Teljes kártérítést ígért Lázár János a balatoni vonatközlekedés összeomlása miatt, és a Siemensre kente a dolgot
A Mávinform szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy több vonalon – köztük a székesfehérvárin – jelentős, 30–60 perces késésekre kellett számítani. A sorompók meghibásodása miatt egyes állomásokon hosszabb várakozás is előfordult.
Teljes összegű kártérítést kapnak azok az utasok, akiket szombaton ért kellemetlenség a balatoni vasútvonalon – jelentette be Lázár János közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Azt írta, hogy
A miniszter közlése szerint erről személyesen döntött, és hozzátette, hogy a szóban forgó vasútvonalat tíz éve újította fel teljeskörűen a Siemens. Kiemelte, hogy a német cég addig nem kap újabb megrendelést, amíg ki nem javítja az akkori munkák hibáit. Mint fogalmazott, „nem olyan minőségben csinálták meg, ahogyan a 15 milliárdos beszállítói díj fejében vállalták”, és a kialakult helyzetnek körülbelül tízezer károsultja lett.
A történtekkel kapcsolatban azóta megszólalt Vitézy Dávid is, aki a kelenföldi vasútállomáson várakozó tömegről közölt több felvételt, de Magyar Péter is beszólt a közlekedési miniszternek.
Idöközben ugyanakkor a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt szintén megszólalt. Közölte, hogy azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és hozzátette: nem elfogadható, hogy egy teljeskörűen felújított vasúti pályán ismét sorompóhiba miatt álljon le a forgalom. Azt is megemlítette, hogy a héten ez már nem az első ilyen hiba volt Érd és Tárnok között, és a kényszerű sebességcsökkentések miatt jelentős késések alakultak ki a vonalon.