JÖVŐ
A Rovatból

Már 30 tonnás, 7 méter magas 3D-s öntöde is működik Amerikában, a technológia átformálhatja az ipart

A 3D-s nyomtatás 90%-kal kevesebb anyagot és 50%-kal kevesebb energiát használ, mint a hagyományos kohászat.
Fotó: VulcanForms - szmo.hu
2022. július 17.


Link másolása

Bár a 3D-s nyomtatás technológiája már az 1980-as években ismert volt, de sokáig elsősorban tervezéshez, modellezéshez, prototípusok készítéséhez alkalmazták. Most eljött az idő, amikor jelentős szerephez juthat az ipar számos területén, nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is felveheti a versenyt a hagyományos technológiákkal.

Ezt példázza az a Devensben (Massachusetts) működő 3D-s öntöde, amelynek gépei közel 7 méter magasak, súlyuk eléri a 30 tonnát, és mindegyikük 150 lézersugarat bocsát ki, amelyek porrá olvasztják a fémeket, műanyagokat és más, vegyes összetételű anyagokat. Ebből azután rétegről-rétegre alkotják meg az új terméket, mindegyik legfeljebb egy emberi hajszál vastagságú, és akár 20 ezer réteg is kerülhet egymásra.

A gépek hermetikusan zártak. Belsejüket főleg argongázzal töltötték fel, amely a gázok közül a legkevésbé reaktív, ezzel csökkentik az anyaggyártásban a szennyezés kockázatát.

Az öntöde a Massachusetts Institute of Technologyból indult VulcanForms start-up tulajdona, amelynek sikerült 355 millió dolláros kockázati tőkét összegyűjtenie. Jelenleg 360-an dolgoznak itt, a létszám egy év alatt meghatszorozódott, és olyan nagy cégektől csábították el a dolgozókat, mint a General Electric, a Google vagy az Autodesk – írja a New York Times.

Az elmúlt években sok cég a 3D nyomtatást, mint kiegészítő technológiát alkalmazták egyes alkatrészek létrehozására. A General Electric például így állította elő a repülőgépmotorok üzemanyag-szívócsöveit. Az Adidasnál így készültek a legmenőbb futócipők rácsos talpai. Használják fogimplantációra is, a Covid-járvány alatt pedig a kórházak sürgősségi osztályokat látták el ilyen módon arcvédő pajzsokkal és légzőkészülék-alkatrészekkel.

Az előrejelzések azonban már 2026-ra egy 45 milliárd dolláros világpiaci forgalmat jósolnak a 3D-nek.

A Biden-kormányzat egyenesen az amerikai ipar fellendítésének eszközét látja benne. Elisabeth Reynolds gazdasági tanácsadó szerint az ilyen technológiák a robotokkal és a mesterséges intelligenciákkal együtt a 21.századi modern ipar alapjai lesznek.

Mivel a 3D-s nyomtatás digitális csúcstechnológia, abban bíznak, hogy kevésbé lesznek kiszolgáltatva a főként Kínából származó importált fémmunkáknak.

Ez az eljárás környezetkímélőbb is, mert kevesebb hulladékkal jár, mint a hagyományos kohászat. Ami a fémrészeket illeti, a 3D-vel az anyagárakat 90%-kal, az energiafelhasználást 50%-kal lehet csökkenteni.

A VulcanFormsot 2015-ben alapította John Hart, a MIT kutatója és egyik tanítványa, Martin Feldmann. Mindenekelőtt rájöttek, hogy több lézersugarat kell használniuk, mint az eddigi 3D-s rendszerekben, továbbá újításokra van szükség a lézeroptika, a szenzorok és a szoftverek területén a lézersugarak hatékonyabb irányításához.

2017-ben már eljutottak odáig, hogy elkészítsék az első gépüket, ma pedig már ott tartanak, hogy a VulcanForms gépei 100-szor annyi lézerenergiát termelnek, mint a legtöbb 3D-s nyomtató, és sokkal gyorsabbak is.

A gépeket azonban nem eladásra szánják, megteremtették számukra azt a megfelelő környezetet, amely általában hiányzik a kiegészítő technológiáknál, és így az egész gyártási folyamatot ellenőrizni tudják a tervezéstől a tesztelésig. A devensi üzemben jelenleg hat óriási printer működik, jövőre a cég már 20-szal számol.

A VulcanForms minden gépe mellett egy operátor figyeli működését egy adatfolyam, valamint egy kamera segítségével, amely a lézersugarakat követi. A gyárban halk, elektronikus zümmögés hallatszik csupán, mint egy adatbankban. A munkatársak toborzásához többnyire elég, hogy a jelölteket végigvezetik az üzemen, és máris úgy érzik: ők is benne akarnak lenni.

Úgy tűnik, a VulcanFormsnak mind leendő munkatársait, mind az üzleti partnereket sikerült meggyőznie. Tavaly például a mesterséges intelligenciákhoz használt félvezetőkre szakosodott Cerebras fordult a VulcanFormshoz, hogy segítsenek számítógép-processzoraik hűtőrendszerének létrehozásában. A tervrajz elküldésétől számított 48 órán belül megkapták a kért titániumcsövekből álló hálózatot.

Andrew Feldman szerint a 3D nyomtatás arra is serkenti a mérnököket, hogy újragondolják mindazt, amit eddig a tervezésről, az építésről tudtak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: