Nem csak a munkát, az áramot is elveszi – Egyre fenyegetőbb az AI energiaéhsége, amit velünk fizettethetnek meg a cégek

Nemrég írtunk róla, hogy a tavaly év végén, a chilei ATLAS távcsőrendszerrel felfedezett 2024 YR4 jelű kisbolygó földi becsapódásának esélye szinte nullára csökkent, de ezzel párhuzamosan megugrott a lehetősége annak, hogy égi kísérőnk, a Hold felszínébe csapódik. A belátható időn belül, 2032 végére várt esemény éppen a Föld felőli oldalon történhet meg, így szabad szemmel is láthatnánk, amire kb. 5000 éve nem volt példa.

A 2024. december 27-i felfedezés óta aktívan megfigyelt égitest becsapódási esélyét hónapokon át egyre magasabbra módosították a kutatók, mígnem 2025 februárjában már 3,1 százaléknál járt, amivel elnyerte a valaha felfedezett legkockázatosabb aszteroida címet. A maga műfajában extrém magasnak számító rizikó miatt a média hamar ráragasztotta a „városgyilkos” nevet, mintegy jelezve, hogy a dinoszauruszokat kiirtó „bolygógyilkos” meteorok 10-15 kilométeres átmérőjéhez képest ugyan eltörpül, de igenis jelentős veszélyforrás.

A The Guardian tudományos munkatársa, Nicola Davis szerint, ha kihalási eseményt nem is vonna maga után, a pusztítása jelentős lenne: a 2024 YR4 becsapódása „7,8 megatonna TNT-vel” egyenlő robbanási energiát szabadítana fel, ami több mint 500 hirosimai atombomba erejének felel meg. Nem csoda, hogy a felfedezést követően életbe lépett a nemzetközi aszteroida-figyelő hálózat (IAWN) bolygóvédelmi protokollja: világszerte szakemberek tömege igyekezett minél jobban pontosítani az égitest pályáját.

Elhárult a veszély – legalábbis a Földre nézve, de a Hold még bajban lehet

A kutatók a távcsöves megfigyelések – többek között a James Webb űrtávcső 2025. márciusi mérései – és sok-sok számítás alapján elkezdték lefelé módosítani a földi katasztrófa esélyét, ami mostanra már csak 0.0017 százalék, vagyis elhanyagolható. Összehasonlításképp: a hírhedt Apophis aszteroida esetében 2004-ben még 2,7 százalékos becsapódási esélytől tartottak a csillagászok, ám a Live Science szerint a pálya pontosítása után kiderült, hogy a 2029-ben esedékes érkezése során valóban közeli (kb. 32 ezer kilométeres), de biztonságos távolságban fog elhaladni a Föld mellett. Ez egyébként egyedülálló lehetőséget nyit majd a megfigyelésére, hiszen a kb. 340 méteres objektum legalább tízszer közelebb lesz hozzánk, mint a Hold.

2025 júniusában – mielőtt a kisbolygó túlságosan eltávolodott volna és kikerült a teleszkópok látómezőjéből – sikerült még néhány pontos mérést végezni a pályájáról. Az azóta elvégzett számítások eredménye váratlan fordulatot hozott: kb. 4,3 százalék az esélye annak, hogy az aszteroida beleáll a Holdba. Ez ugyan nem nagy valószínűség, de ahhoz már elég, hogy a tudósok komolyan kezdjenek foglalkozni a „holdi becsapódás” forgatókönyvével.

„Kezdjük felismerni, hogy a ’védőpajzsot’ egy kicsit messzebbre is ki kellene terjesztenünk” – idézi a CNN Dr. Paul Wiegertet, a kanadai Western University csillagászát. A tudós szerint ma már olyan dolgokat is „védenünk”, vagyis figyelnünk kell, amelyek távolabb vannak a Földtől, hiszen ezzel bővül a látókörünk és felkészülhetünk a becsapódási események földi hatásaira.

Az Y4R Holdba ütközése a tudomány számára szó szerint soha vissza nem térő esély lenne arra, hogy élőben megfigyelje egy ekkora objektum becsapódását, hiszen az előzetes számítások szerint az esemény a Holdnak azon az oldalán következne be, ami a Földről folyamatosan látható. Wiegert és kollégái egy friss tanulmányban kifejtik: az ütközést szabad szemmel is megfigyelhető villanás kísérné, amely néhány másodpercig tartana.

A tudósok modellezése azt mutatja, hogy az YR4 akár százmillió kilogramm (vagyis nagyjából egy magyar parlamentnyi) kőzetet és port robbantana ki a Holdból a becsapódás pillanatában. A kráterből felszálló törmelék java a Hold felszínén terülne szét, ami komoly veszélyt jelentene az akkor már várhatóan ott tartózkodó űrhajósokra.

Mivel az űrkutatásban élen járó országok egymás lábán taposva igyekeznek visszatérni a lunáris felszínre, elég valószínű, hogy az emberiség a 2030-as évek elején már visszatérő vendég lesz a Holdon. A rendszeres küldetéseket, vagy állandó legénységgel működő bázis építését célzó terveket ugyanakkor – oly’ sok technológiai akadály mellett – most már az Y4R is keresztül húzhatja. A felszínre hulló törmelék egy része ráadásul kiszakadhat a Hold gravitációs vonzásából, és útnak indulna a Föld felé. Wiegert számításai szerint a 0,1–10 milliméteres porszemcsék akár napok-hetek alatt elérnék a bolygót, a parányi részecskék pedig – az extrém sebességük okán – látványos meteorhullást idézhetnek elő az éjszakai égbolton. Szép, de közben cseppet sem veszélytelen jelenség lenne.

Az egycentiméteresnél nagyobb darabok túlnyomó része elégne a légkörünkben, de előfordulhat, hogy némelyik darab Föld körüli pályára áll – ebben az esetben műholdakat, űreszközöket vagy akár űrhajósokat is veszélyeztethetnek – írja a The Guardian. Wiegert úgy becsüli, hogy a néhány milliméteres porszemekből százszámra, ezerszámra juthat a Föld körüli pályára, ami azt jelentené, hogy a műholdflottánk néhány nap leforgása alatt akár tíz évnyi mikrometeorit-terhelést kaphat.

És az emberiség ma már túlságosan rá van utalva a műholdakra ahhoz, hogy erre a problémára rálegyintsen. „Az űr szinte mindenre hatással van – a kereskedelemtől és kommunikációtól kezdve a közlekedésen és iparon át az oktatásig és a közösségi médiáig. Ezért, ha elveszítjük az űrhöz való hozzáférést és a műholdak hatékony használatát, az komoly veszélyt jelentene az emberiségre” – vezette le az ABC 7 kérdésére Dan Oltrogge, az amerikai COMSPOC űrbiztonsági cég vezető tudósa.

A tudósok jelenlegi modelljei szerint egyébként nem kell tartani egy Kessler-szindróma méretű (akár évtizedekig tartó) kommunikációs összeomlástól, vagyis attól, hogy az aszteroida darabjai láncreakcióban leszedik az égről a műholdakat. A hatást inkább ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor kavics vágódik egy száguldó autó szélvédőjéhez. A műholdak napelemtáblái vagy egyéb kényes alkatrészei megsérülhetnek, de a műholdak zöme egyben – és működőképes állapotban – maradna az ütközések után. Részleges műhold-kiesések viszont minden bizonnyal történnének, így a navigációban és a kommunikációban lennének fennakadások egészen addig, amíg a műhold-konstellációk üzemeltetői elhárítják a károkat.

A Nemzetközi Űrállomásra leselkedő veszélyek mérlegelésével már nem bajlódnak a tudósok, mert a szerkezetet a tervek szerint 2030, vagyis legalább két évvel az Y4R érkezése előtt leszerelik: fokozatosan a légkörbe süllyesztve elégetik.

Hogyan védenénk ki egy veszélyes aszteroidát?

Vannak vészforgatókönyvek, és a NASA bolygóvédelmi irodái, valamint a világ tudósai minden nap lázasan kutatják a lehetséges megoldásokat egy földi, vagy akár holdi becsapódás elhárítására. Ha a 2024 YR4 a Föld felé tartana, a cselekvési terv viszonylag egyértelmű lenne, csak kérdés, hogy időben végre tudnánk-e hajtani.

A NASA 2022 szeptemberében tesztelt egy lehetséges módszert: a Double Asteroid Redirection Test (DART) küldetés keretében egy űreszközt szándékosan nekivezettek a Dimorphos kisbolygónak, hogy letérítsék a pályájáról. Ez a kisebb, holdszerű aszteroida, amely egy nagyobb égitest (a Földtől biztonságos távolságra haladó Didymos) körül kering, ideális jelölt volt a kísérletre, hogy egy ember alkotta, napjainkban is rendelkezésre álló eszközzel képesek vagyunk-e módosítani egy aszteroida útját.

A DART űrszonda kb. 21 960 km/órás sebességgel vágódott a kisbolygóba, és látványos sikert aratott: a földi teleszkópok adatai szerint 32–33 perccel rövidítette a Dimorphos keringési periódusát, sőt, megváltoztatta az alakját is. Szóval a válasz igen, tudunk úgy ütköztetni egy űreszközt, hogy az befolyásolja egy égitest mozgását.

„Ami a bolygóvédelem szempontjából fontos tanulság, hogy a laza törmelékhalom jellegű kisbolygók, mint a Dimorphos, nagyon könnyen eltéríthetők – tehát a kinetikus becsapódásos módszer hatékony lehet” – összegezi a Space.com a NASA vonatkozó tanulmányára hivatkozva.

Felmerül viszont a kérdés, hogy érdemes-e egy DART-hoz hasonló misszióval próbálkozni, ha a 2024 YR4 tényleg a Hold, és nem a Föld felé tart. A válasz nem egyértelmű. Julien de Wit, az MIT bolygótudományokkal foglalkozó docense (aki a James Webb űrteleszkóppal személyesen is mérte a 2024 Y4R mozgását) úgy véli, ez attól függ, milyen kockázatot jeleznek a pályaszámítások akkor, amikor az aszteroida három év múlva újra feltűnik a szemünk előtt. Addig – a jelenlegi eszközökkel – sajnos nem lehet megfigyelni a Föld irányából, mert a Nap túloldalán jár.

Andrew Rivkin, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója szerint az aszteroidák megfigyelése számos okból nehéz feladat: rendkívül halványak (hiszen nem bocsátanak ki saját fényt, csak a napfényt verik vissza) és viszonylag aprók. „Az aszteroidákat fénypontnak látjuk, így a fényességükből és a hőmérsékletükből lehet következtetni a méretükre.”

A csillagászok évtizedeken át csak éjszaka tudták kutatni ezeket a halvány objektumokat, emiatt az égbolt azon része, ahonnan a Nap irányából érkezhet fenyegetés, gyakorlatilag láthatatlan maradt számunkra. Ez a világ legnagyobb „vakfoltja” a földi távcsöves hálózat számára, de hamarosan új eszközök állnak szolgálatba.

Az ABC 7 úgy tudja, ezek infravörös megfigyelésre alkalmas eszközök jelentősen csökkenteni fogják a vakfoltot, mivel a Nap közelében is észlelni tudják a közeli objektumokat. „A NEOMIR például kb. egy hónappal korábban észlelte volna a 2024 YR4-et, mint a földi távcsövek. Ez több időt adott volna a csillagászoknak az aszteroida pályájának elemzésére, és sokkal hamarabb kizárhatták volna a Földdel való ütközés lehetőségét” – magyarázta Richard Moissl, az Európai Űrügynökség bolygóvédelmi irodájának vezetője.

„Ezt az egyedülálló helyzetű aszteroidát próbatételként is felfoghatjuk” – fűzte hozzá de Wit. „Extra felkészülési időt kapnak a döntéshozók, vagy inkább néhány évnyi megnyugvást, hiszen nagyjából 80 százalék az esélye annak, hogy végül kizárhatjuk az ütközést” – jelentette ki a tudós.

Cseljabinszk miatt okkal félünk az aszteroidáktól

A 2024 YR4 azért keltett aggodalmat, mert lényegében „észrevétlenül” lopózott a Föld közelébe: az ATLAS teleszkóp csak két nappal azután vette észre, hogy elhúzott a bolygónk mellett, hiszen a Nap fénye addig eltakarta. És jól emlékszik a világ, hogy ugyanez történt 2013. február 15-én Cseljabinszknál: egy kb. 20 méteres aszteroida a Nap irányából érkezett, és váratlanul robbant fel a légkörben Oroszország felett.

A lökéshullám kb. 1500 embert sebesített meg – többnyire a nyomástól berobbanó ablaküvegek miatt –, és több ezer épületben okozott kárt. Az viszont, hogy senki sem halt meg, szó szerint a vakszerencsén múlt, hiszen az égitestet nem láttuk jönni, így azt sem tudtuk, veszélyes méretű-e és hova fog esni, kvázi a lakosságot sem lehetett előre figyelmeztetni.

Az űrügynökségek a hasonló veszélyek miatt folyamatosan figyelik a Földhöz közeli pályán keringő kisbolygókat. Ezek közé a definíció szerint akkor sorolható egy égitest, ha kellően közel kerülhet a Földhöz, és elég nagy ahhoz, hogy akár jelentős kárt okozzon. A NASA meghatározása alapján nem tekintendők veszélyesnek azok az objektumok, amelyek soha nem jönnek a Nap–Föld távolság huszad részénél közelebb.

Nemrég még azt hittük, ilyen égitestből elenyészően kevés van, de a modern megfigyelőrendszerek okoznak meglepetéseket. 2025 júniusában például az új, chilei Andokban beüzemelt Vera C. Rubin Obszervatórium már a felkapcsolása első hetében több mint 2100, addig ismeretlen aszteroidát fedezett fel, és ezek közül hét bizonyult Föld-közelinek – viszont szerencsére veszélytelennek.

A NASA a potenciálisan veszélyes kisbolygók kockázatelemzését a Sentry nevű automatikus rendszerrel végzi, amely hosszú távra előre képes kikalkulálni a friss felfedezések útját. Ezek alapján a ma ismert legveszélyesebb aszteroida már nem az Y4R, hanem a 490 méter átmérőjű Bennu. A törmelékhalom jellegű kisbolygó becsapódását egyikünk sem éri meg (ha egyáltalán bekövetkezik), hiszen várhatóan 2182. szeptember 24-én lesz a legközelebb a Földhöz, viszont a becsapódás esélye akkor is csak 1:2700-hoz.

Az elenyésző esélyek miatt miért kell mégis árgus szemekkel figyelni az égboltot? Például azért, mert az utóbbi években észlelt fenyegetések – különösen a cseljabinszki „meglepetés”, vagy az Apophis riasztó közelsége, a Bennu pályája és most a 2024 YR4 különös esete – ráirányították a figyelmet a bolygóvédelmi kutatások fontosságára.

Még jó, hogy a rendelkezésünkre álló technológia egyre jobb: szinte napról napra több új objektumot fedezünk fel, és a nyomkövető rendszerek is sokkal pontosabbak, mint akár pár évvel ezelőtt. Ennek egy hátulütője azért lehet: ahogy telik az idő és mind kifinomultabbak az eszközeink, nőni fog az észlelések, valamint az Y4R-hez hasonló riasztások száma, és erre egy idő után ráunhat a közvélemény. Ettől függetlenül jó lenne, ha a kormányzatok és az űrügynökségek folytatnák a megkezdett munkát, hogy nagyobb eséllyel és időben vegyük észre a valóban fenyegető égitesteket. És az YR4 rámutatott még egy, eddig háttérbe szorult szempont fontosságára is: a jövő űrkorszakára készülve, illetve a földi kommunikáció védelme érdekében nemcsak a Földet, de a Holdat is meg kell óvnunk az aszteroidáktól. Fel van adva a lecke.

Hamarosan visszatérhet a Földre Kapu Tibor. Az Axiom–4 legénysége június 26-án érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és az eredeti tervek szerint két hétig maradnak. Ez most telik le, így hamarosan elérkezik az idő, hogy hazainduljanak a világűrből.

Azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mikor indulnak vissza, a jelenlegi tervek szerint július 10-én 12:00-kor (magyar idő szerint 14:00-kor) válnának le az ISS-ről.

Az Index összegyűjtötte, mi is történik majd, amikor eljön az idő. Akárcsak az ISS-re történő érkezésük során, úgy visszafelé is egy precízen kidolgozott folyamatot követ majd Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski.

Az út a Nemzetközi Űrállomásról lekapcsolódással kezdődik, amit undockingnak hívnak. Ez egy lassú, aprólékos manőver, amit az űrhajósok és a földi irányítóközpont együtt hajt végre.

Ezután jön a deorbit manőver, amikor a kapszula hajtóműveit a haladási iránnyal ellentétesen gyújtják be 10-15 percre. Ez a manőver lelassítja a kapszulát annyira, hogy a Föld gravitációja elkezdje visszahúzni.

A következő lépésben leválasztják a Dragon külső részét, a csomagtartót, ami a napelemeket és hűtőradiátorokat tartalmazza. Mivel ez a rész nem rendelkezik hőpajzzsal, a légkörbe érve elégne. A legénységet csak a kapszula szállítja tovább.

A levegőmolekulákkal súrlódás miatt a kapszula körüli levegő plazmává alakul, a hőmérséklet pedig elérheti az 1600-2000 Celsius-fokot. Ekkor a kapszula egy izzó tűzgolyóként száguld az égen.

A Crew Dragon alján egy speciális, PICA nevű anyagból készült hőpajzs védi a járművet. Ez az anyag elpárolog és elszenesedik, így elvezeti a hőt. A kapszula sebessége eközben drámaian csökken, akár 500-600 kilométer/órára.

A visszatérés ezen szakaszában a plazmaréteg miatt megszakad a rádiókapcsolat a földi irányítással.

Amikor a kapszula elég lassúvá válik, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban két kisebb stabilizáló ernyő nyílik ki, majd 1,8 kilométeres magasságban a négy nagy főernyő. Ezek segítségével a kapszula 25-30 kilométer/órás sebességgel ér vizet, amit splashdownnak neveznek. A landolás pontos helyét az időjárási viszonyok alapján választják ki Florida partjainál, az Atlanti-óceánon vagy a Mexikói-öbölben.

A Crew Dragon tengeri landolása különbözik a Szojuz módszerétől, ami a kazahsztáni sztyeppén ér földet. Ott egy nagy ernyő és a földet érés előtt bekapcsoló fékezőrakéták segítik a kapszulát. A Boeing Starliner pedig légzsákos szárazföldi landolást alkalmaz, de ez a rendszer még tesztelés alatt áll.

Tilesch György, a Szilícium-völgyben dolgozó technológiai szakértő szerint a mesterséges intelligencia ma már nemcsak technológiai áttörést jelent, hanem mélyen társadalmi és civilizációs kérdéssé vált. A Friderikusz Podcast vendégeként azt mondta: az AI már nem „elméleti tudomány vagy technológiai truváj”, hanem egy globális próbatétel, amely az emberek viszonyát, világnézetét és önmagukról alkotott képét is kihívás elé állítja.

„A mesterséges intelligencia el tudja hitetni velünk, hogy ember” – fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy a legelső mesterséges intelligencia-rendszerek, például az ELIZA nevű program már az 1960-as években ezt a célt szolgálták: szimulálni az emberi kommunikációt olyan módon, hogy az interakció meggyőző legyen.

„Az első rendszereket az a gondolkodás határozta meg, hogy hogyan lehet átverni az embert, olyannyira, hogy a gépet embernek higgye.”

Az alapszintű rendszerek, amelyek már ma is elérhetők, gyorsan és hatékonyan hajtanak végre jól definiált feladatokat, de nem rendelkeznek valódi gondolkodással vagy önálló szándékkal. „Hiányzik belőle az érzelmi mélység, a kreativitás és a valódi megértés képessége.” Ezzel szemben az általános AI olyan rendszert jelent, amely képes az emberi gondolkodás teljes spektrumát modellezni.

„Az általános mesterséges intelligencia az az emberi tudat teljes spektrumának leképezése gépek által.” A harmadik szint, a szuperintelligencia már túllép minden emberi képességen, és a globális tudás, döntéshozatal és számítási kapacitás fölé emelkedne.

Tilesch elmondta, hogy jelenleg sokan azt gondolják, már az általános mesterséges intelligencia küszöbén vagyunk, sőt egyesek szerint már meg is haladtuk azt, ám ő ezt túlzónak tartja. Az AI nyelvi modellekben megfigyelhető teljesítménye, mint a ChatGPT, valójában még mindig korlátozott, mert nem képes valódi tapasztalásra, intuitív értelmezésre vagy a fizikai világ mély megértésére.

„Az emberi gondolkodás nem csak nyelvi játék. Intuíció, érzékelés, tapasztalat is kell hozzá. Ezek még nincsenek meg a gépekben” - fogalmazott.

A podcast során különösen sok szó esett arról, hogy milyen szerepet játszhat az AI az emberi döntéshozatalban, illetve milyen felelősséget hordoz, ha valaki a technológia ítéleteire bízza magát. Tilesch hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia nem rendelkezik saját akarattal vagy szándékkal, hanem célvezérelt rendszerek formájában működik. „A gép kap célokat, mi felhasználók utána tudjuk csak befolyásolni azzal, hogy visszaküldjük a jelzéseket, hogy ez most jó volt-e.”

„Az emberi döntések mögött érzelmek, erkölcs, tapasztalat állnak. A mesterséges intelligencia szabályokat követ, de szándékot nem alakít ki.”

Mindez különösen nagy jelentőséggel bír olyan területeken, ahol a döntések emberi életekre is hatással vannak – például az egészségügyben, a hadászatban vagy a pénzügyekben. Tilesch szerint az AI segítséget nyújthat a döntések előkészítésében, elemzések készítésében, de a végső szó soha nem kerülhet teljes mértékben a kezébe. „Döntés-előkészítést végezhet, de emberi hozzájárulás nélkül ne tudjon kritikus döntéseket hozni maga az AI.”

A technológia előnyeit is részletesen tárgyalták. Tilesch példaként említette, hogy

„Amit öt kutatócsoport kilenc év alatt nem talált meg, az AI perceken belül rámutatott.” Emellett az oktatásban is hatalmas lehetőségek rejlenek a technológiában, különösen az elmaradott térségekben: afrikai országokban például AI-alapú tanárok képesek voltak 50 százalékkal növelni a tanulók teljesítményét egyetlen tanév alatt.

A mesterséges intelligencia előretörése nemcsak a civil életben és az egészségügyben, hanem a hadászatban is érzékelhető, ahol az autonóm rendszerek, különösen a dróntechnológiák, új korszakot nyitottak. Tilesch szerint ma már léteznek olyan eszközök, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek célpontokat felismerni, követni és semlegesíteni. Ezek a rendszerek egyre kevésbé igényelnek távoli emberi irányítást, ami a felelősség kérdését is új megvilágításba helyezi.

A szakértő figyelmeztetett: a hadviselés robotizálása nemcsak technológiai, hanem jogi és erkölcsi dilemmákat is felvet, amelyekre ma még nincsenek globálisan elfogadott válaszok.

A társadalmi beágyazottság kapcsán Tilesch kitért arra, hogy az AI alkalmazása nemcsak a munka világát alakítja át, hanem az emberi kapcsolatok és önkép struktúráit is.

Ez a jelenség egy újfajta viselkedésmintát mutat: a felhasználók bizalmat szavaznak egy olyan entitásnak, amely valójában nem ért, nem érez és nem ismeri őket, csak szimulálja a megértést. Tilesch különösen aggasztónak nevezte azt a trendet, amely szerint egyre többen kérnek lelki segítséget a mesterséges intelligenciától.

„Ha valaki azt írja, hogy elvesztettem az állásom, merre van a híd?, az AI válasza: Innen három mérföldre van egy híd.” A rendszer nem érzékeli az emberi fájdalmat vagy öngyilkossági szándékot, csak a kérdést és az adatokat dolgozza fel.

A szakértő szerint az AI éppen azért különösen veszélyes, mert nagyon jól utánozza az emberi viselkedést, miközben egyetlen pillanatra sem válik valóban emberivé. Ezért a társadalmi bizalom megadásával az emberek olyan felelősségi viszonyt ruháznak rá, amelyet valójában nem képes viselni. Ez az „átfedés” a legaggasztóbb: a gép képes úgy tenni, mintha értene minket, miközben valójában csak a statisztikai mintázatokat követi.

A technológiai robbanás közben a szabályozási kérdések is egyre sürgetőbbé válnak. Tilesch szerint bár több nemzetközi kezdeményezés létezik, egyelőre nincs valódi, globális hatáskörű szabályozás.

„Van egy kötelező aláírt okmányunk 60 állammal, de messze van a 200-tól.” A geopolitikai kontextus tovább bonyolítja a helyzetet: miközben az Európai Unió inkább a korlátozás és a kontroll irányába mozdulna el, addig az Egyesült Államok és Kína fejlesztési versenyt fut egymással. „Az EU szabályozni próbál, az USA egyes adminisztrációi viszont inkább visszafogják a szigorítást, hogy versenyben maradhassanak a kínai technológiákkal.” Tilesch szerint ez nem csupán politikai kérdés, hanem a társadalmi jövő alakulásának kulcsa.

A beszélgetés során Magyarország is szóba került. Tilesch elismerte, hogy létezik nemzeti AI-stratégia, és hogy egyre több magyar cég próbálkozik AI-alapú megoldásokkal, de a fejlődés ütemét továbbra is lassúnak tartja. „Több nagyvállalatnak kellene nagyobb elánnal belevetni magát a versenybe.” Szerinte az igazi áttöréshez nem elég csupán a stratégiai dokumentumok megléte, a gyakorlatban is szükség van a vállalatok, állami intézmények és kutatóhelyek proaktív részvételére.

Tilesch György úgy látja, hogy ezekbe a szektorokba történő célzott beruházások hosszú távon nemcsak gazdasági, hanem társadalmi haszonnal is járnának.

Az AI-vel kapcsolatos túlzott elvárások és félelmek kapcsán a szakértő hangsúlyozta, hogy a technológiát nem démonizálni vagy idealizálni kell, hanem a maga helyén kezelni.

A mesterséges intelligencia lehetőség, nem végzet, de ez csak akkor van így, ha az ember nem mond le a saját döntési képességéről, erkölcsi felelősségéről és kritikai gondolkodásáról. Tilesch figyelmeztetett: a kritikátlan használat nemcsak kulturális vagy gazdasági, hanem mentális leépülést is eredményezhet.

Ez a jelenség már ma is megfigyelhető: az emberek egyre ritkábban gondolkodnak önállóan, ha az AI képes helyettük válaszolni, ajánlani, emlékezni. „Nagyon sok agyi funkciót kiszervezünk. A gép emlékezik helyettünk, választ helyettünk, dönt helyettünk. Aztán egy idő után azt vesszük észre, hogy nem tudunk már emlékezni, dönteni vagy választani.” Ez a fajta kognitív delegálás, vagyis hogy az ember saját szellemi funkcióit egy algoritmusra bízza, Tilesch szerint hosszú távon visszafordíthatatlan károsodást okozhat az emberi gondolkodásban.

A probléma az, hogy miközben az AI alkalmazása gyorsul, az emberi oldal felkészítése nem tart lépést vele. Az oktatásban, a közéletben és a médiában nem folyik olyan mélységű felvilágosító munka, amely segítené az embereket abban, hogy megfelelően viszonyuljanak ezekhez a technológiákhoz. „Nem lehet azt gondolni, hogy mindenki ért majd hozzá, mint egy informatikus.

Szerinte az AI-hoz való egészséges viszony kialakítása ugyanolyan fontos, mint maga a technológiai fejlesztés, különben olyan eszközt adunk az emberek kezébe, amelyet nem tudnak felelősséggel használni.

Az interjú során egy másik fontos témára is kitértek: arra, hogyan tükrözi vissza az AI az emberi világ torzulásait. Mivel az algoritmusokat emberi adatokkal tanítják, a bennük rejlő előítéletek, torzítások, sőt akár diszkriminatív minták is átszűrődnek a gépi döntésekbe. Tilesch ezt úgy fogalmazta meg: „Az AI nem csak eszköz, hanem tükör is. Visszaadja, amit belé tettünk, és ez sokszor nem szép.” Ez azt is jelenti, hogy az AI fejlesztése nem lehet technológiai kérdés csupán, társadalmi önvizsgálatra is szükség van.

A szakértő aggasztónak nevezte azt is, hogy az emberek egyre inkább az AI-ra támaszkodnak identitásépítés vagy világnézet formálása közben is. A közösségi médiában működő algoritmusok például nemcsak híreket, hanem világmagyarázatokat is kínálnak, miközben saját logikájuk szerint erősítik az elfogultságot. „A Facebook hírfolyam algoritmusa nem azért mutatja, amit mutat, mert azt te kérted. Azért, mert azt akarja, hogy ott maradj.

Ezzel kapcsolatban Tilesch hangsúlyozta, hogy a digitális környezetben működő mesterséges intelligenciák nem ismerik az igazság vagy erkölcs fogalmát, csupán célfüggvényeket szolgálnak ki. Ha a cél a figyelem maximalizálása, akkor a rendszer akár hazugságokat, féligazságokat vagy manipulatív tartalmakat is preferálhat, ha az növeli az elköteleződést.

Felvetődött az is, hogy az AI-rendszerek egy része már most is képes olyan hatást kelteni, mintha ember lenne. Tilesch szerint azonban ez nem jelent valódi tudatosságot.

Ez a különbség kulcsfontosságú: attól, hogy egy algoritmus természetes nyelven válaszol, még nem jelenti azt, hogy érti, amit mond. A társalgás során fellépő „meggyőző hatás” sok felhasználót megtéveszt, és ez további etikai kérdéseket vet fel, például azt, hogy kell-e jelezni, ha egy chatbot válaszol, vagy hogy az AI mikor lépheti át a megtévesztés határát.

Tilesch ugyanakkor nem borúlátó. Úgy véli, hogy az AI nem szükségszerűen sodorja bajba az emberiséget, ha időben és bölcsen avatkozunk be. Azt mondja: „Az ember maradjon a kormány mögött. A gép segíthet, sőt néha jobban vezet, de csak akkor, ha mi szabjuk meg, hova megy.” Ez azt jelenti, hogy a szabályozásnak, a társadalmi kontrollnak és a kritikus gondolkodásnak kulcsszerepet kell játszania a jövőben. Tilesch a technológia „elszabadulása” ellen érvel, de nem technofób módon: szerinte épp azért kell beszélnünk róla, mert az AI egyértelműen a hasznunkra lehet. Azonban, ha nem használjuk tudatosan, saját jövőnket veszélyeztetjük, de ha jól használjuk, sosem látott fejlődést hozhat.

A beszélgetés zárásaként Tilesch így fogalmazott:

Hozzátette: a kérdés nem az, hogy lehet-e tudata a gépnek, hanem az, hogy megőrizzük-e a sajátunkat. Mert a legnagyobb veszély nem az, hogy az AI intelligens lesz, hanem hogy az ember közben elfelejt emberként gondolkodni.

A teljes beszélgetés:

Egy friss jelentés szerint a Föld hőmérséklete már most körülbelül 1,24 Celsius-fokkal magasabb, mint az ipari forradalom előtt volt, és a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha ez a trend folytatódik, 2028-ra átléphetjük az 1,5 fokos felmelegedési küszöböt, írta a livescience.com.

A tanulmányt több mint 60 klímatudós készítette. Az elemzésből kiderül, hogy a bolygó jelenleg évtizedenként nagyjából 0,27 Celsius-fokkal melegszik.

A felmelegedés következményeit leginkább az óceánok érzik: a felesleges hő 90 százalékát ezek a víztömegek nyelik el.

A tengerszint 1900 óta több mint 22 centiméterrel emelkedett.

A felmelegedés a mezőgazdaságra is hatással van: egy másik kutatás szerint a század végére akár 40 százalékkal is csökkenhet a búza- és kukoricatermés az Egyesült Államokban, Kínában és Oroszországban.

A kutatók szerint azonban még van lehetőség megfékezni a folyamatokat.

„Az ablak az 1,5 °C‑on belül maradáshoz gyorsan bezárul. A globális felmelegedés már emberek milliárdjainak életére hat. Minden kis melegedés számít, mert gyakoribb, intenzívebb időjárási szélsőségeket hoz magával” – fogalmazott Joeri Rogelj, az Imperial College London professzora.

A 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezményt közel 200 ország írta alá, amelynek célja, hogy a globális hőmérsékletemelkedést lehetőleg 1,5 Celsius-fok alatt, de mindenképp jóval 2 fok alatt tartsák. A mostani jelentés szerint ehhez sürgős lépésekre van szükség – legfőképp a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentésére.