HÍREK
A Rovatból

Takács Péter: Két évig nem lesz béremelés az egészségügyben, leáll a budai centrumkórház építése

Az egészségügyi államtitkár szerint a családpolitika ad majd plusz jövedelmet az ágazatban dolgozó nőknek. A centrumkórház építését a kormány elnapolta.


Takács Péter egészségügyi államtitkár a Hetek című lap legújabb számában beszélt az ágazat kilátásairól, vette észre a 24.hu. Az interjúból kiderült, hogy a következő két évben nem terveznek béremelést az egészségügyben.

A politikus az ott dolgozókat a családtámogatásokkal próbálta biztatni. Mint mondta, az egészségügyben túlnyomórészt nők dolgoznak, különösen a szakdolgozók és a fiatal orvosok körében.

„Hamarosan megduplázódik a családi adókedvezmény és a háromgyerekes édesanyák, januártól pedig a 40 év alatti édesanyák válnak adómentessé. Szóval lesz keresletnövekmény az egészségügyben, csak nem pántlikázottan, hanem a családpolitika keretein belül”

– fogalmazott.

Az államtitkár az interjúban arról is beszélt, hogy a Dél-Budai Centrumkórház megépítése egyelőre elmarad. A projektet most félretette a kormány. Takács Péter emlékeztetett arra, hogy 2019-ben, amikor a magyar és az európai gazdaság is lendületben volt, lett volna realitása a beruházásnak. Most viszont nem adottak a feltételek. Hozzátette:

„Kellettek volna hozzá még uniós fejlesztési források, és akkor megvalósulhatott volna. Most viszont teljesen reális döntés volt a kormánytól, hogy félretette a projektet.”

A szuperkórház építésére idén 4 milliárd forintot, az elmúlt években pedig további 14 milliárdot költöttek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: János, brékó, brékó, ukrán kémek szabotálják a magyar vasutat!
A politikus szerint az első igazán meleg nyári napon a teljes MÁV összeomlott. Magyar rengeteg kommentet bemásolt posztjába, amiben felháborodva panaszkodnak az utasok.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 06.



Néhány órával délutáni posztja után ismét a Facebookon üzent Lázár Jánosnak Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője ismét arról érdeklődött az építési és közlekedési miniszternél, hogy mikor fog lemondani. Mindezt azután tette, hogy ellepték az internetet a MÁV miatt panaszkodó utasok.

„János, brékó, brékó, állítólag ukrán kémek szabotálják a magyar vasutat! Mást el se tudok képzelni, hiszen az nem lehet, hogy azért omlott össze a teljes MÁV az első meleg napon, mert te, az antiluxi batidai földesúr felelsz érte 3 éve, és leállítottál kb. 1000 milliárdnyi fejlesztést”

- írja a bejegyzés elején Magyar, majd hozzátette:

„Nem akarlak megzavarni a rövidesen kezdődő gyűlölet félórádon Berettyóújfaluban, de azért bemásolok pár panaszt az utasoktól (ők nem klimatizált luxus kocsiban ülnek épp), hátha mégis visszafordulsz a MÁV központjába tájékozódni, mi történt. Egyébként lemondani meg én fogok?”

A Tisza Párt vezetője ezután több panaszt is bemásolt a posztba.

„Csupán 90 percet késett a Szombathely-Budapest IC!!!!Nemrég szálltunk le róla!!!Botrányos!” - írta az egyik utas.

„Agárd city. A Déliből 44perces út 40perc késéssel. Taps-taps, fütty-fütty...” - panaszkodott másvalaki.

„A mi kislányunk Sopronbol a keleti e 75 perc késéssel érkezett meg. Aztán ennyi időbe tellett amikor haza repült Dániában”

- olvasható Magyar Péter bejegyzésében egy panaszkodótól.

Akadt azonban olyan utas is, aki nem tudott leszállni a szerelvényről:

„Sajnos nem nyílt az ajtó kicsi gyerekkel voltam (7éves )mire a másik ajtóhoz futottunk már indult is. Szóltam a jegykezelőnek, hogy mi történt azt mondta ő magában elszámolt 15-ig és úgy indult tovább a vonat mondtam nagyon érdekes. Majdnem én voltam a hibás, hogy nem tudtunk leszállni. És ez is késéssel indult...”

„Napi ingázó vagyok Fehérvár mellől Pestre. Fehérvártól vonattal megyek tovább. Az, hogy az állandó késések miatt a csatlakozásomat nem érem el és emiatt 1 órával később érek haza, elég dűhítő. Előre félek a nyári időszaktól, mert tapasztalatból tudom, hogy nyáron sokkal több a késés, és emellé még olyan “finomságok” is szoktak lenni, hogy a semmi közepén megáll a vonat műszaki probléma miatt, és klíma nélkül ülnek az emberek akár olyan vagonokban ahol az ablakot sem lehet kinyitni. Ez a MÁV különszolgáltatása…: 40 fokban szauna. Javaslom a 133 bátor embernek, hogy mutassák meg mennyire bátrak, vonatozzanak...” - írta egy másik felháborodott utas Magyar Péter szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ezekre a termékekre költhetik a nyugdíjasok a 30 ezer forint értékű utalványt
Csak hideg élelmiszerre lehet elkölteni, pénzre nem váltható, és nem is örökölhető. A részletekről a törvényalkotási bizottság döntött, a többit kormány később pontosítja.


A kormány korábban bejelentette, hogy 30 ezer forint értékű utalvánnyal támogatja a nyugdíjasokat. Most az is kiderült, pontosan mire lehet ezt elkölteni.

A hvg.hu szerint

az utalvány kizárólag hideg élelmiszerek vásárlására használható fel.

Papíralapú lesz, és többféle címletet tartalmaz majd. Be lehet váltani kisebb vidéki boltokban, nagyobb áruházláncoknál, piacokon és őstermelőknél is – a részleteket egy későbbi kormányrendelet fogja pontosítani.

Fontos tudni, hogy az utalvány nem váltható készpénzre, és nem örökölhető. A boltoknak kötelező lesz címletértéken elfogadni, és nem számít jövedelemnek.

A kereskedők a vásárlóktól kapott utalványokat bármelyik bankban beválthatják, a bankok pedig ezért nem számolhatnak fel semmilyen díjat vagy jutalékot. A teljes költséget az állam állja.

A szabályokat a törvényalkotási bizottság illesztette be a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó törvénybe. A végső szavazás jövő héten lesz, így külön jogszabályt nem kell emiatt elfogadni. Az még a későbbi kormányrendeletből fog kiderülni, hogy pontosan kik jogosultak az utalványra, kik kötelesek azt elfogadni, hogyan történik a kézbesítés, és milyen formában érkezik meg az érintettekhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump annyira meggyűlölte Muskot, hogy akár ingyen is odaadná a piros Tesláját, csak szabaduljon tőle
A közösségi médiában kemény szavakat váltottak. Trump most attól a Teslától szabadulna meg, amivel korábban Musk mellett kampányolt.


Donald Trump megválik attól a tűzpiros Tesla Model S-től, amelyet márciusban vásárolt. A Fehér Ház sajtóirodája megerősítette a New York Postnak:

akár ingyen is továbbadná az autót. Jelenleg a Tesla a Fehér Ház parkolójában áll.

Az amerikai elnök a vásárlással nyíltan támogatta Elon Muskot. Akkor, Musk oldalán jelentette be, hogy a Tesla-kereskedések elleni támadásokat belföldi terrorizmusnak minősítik. A Tesla egyébként is nehéz időszakot élt át, a részvényárfolyamok estek, és tüntetések is voltak a cég ellen.

Elon Musk ekkoriban a Fehér Házban töltötte ideje nagy részét, gyakorlatilag második elnökként viselkedett.

Azóta megromlott a viszony a két vezető között. Csütörtökön nyilvánosan is szakítottak. A közösségi médiában üzengettek egymásnak. Trump azt írta Muskról, hogy megbolondult. Musk pedig azzal vágott vissza, hogy Trump az Epstein-aktákban is érintett, eljárást kellene indítani ellene, és JD Vance alelnöknek kellene átvennie a helyét.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Debrecen polgármestere visszaszólt a kormányszóvivőnek, aki szerint az önkormányzatok picsognak
A kormányszóvivő az önkormányzatokat bírálta, Papp László szerint viszont nincs tisztában a helyzetükkel. A vita hátterében a szolidaritási hozzájárulás áll.


Komoly vita alakult ki az önkormányzatok gazdálkodásáról a kormányszóvivő és több polgármester között. Vitályos Eszter a szerdai Kormányinfón úgy fogalmazott: „előbb érdemes a saját házunk táján söprögetni, mielőtt az államhoz fordulunk, és sírunk-picsogunk.”

Ez a mondat nem maradt válasz nélkül. Papp László, Debrecen fideszes polgármestere a Dehir.hu-nak azt mondta:

„meglehetősen sértő a kormányszóvivőtől egy ilyen megjegyzés, ami leginkább arra utal, hogy nincs teljesen tisztában az önkormányzatok helyzetével, ami ha egy kormányszóvivőt jellemez, különösen súlyos eset.”

Hozzátette: „Azt gondolom, kormányszóvivő asszonynak érdemes lenne tájékozódnia az önkormányzatok valós gazdálkodásáról és helyzetéről.”

Papp László arra is emlékeztetett, hogy többször jelezte már: aránytalannak tartja a szolidaritási hozzájárulás számítási módját, amely szerinte nem igazodik az önkormányzatok gazdasági folyamataihoz. Úgy véli, az önkormányzatok számos olyan állami feladatot is ellátnak, amelyek nem lennének természetesek az ő szerepkörükben.

A számok is beszédesek: Debrecennek tavaly 8 milliárd forintot kellett befizetnie szolidaritási hozzájárulásként, idén ez az összeg már 10 milliárd forintra nőtt. Emellett a város az idei iparűzési adó növekményét is befizeti a Versenyképes Járások Program alapjába, ami további 4,5 milliárd forintot jelent.

Papp így fogalmazott: „Sepregetünk mi jócskán a magunk háza táján. Azt gondolom, sokkal inkább lenne feladat, hogy a kormány átgondolja azt a javaslatot, amit a Megyei Jogú Városok Szövetsége egyetértésben tett le a kormány asztalára a szolidaritási hozzájárulás számítási módjának és mértékének újragondolásáról. Ehhez kívánok sok sikert kormányszóvivő asszonynak, tanulmányozza a javaslatunkat.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: