HÍREK
A Rovatból

Vettek egy autót hitelből négymillióért, most az otthonát is elveszíti a család

Csúnyán elbánt a végrehajtó a Pózsa-családdal. Az Opel Astra már sehol, de ők még mindig 22 millióval tartoznak.


Egy néhány milliós Opel Astra miatt veszíti el az otthonát a Pózsa-család - számolt be róla a Blikk. Az összes tartozásuk mára 12 millió forintra nőtt, küszöbön az árverés, a családfő minden hitét elvesztette.

Pózsa Imre és felesége még 2007-ben vettek fel egy svájci frank alapú hitelt, hogy felújítsák a régi családi házukat, és vegyenek egy autót.

2010-ben azonban a nő elveszítette a munkáját, így már nem boldogultak a törlesztőrészletekkel.

A házuk átkerült az eszközkezelőhöz, de végül sikerült velük megállapodni, így kötöttek egy 2045-ig tartó hitelszerződést, amit azóta is rendesen törlesztenek.

Az autó után is fizettek, volt hogy havonta több százezer forintot, de a járművet 2015-ben lefoglalta egy behajtó cég.

„A végrehajtót személyesen megkerestem az első levonás alkalmával még 2014-ben, aki biztosított róla, hogy a fele nyugdíjam bőven elég arra, hogy a levonások rendben megtörténjenek” - mondta Pózsa Imre a lapnak. A sokféle hitelt az autó lefoglalása után egyben törlesztette, ugyanis egyesítették azokat. Így azonban nem vette észre, hogy mintegy tíz éve egyetlen fillér sem ment az autó törlesztésére.

„Kiderült, hogy a volt végrehajtó a konkrét tartozásunkat – feltehetően a faktoring céggel megegyezve – parkolópályára tette, azaz egy fillért nem utaltatott a faktoringnak”

- vélekedett Imre. Az annak idején 4,5 millió forintért vett Astrára a lefoglalásig kifizetett 4 milliót, a faktoring cég, ami átvette a követelést tőkealap-tartozás címén újabb 4 milliót követel, valamint 8 milliót járulékként. Az összegre csak akkor derült fény, amikor az eredeti végrehajtót egy másik váltotta le.

„Azonnal tettem több fizetési ajánlatot a faktoringnak, vállaltam, hogy 3-5 év alatt részletekben a teljes tartozást kifizetem feléjük, de ezt szinte azonnal elutasították. Kétszer tettem 3-5 milliós egyszeri, nagy összegű befizetési vállalást, amit szintén elutasítottak” - mondta Imre a Blikknek.

A család házán most végrehajtási jog van. Imre fél áron akarja meghirdetni az ingatlant, így meg tudja előzni a végrehajtást. A férfi azonban úgy sejti, azért nem jött vevő, mert mindenki arra vár, hogy a kikiáltási árat levigyék 50, vagy akár 25 százalékra.

„Az árverési összegbe a végrehajtó bevonta az eszközkezelővel kötött, 2045-ben lejáró szerződésünket, valamint az elmaradt, addig vont más banki tartozásokat is, így közel 22 millió Ft-ra sikerült feltornásznia a tartozásunkat”

– mondta a férfi. Imre mostanra elveszítette minden hitét, sok ügyvéddel egyeztetett már, de senki nem talált megoldást az ügyre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Felháborító árak!” – nagy a felzúdulás a Milka új csokoládéja miatt
A 190 grammos „Milka Extra” júniusban jelent meg a német boltok polcain, és már Hollandiában is kapható, ahol 3,79 eurót – vagyis nagyjából 1500 forintot – kérnek el egy tábláért.


A Milka új csokoládéval jelentkezett, de a vásárlók közül többen nem fogadták kitörő örömmel. A 190 grammos „Milka Extra” júniusban jelent meg a német boltok polcain, és már Hollandiában is kapható, ahol 3,79 eurót – vagyis nagyjából 1500 forintot – kérnek el egy tábláért.

A ruhr24.de szerint a bejelentés után többen is kifogásolták a termék árát. Az egyik vásárló így fogalmazott: „Sajnálom, de ilyen árak mellett nincs szükség új táblaméretre. Az árak egyszerűen felháborítóak.” Volt, aki azt írta, hogy a magas árak miatt többé nem vesz Milka csokit.

Más kiszerelések esetében is történt változás. A korábban 100 grammos tábla mostanra csak 90 grammos lett, miközben az ára 1,49 euróról 1,99 euróra nőtt. Az XXL változat korábban 270 grammos volt, ez most 250 grammos, de ára továbbra is körülbelül kétezer forint körül alakul.

A Hamburgi Fogyasztóvédelmi Ügynökség februárban a Milkát „A hónap megtévesztő csomagolójának” nevezte. Szerintük a csokoládé kétszer olyan drága lett, miközben kevesebb tartalom jár hozzá. A szervezet azt is kifogásolta, hogy az új mennyiséget alig észrevehető módon tüntették fel a csomagoláson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Az összeomlás szélén táncol az egészségügy - felháborodott a szakszervezet az államtitkár szövegén
Takács Péter egy interjúban meglehetősen érdekesen indokolta, miért nem emelik a béreket idén és jövőre sem az egészségügyben.


Felháborodott a szakszervezet az államtitkár indoklásán. Takács Péter a Hetek című lapnak azt mondta, idén és jövőre sem emelik a béreket az egészségügyben, mert az érintett dolgozók többsége nő, akik amúgy is többet vihetnek haza.

Takács azt is mondta, hogy ez a kormány megoldotta az egészségügy legnagyobb problémáját, a hálapénzt.

Azt is felhozta indokként, hogy például a nővérek túlnyomó többsége nő, és ők amúgy is kapnak adókedvezményeket, tehát nő a fizetésük.

Csakhogy a szakszervezet szerint. alegtöbb ápolónő 40 év feletti, és nincs 3 gyereke, tehát nem fog beletartozni a körbe. Egyébként is feháborítónak tartják ezt a hozzááállást, a férfiakkal szemben pedig diszkriminatívnak.

Azt mondja a szakszervezet, hogy hiába növekedett a bérük az utóbbi három évben a szakápolóknak, ezt elvitte az infláció, és ugyanolyan keveset ér, mint 2022-ben.

Nem lett kisebb a túlterheltség, ugyanolyan kevesen vannak az egészségügyben dolgozók, és legalább inflációkövető béremelésre van szükség, mert még többen hagyják el a pályát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitályos Eszter rápirított a fideszes polgármesterekre is, akik kikérték maguknak a sirás-picsogásos szövegét
Egy kommentelő azt írta: sírni-picsogni ment-e egy műsorba. A kormányszóvivő erre reagált, és nem kért bocsánatot, ahogy várták tőle, sőt. Pedig Székesfehérvártól Debrecenig többen érezték úgy, hogy méltatlan volt a megjegyzése.


Vitályos Eszter pénteken egy Facebook-kommentben válaszolt azokra a kritikákra, amelyek a szerdai Kormányinfón tett kijelentése nyomán érték. A kormányszóvivő egy olyan fotója alá kapott hozzászólást, amelyben a TV2-ben való szereplését népszerűsítette. Egy kommentelő azt írta: sírni-picsogni ment-e a műsorba. Vitályos erre úgy reagált: „azt azok szoktak, akik nem a feladatukat végzik, amiért megválasztották őket”.

A vita előzménye, hogy Vitályos a Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos önkormányzati kritikákat „sírásnak és picsogásnak” nevezte. Ezt a megjegyzést eredetileg a szentendrei önkormányzat felvetésére tette, de más városvezetők is megszólaltak az ügyben.

Szentendre független polgármestere, Fülöp Zsolt úgy fogalmazott: „ez a hatalmi arroganciát közvetítő beszédmód” a városban nagyon sokaknál megütközést váltott ki.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere azt mondta, bízik abban, hogy Vitályos Eszter csak rosszul fogalmazott, de várja a bocsánatkérést.

Papp László, Debrecen fideszes polgármestere pedig ezt mondta:

„Meglehetősen sértő a kormányszóvivőtől egy ilyen megjegyzés, ami leginkább arra utal, hogy nincs teljesen tisztában az önkormányzatok helyzetével, ami ha egy kormányszóvivőt jellemez, különösen súlyos eset.”

Hozzátette: „Azt gondolom, kormányszóvivő asszonynak érdemes lenne tájékozódnia az önkormányzatok valós gazdálkodásáról és helyzetéről.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Lázárnak: Légy férfi és most először, húsz év után, vállald valamiért a felelősséget, te is tudod, hogy ennek vége van
A miniszter ma azt mondta, hogy a balatoni vonal eleséséért a Siemens a felelős, a. cég viszont már 10 éve adta át a szakaszt. Magyar szerint „ha a luxusautódra 10 évig nem költesz, nem viszed olajcserére, akkor 10 év múlva hiába mutogatsz a gyártóra.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. június 07.



A Mávinform szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy több vonalon – köztük a székesfehérvárin – jelentős, 30–60 perces késésekre kellett számítani. A sorompók meghibásodása miatt egyes állomásokon hosszabb várakozás is előfordult. A közlekedés a balatoni vonalon gyakorlatilag összeomlott. Vitézy Dávidtól Magyar Péterig többen is Lázár Jánost tették felelőssé a történtekért. A miniszter azt írta, hogy a MÁV-csoport nemcsak az utazás árának felét, hanem a teljes jegyárat visszatéríti.

Lázár erről személyesen döntött, és hozzátette, hogy a szóban forgó vasútvonalat tíz éve újította fel teljeskörűen a Siemens. Kiemelte, hogy a német cég addig nem kap újabb megrendelést, amíg ki nem javítja az akkori munkák hibáit.

Ezen háborodott fel a Tisza elnöke, aki egy újabb Facebook-posztban ment neki Lázárnak:

"János, te is tudod, hogy ennek vége van. 3 éve ígérgetsz fűt-fát, közben minden fejlesztést leállítottál, sorra rúgod ki a legjobb szakembereket és még a MÁV alapvető karbantartási és felújítási büdzséjét is a felére vágtad.

Emiatt törnek a váltók, gyulladnak ki a mozdonyok és ezért romlott el most a sorompó irányításának a hűtése is. Ezért omlik össze évről évre egyre látványosabban a vasúti közlekedés. Ezért van a vasúti pálya felén lassú jel és ezért késnek egy év alatt hét évet a vonatok"

- írta Magyar.

Hozzátette:

"Hiába próbálod most éppen a Siemensre fogni a leállást. Te is tudod, hogy a kivitelezők majd 10 éve átadták ezt a szakaszt, bőven lett volna tehát idő javítást, vagy cserét kérni. De azt is tudod, hogy ha a luxusautódra 10 évig nem költesz, nem viszed olajcserére, akkor 10 év múlva hiába mutogatsz a gyártóra."

Majd ezzel zárta a bejegyzést:

"Tényleg, ez a Siemens nem egy ukrán cég? Összehívtátok már a Nemzetbiztonsági Bizottságot, hátha ez is valami ukrán szabotázs? Viccet félretéve, légy férfi és most először, húsz év után, vállald valamiért a felelősséget. Gyurcsány is megmondta: félig nem lehet visszavonulni, csak teljesen.

Itt az idő. Vége van. Menni kell. Hálás lenne érte mindenki. A pártod is, de legfőképp a magyarok."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk