HÍREK
A Rovatból

„Ön veszélyesen sok mindent tud, csak az a kérdés, hogy honnan. Úgyhogy ezért fogjuk ezt megtudni” – mondta a 444-nek a javítóintézeti igazgatót felterjesztő volt főosztályvezető

A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját úgy nevezték ki, hogy korábban már gyanúsították szexuális visszaéléssel. A kinevezését intéző volt főosztályvezető azóta is hallgat.


A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Pétert 2011-ben nevezték ki a posztra, noha előtte két munkahelyéről is távoznia kellett, miután kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyanúja merült fel vele szemben. A kinevezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik főosztályvezetője javasolta, aki akkor a gyermekvédelmi terület jogszabály-előkészítéséért felelt.

A 444 információi szerint a főosztályvezetőt figyelmeztette is Molnár László, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője, aki úgy fogalmazott:

„Lényegében elmondtam neki, hogy a helyében nem nevezném ki.” Azt is mondta, hogy nem tudott semmit bizonyítani vagy cáfolni Juhásszal kapcsolatban, de rossz érzése volt vele szemben.

Az EMMI korábbi főosztályvezetője később, 2024-ben a Fidesz csepeli polgármesterjelöltjeként indult az önkormányzati választáson. Bemutatkozásában azt írta: „Mindig a gyermekek érdekeit tartottam és tartom szem előtt.” Korábban dolgozott terepen, fővárosi intézményben és minisztériumban is, majd saját bevallása szerint a honvédelem területén tevékenykedett. A csepel.info szerint Németh Szilárd titkárságvezetője és titkára volt. Németh Szilárd később is rendszeresen vitte magával kampányeseményeire, erről több közös fotó is készült, amelyeket maga Németh osztott meg. A volt főosztályvezető korábban azt is megosztotta a Facebookon, hogy olyan ismert közéleti szereplők mellett dolgozott, mint például Tarlós István, Schmitt Pál vagy Böjte Csaba. A bejegyzései azóta már nem elérhetők.

A 444 hétfőn telefonon elérte a korábbi polgármesterjelöltet, aki a lap szerint nem válaszolt a kérdésekre. Többszöri próbálkozásra sem erősítette meg, hogy valóban ő terjesztette-e fel Juhászt, és arra sem adott választ, jó számot hívtak-e. Ehelyett így fogalmazott: „Miért gondolja, hogy én fogok válaszolni önnek bármilyen kérdésre?” A beszélgetés során arra is rákérdezett, honnan szerezte meg a számát az újságíró, és azt mondta:

„Ön nagyon sok mindent tud, veszélyesen sok mindent tud, csak az a kérdés, hogy honnan. Úgyhogy ezért fogjuk ezt megtudni.” Arra nem tért ki, hogy kikre utalt a többes számmal.

A 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz jelöltje a harmadik helyen végzett. Az egyesült ellenzék jelöltje közel 9 százalékkal előzte meg, míg Borbély Lénárd több mint 57 százalékos különbséggel nyert. Borbély korábban a Fidesz tagja volt, de miután konfliktusba került Németh Szilárddal, kilépett a pártból.

A 444 kérdéseket küldött a Belügyminisztériumnak, amely az EMMI jogutódja, valamint a Miniszterelnökségnek is, de választ egyik helyről sem kaptak. A Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter így fogalmazott:

„Ezelőtt 14 évvel volt egy főosztályvezető, aki felterjesztette. Hibázott, helytelen volt, a politikai felelősséget természetesen 14 évvel ezelőtti ügyekért is vállaljuk, az akkori kormány vállalja. (...) Tisztázni kell, hogy pontosan mi történt, és ki viseli ezért a felelősséget. Ezt követően lehet bármilyen, akár politikai felelősséget érvényesíteni.”

Juhász Péter éveken keresztül vezette a javítóintézetet. Az intézményt időközben több alkalommal ellenőrizték, és átment azon a „kifogástalan életvitel vizsgálaton” is, amelyet a kegyelmi botrányt követően vezetett be a kormány. Ezt Gulyás Gergely is megerősítette. A kinevezése után érkezett rendőrségi megkeresés is vele kapcsolatban, egy gyermekvédelmi szakember pedig azt mondta: a fővárosi szakmában már inkább tényként kezelték azokat a gyanúkat, amelyek Juhászt és élettársát érték.

A 444 korábban arról is írt, hogy Juhász kinevezése előtt csak kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyanúja merült fel, később azonban már emberkereskedelemről is szó volt. Az ország legnagyobb gyermekjogi hálózata felelősségre vonást sürget az ügy kapcsán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
Az egykori politikus holttestére a lakásán találtak rá. A rendőrség közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.


Mint azt mi is megírtuk: 54 éves korában meghalt Schmuck Andor. A Blikk információi szerint ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Az Index az üggyel kapcsolatban megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is.

„Tájékoztatjuk, hogy a rendőrök bejelentésre mentek a helyszínre, ahol egy férfi holttestét találták. A rendőrök szemlét tartottak, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit”

- közölték a lap megkeresésére.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Megittam a kávémat, megköszöntem az együttműködés lehetőségét és távoztam” – Lázár János szerint a bábolnaiaknak nem kellett az 1 milliárdja
A miniszter szerint a bábolnai polgármester azt mondta neki, hogy „ő ennél sokkal többre gondolt, sokkal többet szeretne”.


„Nem tudom, hogy mi a polgármester asszony problémája, mert amellett, hogy nagyra becsülöm a munkáját, egy együttműködési javaslattal jártam nála május 6-án” – mondta hétfői videójában Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter a videóban azt próbálta elmagyarázni, hogy ígérete ellenére miért nem kap kártalanítást Bábolna a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt ott elhelyezett ötezer állattetem után.

Lázár elismételte a tárca korábbi közlését, vagyis, hogy szerinte a bábolnai polgármester, Horváth Klára elutasította az egymilliárdos kártérítési ajánlatot.

Azt mondta, azért ment el Bábolnára a száj- és körömfájás járvány után, mert szerinte „Bábolnát megilleti egyfajta kompenzáció”, amiért a járvány miatt letölt állatok közül ötezret a település melletti dögtemetőben temettek el.

„Ez nyilvánvaló aggodalmat keltett, riadalmat, pánikot, félelmet gerjesztett a bábolnaiakban, és szerettem volna ezt az együttműködést kisimítani” - mondta a miniszter.

„Ezért ajánlottam egymilliárd forint rendkívüli támogatást - körülbelül ennyi az iparűzési adó bevétele Bábolnának - és felajánlottam 100 milliós nagyságrendben a jövőre nézve az ATEV támogatását a város civil szervezetei és civil közösségei számára. (…) Azt mondta a polgármesterasszony, hogy ő ennél sokkal többre gondolt, sokkal többet szeretne. Megittam a kávémat, megköszöntem az együttműködés lehetőségét és távoztam”

- fogalmazott Lázár.




„Nagyon sajnálom, a bábolnaiak forduljanak a polgármester asszonyhoz”

- jegyezte meg végül a miniszter.

A bábolnai polgármester ugyanakkor azt állítja, hogy ő nem állt el az ajánlattól. Horváth Klára szerint a májusi találkozó valóban nem a legbarátságosabb hangnemben zajlott, mert eléggé forrtak az indulatok akkoriban, ugyanakkor „hülye lenne az a polgármester, aki egy ilyenre nemet mond”. Szerinte a város azóta is abban a hiszemben levelezett a miniszterrel és minden érintettel, hogy a támogatások úton vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jön az újabb hidegfront: zivatar, felhőszakadás, jégeső és lehűlés érkezik szerdára
Jelentősen visszaesnek a maximumok, és lesz, ahol 30 millimétert meghaladó csapadék is eshet 24 óra alatt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 14.



A hétvégén visszatérő kánikula hamarosan véget ér - írja az Időkép. A lehűléssel együtt pedig jelentősebb csapadékot is kapunk egy szerdán érkező hidegfrontnak és a vele együtt érkező nedvesebb légtömegnek köszönhetően.

A kánikula kedden már mérséklődik a többfelé megélénkülő északnyugati szél hatására, és egy összeáramlási vonal mentén főként keleten készülhetünk záporokra, zivatarokra, melyeket felhőszakadás, viharos széllökések és apró szemű jégeső is kísérhet.

Az igazi öntözést azonban a szerdai front hozza meg. Ekkor a záporok, zivatarok mellett főként a Dunántúlon és délen csendes, áztató eső is kialakulhat,

ami a délnyugati tájakon néhol akár 30 millimétert meghaladó csapadékot hagyhat maga után 24 óra alatt.

Jelentősen visszaesnek a maximumok, már csak délkeleten alakulhat 30 fok körül a hőmérséklet, miközben északnyugaton mindössze 22-24 fokig hűl a levegő.

A két országrész között így jelentős, akár 10 fokot meghaladó hőmérsékleti kontraszt alakulhat ki.

További záporok, zivatarok csütörtökön is több helyen előfordulhatnak. Keleten, délkeleten kezdetben csendes, áztató eső is hullhat. A csúcshőmérsékletek ekkor már csak 20-27 fok között várhatóak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump 50 napos ultimátumot adott Putyinnak, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok újabb fegyvereket szállít Ukrajnának
Trump közölte, hogy az Egyesült Államok a NATO-n keresztül bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvereket.


Az Egyesült Államok a NATO-n keresztül bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvereket, amelyek árát a katonai szövetség megtéríti - jelentette be Donald Trump elnök hétfőn a Mark Rutte NATO-főtitkárral között megállapodást.

Az amerikai elnök elmondta, hogy az Egyesült Államok által rendelkezésre bocsátott fegyverzet eljuttatását a NATO koordinálja majd. Beszámolt arról is, hogy

a szállításra váró fegyverek között szerepelnek Patriot indítóállások és rakéták, amelyek "nagyon hamar" eljuthatnak Ukrajnába.

Trump hangsúlyozta, a NATO-val kötött új megállapodástól azt várja, hogy elvezet a béketárgyalásokhoz, és mind Oroszország, mind Ukrajna megteszi, amit "meg kell tennie" a béke érdekében.

Az amerikai elnök ismét elégedetlenségét fejezte ki Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállása miatt, majd úgy fogalmazott, hogy

az orosz államfő "szépen beszél, majd éjszaka bombákat küld" Ukrajnába. A szavak után tettekre van szükség - tette hozzá Trump, aki azt is közölte, hogy 100 százalékos "másodlagos vámokat" vezet be Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás.

Az elnök elmondta, hogy támogatja az Oroszország elleni szankciókról szóló, a Kongresszus felsőháza, a szenátus előtt álló törvényt, és beszámolt arról, hogy még hétfőn Jack Thune szenátorral, a felsőházi republikánusok vezetőjével is találkozik.

Trump azt is közölte, hogy védelmi minisztere, Pete Hegseth közvetlenül egyeztet a német védelmi miniszterrel.

Mark Rutte, a NATO főtitkára a Fehér Házban tartott találkozón megerősítette, hogy a NATO rendszerén keresztül jutnak el az új eszközök Ukrajnába, fegyvercsomagok formájában. Hozzátette, hogy a Patriot rakéták mellett egyéb rakétákból, és különböző további lőszerekből állnak a szállítmányok. Rutte megállapította, hogy az Egyesült Államokkal kötött megállapodás épít a közelmúltban tartott NATO-csúcstalálkozó sikerére.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: