkor is sok kockázatot hordoznak, viszont az előnyök óriási hányada a gyár tulajdonosát gazdagítja. Azt én értem, hogy a kínaiaknak és a koreaiaknak érdekükben áll jelen lenni egy ilyen nagy piacon, és örülnek, hogy találtak valakit, aki hajlandó az infrastruktúrát kiépíteni az Európai Unión belül. De visszatérve az alapkérdésre,

egyáltalán nem következett az elmúlt 30 év autóipari fejlesztéséből, hogy egy újabb technológiai váltásnál pont ezt a termékcsoportot – vagyis az autógyártásnak nem az elektronikai részét, hanem a vegyipari, fémipari részét – fejlessze közpénzből a magyar kormány.

Ne kerülgessük: az akkumulátorgyártás inkább vegyipari és gépipari tevékenység, nem túl igényes, nem túl nagy hozzáadott értékű eljárás.

– Úgy tűnik, hogy elsősorban egy erős politikai akarat áll emögött. És ez a fajta akarás nyilvánult meg Orbán Viktor Kötcsén előadott beszédében is, amikor azt mondta, hogy „szeretné kipréselni” a gazdaságból a 3-5 százalékos növekedést. Úgy tűnik, továbbra is kitart a magyar kormány a magas nyomású gazdaság koncepciója mellett.

– Sajnos valóban úgy néz ki, hogy hiába változnak a feltételek, hiába telik az idő és tár fel egyre többet a kockázatokból, a magyar miniszterelnök ragaszkodik az eddigi úthoz, holott annak a buktatói eddig is tisztán látszottak.

Az útnak a végén pedig óriási kudarc vár ránk.

Meglepő, hogy ragaszkodik ehhez a koncepcióhoz. Meglepő az is, hogy ragaszkodik az ezt terjesztő gazdasági vezetőkhöz, sőt megerősíti, dicséri őket. Pedig ez az út korábban is tudhatóan kockázatos volt, most pedig azt lehet kimutatni józan elemzéssel, hogy miután a pálya sikeres befutásához nálunk nincsenek meg a feltételek, az egész nem érhet jó véget. Én is, mint mások is, felfigyeltem erre a mondatra. Hozzáteszem, ezt a deklarációt nem a magyar parlament nyilvánossága előtt tette meg a magyar kormányfő. Ott rá lehet kérdezni, hozzá lehet szólni, szembesíteni lehet az eddigi eredményekkel. Ez a mondat egy kúriának a kertjében, egy magánrendezvényen hangzott el. Nem hiszem, hogy ez a legalkalmasabb hely és forma a nemzeti ügyek megbeszélésére. De elhangzott, és valóban rossz emlékeket idéz, hogy

miközben valószínűleg tisztában van a gazdaság tényleges képességeivel, azokkal nem törődve megrendeli az államapparátustól azt a növekedési ütemet, ami valami oknál fogva neki fontos.

Ez az ok lehet akár egy közelgő választás, hogy jól felfűtse a gazdaság motorját. De az a motor le is éghet, ha túl van pörgetve, és utána füst lesz, és anyagi kár, amit az utasok fognak megfizetni.

– Most, ahogy így beszélt, erről nekem beugrott a néhai Magyar Szocialista Munkáspárt 13. kongresszusa, ahol valami nagyon hasonló hibát követtek el. Ugye akkor fűtötték fel úgy a magyar gazdaságot, aminek a következménye végül is 1988-89-90 lett, legalábbis gazdasági vonalon.

– Sajnos a hosszú memóriának az a hátránya, hogy az ember fel tudja idézni a hasonló eseteket, és lehet látni, hogy bár a világ változik, néhány alapösszefüggés nem.

Ha egy gazdaságnak a természetes növekedési képességét szerves úton, például jobb oktatással vagy hatékony infrastruktúra kifejlesztésével nem képes megemelni az állam, megpróbálkozhat a növekedés kierőltetésével.

Az erőltetett növekedésnek óriási az irodalma. Az ötvenes évekről meg az említett esetről Kornai János és mások munkássága bemutatta, hogy melyek lesznek az elkerülhetetlen következmények. Tervgazdaságban a következmény áruhiány, pénzgazdasági keretek között pedig inflációs nyomás. Ez a mostani szituációnk. Tavaly Európa-rekorder volt Magyarország a pénzromlás ütemében, és sajnálatos módon most is látni, hogy a gazdaságunkban nem szűnt meg az infláció. Amit a miniszterelnöki deklaráció üzen, az lefordítható arra, hogy őt nem érdeklik az egyensúlyi viszonyok.

Nem érdekli különösebben az infláció.

Sőt talán még az is ott lehet a gondolkodásban hátul, hogy a vártnál nagyobb infláció, bár kellemetlen a polgároknak, és ezért majd ki kell nekik magyarázni a dolgot, viszont kellemes a büdzsének, amely a megnőtt fogyasztói árak után magasabb bevételre tesz szert.

– Korábban említette, hogy a magyar gazdaságpolitika a német érdekeket figyelembe veszi. Orbán Viktor, amikor gazdasági semlegességről beszélt, nem lehet, hogy ez egy racionális kiigazítási igény arra, hogy többpólusú, többfókuszú gazdasági spektrumot építsen ki az ország?

– Az egyik értelmezése ennek a miniszterelnöki eszmefuttatásnak, hogy egyszerűen megideologizálja azt, amit csinál. Ha a Távol-Keletről vagy az arab világból vesz fel kölcsönt, akkor nem azt mondja, hogy szükségem van a pénzre, és máshol már nem nagyon állnak velem szóba, hanem meghirdeti azt, hogy ki kell egyensúlyozni a forrásokhoz jutást. Ha viszont stratégiai elemzésként kívánnánk értelmezi annak meghirdetését, hogy a magyar gazdaság a Kelet és Nyugat között valamilyen híd legyen - nos, erről azt gondolom, hogy 40-50 évvel ezelőtt még elképzelhetőnek, sőt progresszívnek számító gondolat lett volna, a késő-kádári korban. De a 2020-as években nem reális. Mi több, abszurd a mostani geopolitikai, világgazdasági blokkosodás idején.

Most blokkok feszülnek egymásnak, ezért tragédia lenne, ha egy kis ország beszorulna az ütköző felek közé.

Sajnos azonban, ami a magyar finanszírozást illeti, itt azért már sokkal több van, mint egy teória. Hiszen látjuk a kínai hitelfelvételeket. Holott időközben az európai tagországok gondosan mérlegelve a nemzeti érdekeiket, a baltiaktól Olaszországig, mára felismerték a kínai szándékok árnyoldalait, és azt is, hogy ebben a posztglobalizációs időszakban blokkok kerülnek egymással szemben. Akkor pedig választani kell. Ezen blokkok egyike az Európai Unió, több mint 440 millió fogyasztóval, olyan gazdasági erővel, amelyhez mérhető csupán még kettő van a világon: az Egyesült Államok és Kína. Ezek közül az egyik szövetséges, a másik pedig nem. A nem szövetséges blokkhoz való kötődés irreális, és nem szolgálja a nemzeti érdeket.

– Szintén az elmúlt hetek fejleménye, hogy mind a kormány, mind az ellenzék vezető ereje is belement egy számháborúba a minimálbér-emelést illetően. Magyar Péter egyenesen azt írta, hogy a következő ciklus végére egymillió forintos minimálbért akarnak elérni. Mennyiben értelmezhetők ezek az ígérgetések?

– Az a baj, hogy jelenleg is, és ezt a beszélgetésünkben érintettük már, állami támogatással olyan munkahelyek teremtődnek Magyarországon tízezrével, amelyek nem igényelnek túl magas képzettséget, és ezért nem fognak, de nem is tudnak sokat fizetni. Azt tapasztalom, hogy amikor szóba jön a magyar bérszint, a politika hirtelen elfelejtkezik a versenyképességről. Elfeledkezik arról, hogy a munkabér a termelőnek költségtényező. Elfeledkezik arról is, hogy

magas bérszintet olyan gazdaság tud tartósan fenntartani, amelyben magas a munkatermelékenység, hiszen az ilyen gazdaságban az emberek képzettek, a kapacitások modernek, a piacok elég nagyok és a versenyviszonyok tiszták, a technológia gyorsan fejlődik, az infrastruktúra rendben van,

így a költségviszonyokat nem rontja, hanem feljavítja. De most nem mondom végig azokat a versenyképességi tényezőket, melyekben Magyarország az elmúlt években visszaesett. A jegybankelnök volt olyan kedves, és a közgazdász vándorgyűlésen kivetítette, hogy az utóbbi néhány évben hány helyet esett vissza Magyarország nemzetközi összevetésben, miközben a térségi versenytársaink, Romániától Lengyelországig, előrébb kerültek. Ez az a háttér, amiben el kell helyezni azt a szituációt, hogy a politikus jól fizetett magyar embereket, persze szavazókat szeretne látni nagy számban. Ezt értem.

De a bér és annak a kötelező minimuma nem egyszerűen jószándék kérdése.

Szándék is kell hozzá, nyilvánvalóan, de az nem elég. Előbb Magyarországon érdemi, tartalmi vitákat kellene folytatni nagyon jelentős kérdésekről: milyen irányba menjen a magyar gazdaság? Mi legyen a magyar iparral? Mire van adottsága Magyarországnak? Hol van komparatív előnye, és hol nincs? Mit kell azonnal abbahagyni, és mi az a terület, ahol minél előbb el kellene kezdeni a fejlesztést? Nem gondolom, hogy a kötelező minimálbérszint az archimédeszi pont, amelyen keresztül ki lehet húzni a magyar gazdaságot. Már csak azért sem, mert akár beugrik az olvasónak, akár nem, a kötelező minimálbér egyben tiltás is: a hatóság megtiltja, hogy e meghatározott bérszint alatt a munkaadó a munkavállalóval legálisan szerződjön. Miközben az alapkérdés nem ez. Hanem az, hogy miként lehet termelékenyebbé tenni a magyar munkást, hatékonyabbá a magyar munkahelyet és a magyar államot, és mindezt egyszerre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Újabb reakció Sallai Nóra kisfiának halála után: „Mi kell, hogy történjen, hogy végre véget érjen?”
A Jóban Rosszban egykori színésznője mellett rengetegen álltak ki. Todorovits Rea influenszer-író is írt egy posztot a tragédiáról.
H. M. - Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 08.



Mint arról korábban írtunk, Sallai Nóra színésznő Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával. Hétfőn kiderült, hogy az ötéves Benedek nem élte túl az ütközést, és meghalt.

Puskás Peti keményen reagált a hírre, bejegyzésében a színész értelmetlen halálról és a család tönkretételéről írt.

Todorovits Rea influenszer-író is írt egy posztot a tragédiáról.

Az író szerint

„pár kiskirály ismét úgy döntött, hogy egy több tíz milliós kocsival menőzni sokkal többet ér, mint ártatlanok élete. Mégis minek kell még történnie, hogy elkezdődjön a jogosítvány megszerzése utáni felelősségteljes gondolkodás? Ahol apuka nem a legmenőbb autót veszi meg az idióta gyerekének, hanem beül mellé és megtanítja neki, mi is az a felelősség.”

Az influenszer kiemelte azt is, hogy most már komoly változtatásokat kell hozni.

„Meddig? Mi kell, hogy történjen, hogy végre véget érjen, hogy végre mindenki megértse, hogy a négy kerékkel nem járnak pluszba életek... És hiszem, hogy Nóra felébred majd. Ki fog odaállni az édesanya elé és közölni vele, hogy a kisfiát többé nem ölelheti át? Nem a vétkes sofőr, ebben egészen biztos vagyok”

– írta bejegyzésében Todorovits Rea.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Ezt nem lehet megúszni felfüggesztettel – egy ügyvéd elárulta, mennyit kaphat a Sallai Nóra balesetét okozó sofőr
A balesetet okozó sofőr megúszhatja akár egy éves börtönnel is, de az is lehet, hogy 7,5 évre ítélik majd. Az ügyvéd szerint annyi biztos, hogy le kell ülnie azt, amit kap.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. október 08.



Sallai Nóra színésznő Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával. Hétfőn kiderült, hogy az ötéves Bende nem élte túl az ütközést.

Azóta rengetegen követelik a balesetet okozó BMW sofőrjének számonkérését és megindultak a találgatások is arról, vajon milyen büntetésre számíthat a gyorshajtó. Egy ügyvéd szerint évekre rács mögé kerülhet:

„Jelen állás szerint egy ember halálát okozta a cselekmény, ennek a büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, azonban a másik személy esetében is biztosan bekövetkezett súlyos egészségromlás, ezt 1-3 évig rendeli büntetni a Btk. Mivel itt kétrendbeli cselekményről beszélünk, az eredeti büntetési tétel felső értéke halmazati büntetésként növekedni fog, és természetesen az is befolyással lesz a büntetési tételre, ha a minősítés kétrendbeli halál okozásra módosul. Halmazati büntetésként a bíróság már 1-7,5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat”

magyarázta a story.hu.nak Lichy József ügyvéd. Lichy hozzátette:

„Ezt a bűncselekményt nem lehet megúszni felfüggesztett szabadságvesztéssel, gyakorlati tapasztalataim alapján 3-3,5 év környékén lehet majd a ténylegesen kiszabott szabadságvesztés mérték.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Mire 1 millió lesz Orbán Magyarországán az átlagfizetés, akkorra 3000 Ft lesz a kiló kenyér
Pottyondy szerint a miniszterelnök terveivel az a baj, hogy ez a bejelentés valójában egy fenyegetés. Ugyanis mire egymillió lesz Orbán Magyarországon az átlagfizetés, akorra 3000 forint lesz a kiló kenyér, félmillió az albérlet.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. október 08.



Új videóval jelentkezett a NER egyik legélesebb nyelvű kritikusa, Pottyondy Edina.

A volt momentumos politikus legújabb videójában arról beszélt, hogy Orbán Viktornak új barátja van. Danika egy átlagos magyar kisfiú, akit a miniszterelnök kaszálni is tanított.

"A jó kis közmunkára készítette fel"

- kommentálta az influenszer, később aztán arról beszélt, hogy a fizetések miatt Magyarország Európa szegényháza.

A gazdasági semlegesség kapcsán azt mondta Pottyondy, hogy kinyilváníthatná a magyar kormány úgy mindezt, hogy

"visszamondja a Főni a 600 milliárdos szerződést, amivel túlárazott irodaházakat vesznek a vejétől."

Aztán szóba került, hogy Orbán nemrég azt mondta, hogy 2-3 év múlva 1 millió forint lesz az átlagbér itthon.

"A miniszterelnök terveivel az a baj, hogy ez a bejelentés valójában egy fenyegetés. Ugyanis mire egymillió lesz Orbán Magyarországon az átlagfizetés, akorra 3000 forint lesz a kiló kenyér, félmillió az albérlet és mi leszünk a szervkereskedők Mekkája"

- mondta az influenszer. Szerinte Magyar Péterhez hasonlóan - aki nemrég a 2500 eurós minimálbért lengette be - a miniszterelnök is blöffölt az átlagfizetésről.

Itt a teljes videó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig mellette voltam” – megszólalt Karsai Dániel ápolója az utolsó órákról
Karsai Dániel utolsó óráiról ápolója, Márkovics Ákos mesélt. Másfél évig ápolta Karsait, betegsége ellenére egy szempontból szerencsésnek tartja az ALS-ben elhunyt alkotmányjogászt.
FM. Kép: Facebook - szmo.hu
2024. október 08.



Két nappal az eutanázia jogáért küzdő Karsai Dániel halála után a 24.hu készített hosszú interjút az ápolóval, Márkovics Ákossal, aki az utolsó pillanatig Karsai mellett volt. A huszonhat éves ápoló ezt mondta az utolsó órákról:

„Féltem. Attól, hogy belül azt érzi: egyedül van. De nem volt egyedül. Az utolsó pillanatig mellette voltam, szó szerint az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig. Aznap pont nem dolgoztam, nem voltam nála. A testvére, Peti hívott fel, hogy megy a mentő Daniért, mert befulladt. [...] Akkor még nem tudatosodott bennem, hogy ebből nagyobb probléma is lehet. Nagyon, nagyon sokáig tartott az ellátás a betegszállítóban meg azon kívül is, ott azért már kezdtem félni, hogy komolyabb a helyzet annál, mint amit először gondoltam. Később a kórházban az intenzíves orvos velem is külön leült beszélgetni, hogy tájékoztasson: már sem emberileg, sem orvosilag nem indokolt, hogy gépen maradjon Dani, és a végakarata szerint is egyértelmű volt, hogy lekapcsolják a gépről.”

Az ápoló azt is elárulta, bizonyos értelemben szerencsésnek tartja Karsait:

„Sokan sok időt töltöttek vele, és mindenki eljött elbúcsúzni tőle. Fura ezt kimondani, de Dani abból a szempontból szerencsés, hogy noha hosszú ideje a saját teste rabságában volt, de segítséggel egész jól tudott kommunikálni. Ha odatoltam az asztalához, fejpálcával, a számítógép billentyűzetét használva képes volt közölni, mit szeretne. A családtagokkal együtt azt gondolom, szerencse, hogy nem kellett akár hónapokig úgy élnie, hogy nem tud olyan emberi gondolatokat közölni, hogy szeretlek, vagy hogy hiányoztál, de jó, hogy látlak.”

Márkovics támogatja az életvégi döntés ügyét. A lapnak azt mondta, hogy nem Karsai miatt, hanem saját meggyőződéséből:

„Inkább a szakmai múltam miatt. Főként idősellátásban dolgoztam, és láttam, hogy betegségeik miatt méltatlan helyzeteket elszenvedve mennek el emberek. Régebben is megfogalmazódott bennem, hogy az életvégi döntésnek helye kell legyen Magyarországon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: